A sorozat I. részében felvázoltuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt  kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben  elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy  "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály  irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.
A sorozat II. részében arról szóltunk: hogyan sikerült  Gerő Ernőnek, a Moszkvához mindenkor hű, volt NKVD-tisztnek belügyminisztersége alatt (1953. VII. 4. - 1954. VII. 6.) az új BM-be átmenteni az Államvédelmi Hatóság felső vezetőinek meghatározó körét; mi volt a tartalma annak a mondatnak, melyet  Gerő így jelentett 1954-ben Kiszeljov szovjet nagykövetnek: "Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan." Mit tárt fel 1953-54-ben Péter Gábor és az általa vezetett bűnszövetkezet tagjainak bírósági pere a brutális és vadállati visszaélésekből, kik voltak a kínzókamrákban a gumibotozás, a villanyoztatás, a heremorzsolás végrehajtói és kik lophattak az ÁVH vezetői közül annyit, amennyit csak akartak. Miért íródott két illegális röplap azokhoz a zsidókhoz, akik 1945-ben jelentek meg a diktatúra egyenruhájába bújva és gátlástalanságukkal, könyörtelenségükkel tűntek fel a gyilkosok között? Hogyan éltek az internáltak a táborok falain belül: milyen volt szociális megoszlásuk, milyen indokok miatt vették őrizetbe őket, hogyan alakult elhelyezésük, élelmezésük, egészségügyi ellátásuk,  hová tűntek értéktárgyaik, miként tűrték a kényszermunka megpróbáltatásait, az őrök kegyetlenkedését, a fegyelmező gyakorlatokat; mikor szűnt meg az az Európában példátlan önkény, hogy ha az elítélt letöltötte börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta.
Börtönima, 1949-1950
"Mindenható Urunk, ki sújtasz és felemelsz, embert és népeket, hallgasd meg könyörgésünket.
Te, kivel a börtön sírfalain belül őrizetlenül és zavartalanul beszélhetünk, hajolj le hozzánk, szenvedőkhöz és enyhítsd gyötrelmeinket.
Csordultig a keserű pohár, mit bűneinkért inni adtál.
Ó Urunk, vedd el tőlünk a keserű poharat és a Te végtelen jóságoddal bocsásd meg vétkeinket, mert gyarló emberek vagyunk.
Adj kegyelmet, hogy erősek legyünk a bűnhődésre, ha bűnösnek találsz,  és erősek az áldozatra, ha bűntelenek vagyunk.
Szűnjék meg a gyűlölet és váljék valóra  a Te igazságod igéje, a szeretet.
Fordítsd a Te jóságos tekintetedet méltatlanul szenvedő hozzátartozóink felé.
Könnyítsd meg sorsát szerető szülőnek, testvérnek, hű hitvesnek, arának és ártatlanul nélkülöző gyermekeinknek.
A Te szereteted fénye melegítse árván maradt otthonainkat és szárítsa fel a könnyeket. Ámen."
Büntetés-végrehajtás törvényi szabályozás nélkül
   Nagy Imre még első miniszterelnöksége (1953. július 4. - 1955. április 18.) előtt, az MDP Központi Vezetőségének 1953. június 27-28-i ülésén kijelentette, hogy az állam "rendőrállam", a kormány pedig "árnyékkormány". Az MDP vezetésének  erőteljes önkritikájáról szóló határozatot nem hozták nyilvánosságra.

Nagy Imre
  A KV júniusi határozata alapján azonban átmentették az államvédelmet (PRO, ÁVO, ÁVH) az új egységes  Belügyminisztériumba, annak I. Főcsoportfőnökségeként. A párt Politikai Bizottsága által jóváhagyott 4550 fő helyett a BM végleges létszáma 6752 fő lett. A minisztérium vezetőinek, a kollégium tagjainak több mint kétharmada régi államvédelmi főtiszt, tábornok, a központi szervezeti egységek  31 vezetője közül  27 államvédelmis, kettő rendőr,  egy-egy pedig a büntetés-végrehajtás, illetve a légoltalom vezetője.
Zoom
Az ÁVH az egységes Belügyminisztériumban 1953-ban (Forrás: „Államvédelem a Rákosi korszakban”, TH 2000)
A belügyminiszter: Gerő (Singer) Ernő , egyben a Minisztertanács első elnökhelyettese,  volt NKVD-tiszt.  Péter Gábor helyébe egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép a belügyminiszter I. helyetteseként.  Meghatározó  szervezeti egységek a rendszerben: államvédelem, rendőrség, határőrség, belső karhatalom,  büntetés-végrehajtás, tűzrendészet, légoltalom.

Gerő Ernő
   A Belügyminisztérium új vezetése csak 1954 elején döbben rá, hogy a büntetés-végrehajtásnak nincs egységes törvényi szabályozása, a régi rendeletek, utasítások áttekinthetetlenek, ellentmondásosak,  nincsenek összehangolva, ennek következtében önkényes a gyakorlat, ahány börtön és kényszermunkahely, annyi szokásjogon alapuló eljárás, ami a visszaélések melegágya. 1954. április 6-án a BM Kollégiumának ülése elé kerül egy előterjesztés a  büntetés-végrehajtás szabály-tervezetéről. („A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956”, Állambiztonsági Történeti Tár, Történeti Hivatal, Bp.  2001.)
[Emlékeztetőül: a Minisztertanács 1953. július 31-én fogadta el a Gerő Ernő belügyminiszter által beterjesztett javaslatot a BM Kollégium tagjaira, amely megegyezett a PB 1953. július 22-i határozatában  jóváhagyottal.
A Belügyminisztérium Kollégiumának tagjai:
Piros László áv. vezérőrnagy, a miniszter első helyettese;
Dékán István, áv. ezredes, miniszterhelyettes;
Györe József, miniszterhelyettes;
Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője;
Valencsák János, áv. ezredes, a Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka;
Berecz Béla vezérőrnagy, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője;
Kucsera László áv. alezredes, a Kémelhárító Osztály vezetője;
Gazdik Gyula, áv. alezredes, a Hírszerző Osztály vezetője;
Balázsi Béla, áv. őrnagy, a Vizsgálati Főosztály vezetője;
Pőcze Tibor vezérőrnagy, Országos Rendőrfőkapitány.]
   A tervezet bevezetője  megállapítja, hogy a múltból átvett szokásokat is tartalmaz a gyakorlat, az 1945 utáni rendeletek nincsenek egységesen összefoglalva, egyes intézményekben csak hiányosan találhatók meg. Az ide vonatkozó tárgyi rendeletek gyűjteményének  legutolsó átfogó kiadása 1897-ben jelent meg. Számos parancsnok a legalapvetőbb  rendelkezéseket sem ismeri, akárcsak a munkaterületüket szabályozó elvi és adminisztratív utasításokat, ez is oka a gyakran előforduló törvénytelenségeknek. Az ügyészség felügyeleti jogköre  épp úgy nem volt részletesen  meghatározva , mint   a BM hatáskörbe került  javító-nevelő munka végrehajtása.
   A szabályzat érdemi  tervezete 10 részre, ezen belül 34 fejezetre és 619 paragrafusra  tagolódott. Ám a Garasin Rudolf bv. ezredes, parancsnok által jegyzett Börtönügyi Szabályzatot  a kollégiumi ülés nem tárgyalta meg. Ezt azzal indokolta Piros László  - aki két hónap múlva már  belügyminiszter -, hogy  a nagyon terjedelmes  szabályzathoz igen sok észrevétel érkezett írásban, ezeket majd egy bizottság áttekinti, megvitatja és bedolgozza a tervezetbe.

Garasin Rudolf
  (A Büntetés-végrehajtási szabályzat kiadására végül 1955. július 29-én, Nagy Imre miniszterelnök lemondása után, a belügyminiszter 19. számú utasításában foglaltak szerint került sor. A sokat emlegetett és gyakran hivatkozott 19. számú belügyminiszteri parancsot Gerő Ernő adta ki 1953. november 17-én , a törvényesség és a szocialista jogrend megszilárdításáról szólt.)
  Az államvédelem tevékenységének legszégyenteljesebb tükre a büntetés-végrehajtás volt: államvédelmi börtön, fegyház, internálótábor, kényszermunkahely. Az intézmények értékelésénél  a minisztériumi  vezetők mindig mostohán minősítettek, kevés jó szavuk volt,  mintha egyesek rossz lelkiismerete dolgozott volna tudat alatt, eltussolva saját felelősségüket. Pedig csak a gyilkos büntetőpolitika lecsapódásának helyszínei voltak,  viszonylag a legnagyobb nyilvánosság előtt, árulkodva a megközelíthetetlen  kínzókamrák titkairól és azok szemmel látható következményeiről.
   1953. szeptember 22-én  a Belügyminisztérium Kollégiuma ülésén Györe József miniszterhelyettes röviden  ezt a minősítést adja:
  „A büntetés-végrehajtásnál viszont a felületesség jellemzi valóban a munkát. A Személyzeti osztály adott ki olyan utasítást, hogy írják össze azokat, akik le akarnak szerelni. A felhívásra tömegével jelentkeztek leszerelésre a bv. őrök.”
  1953. december 29-én a BM kollégiumi ülésének napirendjén szerepel a büntetés-végrehajtás 1954. évi létszámának megállapítása és a bv. őrség szervezési munkájával kapcsolatos feladatok.  Előterjesztő: Garasin Rudolf bv. ezredes, parancsnok.
Gerő Ernő belügyminiszter napirenden kívül ezt mondja:
„Szabálytalanság, erőszakosság, lopások”
   „Az Ellenőrzési Főosztály ellenőrizte a bv. egyes munkahelyeit. A jelentés nagyon súlyos dolgokat állapított meg. Szabálytalanság, erőszakosság, lopások, és ha ennek csak a fele igaz, akkor is szégyen-gyalázat. Olyan rendszabályok összességét kell kidolgozni, melyek alapján fél éven belül biztosítva lesz, hogy ezen a területen is rendet teremtsünk, mert rendet kell teremteni. Az előterjesztést nem fogadjuk el, még egyszer alaposan vizsgálják meg…”
   Balázsi Béla áv. őrnagy, a Vizsgálati Főosztály vezetője hozzátette:
   „A házi fogdánál a törvényesség kérdésében sokkal rosszabb a helyzet, mint volt. Visszaélések vannak, nem kielégítő a létszám, levelek és üzenetek mennek ki, nem foglalkoznak az emberekkel. Nincs nálunk orvos, általános a szervezetlenség.„
  Garasin létszámigényét is elutasítja Gerő.  Az amnesztia utáni szabadítások és egyes KÖMI-munkahelyek (Közérdekű Munkák Igazgatósága 1951. december 1-től) megszüntetése ellenére az őrök létszámának növelését kérte a bv. parancsnoka.
A meglévő létszám a fogvatartási  intézményeknél 4604 fő volt, a KÖMI munkahelyein  807, összesen: 5411. Az új szükségletet 5411 + 888 főben jelölték meg, így az őr személyzet összesen 6299 főből állt volna  az előterjesztés szerint. A létszámemelést  egyfelől  a HM-től és az államvédelmi szervektől átvett objektumokkal, valamint a bíróságok decentralizálása következtében  a Járásbíróságok hatáskörébe utalt 71 járási börtön őrzési feladataival indokolták, másfelől a 24 órás őrszolgálati rendszer átszervezésével a 3-as váltású 8 órás szolgálati rendszerre. (A munkahelyeken felügyeletet teljesítő őrszemélyzetet közvetlenül érdekeltté kellett tenni a letartóztatottak és internáltak munkateljesítményében, prémiumot ennek alapján kaptak.)

Budapesti Fegyház és Börtön
   Gerő Ernő azonban  - anélkül, hogy konkrétan  kitérne a részletekre -  elutasítja az új igényt:
   „40 ezer letartóztatott volt, ebből van most 22 ezer, így a javasolt létszámemelést nem lehet elfogadni, mert az jelenleg is túlzott. Abból kell kiindulni, hogy 3.5 őrizetesre jut egy bv. őr. Meg kell vizsgálni a szervezeti felépítést, hogy jó-e az a mostani formában. A BKH (Belső Karhatalom) három helyen ezután is adjon segítséget. A Kollégium így nem fogadja el a javaslatot. Megbízzuk a Személyzeti Főosztály vezetőjét és a büntetés-végrehajtás parancsnokát, hogy szervezeti szempontból  nézzék meg a kérdést. Tárgyalni kell a Igazságügy Minisztériummal és a Legfőbb Ügyészséggel további börtönök megszüntetéséről. A párt és a kormány ezt így nem fogadhatja el. A vezetést is felül kell vizsgálni, nem egy nagy vízfej-e az egész. Az egész munkát Györe elvtárs vezetése alatt kell megnézni.”
1954. február  23-án  a büntetés-végrehajtási parancsnokság  munkáját tűzi napirendjére a BM Kollégiuma.
   [A bv-őrség ekkor 7 országos, 18 megyei és 71 járási börtönben, valamint  16 munkahelyi parancsnokságon és 3 különleges intézményben  (Bv. Központi Kórház, Tolnai Lajos utcai /Conti/ börtön, Központi Vizsgálati Fogda) lát el szolgálatot. Ezekben az intézményekben  23263 letartóztatottat őriztek, közülük bányamunkán foglalkoztattak 7055, KÖMI-vállalatoknál 5912, börtönön belül 2081 fogvatartottat. A nem dolgozó letartóztatottak száma 8215 volt.]

Kistarcsai Internálótábor
   A jelentés - a kötelezően előírt feladatok teljesítésénél mutatkozó némi javulás mellett -  nem kielégítő eredményekről szól az alapvető feladatok, így a biztonságos őrzés, a termelékeny munkáltatás és a szocialista nevelés  területén. Például:
   "Nem érvényesül még a beosztottaknál kellően a párttagok példamutatása, sok elvtársnál hiányos a felelősségérzet és a hivatásszeretet, még mindig alacsony az őrség politikai, erkölcsi, szakmai színvonala." De igen alacsonynak  minősítik a parancsnoki kar politikai, szakmai és általános műveltségi színvonalát is, ami kihat az őrség fegyelmi és erkölcsi állapotára.  Súlyosbítja a helyzetet, hogy  az őrök 30-35 százaléka családjától távol él, „...az elítéltek bomlasztó, megkörnyékező behatása  igen sok esetben éri el a fegyelem lazulását, a korrumpálódást, az erkölcstelenséget. Még előfordul a dolgozókkal szemben is botrányt okozó magatartás, verekedés, mint legutóbb Baracskán, ahol két leittasodott őr megbotránkoztató magatartást tanúsított egy dolgozó lakásán.”
           Alacsony színvonalú parancsnoki munka
   „A szolgálati lazaságok és a technikai berendezések hiányosságain túlmenően a létszámhiány is oka annak, hogy a javulás ellenére még mindig magas a szökések száma és az éberség szabályainak megsértése. Több munkahelyen ennek kapcsán a letartóztatottak meg nem engedett kapcsolatot tudtak létesíteni a külvilággal…” „Gyakori az elítéltekkel való tiltott kapcsolat létrehozása, az összejátszás, a meg nem engedett kedvezmények juttatása.” „…rossz az elítéltek egészségügyi ellátottsága, tisztálkodási lehetősége, elszállásoltságuk zsúfolt. Alig van börtön, ahol a fűtés megfelelő, a fűtési norma, pl. a kórházban alacsony, a fűtőberendezések a legtöbb helyen elavultak.”
   „Komoly hiányosság, hogy munkahelyeinken nem tudjuk megvalósítani a súlyos  bűncselekményt elkövetők elkülönítését az enyhébbektől, a büntetésük egy részét letöltötteket az újonnan bekerültektől, a köztörvényeseket a politikaiaktól, nőket a férfiaktól (!), a munkásokat és parasztokat az osztályidegenektől. Ennek oka egyrészt a férőhely hiánya, másrészt a termelési szempontok követése. Az elítéltek nevelését hátráltatja, hogy nem tudunk biztosítani megfelelő rabnevelő kádereket, tanítókat, nevelőket, oktatókat.”

