Az előzményekhez tartozik, hogy a magyarság egyik szent jelképét, a XII. kerületi Turul-szobrot meggyalázták. Természetesen a válaszul elhelyezett disznólábak miatt - miként a hasonló esetekben megszokhattuk már - azonnal nagy erőkkel megindult a nyomozás, mint például az izraeli zászló elégetése kapcsán is, az ismeretlen „bűnelkövetők” kézre kerítésére. A Turul-szobor meggyalázása után, s más hasonló esetekben a cionista távvezérlés alatt álló rendőrségi vezetőknek eszük ágában sincs nyomozást elrendelni vagy nyomra vezetői díjat kitűzni. A „meggyalázás” miatt több ezres demonstrációt tartottak a holokauszt-rituálé hívei (persze könnyen lehet, volt az több száz fő is) a parlamenti pártok, s a különféle cionista szervezetek a „tetthelyen”. E „jeles” eseményről az ATV Kálmán Olga által vezetett esti adása nem mulasztott el több alkalommal is tudósítani, s a stúdióba érkező Bárándy Gergelyhez intézett első kérdés is a „gaztettre” vonatkozott.

No, akkor hogyan is állunk szimbólumok és gyalázások tekintetében? Amennyiben „holokauszt- emlékművet”, menórát vagy egyéb zsidó szakrális szimbólumot látnak el kiegészítő ikonográfiai vagy tárgyi kellékkel, az bűncselekmény, elítélni való gaztett, melytől hónapokig visszhangzik a média, ám ha ugyanez keresztény vagy magyar nemzeti jelképpel történik, jópofa csínytevés, esetleg művészi alkotás. Így lehetséges - a végre megfelelő helyre került, bár véleményem szerint a 2,1 százalékkal is magát túlnyerő, abszolút zsidó és kozmopolita érdekeket képviselő, durván magyarellenes – SZDSZ politikusainak vagy a szellemi holdudvarukhoz tartozó személyeknek a Szent Koronát „micisapkának”, a Parlamentből eltávolítandó ócska kacatnak, a Turult „dögevőnek”, a Szent Jobbot „tetemcafatnak” nevezni, vagy éppenséggel a Krisztust vizeletbe helyező Serrano-féle elmebeteg kompozíciót, illetve a feszületet disznóbelek közt ábrázoló Nitsch-istenkáromlást művészetnek hazudni, Jézus születésnapjára, a keresztény világ egyik legszentebb ünnepének tiszteletére rendezett „fuck the Christmas” bulit jópofaságként prezentálni a közönségnek. A sor még hosszan folytatható volna.

Csupán a felsorolt néhány példa figyelembevételével tekintsük mi is a holokauszt-emlékhely lábbelijeinek némi tárgyi kiegészítését a magas művészet megnyilvánulásának, a kompozíció teljessé tételére tett esztétikai kísérletnek. Vice versa. Mert ezentúl minden olyan blaszfémiát, amely nemzeti vagy keresztény jelképet gyaláz meg, válaszlépés fog követni.