Nyilván nem vagyok járványügyi szakember, nem is mernék a magam számára jogot formálni arra, hogy ilyen kérdésekben megkérdőjelezhetetlen állításokat tegyek. Nem is fogok. Egyszerűen csak a tényekre, pontosabban szólva a döntéshozók kijelentéseire fogok támaszkodni.
Zoom
Illusztráció: egeszsegkalauz.hu
Mert most, amikor, miután több mint három hónapnyi lezárás után, melyeket elviekben azért hoztak, hogy legyűrjék a koronavírus „második hullámát”, azzal szembesülünk, hogy a kijárási tilalom, a zárva tartások és a maszkhasználat ellenére eljött a „harmadik hullám”, akkor azért a laikusokban is megfogalmazódik: itt valami nagyon nem stimmel.
Még élesebben fogalmazva: akkor nem értek semmit a korlátozások? De ha például a korlátozások elérték azt, hogy – mint mondja Müller Cecília is – elmaradt még a hagyományos influenzaszezon is, tehát az emberek „pontosan betartották a kéréséket”, s mégis kitört a „harmadik hullám”, tehát mégsem „tartották be olyan jól”?
Egyébként tényleg különleges hely hazánk. David Nabarro, a WHO koronavírussal foglalkozó különleges követe felhívta a kormányok figyelmét, hogy ha megismétlik nyáron elkövetett hibájukat, vagyis túl hamar oldják fel a korlátozásokat, akkor nemsokára egy harmadik koronavírus-hullámra számíthatunk - írta a The Week. De hiszen nálunk nem oldották fel a korlátozásokat, mégis eljött a harmadik hullám. Sőt, a második még véget sem ért, és így jött el a harmadik. Alighanem a bináris logika ide már nem elegendő, úgyhogy nem is feszegetem.
Az viszont tény, hogy fogy a türelem, nő a feszültség, és ebben döntő szerepet játszanak az alábbiak.
„Az üzenet, amit ugyanakkor Müller Cecília országos tisztifőorvos a napi koronavírus-sajtótájékoztatókon többször is hangoztat, ugyanaz maradt: egészséges emberek számára nincs értelme a maszkok viselésének. Csütörtökön például Müller Cecília a "maszkhelyzet" tisztázását ígérte, majd arról beszélt, hogy maszkot csak az viseljen, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen.” (2020. március 6.)
Láthatjuk, döntő fordulat állott be ebben a kérdésben. Sőt, lehet, hogy még 2022-ben is maszkot fogunk hordani. Azt nem tudjuk, elegendő lesz-e egy, lehet, hogy akár hármat is. De menjünk tovább.
„Mindannyian tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A következő hetek nehezek lesznek, de a vakcina már belátható távolságban van. Addig kell kibírni. De addig is vigyáznunk kell a veszélyeztetett honfitársainkra, az idősekre és a betegekre. Vigyázzunk egymásra. Ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog” – zárta bejelentéseit a kormányfő. (2020. november 9.)
Ezt mondta Orbán Viktor tavaly ősszel. A vakcinák megjöttek. Kibírtuk. Változás? Az nincs.
„Hangsúlyozta továbbá, hogy a kijárási tilalom egy hónapra szól, ahogy a korlátozások is, az eredményekről pedig két hét múlva tud majd beszámolni. Ha minden jól megy, karácsony környékén szabadulhatunk – tette hozzá. Szerinte nem részterületeket kell szabályozni, hanem az életet, az egészséget.” (2020. november 11.)
Ezt mondta szintén Orbán Viktor tavaly novemberben. Ugyan nem tudjuk, mit értett „szabadulhatunk” alatt, mert ha azt, egy napra, szentestére feloldják a kijárási tilalmat, az valóban teljesült, de szerintem az ország másra gondolt. Tehát karácsonykor mégsem „szabadultunk”, ellenben december 23-án diadalittasan kinyilvánította:
Ez most már szinte napra pontosan két hónapja volt, változás továbbra sincs. Ezek szerint még mindig ott vagyunk a „csata döntő fázisban”. Jó ezt tudni. A „nemzetközi helyzet pedig egyre fokozódik”. Ja, az néhány évtizeddel korábban volt, elnézést.
De, hogy meddig tart az a „döntő fázis”? Arra két nappal ezelőtt igazából megadta a választ. Íme:
„A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.” (2020. december 21.)
Istenigazából napestig böngészhetném még a világhálót, de talán legyen elég ennyi arra bizonyítékul, hogy ezeket az ígéreteket finoman szólva sem szabad készpénznek vennünk. Hogy mi ennek az oka? Oh, dehogy tisztem nekem megmondani, hiszen nem vagyok vírusszakértő, miegymás. De azért a józan paraszti észt segítségül hívva néhány eshetőséget mégis rögzíthetünk.
1. Maguknak a döntéshozóknak (beleérve a szakembereket is, hiszen elméletileg rájuk támaszkodik Orbán Viktor is) sincs fogalmuk arról, mi és hogyan történik, nyilván ez is további kérdéseket vet fel. Ezt azért kissé nehéz elképzelni…
2. Pontosan tudják, mi a koronavírus természete, ennek ellenére, hogy finoman fogalmazzak, meglehetősen szűrt formában adják közre számunkra ezeket a megállapításokat, és tudatosan ígérgetnek, úgy, hogy ők is tudják, ez nem lesz betartható.
3. Tudatosan ígérgetnek, ámítanak, és mindezeket egy olyan cél érdekében, megspékelve egy kollektív tömegpszichózishoz hasonlítható jelenséggel, aminek már csak igen csekély mértékben van köze a koronavírushoz.
Az olvasókra bízom, szerintük melyik az igaz.
Lantos János – Kuruc.info