Andrássy út 60: fapriccses betegszoba
  A BM Kollégiuma által meghatározott új feladatok közül - a később tárgyalandó témakör jobb megértése miatt - kiemelem a 9. pontot:
   „Az operatív szervek mellérendeltségi viszonyát meg kell szüntetni. Az operatív osztály, illetve az op. csoportok a parancsnokokkal szemben alárendeltségi viszonyban állnak. Az operatív hálózati munka megjavítása érdekében a BV parancsnoka és az operatív osztály vezetője dolgozzanak ki javaslatot az elítéltek közt végzendő elhárító munkára. A javaslat foglalkozzon a börtönökben és munkahely-parancsnokságokon lévő elítéltek szökési kísérleteinek, szervezkedéseinek, szabotázscselekményeinek, elhallgatott bűncselekményeinek, a külvilággal létesítendő kapcsolatainak  felderítésével és megakadályozásával. A javaslat kidolgozásához a BM I., II., IV., V. (kémelhárítás, hírszerzés, belső reakció elhárítás, ipari és mezőgazdasági elhárítás) osztályok, a Vizsgálati Főosztály, a III. főosztály (katonai elhárítás) és az ORK nyújtsanak segítséget. Az elkészített javaslatot jóváhagyásra terjesszék a miniszter I. helyettese elé.
   Felelős: Garasin Rudolf bv. ezredes, Kutika Károly r. ezredes, Gazdik Gyula államvédelmi alezredes, Kucsera László államvédelmi alezredes, Jamrich József államvédelmi alezredes, Balázs Béla államvédelmi alezredes, Rajnai Sándor államvédelmi őrnagy, Nagy József államvédelmi őrnagy.
  Határidő: 1954. április 30.”

Rajnai (Reich) Sándor
Az utóbbi új feladat azért is fontos, mert amint a vitában a BV-parancsnokság képviselője megfogalmazta: „Az operatív munka azért nem ment, mert az operatív beosztottak a parancsnok mellérendeltségében voltak.”
  A vitában felszólalók közül, Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztályának vezetője így kritizál:
  „Nem ismerik (t.i.: a bv-parancsnokság vezetői) az elítéltek hangulatát, az elítéltek között osztályharc folyik. A börtönökben folyó ellenőrzések nem alaposak. A beosztottak között található 222 régi horthysta tiszt, 253 volt horthysta főjegyző és egyéb tisztviselő, 265 pártból kizárt, stb.”
  Györe József miniszterhelyettes:
 „A jelentés a törvényességet éppen csak érinti. A 23000 őrizetesből 8000 nincs foglalkoztatva. Nem termelik meg a rabok azt, amibe az eltartásuk kerül.”
   Balázsi Béla áv. őrnagy, a BM Vizsgálati Főosztály vezetője:
   „A beszélőket nem ellenőrzik. Az őrök fecsegnek az elítéltek előtt. Az operatív csoport nem támogatja a börtönparancsnokokat. Voltak esetek, amikor egy elítéltet az ország különböző börtöneiben napokig kellett keresni.”
  Pőcze Tibor r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány:
   ”Az elkülönítés nincs meg az elítéltek között. A rabnevelés nincs megszervezve. A bűnözés sokszor onnan indul el. A bűnözőknek negyedrésze visszaesik. A súlyosabb bűncselekményeknél 45% a visszaeső. Sok a szökés, ugyanakkor kevés az elfogás.”
1954. május 11-én, amikor  „A Belügyminisztérium szerveinek fegyelmi helyzete és javaslatok a fegyelmi helyzet megjavítására” című előterjesztést vitatja meg a BM Kollégiuma, a büntetés-végrehajtás szerveinél az átszervezés óta némi javulást állapítanak meg úgy a számszerűség, mint a cselekmények súlya tekintetében.
  Ám továbbra is  „…bőven tapasztalhatók hiányosságok, különösen az ittasság és a hanyag szolgálat teljesítés terén. Az ittasságból és a hanyag szolgálatteljesítésből több esetben súlyos bűncselekmények is származtak. Pl.  a várpalotai cseri-akna munkahelyről ez évben négy szökés történt ennek következtében. Az őrzés biztonsága legrosszabb a pálhalmai, az állampusztai és a csolnoki munkahelyeken, az ittasság a budapesti körzeti börtönben, valamint a csolnoki munkahelyen a leggyakoribb. Még mindig előfordul - bár ritkábban, mint az elmúlt években -, hogy beosztottak baráti kapcsolatokat teremtenek elítéltekkel, vagy viszonyt kezdenek azokkal, ami a politikai öntudat hiányát és az éberség gyengülését jelenti. Pl. a gyulai megyei börtön vezetője - B. bv.hdgy. - szexuális viszonyt folytatott az egyik elítélttel, akinek különböző kedvezményeket és ajándékokat adott. Hasonló eset történt a Zala megyei főosztályon, ahol két beosztott az egyik elítélt részére piperecikkeket juttatott be.” „D.I. bv. alhadnagyot, aki homoszexuális és beosztottaival erőszakoskodott, a kaposvári börtönparancsnokság parancsnoki teendői alól felmentették és büntetésből a szekszárdi börtönparancsnoki teendőkkel bízták meg. Ezt jelentették, azonban az ügyben semmilyen intézkedést nem tettek.”
A kollégiumi vitában Berecz Béla vezérőrnagy, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője kategorikusan kijelentette, hogy „A bv-nél anyagi fegyelem nincs!”
  Egri Gyula, az új belügyminiszter-helyettes (később a miniszter I. helyettese) pedig ezt mondta:
   „A bv-nél  burzsuj elemekkel építenek ki gazdasági  kapcsolatokat. Előfordul, hogy a beosztottak kuláklányokat vesznek feleségül.”
Fegyelemsértések, erkölcstelenség, korrupció, ittasság
   És milyen a fegyelmi helyzet a Belügyminisztérium  egészében?  A jelentés megállapítása szerint:
  „…továbbra is súlyos hiányosságok vannak és a Belügyminisztérium szerveinek fegyelmi helyzetében alapvető javulás nem tapasztalható. Még mindig magas a fegyelemsértések és a bűncselekmények száma, sok a törvénysértés, az erkölcstelenség, a korrupció és állandóan növekedik az ittasságból adódó fegyelemsértés. Három hónap alatt 1412 leittasodás történt, amit túlnyomórészt őrszemélyzeti rendőrök (532) és  határőrök (522) követtek el.”

A párt ökle: felvonul az ÁVH Határőrség (1955)
  „Az anyagi visszaélések, a korrupció főképpen rendőri szerveinknél tapasztalható. A járási osztályokon, őrsökön gyakori jelenség, hogy rendőrök kulákokkal barátkoznak, azoktól különböző ajándékokat fogadnak el, feketevágásokat követnek el, vagy segítenek elő. Igen magas az ilyen esetek száma a Békés megyei Főosztályon, ahol  egy rendőr őrmester minden ellenszolgáltatás nélkül kulákokkal művelteti meg a földjét. A rendőri szerveknél anyagi vonalon megmutatkozó súlyos hibákat leginkább a Budapesti Főosztály legutóbb megtörtént eseményeiből lehet lemérni, ahol több vezető és beosztott alvilági bűnözőkkel összejátszva anyagi visszaélések sorozatát követte el.”
  „Az erkölcsi téren elkövetett bűncselekmények és fegyelemsértések száma is igen magas, állandóan növekedik. A legtöbb erkölcsi természetű probléma  a megyei főosztályokon van, ahol több helyen maguk a vezetők is erkölcstelen életet élnek. Különösen súlyos a helyzet Békés megyei főosztályon, ahol N.R. szds. rendőri helyettes, K.R. fhdgy., a káder osztály vezetője, T.R. fhdgy., járási osztályvezető beosztottaikkal és erkölcstelen nőkkel folytattak viszonyt. Ezen a főosztályon fordult elő az is, hogy pártvezetőségi tagok is hasonló magatartást tanúsítottak.  Az erkölcsi züllés jelei elég nagymértékben  megmutatkoztak a Budapesti Főosztály  közlekedésrendészeti alosztályán, ahol a rendőrnők közül sokan erkölcstelen életet éltek. A Zsombolya utcai női rendőr otthonban például rövid idő alatt hét magzatelhajtás fordult elő és  a környéken szóbeszéd tárgya volt az otthonban lakók erkölcstelen élete. Hasonló jelenségek tapasztalhatók a központi szerveknél is. A III. főosztály volt helyettes vezetője J. őrnagy egyik beosztottjának feleségével tartott fenn szerelmi kapcsolatot és korrupciók sorozatát követte el. Az ORK egyik alosztályán a vezetők és a beosztottak között volt szexuális kapcsolat.”
  „Gyakori jelenség, hogy operatív munkások lokálokba járnak szórakozni, vagy hasonló helyeken töltik el szabadidejüket. Az ilyen mulatozásoknak gyakran utcai botrány vagy verekedés a vége.” „A VIII. osztályon (Környezetelő és lefigyelő osztály) a figyelő alosztály egyes beosztottai és vezetői folytattak szexuális viszonyt egymással.”
  „…ebben az évben már két határőr akart hazaárulást elkövetni, 12-en pedig megszöktek alakulatuktól. Jelentős a politikai természetű ügyek magas száma. Három hónap alatt a Határőrség szerveinél 209 esetben történt ellenséges politikai megnyilvánulás és 46 esetben folytattak vizsgálatot olyan személyek ellen, akik ellenséges elemekkel tartottak fenn kapcsolatot.”
   „A Komárom megyei államvédelmi osztály vezetője és beosztottai az őrizetbe vételek és házkutatások során törvénytelenül jártak el, ugyanis a bűncselekményekkel össze nem függő tárgyakat és értékeket foglaltak le, a lefoglalt bútorokat és értékeket egymás között szétosztották.”
   „Egyes megyei főosztályok rendőri szerveinél megnehezíti a fegyelem megjavítását az a körülmény, hogy a beosztottak közül sokan  a leszerelés gondolatával foglalkoznak. Ennek érdekében nem egyszer sorozatos fegyelemsértéseket is elkövetnek. A leszerelési lázat egyes helyeken az okozza, hogy a régi rendőrök elégedetlenek és rábeszélik a többieket is a leszerelésre.”



Csapatzászlót adományoz az ÁVH-nak a MÁVAG kollektívája 1949. április 25-én
A jelentés vitájában Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője nem szépíti a helyzetet és kertelés nélkül kimondja:
„Olyan jelentést nem tudok hozni, amely a valódi helyzetet tükrözné. Ennél a helyzet rosszabb. Eddig nem elemezték a fegyelmi helyzetet, csak vizsgálták a konkrét ügyeket.”
  Egri Gyula miniszterhelyettes:
 „A gyávaság több esetben előfordul a szerveknél. De ugyancsak vannak, akik mindenről jól tájékozottak, mindenről jól értesültek és ennek alapján fecsegnek a minisztériumról. Korrupciós jelenségek tapasztalhatók, a tabi járási osztályon például a beosztottak földet béreltek és azon megszervezték a Vörös Lobogó Termelőszövetkezetet.”
  Berecz Béla vezérőrnagy, a BM  Anyagi és Technikai Főosztály vezetője:
   „A Hajdú megyei főosztályon megbüntették az anyagi osztály vezetőjét, mert végrehajtotta a kiadott parancsokat. Beosztottak és vezetők sok esetben igénybe veszik szórakozásra a gépkocsikat és a karambolok 90%-a ilyen alkalmakkor történnek.”
  Koczina Gyula áv. ezredes, az MDP Központi Vezetőségének tagja:
 „A fiataloknál nagymértékű a burzsoá befolyás. Jampec társaságba járnak, udvariatlanok. A vezetők nem ismerik a fiatal tisztek problémáit.”
Pőcze Tibor vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány:
 „Nagymértékű liberalizmus tapasztalható. Előfordul, hogy a nyomozók válogatnak az ügyekben. Több tiszt megtagadta  a nyári táborozáson való részvételt. Budapesten rossz a fegyelem, a szolgálati szabályokat nem veszik figyelembe. Egyes beosztottak a munkatörvénykönyvre hivatkoznak, jogtalan igényeket támasztanak. A 19-es parancsot csak néhány hónapig tartották szem előtt a vezetők. A parancsnokok és a vezetők nem tárják fel őszintén a helyzetet. A parancsnokok jelentése mást hoz ki, mint a fegyelmi osztály ellenőrzése. A politikai tisztek nem járnak le az őrsökre, nem törődnek a problémákkal.”
  Kőrösi György  áv. alezredes, a Határőrség és a Belső Karhatalom politikai csoportfőnöke:
  „A jelentésre nem lehet teljesen támaszkodni. A fenyítettek 70%-a DISZ-tag. Nagyrészük harmadéves harcos. A Személyzeti Főosztály hónapokon keresztül nem intézi el az ügyeket.”
  Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettes:
  „A jelentés nem ad elemző, átfogó képet a minisztérium fegyelmi állapotáról, nem keresi az okokat. A vezetőknél a főveszély ma már a liberalizmus, az általános lazaságra való hajlamosság. Fel kell vetni az operatív munkafegyelmet. A hálózati munkában történt fegyelmezetlenségeket, a találkozók elmulasztását nem tekintik fegyelemsértésnek. Az avantgardizmus nem csak államvédelmi jelenség.”
Piros László áv. vezérőrnagy, a miniszter I. helyettese:
„A fegyelmi osztály nem oldhatja meg a parancsnokok helyett a feladatokat. A jelentés általában helyesen értékel, a fegyelmi helyzet nem kielégítő. A rendőrségnél és a határőrségnél mutatkozik meg a legtöbb fegyelmezetlenség. Ez különösen súlyos, mivel a legnagyobb részt a lakossággal való viszonyt rontják. A jelentés nem elemzi a szolgálati fegyelmet. Nagyon elterjedt a civiles magatartás. A vezetők között sok esetben bizonytalanság van, engedtek a követelményekből azért, hogy ne mondják, rossz a viszonyuk az emberekhez. A követelményekből nem lehet engedni!”

