Nagy-Britannia hamarosan beindítja az ukrán fejlesztésű Octopus légvédelmi drónelfogók tömeggyártását, hogy tovább erősítsék Ukrajna légvédelmét - közölte Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter csütörtökön a Facebookon, hozzátéve, hogy a két ország védelmi tárcáinak képviselői licencmegállapodást írtak alá. /Bővített hír./
"Szövetségeseinkkel közösen fejlesztjük Ukrajna légvédelmi képességeit. Ez történelmi precedens és újabb fontos lépés, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Királyság ukrán elfogódrónokat gyártson, amelyek bizonyították hatékonyságukat a Sahíd kamikaze drónok elleni küzdelemben" - fogalmazott a miniszter. Szavai szerint a tervezett tömeggyártás havonta akár több ezer elfogódrón előállítását is lehetővé teheti. A gyártott eszközöket Ukrajnának adják át a légvédelem megerősítésére.
Az ukrán főügyészség a honlapján közölte, hogy csütörtök reggel a Zaporizzsja megyei Huljajpole közelében az oroszok agyonlőttek öt ukrán katonát, akik fogságba estek, és nem tudtak ellenállni. A hivatal hozzátette, hogy előzetes vizsgálat indult a háborús törvények és szokások megsértése, valamint szándékos emberölés ügyében. Hangsúlyozta továbbá, hogy a hadifoglyok szándékos kivégzése a genfi egyezmények megsértését jelenti, és súlyos nemzetközi bűncselekménynek minősül.
Mamuka Mamulasvili, a Georgiai Légió nevű önkéntes zászlóalj parancsnoka egy tévéműsorban kijelentette, hogy Délkelet-Ukrajnában, a Kupjanszk-Pokrovszk-Huljajpole vonalon az ukrán erők magabiztosan tartják a védelmet. Az orosz csapatok naponta legalább ezer katonát veszítenek. Kiemelte egyúttal, hogy a Donyeck megyei Pokrovszk térségében továbbra is heves harcok dúlnak, az oroszok kisebb csoportokkal próbálják áttörni a védelmet, valamint elfoglalni az ellátási csomópontokat és útvonalakat. "Az elmúlt hét során nem látok előrenyomulást az orosz hadsereg részéről, tehát az ukrán hadsereg jól tartja ezt a frontvonalat" - tette hozzá a parancsok.
Dmitro Zaporozsec, az ukrán 11. hadtest szóvivője egy televíziós műsorban azt mondta, hogy az orosz hadsereg jelenleg Donyeck megyében, Sziverszk városánál ostromolja az ukrán erők állásait. "Az ellenség megpróbálja kihasználni a logisztikai útvonalat, amely Verhnyokamjanszke településből vezet, hogy eljusson a város déli részébe, és ha lehet, megszilárdítsa ott a helyzetét. A legutóbbi próbálkozások sikertelenek voltak, az ellenség személyi állománya a technikával együtt megsemmisült. Jellemző, hogy a november 19-e utáni napokban az ellenség gyakorlatilag, saját katonái tetemén áthaladva, ugyanazon az útvonalon folytatja az előretörést és az állásaink ostromát" - jelentette ki Zaporozsec. Hozzátette: ez azt mutatja, hogy Oroszország politikai és katonai céljai változatlanok. Úgy vélte, hogy az utóbbi időben az orosz hadsereg folyamatosan igyekszik minél nagyobb nyomást gyakorolni a térségben állomásozó ukrán csapatokra.
Viktor Trehubov, az ukrán egyesített erők szóvivője egy tévéműsorban kijelentette, hogy korainak bizonyultak az oroszok bejelentései Kupjanszk elfoglalásáról, a városban kialakult helyzet számukra "zsákutca". "November elején az orosz erők aktív offenzív műveleteket folytattak, és az előrenyomulás során harcokat kezdtek a város központjában, próbáltak dél felé törni, és úgy tűnt, hogy a helyzet kedvez számukra, a város szinte elfoglaltnak látszott. Utóbb azonban a városban kialakult helyzet nem az ő javukra változott" - mondta Trehubov, hozzátéve, hogy az ukrán védelmi erőknek sikerült elvágniuk az oroszokat az utánpótlástól. "Emellett azok a csapatok, amelyek a városba behatoltak, északibb területeken kerültek ostromgyűrűbe. Ez a helyzet máig fennáll. Az oroszok száma a városban lassan csökken, az utánpótlás pedig nem érkezik, mivel a város közelében megsemmisül - tette hozzá. "Ugyanakkor az ellenség nem magában a városban próbál aktívan fellépni, hanem annak környékén, ahol megkerülni igyekszik az ukrán védelmi erőket. Jelenleg viszont a helyzet számukra zsákutca, és ez ironikus, mert (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) már beszélt az ukrán zászlóaljak bekerítéséről, ám ezt semmivel sem lehet megerősíteni" - szögezte le a szóvivő.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 142 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 92-t semmisített meg, azonban 42 támadó drón találatát rögzítették 18 helyszínen, valamint roncsok lezuhanását három helyen.
(MTI)