De Gábornak megint igaza lett. Hiszen „ellenség” alatt ő mindig elsősorban a sátánt érti. A korábban velünk szimpatizáló, közös célokért vállvetve harcoló, társutas bajtársak tucatjai fordulnak most velünk szembe. Mi sem igazolja pregnánsabban a metafizikai tradíció korunkat elemző megállapításait: a démoni romlás és szétesés sötét erői már nem is kívülről támadnak, hanem az igazak szívét hasítják ketté a kételyek ékjeivel.

Azok, akik személyes, transzcendentális kapcsolatba kerültek Istennel, bajtársaik vétkei, hibái, tévedései ellenére képesek szeretetközösségben maradni velük, és képtelenek a durva, személyeskedő, vádaskodó belharcokra. Jobb esetben kicsinyes, anyagi természetű, irigy civakodás ez, a túlhangsúlyozott eszmei különbségek mögül minduntalan előbukkan az adófizető polgárok forintjai feletti álszent aggódás. Valójában az ilyen forradalmárokat az a szemlélet járja át, hogy ha már úgyis szinte mindenki tolvaj a magyar társadalomban, akkor mért épp mások lopjanak, hiszen én méltányosabban tehetném. Vagy azt hiszi bárki is, hogy a pártalapítással járó állami anyagi juttatásról a Magyar Hajnal le fog mondani a daganatos kisgyerekeket támogató alapítvány javára?

Rosszabb esetben azonban tekintélyelvű, rivalizáló szellemi hatalomféltés folyik: az eltérő ideológiai-politikai vélemények kategorikus elutasítással lesznek értelmezve. Mivel csak egy tökéletes igazság lehet, amely nyilvánvalóan az enyém. Következésképpen rajtam, s az engem szolgai hűséggel követőkön kívül mindenki más jó esetben ostoba, rossz esetben hazaáruló ügynök.

Gondolhatná valaki, hogy egy természetes tudással és intelligenciával bíró ember immúnis a széthúzó magatartás kísértésével szemben. Sajnos azonban ez nem igaz. Professzorok és művelt koponyák is képesek jellemgyengeség esetén a marakodásra. A megtérésen és újjászületésen kívül talán az egyetlen empirikus eszköz lenne a védelemre: a filozófiai és logikai gondolkodás szabályainak ismerete és betartása. Egyik kritérium sem gyakori az emberi gondolkodás során, különösen manapság; és sajnos még nemzeti radikális körökben sem.

A Jobbik folyamatos erősödése, fokozódó társadalmi befolyása a gonosz erőit buzgóbb aktivitásra sarkalja, a belső rombolás mindent megkísérel egy magasabb rendű eszmékre alapozó mozgalom deszakralizálására: a gyarló képviselő személyeken kívül már eszményeket is támad. Bármit tesz a Jobbik, gáncsolják. Ha türelmét vesztve kifakad, az a baj: éretlen, szélsőséges, önuralom híján alkalmatlan egy ország kormányzására. Ha ezzel szemben megfontoltan fogalmaz, mérlegelve dönt, és cselekszik, akkor elpuhult, és megvették a cionisták. Ha van a nyuszin sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az.

No de, félre a fátylat, legyünk végre konkrétabbak! Sajnos most üt vissza pártunkra az a bumeráng, hogy szimpatizánsaink táborában nagyon sok jó szándékú, de képzetlen, tudatlan és szellemileg fegyelmezetlen hazafi tömörül. Ők azok, akik csak jelszavakból értenek, akik számára a világ fekete-fehér választásokból áll. Az ő gondolkodási modelljük szerint valaki vagy imádja a zsidókat vagy utálja. Ők azok, akiket egy Magyar Hajnal-párti demagóg két jól célzott mondattal Jobbik-rajongóból Jobbik-gyűlölővé tud bájolni.

Ha most Jakab Péter személyében a Jobbik polgármesterjelöltet állít Miskolcon, szerintük lelepleződött, hogy mégiscsak Csurka bácsinak volt igaza: pártunk nyilvánvalóan a cionisták kreálmánya! Hiába is emlékeztetnénk szegényt arra, hogy Csanádnak sem zsidóságáért kellett távoznia a mozgalomból, hanem hazudozásai és korrupciói okán! Hiába mondanánk neki, hogy nem a rasszra specifikus genetikai kódok döntenek valaki embersége, magyarsága felől, hanem eszméiből fakadó szabad döntései és tettei!

Hiába derül ki, hogy Jakab Péter ideológiailag, jellemileg éppen az ellenpontja Szegedi Csanádnak, akiben a kettős identitás nem tudathasadást, hanem hazafias küldetéstudatot inspirál. Ha a hazánkban élő zsidók többségét ilyen fából faragták volna, okafogyottá válna számos magyar ember antiszemitizmusa. Tehát ezúttal kivételesen nem balról, hanem jobbról támadják mozgalmunkat, szokás szerint kijátszva a „zsidókártyát”.