Piros László
[Piros László: 1950. október 24-től államvédelmi vezérőrnagyként  az ÁVH Határőrség és a Belső Karhatalom parancsnoka, 1953. június 4 és 1954 június 6 között a belügyminiszter I. helyettese, utána belügyminiszter 1956. október 24-ig.
   Egri Gyula 1954. február 3-tól belügyminiszter-helyettes, majd a miniszter I. helyettese 1955. november 26-ig, ezt követően az MDP Központi Vezetőségének titkára 1956. október 24-ig.
   Dékán István államvédelmi vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes 1953. július 18. és 1955. december 16. között, majd a miniszter I. államvédelmi helyettese, az államvédelmi főcsoportfőnökség vezetője 1956. október 30-ig.
   Pőcze Tibor 1951-től a belügyminiszter I. helyettese, 1954. augusztus 8. és 1957. július 1. között belügyminiszter-helyettes, egyúttal 1953. július 22-től 1956. december 6-ig országos rendőrfőkapitány.
  Berecz Béla államvédelmi vezérőrnagy 1949 és 1953 között a Magyar Néphadsereg anyagi csoportfőnökségének előbb osztályvezetője, majd csoportfőnöke, 1953-től 1962-ig a BM Anyagi és Technikai Főosztályának vezetője.]
Az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályának vezetői (1950-1953)
A Főosztály irányítása alá tartoztak az ÁVH börtönei, internáló-és munkatáborai, a nyílt nyomozások, az operatív hálózati munka az internáltak és fogvatartottak körében.
Főosztályvezetők: (időrendben 1950-től 1953-ig) 
 
Dr. Décsi Gyula ezredes
Károlyi Márton alezredes
Juhász László ezredes
Zsidi Gyula ezredes
 
VI/1. Osztály (Jogi, majd Vizsgálati)
 
Károlyi Márton alezredes
Vajda Tibor őrnagy
 
1951. december 10-től átszervezve:
VI/6. Vidéki Vizsgálati osztály
Szeifert József százados
 
1953. január 2-től ismét átszervezve:
 
VI/3. Kémelhárító  Vizsgálati Osztály
Balázsi Béla őrnagy
VI/4. Belső Elhárító Vizsgálati Osztály
Kapitány István százados
 
VI/2. Osztály (Börtönügyi)
 
Princz Gyula őrnagy
Lőke Gyula alezredes
Várkonyi Ferenc őrnagy
Lőke Gyula alezredes
 
VI/2-a. alosztály (Szolgálati)
Németh Lajos őrnagy
 
VI/2-b. alosztály (Operatív)
Potecz Sándor százados
B. Szabó Gyula főhadnagy
 
VI/2-c. alosztály (Gazdasági)
Binszki János főhadnagy
 
VI/2-I. alosztály (ÁVH Házifogda, Budapest)
Urr József főhadnagy
Csete József százados
 
VI/2-II. alosztály (Állambiztonsági Büntetőintézet, Conti utca)
Nagy Károly őrnagy
 
VI/2-III. alosztály (Állambiztonsági Büntetőintézet, Kozma utca)
Bánkúti Antal százados
Kómár Mihály százados
 
VI/2-IV. alosztály (Állambiztonsági Fogház, Mosonyi utca)
Csillag György főhadnagy
Bus József hadnagy
Urr József hadnagy
Nagy Károly őrnagy
 
VI/2-V. alosztály (Állambiztonsági Büntetőintézet, Vác)
Lehota István őrnagy
 
VI/2-VI. alosztály (Internálótábor, Kistarcsa)
Potecz Sándor százados
Urbán Rezső főhadnagy
 
VI/2-VII. alosztály (Internálótábor, Recsk)
Fóris Béla százados
Csete József százados
Fazekas Péter százados
Tóth Gyula  bv. alezredes
VI/2_VIII. alosztály (2.sz. Állambiztonsági Munkatábor, Tiszalök)
Kiss Kálmán főhadnagy
Dornai Sándor bv. főhadnagy
 
VI/2-IX. alosztály (Munkatábor, Kecskemét)
Fazekas Péter százados
Tábori derű, éberség, munkaverseny
Csak némi derűvel lehet említeni a táborok amúgy nyomorúságos és kilátástalan világának  néhány szokatlan pillanatát, történését.
Van aminek forrása egyszerűen  az ávéhás szolgálattevők hanyagsága. Máskor viszont ügybuzgalma, szovjet típusú ébersége, a jelszavak túllihegése.
1953. február 12-én összecseréltek két foglyot, akik közül az egyiket kórházba kellett volna szállítani. Ám az  utóbbit  otthon felejtették a Kistarcsai Internálótáborban, az egészségeset pedig  kocsira tették és a rabkórházban az orvosok elé állították.
Urbán Rezső áv. százados táborparancsnok ezt jelentette igazoló jelentésében:
 "Az internáltak kisérését Varga János áv. alhadnagy ügyeletes őrsparancsnok és Kecskés 2 János áv. törzsőrmester őrsparancsnok helyettes elvtársak végezték és nem nézték meg tüzetesen a kísérőlapon feltüntetett adatokat, hanem név szerint  adták ki az internáltat és így adódott elő a két internált összecserélése." Amit alapvetően az tett lehetővé, hogy mindkét internáltat Nagy Lászlónak hívták, az egyik - akinek a nevére a szállítási parancsot kiállították -  Nagyváradon született 1921-ben, anyja neve: Nagy Zsuzsanna, a másik, akit helyette viszonylag egészségesen kórházba vittek, Káloson született 1897-ben, anyja: Tóth Jolán. A két Nagy László között  tehát 24 év a korkülönbség, ez azonban nem tűnt fel a két  ügyeletes ávéhásnak. A táborparancsnok sziklaszilárdan elrendelte, hogy "...az épületek reggeli jelentésében a kiadások és befogadások esetén az illető internált személyi adatait jelenteni kell."
 

Elcserélt foglyok
 
Egy internáltról csak a szabadulásakor derült ki, hogy nem az az igazi neve, amelyen raboskodott.
1953. október 26-án Müller Károly áv. alhadnagy jelentette a Kistarcsai Internálótáborból, hogy a kitiltás és rendőri felügyelet terhe alatt szabadulásra előkészített Knut Hansen Vilmos az adategyeztetésnél közölte vele: nem ez az igazi neve, hanem  Dumbeczki Vilmos (más feljegyzésben: Dombeczki). Elmondta: az ÁVH-központban olyan utasítást kapott, hogy az eredeti nevén nem szerepelhet.
Müller alhadnagy megkereste a tábor nyilvántartó tisztjét, aki elé tett egy 1950. augusztus 10-én kelt pecsétes Szolgálati jegyet, amelyet Hangyál János áv. hadnagy, ügyeletes tiszt írt alá, szövege pedig így hangzott:
 "Őrizetben visszakisértetem Knut Hansen Vilmos internáltat. Megjegyezni kívánom, hogy nevezett valódi neve: Dumbeczki Vilmos."  Az alhadnagy összegezi információit:
"Tehát Knut Hansen Vilmos a nevezett álneve. Ezen az álnéven szólnak a személy összes iratai, valamint az ügyével kapcsolatos értesítők is, amelyek a fenti irrattárban elfekszenek. Kérem ennek alapján, a Határozatba a nevezett valódi nevét beírni, hogy a vele kapcsolatos intézkedést végrehajthassuk."
A Belügyminisztériumnak készített szigorúan titkos jelentésből aztán kikerekedett a furcsa történt.
Dombeczki Vili (így a jelentésben), született 1915-ben,  a lengyelországi Mélhovice településen, anyja: Horceló Ágnes.  "Vili" munkás származású, apja bányász volt, öten voltak testvérek. Műegyetemet végzett, gépészmérnök lett, hosszú éveken át Németországban dolgozott, onnan hívták be katonai szolgálatra, amelyet 1940-től 1945-ig teljesített. 1944-ben több hónapot Magyarországon töltött, Budapest környékén a német légvédelmi tüzérségnél.
1945 májusában szovjet fogságba esett. (Itt egy  kb. 5 soros bekezdés ki van törölve a jelentésből.) Egy szovjet tiszt szabadon bocsátotta azzal, hogy Lengyelország, ahol ő született, felszabadult, menjen haza. Ám ő ennek ellenére Bécsen keresztül Budapestre jött, s  mert tartott attól, hogy felismerik, megváltoztatta nevét Knut Hansen Vilmosra.
Elhelyezkedett a magyar-svéd gyufaipari vállalatnál, ahol ellenőrként és műszaki vezetőként dolgozott, egy év után a Nehézipari Központba került, majd innen 1947-ben a Rákosi Mátyás Vas-és Fémművekbe, ahol az újonnan épült csőgyárnak lett a műszaki vezetője. 1949-ben egy feljelentés nyomán az Államvédelmi  Hatóság őrizetbe vette, s közölték vele, hogy mivel német állampolgár, ki fogják toloncolni. Megijedt és bevallotta valódi nevét, amelyet hiteles okmányokkal igazolt. A kitoloncolás elmaradt, internálótáborba küldték, de figyelmeztették, hogy továbbra is álnevén szerepeljen. (Rejtélyes lyukak vannak a történetben, sok más hasonló eset nyomán  elképzelhető "Vili" beszervezése is.) A jelentés azt is megállapította, hogy 1945-től 1948-ig tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, ahonnan kizárták, mert osztályidegennek minősítették. Fellebbezni elmondása szerint azért nem mert, hátha kiderül, hogy álnéven tartózkodik Magyarországon. A jelentés további vizsgálatok kilátásba helyezésével zárul, ám azoknak már nincs nyoma a levéltárban, ezért az olvasó számára itt véget is ér "Vili" története.
 

Aki más néven raboskodott Kistarcsán
Megmosolyogtatók a kommunista gyanakvás és éberség diktálta  biztonsági intézkedések az állami ünnepeken (április 4., augusztus 20. stb.) és  a munkaverseny olyan ritka jeles napok tiszteletére, mint Rákosi vagy Sztálin születésnapja. (Sztálin születésnapja nemcsak munkaversenyt jelentett, hanem egyúttal biztonsági intézkedéseket is.)
Az ÁVH abból a feltételezésből kiindulva hozott szigorú biztonsági intézkedéseket az ünnepek alkalmával, hogy  az internáltak ezeket a napokat kihasználva készülnek szökésre, zendülésre, megmozdulásra, s ezért  szükség van  "...az őrizetünkben lévő osztályellenség fokozott éberséggel történő őrzésére". Az utóbbi félmondat szerepel abban a parancsban, melyet a VI/2 osztály, tehát a börtönügyi adott ki valamennyi alosztály (börtön, internáló- és munkatábor) parancsnokságának 1952. április 4., hazánk felszabadulása hetedik évfordulója alkalmából. Hasonló volt a parancs  Sztálin születésnapján, december 21-én is. (Az utóbbi például december 20-án 12:00 órától december 22-én 08:00 óráig tartott.) 
Az intézkedések:  teljes összetartás a tiszti állomány számára, részleges a tiszthelyetteseknek; fokozott ügyeleti és készenléti szolgálat; megerősített belső és külső járőrszolgálat; állandó összeköttetés az osztály ügyeletével, jelentési kötelezettség óránként, rendkívüli eseményt  soron kívül  telefonon  kell jelenteni nemcsak az osztálynak, hanem a Belső Karhatalom parancsnoki ügyeletének is; tilos az őrzött személyek külső mozgatása, a belső mozgatás is csak a legszükségesebb lehet az összetartás időtartamára; a rendkívüli szállításokról csak a börtönügyi osztály vezetője intézkedhet; a rendelkezésre álló gépkocsikat csak szolgálati ügyben lehet felhasználni, a készültségi szolgálatba  vezényelt gépkocsivezetők kötelesek az ügyeletes tiszt utasításait végrehajtani, állandó ügyeleti szolgálatba rendelt az osztályvezető, az operatív alosztályvezető, az orvos és a gazdasági alosztályvezető személygépkocsija; minden szolgálaton kívüli beosztott köteles előzetesen írásban jelenteni tartózkodási helyét, értesítési címét.
 


Összetartás, megerősített éber szolgálat Sztálin születésnapján 1952-ben
1952. január 31-én a Kistarcsai Internálótábor is csatlakozott a tiszalöki munkatábor versenyfelhívásához Rákosi Mátyás 60. születésnapja  alkalmából.  (Rosenfeld Mátyás 1892. március 9-én született.)
Részletek a versenyfelajánlásból változtatás nélkül:
"A fegyelem megszilárdítása érdekében: a magánéletben és szabadnapon való magatartás érdekében egységünknél hetenként egy félórát oktatást tartunk a kommunista erkölcsről és a katonai udvariasságról. A munka tervszerűbbé tétele érdekében: A Szolg. Szab. minden pontját tanulmányozzuk, hogy tisztán látjuk a szolgálat helyes vagy helytelen irányát. A szakmai továbbképzés színvonala emelése érdekében: a szakmai előadás  jó felkészülése érdekében harminc órát fogunk szabadnapból felhasználni. A jegyzeteket minden oktatás után ellenőrizzük. A politikai színvonal emelése érdekében: egységünknél kollektívan a verseny időtartalma alatt egy mozi vagy kiállítás látogatást szervezünk. A pontokban nem szerepelt: a szolgálat jobbá tétele érdekében 1952. január hó 31-től szakaszonként egy őrhelyek szerinti  grafikont állítunk fel, melyen minden őrszem elvtárs tisztán látja jó munkáját vagy hiányosságait, mellyel lendületet adunk a jobb őrszolgálat ellátására.”
Urbán Rezső áv. fhdgy. aloszt. pk.,  Kecskés 2 János áv. törm. örs.pk.,  Kovács 4 József áv.tiz. örs.pk.
 

Rákosi a dolgozó nép között
Zoom
A kistarcsai ávósok elfogadják a tiszalökiek versenyfelhívását Rákosi Mátyás 60. születésnapjára
1952 emlékezetes esztendejében július 31-én egy páratlan versenykiírás is születik évfordulótól függetlenül. Objektív kiváltó oka az a tény, hogy:
 "A VI/2 osztályon sok olyan elvtárs van, aki még nem lőtt puskával. Ezért szükségessé vált, hogy az őrségi elvtársakkal karöltve bevonjuk a műszaki és irodai dolgozó elvtársakat is, hogy adott helyzetben kellően tudják fegyverüket használni."
"A verseny célja (szó szerint ): tudjuk, hogy az imperialisták lángba akarják borítani a világot, és tisztába vagyunk azzal, hogy az imperialisták láncos kutyája, Titó és bandája ugrás szerűen  várja a parancsot gazdáitól, hogy megtámadják hazánkat. Akadályozzák meg a szocializmus fejlődését és rombadőtsék a magyar munkásosztály eddigi vívmányait." "A verseny három testhelyzetből , fekvő, térdelő, álló."
Lőke Gyula áv. alezr.,  sportkör elnök;  Németh Ferenc sport.vez.;  Csete József áv. szds. szak. oszt.vez.
   [Derűsnek szánták, hogy a különböző szintű parancsnokok sportfunkciót, beosztást is kaptak a „07-es Bástya Sportkör”-ben.]
 
Zoom
Verseny azon elvtársaknak, akik még sohasem lőttek
Kevésbé megmosolyogtató volt az a  vesztegetési kísérlet, amelyről 1953. június 20-án  Nagy Károly áv. őrnagy az ÁVH VI/2-IV. alosztály  - tehát a Mosonyi utcai Állambiztonsági Fogház - parancsnoka jelent. Álljon itt szó szerint:
  "Jelentem, hogy f. hó 20.-án átmentem a Megfigyelőbe és az ott szolgálatot teljesítő Hagymási bv. őr jelentette, hogy Almási Alfréd elítélt igyekszik bizalmába férkőzni és arra kéri, juttasson ki egy levelet egy általa megadott címre. Ezen kívül elmondta, hogy kb. 100 ezer dollárja és 16 ezer forint készpénze van egy volt nyilas újságírónál. A pénzt megtarthatja magánál és elköltheti, a dollárokat pedig rakja biztonságba, míg kiszabadul.
  Az elvtárs elmondta még azt is, hogy a héten volt levélírás engedélyezve a részére és valamilyen követségi tisztviselőnőnek írt, akit kért, hogy vasárnap, azaz f. hó 21-én 8.00. és 9.30 között vár beszélőre.
  Tudomásom szerint Almási Alfréd valuta üzérkedésért 5 évre van bűntetve. Apja internálva van, anyja és húga Franciaországban van jelenleg.
Sürgős intézkedés végett teszem meg jelentésemet az osztályvezető elvt.-nak." (A VI/2  börtönügyi osztály vezetője ekkor Lőke Gyula alezredes volt.)
 
