Nos, ilyen körülmények között köszöntött ránk az adventi időszak december 1-jén, most pedig már hamarosan a negyedik gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún, mely bebizonyítja, miként rohan az idő az amúgy is felgyorsult világunkban. A negyedik, lila színű gyertya egyébiránt a szeretetet, illetőleg a bűnbánatot testesíti meg. Érdekes, hogy ezek a fogalmak szintén háttérbe szorultak jelenkorunkban.

Az úrjövet, vagyis az advent eredetileg az elcsendesedés időszaka, pontosabban az elcsendesedés időszaka lenne, amiből a (negatív) globális folyamatok miatt vajmi keveset érzékelünk.

Éppen ezért felvetődik a kérdés, hogy ilyen körülmények között, amikor nap mint nap a háborúkról szóló hírek, vagy hazai viszonylatban a hanyatló gazdaság és a kétes jövő kérdése jön velünk szemben, egyáltalán lehetséges-e, hogy elődeinkhez hasonló mértékben készüljünk fel mentálisan a közelgő ünnepekre? Vagy inkább úgy is kérdezhetnénk, hogy elvárható-e?

Ha elvárható, ha nem, de az biztos, hogy nagy szükségünk lenne rá. A keresztény értékrendhez és hagyományhoz tökéletesen illeszkedik az egészséges emberi lélek működése, így a vallási jelentőségen túl az év vége egyébként is a számvetés, a megpihenés ideje, melyre a rohanó, kapkodó világunk, ahol annyi információhoz jutunk, amennyit fel sem tud dolgozni megfelelően az agyunk, nem nyújt lehetőséget, így folyamatosan elfelejtjük már azokat a módszereket is, amelyek az elcsendesedést szolgálják.

Ami pedig a keresztény ünnepi időszak valódi jelentősége helyett van, az egy teljesen lemeztelenített, a fogyasztói társadalom igényeihez igazított ünnepi dömping, ahol még a lehetőséget is ritkán teremtik meg arra, hogy az ádvent, illetve a karácsony valódi tartalmával foglalkozzanak.

Utalva az első gondolatra, a katolikus egyház fejének ünnepi üzenetei gyakorlatilag az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta a háború és béke kérdéséhez kapcsolódnak. A keresztény világkép, Jézus tanításai nyomán az egyházfő azonnali békét és fegyvernyugvást hirdet a Föld minden tájékán, ahol háború zajlik, természetesen azokon a helyeken is, melyek nem tartoznak a keresztény civilizáció égisze alá. Ez a globális béketeremtési szándék – természetesen fegyverek nélkül – noha összhangban van a kereszténység küldetésével, az eszménykép, mely ezt vezérli, sajnos láthatóan visszaszorulóban van, erről pedig a korszellem legalább annyira tehet, mint a keresztény világ belső erodálódása, pedig az északi civilizáció teremtő erejéhez feltétlenül szükség lenne a gyökeres változáshoz.

Ám ezek olyan problémák, amelyekre egészen biztosan nem 2024 utolsó napjaiban találjuk meg a választ, még akkor sem, ha az aktívan mozgolódó világ által pumpált feszültség hazánkban is tapintható. Helyette most arra az elcsendesedésre van szükségünk, melyet az úrjövet szentsége biztos számunkra, s arra a közelgő örömre, melyet a Megváltó születése ad e tökéletlen világnak.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info