Mindezek fényében talán nem is olyan meglepő, hogy a Fidesz idei március 15-i gyűlése leköltözött Kiskőrösre, Petőfi szülővárosába, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott, nem máshol, mint a poéta szülőházánál. Amikor nyilvánossá vált, hogy hol lesz idén a kormánypárt rendezvénye – talán március elején – terjedni kezdett egy ostoba balos narratíva, miszerint Orbán „menekül Budapestről”, ezért „költözött le Kiskőrösre”. Természetesen erről szó nem volt, annak rendje és módja szerint mindent patikamérlegen mértek ki és építettek fel.

Mielőtt rátérnénk a miniszterelnök beszédének részleteire, nem tudok szó nélkül elmenni az Orbán Viktor-pizza mellett, amely egy egészen szürreális, ugyanakkor erőltetett módon népies ízt ad – szó szerint – a NER-nek. Noha a pizzát szegről-végről már említettem a legutóbbi Heti progresszióban, az egyrészt inkább egy másik, hasonló kaliberű ötlet miatt íródott meg (Putyin-pizza), másrészt pedig akkor még nem gondoltam, hogy ilyen jó jelképet találunk a rendszernek, mint a BBQ-ból, mézes alapból, csirkemellcsíkokból, sajtból, jalapeño paprikából és narancskarikákból felépített pizza.

Nem kérdés, hogy a PizzaPhone Pizzéria nagyot húzott az ötlettel (legyünk jóhiszeműek, és tegyük fel, hogy az ő ötletük volt, nem valami kormányhoz közeli illetőé, akivel jóban vannak – Magyarországon élünk, sosem lehet tudni), olyannyira, hogy a NER „elitjének” egy része (pl. a megafonos fiúk-lányok) is falatoztak ott egy jóízűt az ünnepen. Ami tehát 1848-ban Pilvax volt, 2023-ban PizzaPhone, az akkori forradalmárokat pedig megafonos megmondóemberekre is lecserélhetjük. Végül is, ha összehasonlítjuk az akkori emberi minőséget a mostanival, abszolút beleillik a képbe (hogy a Pilvaxnál jobb hely-e a PizzaPhone, azt nem tudom, mert még sosem étkeztem ott). Mindezt pedig kiválóan megkoronázza az Orbán Viktor-pizza, amely erőltetett ugyan, de az előbbihez hasonlóan illik a jelenkorhoz. Sőt, olyan, mint a jelenlegi állapotok. Ahogy a narancs nem tudja, mit keres egy pizzán, úgy sokszor én sem tudom, éppen hol vagyok, mert a kormánymédiumoktól azt hallani, hogy rend és biztonság van, erre lassan naponta olvas az ember magyarokat ért atrocitásokról a „rejtett erőforrások” részéről. Mintha két különböző országról beszélnénk. Na mindegy.

Visszatérve a beszédre, ahogy Orbán Viktor mondotta volt: „a pizza elfogyott, a beszéd elkészült”. és még számomra is meglepően sokat áldozott belőle Petőfire. Mindez érthető, ám nem feltétlenül csak az évforduló miatt, de a globális hangulat következtében is. Most, amikor a több mint egy esztendeje tartó háborúskodás árnyékolja be Európát, szükségszerűen előkerülnek az ún. „népi hősök”, akiket mondjuk akkor is „fel lehet használni”, ha mondjuk háborúba keveredik az ország, márpedig erre jó esély van, ha a Fidesz folytatja a kétarcú háborús retorikát, tettekben pedig továbbra is hintapolitikát folytat.

Mindezeket figyelembe véve a magam részéről így is bőven túlzónak tartom az Orbán-féle Petőfi-kultusz építését, az pedig, hogy az önmagát, az irányát kereső 19. századi Magyarországnak Petőfi adta meg a „várva várt keresett szót” és mellé az irányt (ebből a retorikából az tűnik ki, hogy ez kizárólag az ő érdeme), pedig már tényleg a nevetség határát súrolja. Ezzel nem a költőt akarom kisebbíteni, de ennyire előtérbe tolni őt – főleg úgy, hogy rengeteg nagy koponya tevékenykedett abban az időszakban, és sokan közülük Petőfi felett álltak – kissé megtévesztő, a súlypont teljesen eltolódott magáról a szabadságharcról a márciusi ifjak követeléseire, Petőfi kultuszépítésére.
Miért pont most, miért pont így? A 200. évforduló mellett a már említett közhangulat miatt még inkább felértékelődnek az olyan kifejezések is, mint például a szabadság vagy a béke, ennek múltbéli és jelenkori megtestesítője Petőfi a NER kommunikációjában. Ahogy Orbán is megfogalmazta, konszenzusos személyről van szó (ez jobbára igaz is, március 15-ét valamiért nem divat több aspektusból vizsgálni), a „szabadság magyar nyelvjárását pedig Petőfi teremtette meg” (felhívnám a figyelmet az ismételt kizárólagosságra, mindenféle árnyalás nélkül). Hovatovább, a mindmáig tartó „magyar szabadság nagy menetében” is itt van velünk a költő, „Látjuk, ahogy fellázad, amikor idegenek akarják megmondani a magyaroknak, hogyan éljenek. Látjuk, ahogy szembefordul a világ hatalmasaival, akik újra be akarják olvasztani a magyarokat egy európai szuperállamba” – fogalmazott Orbán Viktor.

Másik kulcsszó a béke, ezzel kapcsolatban a miniszterelnök allegorikusan annyit mondott, hogy „látjuk, ahogy odakanyarintja” – mármint Petőfi – „a 12 pont elé, hogy legyen béke”.

Petőfi és a béke bármilyen módon való összekapcsolása – főleg, ha felidézem harcra buzdító verseit – nekem meglehetősen ellentmondásos, mint ahogy az is, hogy a Fidesz a békét tűzi a zászlójára, miközben tisztában vagyunk (már aki) kétarcú politikájukkal. De hát az efféle hamis szólamok kezelése sosem okozott gondot a rendszernek.

Bizony, ha már Petőfi, akkor én nem gondolom, hogy a költő valaha ilyen Magyarországról álmodott volna, és azt is valószínűnek tartom, hogy felemelné szavát az „európai szuperállam” (értsd: EU) politikája ellen, viszont mindezt párhuzamba állítani Európa akkori politikai térképével, már merő anakronizmus Orbán Viktor részéről, ugyanis gondolhat bárki jót vagy rosszat a Szent Szövetségről, amely ellen végső soron Petőfiék lázadtak, de az egészen biztos, hogy eme szövetség céljai semmilyen formában nem egyeztek a ma regnáló globalista, valójában teljességgel Európa-ellenes erők céljaival.

De meg is fordíthatjuk a dolgot, ha mindenképpen ragaszkodunk Petőfihez. Könnyen elképzelhető, hogy a maga lánglelkű stílusában a kormány ianusi politikája ellen is fellázadna, és keresetlen versekben küldené el melegebb éghajlatra az egész NER-t Megafonostól mindenestől. Ráadásul sanszos, hogy a narancsos pizzát sem kedvelte volna.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info