Zoom
Megvesztegetési kísérlet
Vietnámi magyar idegenlégiósok, MÁV-kémelhárítók
A sorozat I. részében említettem, hogy az ÁVH börtönében voltak a francia idegenlégióban harcolt magyarok közül azok, akiket Vietnamban elfogtak az észak-vietnámi kommunista rezsim katonái - különösen a Dien Bhien Phu körüli összecsapások idején, 1953-ban -, s átadtak  a magyar hatóságoknak. (A II. világháborúban francia fogságba esett magyar hadifoglyok az embertelen bánásmód és a kegyetlenül mostoha körülmények miatt menekültek  a hadifogoly táborokból tömegesen a francia idegenlégióba.)
   Balázsi Béla államvédelmi őrnagynak, a VI/3 Kémelhárító Vizsgálati Osztály vezetőjének egy  1953. június 9-i szolgálati jegyéből tudjuk, hogy engedélyt kért Lőke Gyula áv. alezredes, börtönügyi osztályvezetőtől a vietnami idegenlégiósok kihallgatására, akik akkor már a  Gyűjtő Fogházban vártak sorsuk alakulására. Ebből a levélből ismerhettük meg a magyar idegenlégiósok neveit: Papp József, Buzák Ákos, Horváth József, Magyar József, Kulacs László, Vass Gyula, Hómann József, Dukai János, Holecz József, Buz Rudolf, Schlifter István, Klein Jenő, Csibra Tibor és Nyári Elemér.
 
Zoom
Vietnámi magyar idegenlégiósok kihallgatása
A Kistarcsai Internálótáborban  külön zárt csoportot alkottak az egykori  MÁV katonai kémelhárítás lefogottai. Az ÁVH szerint, akik 1945 előtt a vasút ÜV/b nyilvántartó hivatalánál a bizalmas iratokat és a katonai vonatkozású ügyeket kezelték, azok alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar VKF-2-es osztályának  besúgói ("K"-tisztjei) voltak.
  [A Magyar Királyi Honvédvezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségének  VKF-2 osztálya a magyar katonai hírszerzés és elhárítás közös csúcsszerve volt. 1939-42 között a VKF-2 osztály, majd  1942-44 között az Államvédelmi Központ vezetője Újszászy István vezérőrnagy (1894. augusztus 30. Nagykőrös - 1948?), a háborúból való kiugrás előkészítésének egyik meghatározó személyisége, aki mindvégig élvezte Horthy bizalmát. A német megszállás után  az SS Biztonsági Szolgálata, majd a háború utolsó hónapjaiban a szovjet NKVD tartóztatta le. 1948 nyarán a HM katonapolitikai osztálya kérésére  egy szovjet hadifogolytáborból visszaszállították Magyarországra, ahol  szigorú őrizet mellett részletesen leírta a VKF-2 és az ÁVK felépítését, szervezeti működését, ügynökhálózatának  konspirációs módszereit és megnevezte a legfontosabb informátorokat.]
A MÁV-tól internáltak majd  minden  1945 előtti rádiótávirásznőt, telefonközpont-kezelőt, személyi nyilvántartót, bizalmas munkahelyen dolgozót, a kistarcsai női rabok között több mint harmincan voltak, köztük: Jerszi Istvánné vezető főtávirász Miskolcról, Herczeg Erzsébet telefonközpont-kezelő Debrecenből, Bernáth Károlyné távirász Debrecenből, Molnár Istvánné Czirok Ágota  MÁV-irodavezető Budapestről, Riteczki Ilona gépírónő Budapestről, Szövényi Magdolna rádiótávirász Pécsről. (Közülük nem egyet megtörtek és beszerveztek a  VI/2-b alosztály  operatív beosztottjai, illetve a I. Hálózati Főosztály 6. közlekedési osztályának Gera Gyula vezette operatív tisztjei.) (ÁBTL, V-99010, Kistarcsa, Női internáltak)
 
Zoom
MÁV telefonközpontos nő horthysta kémelhárítókkal állhatott kapcsolatban
 
  A MÁV katonai kémelhárítás, VKF/2 - ÜV/b lefogottai iratait az „Imre József és társai” vizsgálati dosszié őrzi az ÁBTL-ben  (3.1.9. V-251/1).
Imre József (1904. április 9, Őrváralja, Pálfy Anna) 1951. június 22-én hunyt el a Kistarcsai Internálótáborban, halálának hivatalos oka: „Szívgyengeség, szívizom elfajulás”, a betegség előzményeként „Két oldali gümőkoros tüdőbeszűrődés üregképződéssel és hörgőtágulattal” is szerepel. Imre a püspökladányi pályaudvaron kezdett dolgozni, fékező majd kalauz. A 30-as években  vonatkísérőként átjárt Romániába. Egy másik vasutas azt állította tanúvallomásában, hogy  Imre egyik útja  során egy szovjet hírszerzőt fedezett fel a vonaton, szólt a csendőröknek, akik elvitték és állítólag el is ítélték. Ezen kívül több tanú szerint a Magyar Élet Pártja tagja volt, agitált és korteskedett. A püspökladányi állomás főnöke G. János, a VKF/2 osztály ügynöke beszervezte és Debrecenben kiképzést is kapott a katonai kémelhárítás tisztjeitől. Egy 1962-ben készült BM-jegyzőkönyvben  az szerepel, hogy  1945-ben belépett az MKP-ba, bizalmi lett, áthelyezték Debrecenbe  a MÁV területi igazgatóságához, ahol pártiskolát végzett, megválasztották az igazgatóság párttitkárának, tagja lett a városi és a megyei pártbizottságnak. 1949-ben az igazgatóság katonai osztályának vezetője, az év végén pedig kinevezték a KPM Vasúti Igazgatósága  katonai osztályának helyettes vezetőjévé. Itt tartóztatták le 1950. május 18-án. Az ÁVH  múltbéli „népellenes magatartás” miatt internálta. Szabotázs cselekménnyel is meggyanúsították,  befurakodott a pártba, fasisztákat helyezett pozícióba. Fő bűne azonban az volt, hogy „Valószínűsíthető, hogy öccsével együtt lebuktatott egy szovjet felderítőt.”
  Az 1962. november 8-án készült jegyzőkönyv, melyet dr. Hornok Bálint r. őrnagy írt alá,  befejezésül megállapította, hogy „… olyan bűncselekmény elkövetésével is megvádolták, ami nem lett bizonyítva és bűncselekményként bírálták el olyan magatartását, amely legfeljebb fegyelmi eljárás okát képezhette volna…”
  Ennek ellenére 1962 végén a Belügyminisztérium és a Minisztertanács képviselőiből álló Rehabilitációs Bizottság elutasította az elhunyt édesanyjának: özv. Imre Józsefnének fia rehabilitálására vonatkozó kérését, melyet Kádár Jánoshoz címzett. Az indoklás arra hivatkozott, hogy Imre József a VKF/2 ügynöke volt, „Az ellene indított eljárás semmilyen  vonatkozásban nem kapcsolódott a munkásmozgalmi személyek ellen indított koncepciós perekhez.” (T.i.: az utóbbiak részvevőit  rehabilitálták akkoriban, s  az édesanya azokhoz sorolta fiát is.)
 
Zoom
Imre József vasutast nem rehabilitálta a bizottság 1962-ben, mert VKF-2 ügynök volt
 
 Borbély Elek (1894. április 15, Erdőszentgyörgy, Nemes Zsuzsanna) budapesti  MÁV-főfelügyelőről  a Kistarcsai Internálótáborban készült  jelentés 1953 júliusában.
  Apja csendőr volt, ő 1938-tól  az Államvasutak katonai  kémelhárító szervezetének  vezetője. Megszervezte a kémelhárító hálózatot, szoros kapcsolatban állt a VKF/2 és a VKF/7 osztályaival  a Kereskedelemügyi Minisztérium katonai szervén keresztül. Megvádolták azzal is, hogy jelentéseinek személyi következményei voltak, áthelyezések és elbocsátások, baloldali emberek üldözése; a „K”-csoport vonalvezetőjeként többeket közvetlenül szervezett be. Rovására írták vallásosságát,  1923-tól tagja, prefektusa  volt a Mária Congregationak. 1945-től  aktív szakszervezeti munkát végzett a Vasutasok Szakszervezetében.
Budapest ostroma után a Katonai Osztályt vezette, 1945  szeptemberétől 1949 tavaszáig a Szállítmányozási Osztály főnöke, majd október 22-ig a Közlekedési Minisztérium Fuvarozási és Fuvarjogi  Osztályán a nemzetközi egyezmények és a külföldi vasutak szakértője. 1949. október 22-én letartóztatták. Ennek indokai között  az is olvasható, hogy „A felszabadulás után hivatali minőségben rendszeresen tett külföldi utazásokat és eközben kapcsolatba lépett a nyugati hírszerző szervekkel, melyek részére híranyagot szolgáltatott.”
A jelentés megállapítja: Borbély 1948. áprilisában belépett az MKP-ba a MÁV Igazgatóság pártszervezeténél. Az év végi tagrevíziónál kizárták, mert pártmunkát nem végzett és kiderült: a MÁV Katonai Osztályán kifejtett tevékenységéért magas  horthysta kitüntetést kapott. Az előbbi tények után Borbélyt így jellemzi az ÁVH: „Teljesen nyugati jobboldali beállítottságú, nacionalista, soviniszta, a proletárdiktatúra ellensége. Megfelelő polgári műveltséggel rendelkező, igen ravasz, mindenkivel szemben óvatos.”
A végső konklúzió: „A fentiek alapján javasoljuk Borbély Elek internáltat bíróság elé állítani. Tekintettel azonban arra, hogy a MÁV-on belüli kémelhárító hálózatnak személyi állományát ismeri és ezen a területen az ÁVH-nak értékes adatokat tud szolgáltatni, javasoljuk elítélése után  anyagát az I/6 osztálynak átadni.„  Sarkadi István áv. főhadnagy. (Az I/6  a beszervezéseket végző Hálózati Főosztály közlekedés elhárítási osztálya volt.)
 
Zoom
Az ÁVH-nak értékes adatokkal szolgálhat, ezért elítélése után beszervezendő
 
A Kistarcsai Internálótábor „D” épületének 6-os szobájában volt szobaparancsnok Jakab Mihály (1915. május 19., Rozsnyó, Márkus Veronika) volt debreceni MÁV-irodavezető. Az I/6 osztály operatív célból foglalkoztatta, jelentései  a V/251/1 dossziéban olvashatók. Letartóztatása indoka: a múltban a VKF/2 besúgója volt. Ezt tagadja, de beismeri, hogy az ÜV-ben a b., csoportban dolgozott, amely a VKF/2-nek volt a szerve. Apja csendőr törzsőrmester, ő  szakaszvezető századírnokként szerelt le a katonaságtól, 1940-től kocsirendező a debreceni állomáson, 41-ben elvette a pályamester lányát,  majd  a segédhivatalba került, ahonnan  egy éves tanfolyamra küldték. Azt elvégezve az ÜV/b nyilvántartó hivatalba került, ahol a vasút bizalmas irattárát kezelte, a katonai ügykezelést intézte.
A szovjet csapatok bevonulása után átvette az ÜV/b nyilvántartó hivatalának vezetését. 1949-ben letartóztatták,  ám  3 nap múlva szabadlábra helyezték, visszamehetett a vasúthoz, de más beosztásba: a debreceni állomás anyagszertárának számadója lett őrizetbe vételéig: 1950. november 16-ig. November 20-án Kistarcsára internálták.
1945. januárjában belépett az  SZDP-be,  1946. januárjában átlépett  az MKP-ba, onnan  az egyesüléskor az MDP-be. Pártmunkás, agitációs aktíva volt. A Pártból 1948-ban kizárták az állomáson történt pénzsikkasztással kapcsolatban.
Pergel József áv. alhadnagy megjegyzése: „Rendszerellenes, amit igyekszik ködösíteni, alázatos és alattomos. Két ízben akart illegális levelet kiküldeni a hozzátartozóinak.”
1952. augusztus 15-én az a határozat születik, hogy  ha az I/6-c. alosztálynál „operatív szempontból nem lesz megfelelő, úgy javasoljuk a KÖMI-nek átadni munkára.„(Tehát közmunkát végez majd valamelyik munkatáborban vagy munkahelyen.)
Zoom
Ha nem lesz beszervezhető, akkor megy a bányába dolgozni
Orosz Gyula  gyanúsított (1900. október 9., Nagyvárad, Solecz Ilona)  hajdúböszörményi MÁV-főraktárnok, korábban: vonatvezető, kalauz, a Magyar Élet Pártjának tagja 1940-44 között, kertelés nélkül vallott meggyőződéssel vállalt múltjáról Kistarcsán, 1952. augusztus 14-én:
  „1939-től a VKF/2 kémelhárító szolgálatában álltam, mint besúgó. A MÁV-nál teljesítettem szolgálatot, Garai János volt az állomásfőnököm, aki szintén a VKF/2 besúgója volt. Ő szervezett be 1939-ben és a VKF/2 utasításait mindég Garai János volt állomásfőnöktől kaptam. Mivel én vonatkísérő voltam, eljártam többször a vonatszerelvénnyel román területekre is. A román területeken meg kellett figyelnem, hogy milyen fegyveres erők vannak ott, Magyarország határa felé, s milyen tűzfegyverekkel vannak ellátva, milyen erődítményeket építettek ki a határmentén. Román területről való visszatérésem után a jelentést Garai János állomásfőnökömnek tettem, aki a jelentést továbbította a VKF/2-nek.
…egy alkalommal jelentettem 5 személyt, mert utazás közben szidták a horthysta rendszert és ezt Garain keresztül a VKF/2 tudomására juttattam.
A II. világháború alatt hittem a német fasizmus győzelmében. A győzelem érdekében agitációs propagandát fejtettem ki, a szovjet csapatok ellen, különösen Máramaros szigeten, a vasutas laktanyában. 1945 után, ittas állapotban többször terjesztettem demokráciaellenes rémhíreket.
Beismerem, hogy a VKF/2 részére besúgói tevékenységemet meggyőződésből vállaltam, mert hittem a fasizmus győzelmében.” Felvette: Lipták Mihály áv. alhadnagy.
  Nem a VKF/2-nek végzett kémelhárító tevékenységéért, hanem  „…a Szovjetúnió és demokrácia ellenes propaganda” miatt vette őrizetbe 1950. november 16-án  és internálta az ÁVH Papp János (1914. április 21., Nagyvárad, Horváth Róza) MÁV-főintézőt, debreceni lakost. Ritka módon  1952. november 5-én  javasolták szabadlábra helyezését, igaz, beszervezése mellett.
  Papp János 1934-ben kezdett dolgozni Debrecenben  a MÁV-nál: fékező, jegyvizsgáló, térmester, forgalmi szolgálattevő. 1938-39-ben MÁV tisztképző tanfolyamot végzett Budapesten, 1941-től 1944 áprilisáig  állomásfőnök-helyettes Szatmárnémetiben, majd Pápán  menetrendi felvilágosító 1945 január közepéig. Hazamegy Debrecenbe, ahol állomásfőnök-helyettes, ezután  állomásfőnök Kabán, Püspökladányban, Vásárosnaményban. 1950. szeptemberében áthelyezték Debrecenbe, ahol a forgalmi osztályon menetlevél vizsgáló.
1945 előtt nem volt tagja politikai pártnak. 1946-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1947-ben átlépett az MKP-ba, majd a két párt egyesülésekor az MDP tagja lett. A felülvizsgálat során  1948. decemberében kizárták jobboldali magatartása miatt. 1950. november 16-án őrizetbe vették a Szovjetúnió és demokrácia ellenes propaganda miatt. Ennek tartalmát  így írja le a bernátkúti munkahelyen 1952. szeptember 28-án készült  jegyzőkönyv és javaslat:
„1945-ben Kaba községben megtartott politikai beszámoló után, ahol szó volt arról, hogy a SZU-ban a gyermekek részére felállított otthonok vannak, s a gyermekeket a kommunizmus szellemében nevelik, a dolgozókat pedig erkölcsös és kulturált életre, a nevezett (Papp János) a következőket mondta: „Én elhiszem, hogy a SZU-ban a dolgozók jómódban élnek, de akkor miért mondták a szovjet katonák, mikor bejöttek minden kis ház tulajdonosának, hogy burzsuj? A másik ilyen irányú kijelentése 1946-ban volt, amikor a MÁV párttitkárral beszélt arról, hogy a kommunizmusban nincsenek magán tulajdonok. A nevezett erre kijelentette, hogy : „Mégis van hasonlatosság a kommunizmus és a hitlerizmus között, mert Hitler a zsidóktól vette el a vagyont, a kommunizmusban  pedig tőlünk vesznek el mindent.”
 