De a mozgalmunkból fajidegen fehérjeként kiváló „hajnalosok” egyidejűleg nemcsak keresztény emberfelfogásunkat támadják, hanem – főtanácsadója miatt – pártvezetőnk személyét is. Baranyi Tibor Imrét, a metafizikai tradíció jeles képviselőjét nemrég intenzív támadássorozat keretében kezdték el, több fronton is gyalázni. A hungaristák az igaz keresztény hitet (!) féltik tőle, míg más társutas harcosok Habsburg-imádattal és restaurációs tervekkel rágalmazzák őt. De a nyilasok – becsületükre legyen mondva – legalább beleolvastak egy-két elméleti munkájába, ha nem is értettek meg belőle túl sokat. Sajnos azonban legújabb bírálói közt egyre több nemzeti-keresztény táborbeli tekintély is felbukkan, mint például Pap Gábor, vagy Kubínyi Tamás, akik viszont magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt, mikor anélkül prüszkölnek és vádaskodnak ellene, hogy kellően megvizsgálnák a rágalmak alapjait. Van, aki mindjárt azt követelné, hogy Vona Gábor dobja ki Baranyit, és határolódjon el tőle.

Az egész handabandázás alapja az a tény, hogy a Jobbik programja szerint is a Magyar Királyságot tartja hazánk de facto államformájának. Ebből azonban korántsem következik, hogy egyfajta legitimista Habsburg-restauráció hívei lennének! Először is: egy lételméleti, filozófiai, vagy történelemszemléleti nézetből nem következik a napi politika aktuális alakulása. Ilyesmire legfeljebb az gondolhat, akinek már agyára mentek az összeesküvés-elméletek. (Pl. Posta Imre vagy Molnár F. Árpád.)

Konkrétan abból következtetnek a támadók a Jobbik magyar nemzet ellenes, Habsburg-restaurációs terveire, hogy Baranyinak és köreinek (!) történelemértelmezése hogyan vélekedik az 1948-49-es eseményekről. (Itt és most értelmetlen lenne részletesen elmélyedni e témában, ám mégis utalok arra, hogy szabadságharcunk nemzeti-függetlenségi jellege történelmi okokból sajnos összeolvadt olyan szabadkőműves eredetű, a hagyományos társadalmi rendet felforgató eszményekkel, amelyek Európa napjainkban betetőződő szétesését és hanyatlását kezdték meg egykoron. Kossuth vagy Petőfi nyilván még nem mérhették fel e világtörténelmi veszély diabolikus eredetét és távlatait, másrészt ez semmiképpen nem menti fel a Habsburg-házat iszonyú bűneitől. Azonban azt nyugodtan leszögezhetjük: manapság nem az lesz a nemzetmentő hazafi, aki egy liberális alapú demokratikus köztársaság keretein belül képzeli el a szebb jövőt!)

A támadók érvelésében mégsem az a legzavaróbb és legabszurdabb, hogy egy légből kapott Habsburg-restaurációtól rettegnek, hanem az a méltánytalan taktika, ahogyan ezt teszik. Eleve teljes eszmei egységet tételeznek Vona Gábor, Baranyi Tibor Imre, László András, Horváth Róbert, Barcsa-Turner Gábor, Zagyva György Gyula és más társaik között, ami ugyebár gyakorlati képtelenség, éppen ezért gyerekes csacsiság! Tegyük fel példának okáért, hogy László András, a szellemi iskola rangidős, meghatározó alakja negatív módon ítéli meg a '48-'49-es magyar szabadságharc ideológiai hátterét. Következik ebből, hogy Habsburg-restaurációt követel? Nem! Következik ebből, hogy tanítványa, Baranyi Tibor Imre mindezt ugyanúgy látja, mint ő? Nem! Következik ebből, hogy Baranyi ilyesmit sugall Vona Gábornak, aki mechanikusan követi a delejezett utasításokat? Nem!

Önkéntelenül felmerül az emberben: Pap Gábornál felléptek a demencia első sajnálatos tünetei, akár az öreg Csurkánál? Kubínyi Tamás is nyilván jó médiaszakember, de akkor mért nem a lényegről beszél: mért kellene Vona Gábornak elhatárolódnia egyik legjobb barátjától és tanácsadójától csupán annak egy olyan elve miatt, amit talán maga sem képvisel, nemhogy tanácsként szuggerál? Szentéletű nemzeti példaképünktől, Mindszenty József hercegprímástól is el kellene poszt humusz határolódnunk annak legitimista elképzelései miatt?!

A magyarok Istene óvjon meg bennünket a széthúzás démoni szellemének ártalmaitól!