Zoom
Kijelentette: van hasonlatosság a kommunizmus és a hitlerizmus között. Beszervezendő.
 
„Internálási ideje alatt büntetve nem volt, a tábor szabályait pontosan betartja.
Megállapítottuk, hogy meggyőződése jelenleg is jobboldali, mivel régi katonatiszt volt.”(?!)  [Legmagasabb rangja zászlós, amikor 1945. március 18-án századát Ausztriába irányították, Hegyeshalomnál kilépett a sorból és Mosonszentjános állomáson várta be a a szovjet csapatokat - megj.: I.Cs.]
  Aláírók:
  Paulik Imre áv. szds.,  Kenyeres Károly áv. fhdgy.,  Bácsi Sándor áv. alhdgy.
  Az 1952. november 5-én Pálhalmán készült környezettanulmány  Papp Jánosról, a KÖMI (Közmunkák Igazgatósága) bernátkuti internált munkásáról így végződik:
 „Munkáját szorgalmasan végzi.  A politikai megnyilvánulásoktól tartózkodik. Általános viselkedése komoly, visszavonult, mindenben a megnyugvó embert mutatja. Szerény, igyekszik háttérben maradni. Vitákba nem bocsátkozik, a parancsnokság intézkedéseit pontosan betartja. Egyszerűsége következtében kedvelik az internáltak.
Javaslom szabadlábra helyezését, valamint beszervezését.”
B. Szabó Gyula áv. szds. osztályvezető-helyettes;  Tóvölgyi Antal áv. fhdgy.
Az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzata
1952. február 4-én a I. Hálózati Főosztály 6. osztálya, a közlekedés elhárítás kéri  Juhász László áv. ezredest, a VI. főosztály vezetőjét: engedélyezze Fodros István áv. hadnagynak, hogy a Kistarcsai Internálótáborban kihallgassa  Szép József, volt MÁV főintézőt. A Szolgálati jegy azt jelzi, hogy valami olyan ügyről van szó, ami  nem csupán „Szigorúan titkos”, hanem „Szigorúan titkos H”. Ez volt a jelzése az iratok legmagasabb titkossági fokának.
 

Az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzata
 
  [Az Államvédelmi Hatóság Titkos Ügyviteli Szabályzatát 1952.  január 2-án hagyta jóvá Péter Gábor áv. altábornagy. Érdekessége, hogy  megjelenése után hibaigazítást küldtek a számozott példányok címzettjeinek, s azt a fedőlap első, belső oldalára kellett ragasztani.  A 008-as példány tanúsága szerint, a „Hibaigazítás” 1. pontja: „A 4. oldalon: 'II. Az iratok titkossági fokának megállapítása' című rész 4. sorában az első szó 'négy' helyett helyesen 'három' értendő.” Ez a három a következő:
1., „Szigorúan titkos H!”
  Ide tartoznak a legbizalmasabb iratok:
a., Az ügynöki és információs hálózatra vonatkozó javaslatok, jelentések, dossziék.
b., Őrizetbevételi javaslatok.
c.,  A III/2. osztály (Cenzúra, majd „K”- Ellenőrzés - megj.: I.Cs.), a III/1-a alosztály (Külső megfigyelés - megj.: I.Cs.) és a X/3 osztály (Operatív-Technikai - megj.: I.Cs.) operatív-technikai anyagai.
d., Az ÁVH beosztottaira vonatkozó személyi dossziék, különös fontosságú terhelő adatokat tartalmazó jelentések és különös fontosságú fegyelmi ügyek.
e., A mozgósítással, riadóval és rejtjelezéssel kapcsolatos iratok és okmányok.
Ez utóbbi iratokat külön helyen erősen védve kell megőrizni és veszély esetén meg kell semmisíteni.
„Szigorúan titkos H!” csoportba tartozó iratokat minden esetben „Sajátkezű felbontásra!” jelzéssel kell továbbítani és azt a címzetten kívül más nem bonthatja, még a titkársága, illetve közvetlen beosztottja sem.
2., „Szigorúan titkos!”
Ide tartozik a  „Szigorúan titkos H!” csoportban fel nem sorolt minden operatív anyag és dosszié; valamint általában minden irat, amelyből kitűnik, hogy az ÁVH milyen természetű munkát végez;  továbbá azok az iratok, amelyek az ÁVH bármely szervének felépítésével, vagy beosztottjaival kapcsolatos adatokat tartalmaznak.
Ezeket az iratokat csak indokolt esetben szabad „Sajátkezű felbontásra” jelzéssel továbbítani.
3., „Titkos!”
Ide tartoznak a nem operatív természetű, de bizalmas iratok (pl. gazdasági ügyek, szolgálati jegyek stb.).
Ezeket az anyagokat „Sajátkezű felbontásra!” jelzéssel nem lehet továbbítani.
A Hatóságon kívül más szervek felé csak „Titkos” és „Szigorúan titkos!” jelzés (külön betűjelzés nélkül) használható.]
De vajon miért volt ennyire titkos Fodros István áv. hadnagy  feladata?  Szép  József  (1901., Debrecen, Tompa Ilona) MÁV-főintéző budapesti lakost 1950. december 12-én internálták a 10-50070/1950 számú véghatározattal, amelyet Károlyi Márton áv. alezredes írt alá. Indoklás: „Nevezett a múltban mint „K” tiszt a VKF/2 besúgója volt. A felszabadulás után egy nyugati hírszerzővel állt kapcsolatban.” Szép József nem fellebbezett a véghatározat ellen.
Máig nem tudjuk mi történt kihallgatásán. Ám egy 1955. január 20 -i  jelentésben, melynek tárgya. László György ügye, a következők olvashatók:
„1950. XI. 20-án őrizetbe vett Szép József, volt MÁV főintéző, aki mint „K” tiszt a VKF/2 besúgója volt, 1950. november 23-án  kihallgatása folyamán vallomást tett arra vonatkozóan, hogy 1946-tól kezdve folyamatosan felvette a kapcsolatot a volt „K” tisztekkel, köztük László Györggyel is, volt MÁV főfelügyelővel, aki a VKF/2 részére beszervezett „K” tiszt volt.
Azzal kapcsolatban azonban, hogy László György, mint „K” tiszt valóban fejtett volna ki valamilyen tevékenységet a felszabadulás előtt, vagy a felszabadulás után,  Szép József tartott volna vele rendszeres kapcsolatot, nyilvántartásunkban rá vonatkozóan semmiféle adat nem fekszik el. A fenti terhelő adatok László Györgyre személyi adatok nélkül fekszenek el, azonosítandó.”
Készítette: Kiss János áv.hdgy.; Jóváhagyta: Géró Gergely áv. szds. csop.vez.
Szokody Tibor: halálraítéltből amerikai kihallgató
Az ÁVH börtöneit megjárt magyar hazafiak közül kevés mondhatta el, hogy  szabadulása után megkínzói közül  szembe találkozott eggyel idegen földön,  ahol  fordult a kocka és némi elégtételt vehetett szenvedéseiért: elvetemült   börtönőre sorsáról  már  szabad emberként dönthetett más ország szűrő táborában. A történetet 1992-ben Bécsben mesélte el kaposvári ismerősöm:  Szokody Tibor (1931. június 24., Kaposvár, Sipos Mária), akivel később  Budapesten is többször találkoztam és  hosszú éveken át leveleztünk.
Tibor szülei paraszti származásúak  voltak, apja: Szokody Gyula  honvéd főtörzsőrmester 1945. március 19-én  hősi halált halt Tát és Nyergesújfalu között a bécsi országúton. Anyja a kaposvári kórházban dolgozott,  ő pedig  1948-ban kimaradt a Somssich Pál Gimnáziumból és 17 évesen önként jelentkezett a Honvéd Kossuth Akadémiára, híradó tisztnek készült. Tervei valóra váltásához  segítséget kért  Király Bélától,  aki kaposváriként korábban együtt szolgált Tibor apjával a 7. gyalogezredben, s ebben az időben már  a HM. Kiképzési Osztály vezetője, majd  (még 1948-ban) a gyalogság szemlélőhelyettese.  Szokody  Pécsre vonult be előképzésre, a volt hadapród iskolába, (1.pc.ho.ö.hir.zlj.) hat havi csapatszolgálatra, ahonnan  alakulatát Esztergomba telepítették 1949 tavaszán, s őt a hírközpontba osztották be, a Vak Bottyán laktanyában.
Elkövette azonban azt a hibát, hogy  bevonulása után sem hagyta abba a Somssich Gimnáziumban megkezdett angol nyelvi  tanulmányait, nem  szakította meg kapcsolatát a budapesti angol nagykövetséggel, amely a British Council  útján segítette  a levelező oktatásban való részvételét.
1949. június 7-én a katonai kémelhárítás szolgálat közben  letartóztatta Esztergomban, Budapestre vitték a HM katonapolitikai osztályára, ahol megkezdődtek kihallgatásai. Szeptember 9-én  „Hűtlenség” (hazaárulás) miatt a katonai ügyész halálbüntetést kért rá, de a HB. 1027/1949. számú ítéletben jogerősen  „csak” életfogytiglanra ítélték.
 

Szokody Tibor könyve címlapján
 
1950. november 3-án  a Margit kőrúti „Honvédbüntető”-ből  az ÁVH váci  börtönébe szállították. Erről egyebek között a következőket írja  Szokody Tibor  a 2001-ben megjelent „Úttalan utakon” című könyvének első részében „Rácsok mögött. A  magyar Golgotán. A politikai megtorlások vázlatos története” alcím alatt:
”… az ávéhások kezében nem voltunk élőlények, csupán számok, akiket el is lehetett tüntetni bárhol a süllyesztőben…minden megengedett és lehetséges, mondták ezek az emberbőrbe öltöztetett vadállatok… a középkori kifeszítés, kurtavasba verés mindennapossá vált a legkisebb szabálysértésért is…”
„Én sajnos szerencsétlenül jártam Vácon, mert az elosztás után megismertem egy őrt, Méreg Istvánt, akivel Pécsett együtt szolgáltam a Honvédségnél, s kiszúrt, észrevett. Már azt hittem, semmi sem fog történni, de aztán mégsem úsztam meg verés nélkül a 'viszontlátás' örömét, rám förmedt, 'Nahát, Te meg mit keresel itt fasiszta szemét?!' Nem válaszoltam és azt gondoltam nem mérgesítem  a válaszadással. De tévedtem. Jó darab volt, erős ember. Erre még mérgesebb lett és teljes erővel belém rúgott, ütött aztán, hogy dühét mesterségesen még nagyobbra fokozza, szinte diabolikus vigyorral pofán vert addig, míg összeestem. Elvesztettem eszméletemet. Arra eszméltem fel, hogy egy 'csöves' házimunkás leöntött egy vödör jéghideg vízzel. Méreg felráncigált, ajtót nyitott, s bedobott a 63-as zárkába. Bajtársaim segítettek rajtam, úgy, ahogy azt megtenni lehetett.”
„De Méreg elvtárs sem úszta meg, mert 1956 után ő is disszidált ávéhás létére Ausztriába. Én tartóztattam le a Camp Roeder-i USA menekült gyűjtő táborban, mint kihallgató. Vissza nem adhattam, de átadtam a táborparancsnoknak. Hogy mi történt aztán vele, nem tudhatom.”
 
Szokodyt 1954. szeptember 9-én Tatabányára, a sújtóléges XIV-es aknába vitték  dolgozni rabmunkára. Négyszáz méter mélyen kétszer is szénmonoxid mérgezést kapott, pajzsmirigy túltengés lett a vége, ezért 1955. május 8-án visszavitték  Vácra.

A Váci Fegyház és Börtön
 
Vácról 1956. július 24-én szabadult feltételesen. Szülővárosában, Kaposvárott,  a Cukorgyárban helyezkedett el. A forradalom  kitörése után katonai összekötő lett a gyár és a Forradalmi Bizottság között, megszervezte a Nemzetőrséget, felfegyverezte a gyár munkásait, biztosították a rendet a város külterületein. November 27-én egy rendőrtiszt (volt iskolatársa) értesítette, hogy meneküljön, mert a szovjetek keresik.
 
Még aznap éjjel nekivágott a határnak egy orosz géppisztollyal. Két heti bujkálás és kivárás után érkezett a Pinka folyón át Güssingbe (Németújvárra). December 10-én, amikor más menekültekkel együtt Grácba szállították az osztrák csendőrök, valaki azt állította róla, hogy ÁVH-s tiszt, főhadnagy volt. Elkülönítették, szigorúan őrzött magánzárkába csukták, három hétig hozzá sem szóltak. Ez alatt bajtársai nyomására és Király Béla közbenjárására  a C.I.C. (Counter Intelligence Corps, az Amerikai Egyesült Államok elhárítást végző titkosszolgálati szerve) megvizsgálta múltját, kihozta a börtönből, átadta a bécsi amerikai nagykövetségnek, amely Salzburgba vitte kihallgató megbízottnak az amerikaiak Camp Roeder nevű menekült  gyűjtő-szűrő táborába. (Itt találkozott volt váci börtönőrével, a már említett Méreg Istvánnal, akinek nem bocsátott meg és átadta az osztrák hatóságoknak.)
 

Szokody az amerikai kihallgató
 
Szokody kihallgatóként élvezte az amerikaiak bizalmát, magyarok ezreit kísérte ki a bremenhaveni német kikötőbe, ahonnan  az U.S. Military Transport hajói vitték tovább őket Amerikába a Camp Kilmer N.J. táborba. Oda tartott az utolsó csoporttal a Marine Carp fedélzetén  Szokody Tibor is 1957-ben.
 
Camp Kilmerből Dél Karolinába került az U.S. Katonai Rendőrség kiképző táborába. Ahhoz már túl idősnek érezte magát, hogy újra kezdje az amerikai hadseregben hivatásosként. Nyelvi problémái nem voltak, New Yorkba költözött,  kitanulta a fényképész szakmát és szakmai sikerekkel művelte azt. Részt vett a Magyar Szabadságharcos Szövetség munkájában, dolgozott a „Rendületlenül” és a „Képes Magyar Magazin” szerkesztőségében, az utóbbinak társszerkesztője is lett. 1962-ben kapta meg az  USA-állampolgárságot.
 
1974-ban tért vissza  véglegesen Ausztriába. Előtte Amerikában elvált  első feleségétől, egy Stuttgart környéki  német nőtől,  (ami számára  egyenlő volt az anyagi csőddel),  majd Ausztriában újra megnősült, elvette ifjúkori osztrák szerelmét. 1993-tól bécsi nyugdíjas. Soha, sehol, semmilyen politikai pártnak nem volt tagja.
A magyar változásokat Király Béla megbízásából segítette: 1985 és 1989 között az Atlanti Kutató és Kiadó Társaság munkatársaként százával csempészte az országba  és terjesztette annak kiadványait; a hazai szamizdat  termékek segítője, informátora.
 

Szokody Bécsben dedikált verses kötete (2000)
 
1991-ben rehabilitálták honvéd főhadnagyként,  1998-ban előléptették századossá. Állami kitüntetéssel és az 56-os világszövetség  elismerésével is  méltatták  a szabad Magyarországért folytatott áldozatos küzdelmét.
Nem hallgatta el  csalódásait sem az elmaradt igazi rendszerváltás miatt, a felelősök  kritikáját őrzi dokumentatív  kötete, az „Úttalan utakon” (2001) és a „Hazámat szolgálom” című verseskötetén (2000, Wien) kívül számos megmaradt levele, melyet barátainak - így nekem is - írt több éven át. Ugyanezekben mondott  keserű erkölcsi ítéletet azokról a gátlástalan és könyörtelen gyilkosokról, akik 1945-ben jelentek meg bosszútól lihegve a diktatúra egyenruhájába  (PRO, ÁVO, ÁVH, Kat.pol.) bújva, s akikről e sorozat II. részében „Két illegális röplap a zsidósághoz” alcím alatt szóltam. („Őszinte magyar szó a zsidósághoz” és  „Illegális röplap”)
Az operatív hálózat: ügynök, rezidens, informátor
 
Mi történt az államvédelmi szervek operatív hálózati munkájában 1951 és 53 között? -  erre  próbált választ adni 1953. augusztus 31-én a BM Kollégiumának ülése.
(„A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956” I. Állambiztonsági Történettár, Történeti Hivatal, Bp. 2001)
 
Az ügynökség (ez  az ügynöki minősítésű hálózati személyek - ügynök, rezidens, informátor - gyűjtő elnevezése.) létszáma  1951-től így alakult a hírszerzés nélkül:
1951-ben: 34526 fő;
1952-ben: 40842;
1953-ban: 45521.
A Konspirált és találkozási lakások száma: 1902. 
Az ügynöki munka eredménye  az összes őrizetbe vetteknek 1951-ben 4.5%-a, 1952-ben 9%-a, 1953-ban 12%-a.
 
1953. augusztus elsejei állapot  szerint az ügynökség összlétszáma: 45521 fő. Közülük ügynök: 5556 fő, rezidens: 5027, informátor: 33036.
(Rezidens: hálózati funkció, a hozzákapcsolt 3-6 fő hálózati személy operatív feladatainak végrehajtását irányítja, nevelését végzi az operatív tiszt útmutatása szerint. Informátor: információt adó, tájékoztatást nyújtó személy, általában a perifériális felderítési lehetőségekkel rendelkező hálózati személyek elnevezése, ők képezték a tömeghálózatot az állambiztonsági szervnél.)
 
Budapesten tevékenykedik az ügynökség 39%-a, vidéken a 61%-a. Az ügynökség legnagyobb része : 24888 fő (56%) a katonai elhárítás területén volt beszervezve.
 
1951. január elsejétől 11652 főt zártak ki az ügynökségből. Az okok: dezinformáció miatt - 132 fő, dekonspiráció miatt - 118, alkalmatlanság miatt - 8726, egyéb okok miatt - 1026 fő, őrizetbe vettek 180 főt (kettős ügynökként 21, provokációért 4, elkövetett bűncselekményért 130, egyéb okok miatt  25).
 

Farkas Mihály honvéd vezérezredes és Péter Gábor államvédelmi altábornagy
 
Az államvédelmi szervek hálózati munkájának alapvető hiányosságait így látta a jelentés:
 
1., Rendkívül kevés  a hálózati munka eredményeként őrizetbe vettek száma, akik zöme munkás és szegényparaszt.
 
2., Az ügynökség számszerűen kevés, a legfontosabb objektumok és ellenséges gócok nincsenek kellően ügynökséggel biztosítva.
 
3., Az ügynökség 51%-a párttag, így lényegében az ügynökség többsége párttagokra épül. Ám súlyos tény, hogy az ügynökök között 828 párttag van, akiknek minimálisan 50%-át kompromittáló adatok alapján szervezték be, de ezt nem közölték az illetékes pártszervezetekkel, így azok nem is tudtak intézkedni a szervezeti szabályzat szerint.
 
4., A kizárt 11652 személy súlyosan dekonspirálta az államvédelmi módszereket, jelezve a kiválasztás és a beszervezés hibáit.
 
5., A beszervezések jelentős részét nem a céltudatosság, hanem a számszerűségre való törekvés jellemezte, nem ellenőrizték az ügynökségek megbízhatóságát, alacsony volt a velük való foglalkozás színvonala.
 
6., Aránytalanul felduzzasztott a katonai elhárítás ügynöksége, minőségileg nem kielégítő. Ugyanakkor a mezőgazdaság hálózati biztosítása alig volt megszervezve. (Gerő Ernő belügyminiszter lapszéli jegyzete a hálózatról: „Mezőgazdaságban alig van, a központban dolgoznak, a periférián alig.”)
 
A hibák okai között  említették a BM Kollégium tagjai:
 
Az eltelt években figyelmen kívül hagyták  a hálózati munka alapvető elveit és előírásait a hálózatépítés, a hálózattartás és a konspiráció terén. Nem volt szabályozva, hogy egyes vezetők milyen beszervezési javaslatot hagyhatnak jóvá, illetve az ügynökség egyes kategóriáit kik szervezhetik be. Egyértelműen rögzíteni kell: ki ellen és mire irányuljon a hálózati munka, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezniük az ügynököknek, konspiratív lakástulajdonosoknak; milyen módszerekkel foglalkozzanak az ügynökökkel, informátorokkal, rezidensekkel a hálózat és a konkrét ügyek felülvizsgálatánál. Az ellenség ismeretének hiánya miatt az ügynökségek  nem a legveszélyesebb elemekre és területekre voltak  irányítva.
 
  A hálózati munka hiányosságaira utaló  példatárban több konkrétum is  olvasható:
 
  Gyakran alkalmatlan személyeket választanak ki, akik nem dolgoznak ellenséges körben, értelmi képességeik korlátozottak. „A 12. lövész hadosztály elhárító osztályának hálózatában 100 olyan személy van, akik gyenge szellemi képességüknél fogva nem alkalmasak hálózati munkára,  van informátor, aki írni sem tud, jelentéseit feleségével íratta. Az ellenséges körből kiválasztott személyek beszervezéséhez szükséges kompromittáló adatok sok esetben valótlanok, nem elegendők, vagy nincsenek megfelelően dokumentálva. A Borsod megyei osztályon ez évben több olyan személyt szerveztek be, akiket kellő bizonyítékok hiányában szabadon kellett bocsátani, s akik jelenleg nem dolgoznak. A felületes tanulmányozás következtében sok kétkulacsos, nem őszinte, dolgozni nem akaró személy került az ügynökségbe. A megyei osztályok ügynökségeiből beszervezésük után többen kiszöktek az országból.”
 
A beszervezések gyakran a helytelen meghívás és a kevés idő biztosítása miatt meghiúsulnak vagy dekonspirálódnak. Sablonosan készítik elő a beszervezéseket. Általános jelenség, hogy a meghívás a rendőrségen, tanácson és máson  keresztül, idézéssel, megfelelő indok nélkül történik.  „A középgépipari osztály például 1953 áprilisában az informátort a Gellért hegyen egy padon két óra alatt szervezte be. A Békés megyei osztályon az ügynök idézésre feleségével együtt jelent meg a kiegészítő parancsnokságon. A Csongrád megyei osztályon egy szervezkedés tagjához azzal a feladattal küldték az ügynököt, hogy mint az UDB-ből (Upravna  Dravne Bezdobnozti: jugoszláv állambiztonsági hivatal) átdobott személy mutatkozzon be. A szervezkedés tagja ügynökünket felismerte és elzavarta. Ennek ellenére hasonló provokációval egy másik ügynököt küldtek hozzá, akit szintén elzavart.”
 
  Elhanyagolt az ügynökök megbízhatóságának, őszinteségének ellenőrzése. Sok esetben csak az őrizetbe vételnél derül ki, hogy egy-egy ügynök provokál, dekonspirált, valótlan adatokat közölt vagy ellenséges tevékenységet elhallgatott. A hálózati munkában nem érvényesül a fegyelem. Az ügynökök túlnyomó többségével nyilvános helyeken találkoznak. A szabadban való találkozás, különösen vidéken  és a katonai elhárítás vonalán okozott végzetes hibákat.. A katonai elhárításnál az intézeti alosztály ügynökségéből 89 fő dekonspirálódott, többségük az előző okok miatt.
 
  Súlyos hiányosság  tapasztalható az operatív nyilvántartás terén. Az operatív hálózati anyagok a legtöbb helyen nincsenek feldolgozva. A nyilvántartásba vétel gyakran nem ellenőrzött, valótlan adatok alapján történik. Sok az indokolatlanul nyitott személyi dosszié, lassú és bürokratikus az anyagok továbbítása, a kompromittált személyek és az ügynökség anyaga későn jut el az illetékes szervekhez. Az objektum dossziék nagy többsége nem élő, a hálózati és személyi dossziék rendezetlenek, gyakran több hónapos anyagok nincsenek bevarrva, kikartonozva.
A kollégium határozata szigorú következtetésekre jut. Egyebek között:
 
  A hálózatot felül kell vizsgálni és kizárni a kétkulacsos, dezinformáló, dekonspirálódott, alkalmatlan személyeket. Meg kell szüntetni, hogy a vidéki szervek megfelelő elvi irányítás nélkül, saját elgondolásuk alapján dolgozzanak. Az operatív állomány szakmai és politikai felkészültsége a nagy fluktuáció miatt is gyenge, ezért operatív beosztottat elmozdítani, más munkára, más beosztásba vezényelni csak az illetékes vezetők tudtával és beleegyezésével lehet. Ügynökkel és rezidenssel csak konspiratív helyen találkozhat az operatív tiszt. Nyilvántartásba kell venni az ellenséges elemeket, meg kell szüntetni a céltalan beszervezéseket, rendezni kell az operatív nyilvántartást, élővé tenni az objektum és vonaldossziékat, a „B” és „M” dossziékat.
 
 A hozzászólásokból:
 
  Pőcze Tibor r. vezérőrnagy:
 
  „A hálózatban sok a párttag, köztük olyanok, akik a kompromittáló adatok alapján nem is lehetnének párttagok. Erre fel kell  hívni a pártvezetők figyelmét.”
 
  Bradács György áv. alezredes:
 
 „Nálunk, a Baranya megyei osztályon havonta meg van állapítva, hogy minden  operatív beosztottnak két beszervezést kell végezni. Ebből adódik, hogy  a hónap végén kapkodás van, verseny folyik a norma teljesítéséért. A rendőrségnél az a parancs, hogy havonta nyolcat kell beszervezni.”
 
Kucsera László áv. alezredes, a Kémelhárító Osztály vezetője:
 
  „Hiányzik a jelentésből az, hogy a hálózati munka eredményeként őrizetbe vettek közül hányat kellett kiengedni. A külföldi állampolgárok beszervezésénél nincs eredmény.”
 

Kucsera László
 
Gazdik Gyula áv. alezredes, a Hírszerző osztály vezetője:
 
 „Nem veti fel a jelentés elég-e a 45 ezer fős hálózat az ellenség feldolgozására. A hálózat kiválasztása nem célirányos, az őrizetesek túlnyomóan munkások és parasztok.”
 
Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője:
 
 „Az operatív beosztottaknál, az osztályokon nem jó a légkör, nagy a fluktuáció, a nevelés hiányát az iskola nem pótolja.”
 
Györe József miniszterhelyettes:
 
 „A mezőgazdasággal keveset foglalkoztak. Szabolcs megyében 500 tszcs-ből 420-ban még informátor sincs.”
 
Nagy József áv. őrnagy:
 
„Az ügynökség az üzemet ellenőrzi és nem az ellenséges elemeket. A jelentések nagy részében az üzemeltetéssel foglalkoznak. Nagy aránytalanságok vannak. Az áramszolgáltató üzemek 90%-a vidéken van, ennek ellenére az áramszolgáltatás vonalán foglalkoztatott hálózat zöme Budapesten van.”
 
Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettes:
 
 „Az operatív munkások cserélődése miatt rohad le az ügynökök nagy része. A hálózati munka megjavítását az állomány feltöltésével kezdjük. Központilag kell kidolgoznunk a hálózati munka módszereit. Ennek egy része a tudományos módszerek, melyek a következő kollégiumi ülésre jönnek…”
 
Gerő Ernő belügyminiszter:
 
 „Fel kell vetni ki ellen és mire irányul a hálózati munka. Osztály szempontból irányul az imperialista hírszerzőszervek ügynökségei ellen, bent az országban a kapitalista, kulák elemek ellen, csendőrök, horthysta katonatisztek és egyéb ellenséges kategóriák ellen. Sok a munkás és a dolgozó paraszt az őrizetbe vettek között, ennek több oka van, vagy a kormány és a párt politikájában van a hiba, vagy az államvédelmi munkában az elhárító szerveknél van a hiba. Meg kell állapítani, hogy a párt politikájában komoly hiba nincs. A belügyminisztériumi és az igazságügyi szerveknél van a hiba.”
 
  Operatív nyilvántartás, priorálás, központosított értékelés 
 
Mielőtt a Dékán István miniszterhelyettes által jelzett tudományos módszerek  „bejöttek” volna a kollégium következő ülésére (1953. szeptember 22.),  közbeiktattak  egy másik témát, amit szeptember 5-én vitattak meg: „A BM operatív nyilvántartó rendszere megszervezésének alapelvei.”
 
   [Az egyesített Belügyminisztérium Központi Operatív Nyilvántartó Osztálya,  azaz a BM X. önálló osztálya a belügyminiszter 1954. szeptember 13-i parancsával jön létre. Elődje, az ÁVH központosított operatív nyilvántartása 1950. április 11-től működött. Ennek előzménye 1945. március 1-től  a Politikai Nyilvántartó  Iroda, majd az Országos Politikai Nyilvántartó Hivatal.]
 
A nyilvántartás  hiányos,  zavaros, ellentmondásos, az államvédelmi szervek egymással ellentétes  intézkedéseket foganatosítanak azonos  munkaterületeken. A legfeltűnőbb adat: több mint egymillió magyar állampolgárt tartottak nyilván, ami az ország lélekszámához  képest európai szégyenfolt.  Rendkívül sok olyan személy volt nyilvántartásba véve, akire vonatkozóan  nem volt kompromittáló anyag, mások azért kerültek az ellenséges személyek nyilvántartásába, mert hivatalos kiküldetésben  jártak nyugati államban. Ellenőrizetlen  tények nélkül, bemondásra, feljelentésre nyitottak egyesekre személyi vagy csoport dossziét, így ártatlan emberek  kerültek  az osztályellenségnek számítók dossziéiba stb.

A Kistarcsai Internálótábor parancsnokának lakása kívülről…

… és belülről 2006-ban (Fotó: Ilkei Csaba)
 
Az új nyilvántartó  rendszer  szerint  csak ellenőrzött, kompromittáló adatok alapján lehetett valakit az ellenséges személyek nyilvántartásába venni. Harminc csoportba sorolták a rendszerellenes  elemeket, a tervezetet a vita alapján  kis részben módosították, kiegészítették. Azért van helye a tételes felsorolásnak, hogy  jobban megértsük: ki miért kerülhetett internálótáborba, börtönbe,  megfigyelés vagy rendőri felügyelet alá.
 
Nyilvántartásba kell venni:
 
1.,  Horthysta, politikai rendőrség, csendőrség, a volt rendőrség beosztottjai, börtönőrök, ügyészek, bírák, büntető hatóságok főbb tisztviselőit.
 
2.,  A Horthy-hadsereg  vezérkara II. és VI. osztályának beosztottait és ügynökeit. (A Magyar Királyi Honvédvezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség 2. vkf. Osztályának ügykörei: a katonai nyilvántartás  és kémelhárító szolgálat, a külfölddel kapcsolatos katonai ügyek, a katonai attasék ügyei és a nemzetvédelmi szolgálat ügyei. A 6. vkf. osztály ügyköre: a sajtó- és  propaganda ügyek.)
 
3., A volt horthysta miniszterek, államtitkárok, főispánok, alispánok, polgármesterek és a Horthy-rendszer más főtisztviselőit.
 
4., A Horthy-, Szálasi-parlament volt képviselőit.
 
5., A feloszlatott reakciós, burzsoá politikai pártok, társaságok, fasiszta és nacionalista szervezetek volt vezetőit, funkcionáriusait és aktív tagjait, a felszabadulás után keletkezett pártokét is.
 
6., A felszabadulás után az országban működő pártok jobbszárnyának vezetőit, funkcionáriusait és jelentősebb tagjait.
 
7., Kapitalistákat, nagybirtokosokat, kulákokat, nagykereskedőket, gyárosokat.
 
8., Volt horthysta vezérkari és hivatásos katonatiszteket.
 
9., Volt grófokat, hercegeket, bárókat, arisztokratákat.
 
10., Volt vitézeket (kivéve a várományosokat.)
 
11., Nemzetvédelmi kereszttel kitüntetett személyeket.
 
12., Azokat a magyar állampolgárokat, akik a jelenlegi kapitalista államok valamelyikének hadseregében szolgáltak.
 
13., Akik a Horthy-rendszerben valamilyen vezető szerepet töltöttek be és a háború alatt Nyugatra szöktek.
 
14., Rendőrségi besúgókat, provokátorokat.
 
15., Főpapokat, az összes egyházi vezetőt.
 
16., A szerzetes rendek vezetőt és tagjait.
 
17., Vallási szekták vezetőit és aktív tagjait.
 
18.,  Trockistákat és jobboldali szociáldemokratákat.
 
19.,  Fegyveres szervekből a felszabadulás után politikai okokból eltávolított hivatásos beosztottakat.
 
20.,Azokat a személyeket, akik nyugati emigrációból tértek vissza és valamilyen antidemokratikus szervezet tagjai, vezetői voltak, vagy részt vettek antikommunista csoportosulásokban.
 
21., A cionista mozgalom vezetőit és aktív tagjait.
 
22., Súlyos politikai bűncselekményért elítélteket, velük egy háztartásban élő felnőtt hozzátartozóit (házastárs, szülők, felnőtt gyermek).
 
23., A pártból pártellenes, vagy államellenes tevékenység miatt kizárt személyeket.
 
24., A horthysta hatóságok előtt felderítő jellegű vallomást tettek a baloldali szervezetekre vonatkozóan.
 
25., Kapitalista államok Magyarországon lévő külképviseleti, vagy egyéb szervei, külföldi és magyar beosztottait.
 
26., Olyan magyar és külföldi állampolgárokat, akik a kapitalista országok követségeivel tartanak kapcsolatot, vagy azok beosztottainál teljesítenek, vagy teljesítettek szolgálatot.
 
27., Imperialista hírszerző szervek beosztottainak és ügynökeinek családtagjait, velük közvetlen kapcsolatban  álló személyeket.
 
28., Az országból kiszökött személyeket, azok Magyarországon maradt közeli rokonait, a határt befelé illegálisan átlépő  személyeket, Magyarországra toloncolt személyeket, csempészeket.
 
29., Bűncselekményekről tudó és feljelentést elmulasztó személyeket.
 
30., Minden egyéb személyt, akinek ellenőrzött adata van, hogy ellensége a fennálló népi demokratikus rendszernek, vagy a múltban a kommunista párttal és a munkásosztállyal szemben ellenséges tevékenységet folytatott.
 

Árvai Géza államvédelmi alhadnagy hazaérkezett
 
Határoztak arról, hogy a központi nyilvántartóban a következő kartoték rendszerek legyenek:
 
a., Hálózati.
b., Aktív ellenséges elemek.
c., Egyéb kompromittált személyek.
d., Őrizetesek (Politikai bűncselekmények miatt letartóztatott, elítélt személyek).
 
Az operatív nyilvántartás formái:
    1. Hálózati; a., „B”-dosszié; b., „M”-dosszié
    2. Objektum dosszié
    3. Csoport dosszié
    4. Személyi dosszié
    5. Körözési dosszié
    6. Vizsgálati dosszié
 
  [Objektum dossziét kellett nyitni minden olyan objektumra - vállalat, hivatal, tanintézet, kapitalista állam követsége, szerzetes rend stb. -, amely  operatív hálózati figyelés alatt állt. Csoport dossziét kellett nyitni olyan személyek csoportjáról, amelyet  ellenséges tevékenységében szervezeti egység kötött össze. Személyi dossziét kellett nyitni minden olyan személyről, aki ellenőrzött adatok, anyagok alapján aktív ellenséges tevékenységet fejtett ki. Körözési dossziét kellett nyitni minden olyan személyről, aki a BM államvédelmi szervei által elrendelt körözés alatt állt. Vizsgálati dossziét kellett nyitni minden olyan személyről, aki ellen a BM államvédelmi szervei vizsgálati eljárást indítottak.]
A priorálás rendje:
 
[Priorál: valaki múltbeli magatartását, előéletét jogi szempontból megvizsgálja.]
 
1., Hálózati nyilvántartóban csak miniszterhelyettesek, az Ellenőrzési Főosztály vezetője, az operatív osztályvezetők és helyetteseik aláírásaival lehetett prioráltatni.
 
2., Általános nyilvántartásban alosztályvezető aláírásával.
 
3., Az operatív nyilvántartóban lévő dossziékba betekintést és kiadást osztályvezetői engedéllyel, a fontosabb ügyek dossziéiba pedig  miniszterhelyettesi engedéllyel lehet.
 
4., A pártszervek, kormányszervek, a néphadsereg szervei a kompromittált személyek kartotékrendszerébe csak a miniszter, miniszterhelyettes titkárságain keresztül priorálhatnak.
 
 Ügynöki és informátori hálózati nyilvántartás:
 
A központi operatív nyilvántartásba fel kellett venni az ÁVH valamennyi szervének egész ügynöki és informátor hálózatát, a konspirált és találkozási lakások bérlőit. Kivételt képezett a külföldi és a különlegesen értékes belföldi hálózat. Ahhoz, hogy a hálózat valamelyik tagja ne kerüljön központi nyilvántartásba, csak az illetékes miniszterhelyettes adhatott engedélyt. Minden ügynökről, rezidensről, informátorról, konspirált vagy találkahely bérlőjéről beszervezés után, egy illetve kettő darab 6-os sz. kartotéklapot kellett kitölteni és a nyilvántartó osztálynak leadni. A  kitöltött kartotéklapok  alapján a nyilvántartó osztály az operatív nyomozónak „B” és „M” dossziét adott ki. Az ügynökkel, rezidenssel, informátorral való kapcsolat megszakítása után a „B” és „M” dossziét le kellett adni a nyilvántartó osztálynak.
 
1953. szeptember 22-én kerül a BM Kollégiuma elé az a javaslat, amely tudományos módszerek alkalmazását ajánlja a hálózati és technikai munkában.
 
Kritikusan megállapítják, hogy  sem a hálózati, sem az operatív technikai munka  nem tartott lépést a követelményekkel, nyolc év tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a munka kezdetleges. Az összes operatív osztály munkájának egybehangolása, az ellenség módszereinek  és technikájának  folyamatos tanulmányozása elengedhetetlenül és elodázhatatlanul szükségessé teszi, hogy az államvédelmi szervek megszüntessék  munkájuk gyakran anarchikus, kisipari jellegét és áttérjenek a szervezett, tervszerű tudományos módszerekre.
 

Péter Gábor jelentése Sz. J. kémgyanús újságíróról 1952-ben
 
Igen gyenge a kapcsolat a Hírszerző, a Kémelhárító, valamint a Határőrség felderítő osztálya között. Az információk, adatok értékelése, rendszerezése és hasznosítása híján értékes tények és összefüggések mennek feledésbe; az Operatív Technikai Osztály és a Levélellenőrzési Osztály munkája jelenleg csak a többi operatív osztály napi szükségletének kielégítésére szorítkozik, hiányzik  az előrelátó céltudatosság, tervszerűség.
[Az év első hat hónapjában őrizetbe vett  161 ellenséges hírszerző ügynök - 39 amerikai, 11 angol, 34 francia, 69 jugoszláv, 6 MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége), 1 vatikáni és 1 izraeli - kihallgatása új ismereteket nyújtott az ellenséges hírszerző és elhárító  szervek magyarországi működéséről, szervezeti munkájáról, technikai módszereiről.]
 
  A Kollégium úgy határozott, hogy létre kell hozni egy szakirodát, (értékelő csoportot), melynek feladata az összes operatív szerv tapasztalatainak összegyűjtése, rendszeres feldolgozása, az operatív osztályok munkájának alátámasztása, az operatív munka megjavítása, tervszerűbbé tétele és célirányossága érdekében. A szakiroda a rendelkezésére bocsátott anyagokból szemléltető és írásos módszertani  tanagyagot, tanulmányokat, tájékoztató jelentéseket készít. Ezen túl minden egyes osztálynak el kell készíteni  a saját  szakmai fejlesztési tervét. Az Operatív Technikai Osztálynak például a műszaki fejlesztési tervét a híradástechnika, telefon, rádió, szobalehallgatás, fotó, vegyészet, iratkészítés, rádió elhárítás, rejtjelfejtés terén a tudomány és technika legfrissebb eredményeinek felhasználásával. Vonalas dossziéban kell feldolgozni és rendszerezni egy-egy hírszerző szerv pl. az amerikai CIC  (Counter Intelligence Corps), az FBI (Federal Bureau of Investigation) , a  jugoszláv  UDB (Uprava Derzavne Bezdobnozti), az angol FSS (Field Security Service), a francia SI (Service Informations) egész működésére, létrejöttére, fejlődésére, szervezeti felépítésére, módszereire vonatkozó adatokat és azok változásait.
 
A vitában Gerő Ernő belügyminiszter  fogalmazta meg legvilágosabban a változtatás lényegét:
 „Az egész javaslatnak a lényege egy új szerv létrehozása. A csoport feladata a Belügyminisztérium operatív munkájában felhalmozódó operatív tapasztalatok általánosítása. Nem az informálás a fő feladat. Az osztályokon is kell, hogy folyjon tudományos munka. Szükséges, hogy az osztályok egyes vonalakról, területekről monográfiát készítsenek, ez fejleszti az operatív beosztottak elemző képességét és komolyan elősegíti a munkát. Pl. szükséges készíteni monográfiát  a katolikus egyházról, tevékenységéről, befolyásáról, módszeriről, stb. Az anyagot név-és  tárgymutatókkal kell ellátni és úgy minden kérdést  könnyen meg lehet találni. Ezeknek az államvédelmi munka lexikonjának kell lenni”
 
1953. december  8-án  tárgyalta volna a BM Kollégiuma „A Belügyminisztérium hálózati és vizsgálati munkájának megerősítéséről az imperialista hírszerzőszervek aknamunkája és kémtevékenysége ellen” című  előterjesztést.
 
A bevezető indoklása szerint azért, mert „A Belügyminisztérium szervei adatokkal rendelkeznek, melyek bizonyítják, hogy az imperialista országok hírszerzőszervei egy új világháború előkészítése céljából fokozzák aknamunkájukat és kémtevékenységüket a Szovjetúnió, a Magyar Népköztársaság és a népi demokratikus országok ellen.” „…beküldött ügynökeiknek feladatul adják: a kémkedés, terror, diverzió, szabotázs cselekmények végrehajtását, ellenséges propaganda-és röpcédulák terjesztését, valamint összeesküvő csoportok szervezését.”
 

Márianosztra, börtön
 
A tervezett  drasztikus intézkedések  (pl. „…a Magyarországra  érkező kapitalista országok állampolgárai kizárólag meghatározott szállodákban nyerjenek elhelyezést.”) vitája azonban elmaradt, Piros László belügyminiszter javaslatára levették naprendről az előterjesztést. Piros  azzal indokolta a döntést, hogy az előterjesztés a jövő feladatait szabja meg, de „Ehhez még nincs elég erő. Az operatív  ügyekben nincs elég előrehaladás.”
 
Az Államvédelmi Hatóság megyei vezetői (1950-1953)
 
Baranya megye:
 
Komlós János százados
Szabó István őrnagy
 
Bács-Kiskun megye:
 
M. Orbán Miklós őrnagy
Szabó Károly őrnagy
 
 
Békés megye:
 
Habuda Zsigmond százados
Arany László százados
 
Borsod-Abaúj-Zemplén megye:
 
Bakos Pál őrnagy
Szabó Márton százados
Marton Béla százados
Dani János őrnagy
 
Csongrád megye:
 
Tatai István őrnagy
 
Fejér megye:
 
Mester József százados
 
Győr-Sopron megye:
 
Muzslai József százados
Dobróka János őrnagy
Gáli István százados
 
Hajdú-Bihar megye:
 
Lombos Lajos őrnagy
H. Tóth László százados
Dejcző Károly százados
Ferencsik József ezredes
 
Heves megye:
 
Varga Sándor százados
Müller Gyula százados
 
Komárom megye:
 
Gábor András százados
Mozsolits Sándor főhadnagy
 
Nógrád megye:
 
Bing Géza százados
Rácz Károly százados
 
Pest megye:
 
Komlós János százados
Dobróka János százados
Takács Imre százados
 
Somogy megye:
 
Czene Mihály őrnagy
 
Szabolcs-Szatmár megye:
 
Pallagh Sándor százados
 
Szolnok megye:
 
H. Tóth László százados
 
Tolna megye:
 
Vörös Balogh Lajos főhadnagy
Gál ferenc főhadnagy
Papolcsi János főhadnagy
 
Vas megye:
 
Kucsera László őrnagy
Beck Ferenc százados
Gerendai László százados
 
Veszprém megye:
 
Marton Béla százados
Havasi László százados
Bagi Mihály őrnagy
 
Zala megye:
 
Thomann Ferenc százados
Gál Ferenc őrnagy
 
Különös és sajátos beszervezések
 
 Az internálótáborok lakóinak egyes csoportjai  sajátos helyzetben vannak:  azonos okokból adódó múltjuk  és  azonos indokú várakozásuk  alapján különülnek el  1950 után, közös jellemzőjük, hogy lehetőségeik szerint sürgetik sorsuk rendezését, az országból való távozásuk engedélyezését.
 


Kistarcsa a föld alatt
 
  Egy részük nyugatnémet állampolgár, a negyvenes   években  magyarországi német származásúként  jelentkezett német katonának. A háború folyamán szovjet fogságba estek. 1950-ben mint hadifoglyokat a szovjet hatóságok átadták Magyarországnak, azóta internálva vannak. Családjukat időközben kitelepítették Nyugat-Németországba, akikhez szeretnének  kiutazni. (Például: Nesz Mihály Újpetréről, Schwébler Péter Szabadkáról és mások.)
 
  Más részük jugoszláv állampolgár, akit az UDB beszervezett ügynöknek, hírszerző feladattal átdobott Magyarországra. Volt, aki önként jelentkezett a magyar határőrségnél, volt aki nem, de később elfogták. Börtönbüntetésük, internálásuk után arra várakoznak, hogy visszatérhessenek Jugoszláviába. (Például: Tóth Mihály kórógyi géplakatos tanonc és mások.)
 
Nem tartozott tipikusan az utóbbiak közé  a „Mihályi Antal” fedőnevű ügynök: Müller Antal (1927. január 17, Radikovci, Bernics Mária) szalántai lakos. Nemzetisége: horvát, anyanyelve: horvát, állampolgársága: jugoszláv. Az ÁVH feljegyzése szerint: „Alacsony intelligenciájú, nem túl magas értelmi képességű, politikailag fejletlen, szorgalmas munkás.” (ÁBTL. 3.2.1. Bt-429; 3.1.9. V-51846)
 
Zoom
Müller ügynök szerb útlevéllel is rendelkezett
 
Munkás családból származott, 3 polgárit végzett, aztán molnártanuló volt. 1945-ben  szülei házánál dolgozott Donji-Miholjacban, szeptemberben átköltöztek Magyarországra és Szalántán telepedtek le. Napszámba járt, majd 1950-ben 3 hold földet béreltek, azon gazdálkodtak.
 
1950 március 3-án  behívták a pécsi ÁVH-ra, ahol felszólították, hogy vállaljon önként feladatot a népi demokrácia védelmében, ennek fejében  elhelyezik  tanult szakmájában molnárként valamelyik államosított malomban , nem toloncolják ki az országból sváb származású anyjával együtt, (apja meghalt), garantálják tartózkodási engedélyüket és a kapott  feladatok sikeres teljesítéséért esetenként anyagi juttatásban is részesül. Aláírta a nyilatkozatot. Beszervezte: D. Németh  István áv. főhadnagy. A”Mihályi Antal” fedőnevű ügynököt 1950. szeptember 26-ig Gelber Miklós áv. fhdgy. tartotta, akkor átadta Kolláth Ferenc áv. fhdgy.-nek, mindketten az ÁVH hírszerzés X/3-a alosztályán teljesítettek szolgálatot.
 
  A hónap végén  tették  át  először a határon azzal a feladattal, hogy  Zágráb munkásnegyedében szórja szét a magával vitt röpcédulákat, a megcímzett leveleket  dobja a postaládákba.  A határon átérve azonban a jugoszláv határőrök elfogták, Csád Szávicára vitték, majd Szlatinára, onnan Eszékre  az UDB  irodájára. Itt  az ügynök - erőszak alkalmazása nélkül - részletesen elmondta, hogy a pécsi ÁVH megbízásából jött át, zágrábi feladattal. Az UDB azzal fordította vissza, hogy  hazajőve Magyarországra számoljon be a feladat végrehajtásáról, kioktatták a zágrábi városképről, az utcákról, a szendvics, a fröccs  és a cigaretta áráról, lyukasztott  villamosjeggyel és kezelt vasúti jeggyel is ellátták.
 
Hazatérése után az UDB által betanított szöveget adta elő, oly hihetően, hogy  300 Ft. jutalmat kapott.
 
1950 június végén küldte át az ÁVH második feladatával, hátizsákjában horvát nyelven írt újságok, propaganda anyagok voltak. Átlépve a határt, húsz lépés után ismét elfogták. Kérte, vigyék be az őrsre, Moszlavinára, majd  jöttek érte Eszékről. Most öt napot töltött távol  „a feladat végrehajtásával”. Megbeszélték a további teendőket is. Ezeket később Müller így adta elő vallomásában itthoni kihallgatásán 1951. augusztus 3-án:
„Tagadom, hogy valamilyen megbízást kaptam volna az UDB tiszttől hírszerzésre vagy kémkedésre. Az UDB tiszt azt mondta, hogy ha kapok még ilyen feladatokat az ÁVH-tól, egész nyugodtan jöjjek csak át és nekik adjam át a csomagokat, máshova ne próbáljam vinni, ez az én feladatom. Azt mondta, hogy hírszerzést nem bíznak rám, mert vannak mások, akik helyettem is elvégzik.”
 

Müller lebuktatta az ÁVH-hírszerzés titkos telefonszámát
 
Hazatérésének körülményeiről az ügynök így számolt be 1951. augusztus 3-i kihallgatásán:
 
  „Az eszéki UDB-ről engem autóval levittek a határra Baranjsko Petro Selo  nevü községbe. Az UDB tiszt elkísért egészen a határig, ott átadott a határőröknek, akik aztán megmutatták, hol kell átbújni a drótok között. A határon átérve egyenesen a beremendi rendőrségre mentem, ahol jelentkeztem. Onnan átkísértek a határőrség parancsnokságára, ahonnan telefonáltak Pécsre az ÁVH-ra, hogy én visszajöttem Jugoszláviából, utána kijöttek értem autóval és bevittek Pécsre.”
 
 „Mivel az UDB tiszt megfenyegetett  engem, nagyon féltem attól, hogy egyszer valahol agyon fognak lőni, mivel azt mondta, hogy őnekik Magyarországon sok fülük és sok szemük van. Meg féltem attól is, hogy az ÁVH-n megbüntetnek azért, mert a feladatomat nem hajtottam végre.”
 
Zoom
„Kétséget kizáróan jugó ügynök. A hálózatból kizártuk.”
 
  Fejes János áv. alhadnagy, kihallgató tiszt azon kérdésére, hogy miként tartotta a kapcsolatot az eszéki UDB-vel, Müller így válaszolt:
 
 „Az UDB tiszt írt nekem egy levelet 1950 decemberében, amit én meg is kaptam. Ez volt az a levél, amiben engem Drága Toncsinak szólított. Ez a levél virágnyelven volt írva.  Azt írta benne, hogy van-e menyasszonyom, hogy állok a nőkkel, mikor fogok nősülni. Ezeknek a szavaknak az volt az értelme, hogy mikor fogok megint átmenni Jugoszláviába?”
 
„Erre a levélre én 1951. február elején válaszoltam a megadott címre (Mátánics Iván, Eszék, ulica Republika 6). Szintén virágnyelven válaszoltam, jól vagyok, anyám is egészséges, de most nem tudok megnősülni. Ami annyit jelentett, hogy most nem tudok átmenni Jugoszláviába.”
 
A leveleket az ÁVH kiszűrte, elfogta, sőt - részlet az ÁVH 1951. augusztus 29-i jelentéséből:
 „1951. febr. utolján a  Pécsi Osztály lefogta Mahalik István UDB ügynököt és motozása  alkalmával megtalálták nála azt a levelet, amely Müllernek volt címezve és szintén virág nyelven volt írva. A levél azt tartalmazta, hogy Müller dolgozik-e még a régi munkahelyén és mikor fizeti vissza a régi adósságait.”
 

Az ÁVH határozata előállításról és házkutatásról
 
 Müller Antalt 1951. július 24-én tartoztatták le árulásért. Szeptember 7-én internálták Kistarcsára, ahol 1953. október 24-ig volt őrizetben.  A Katonai Felsőbíróság  fellebbezés  folytán 1954. április 16-án  jóvá hagyta az I. fokú bíróság  ítéletét  és hűtlenség bűntette miatt  Müller Antalt  8 évi börtönre mint főbüntetésre, továbbá tíz évre a közügyektől eltiltásra és vagyonának teljes elkobzására ítélte.
A BM III/I-1-i alosztályának egy 1964. május 14-i jelentése szerint Müller még Magyarországon élt.

A III/I. határozata „Mihályi Antal” fedőnevű ügynökéről 1964-ben
 
Az internálótáborban összetartó szociáldemokraták tapasztalataik alapján  megtanulták, hogy ha szabadulásuk után egy ismeretlen, valahonnan odaköltözött  olyan tagtársuk jelent meg körükben, aki korábban szintén internálva volt valamelyik táborban, akkor legyenek óvatosak, mert feltehetően egy beszervezett ügynököt próbál beépíteni közéjük az államvédelem.
 
Erre jó példa a „Varjas” fedőnevű ügynök esete. Az 1894-es születésű  H. Jenő budapesti lakost 1950-ben  szervezte be  a budapesti IV/2 alosztály a Kistarcsai Internálótáborban.  Szabadulása után Budapestről Győrbe küldték, s átadták a Győr-Sopron megyei főosztálynak azzal a céllal, hogy „… a győri jobboldali szociáldemokraták körében eredményes munkát tud majd végezni.”  1956. augusztus 7-én azonban Péntek Lajos áv. hadnagy, osztályvezető helyettes vereséggel felérő tényként szögezi le „Leépítési javaslat” címet viselő jelentésében, hogy:
 „A győri szociáldemokraták egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy nem bíznak olyan személyben, aki az internálótáborból szabadult, mert azokat az államvédelmi hatóság általában beszervezte. Így nem is fogadták bizalmukba, részünkre értékes munkát nem tudott végezni. A fentiek alapján kérem főosztályvezető elvtársat, hogy  „Varjas” fedőnevű ügynököt hálózatunk sorából kizárni engedélyezze.” Barta István áv. őrnagy főosztályvezető engedélyezte a kizárást.
 
Zoom
A szociáldemokraták nem bíztak az internálótáborokból szabadultakban
 
Természetesen  van  kivétel is, amely  az előbbi általános helyzetképet  árnyalja. Ilyen például a szociáldemokrata „Ladányi Anna” fedőnevű ügynök esete.
 
Az 1924-ben született V. Margit 1945-ben a Lampart gyárban (Kőbányai Zománcárúgyár) helyezkedett el, mint gépmunkás, s belépett a Szociáldemokrata Pártba. Munkáskáderként kiemelték, a jóléti osztályra került tisztviselőnek. S noha 1946-ban átlépett a KMP-be, majd 1948-ban az MDP-be, továbbra is tartotta a kapcsolatot azokkal az üzemben dolgozó szociáldemokratákkal, akik a párt jobboldali irányzatát képviselték.
 
„1949-ben az Üzemi Bizottság tagja lettem, amiben helyet foglalt Burger Ferenc és Mittuch János is, akik jobboldali szociáldemokrata beállítottságuknál fogva a munkásokat a bérrendszer ellen hangolták, ezen keresztül igyekeztek a termelést gátolni, a kevésbé öntudatos munkásokat a párttal szembe állítani. Én, mint a jóléti osztály beosztottja, gazdasági vonalon érintkezve az üzem dolgozóival igyekeztem  Burgerék irányának megfelelően működni és az elégedetlenséget a bérkérdésben szítani. Kapcsolatot tartottam fenn Schaffer Kálmán jobboldali szocdem vezetővel is, aki 1949-ig szintén az üzemben dolgozott, tájékoztattam  a munkások hangulatáról és  az üzemben történő eseményekről.”
 
1950. júliusában V. Margitot Károlyi Márton áv. alezredes aláírásával  internálták mint a tervgazdaságra veszélyes elemet, aki izgatott a normarendezés ellen. Kistarcsán előbb alkalmi informátorként segítette a táborparancsnokságot, majd 1952. november 3-án Varga Béla áv. hadnagy beszervezte ügynöknek „Ladányi Anna” fedőnévvel. (A beszervezéshez kompromittáló anyagot is felhasznált.)  Megbízhatóan teljesítette feladatait, ezért szabadulása (1953) után is fenn tartották vele a kapcsolatot, szorgalmas munkájára jellemző volt, hogy 1954. márciusától 1956. augusztusáig 80 jelentést adott.  1956. augusztus 29-én  engedélyezte a hálózatból való kizárását - titoktartási nyilatkozat vétele nélkül, „B” és „M” dossziéjának irattárba való leadásával - Vári József áv. alezredes, a BM. Budapesti Főosztálya  vezetőjének operatív helyettese.
 
1953-tól a Csokoládégyárban kapott munkát, a gyár vezetői szerint a női dolgozók között a legjobb munkaerő volt. 1956-ban a KEB rehabilitálta, visszakapta párttagságát, politikailag rendszeresen képezte magát, aktív pártmunkát végzett,  „Az októberi események alatt is rendesen viselkedett, a munkafelvétel mellett foglalt állást, szembeszállt a többi hangadóval, akik sztrájkra uszítottak.” - állapította meg az a jegyzőkönyv, amelyet 1957. december 31-én vettek fel a Belügyminisztérium Titkárságán  a minisztérium és a Minisztertanács képviselői, miután V. Margit teljes erkölcsi és anyagi rehabilitálását is kérte. Rehabilitálták és  10.000, azaz tízezer forint egyszeri segélyt szavaztak meg neki. "Szociáldemokrata tévelygését" így tette jóvá és azt el is ismerték.
 

V. Margit ügynök jóvá tette szociáldemokrata tévelygéseit az MSZMP-ben, rehabilitálták és kárpótolták
 
  Volt egy házaspár a Kistarcsai Internálótáborban, melynek útja befelé és kifelé is  eltérő volt.
 
T. Gyuláné (1924. Bp.) „1950. II. 9-én internálva lett, mert tudomással bírt egy kémszervezet működéséről és feljelentési kötelezettségének nem tett eleget. Nyugatra akart szökni.” (Kérdőjegy, 1951. febr. 23.)
T. Gyula (1918. Bp.) „35 éves, volt pilóta főhadnagy, budapesti lakos. 3 év és 4 hónapja internálva. Az angol követségen volt gépkocsivezető. A Kat.Pol. beszervezte. Feladatul kapta felesége beszervezését, azonban a felesége elárulta ezt az angoloknak.” (Kistarcsai Internálótábor,  Jelentés, 1953 június)
1945-ben kötöttek házasságot, 1947-től  különváltan éltek, de együtt dolgoztak a budapesti angol nagykövetségen. T.-né előbb telefonkezelő, majd a telefonközpont vezetője.
T. Gyulát 1950. október 24-én átszállították a Recski Munkatáborba. Ebből az alkalomból a Kistarcsai Internálótábor parancsnoka: Potecz Sándor áv. százados T. Gyulát és T. Gyulánét is jellemzi.
 
T.Gy. „A táborban egy szélső jobboldali klikknek volt a vezetője, melyet a háttérből irányított és mozgatott. Ez a klikk volt fasiszta beállítottságú katonatisztekből állt. Mint szervező nyíltan sohasem lépett fel, destruktív megnyilvánulásai voltak úgy a táborparancsnokság, mint a rendszer ellen. Csak olyan személyekkel barátkozott, akikről meg volt győződve, hogy jobboldali fasiszta érzelműek.”
 
T.Gy.-né. „Magaviselete kifogástalan. Minden igyekezettel azon van, hogy személye ellen panasz ne merüljön fel. Jelenleg mint minőségi B. egyén dolgozik (informátor - megj.: I.Cs.), a legjobb hálózati egyének közé tartozik. Minden esetben utasítás szerint jár el, a megbízatásokat a legjobb tudása szerint végzi, munkájában látszik a lelkiismeretesség. Többször kihangsúlyozta, hogy azért dolgozik jól, mert ha szabadul, kint is szeretne tovább dolgozni a Hatóság részére. Tett olyan kijelentést is, hogy szívesen vállalna külföldi megbízatást is. T.-né nem csak a hálózati munkáját végzi jól, hanem a hímző műhelyben is jól dolgozik, ügyes, fegyelmezett, nem destruktív.”
 

Egy házaspár két útja az internálótáborból: az asszony kint is folytatná a besúgást
 
Az 1951. február 5., és 6.-i  személyi jellemzése - egyebek között - megállapítja, hogy  tökéletesen beszéli az angol, német és olasz nyelvet, nagyon értelmes, intelligens és  roppant művelt, „Jó megjelenésű, s több hónapos internálás ellenére is ápolt, megnyerő külsőt mutat.” „T. Gyulánét a későbbiek során fel tudnánk használni esetleges kiküldése alkalmával…” „Ő arra gondolt, hogy valamelyik külképviseletnél nagyon jól tudnánk használni, vagy esetleg dobjuk ki külföldre, biztos abban - bár tisztában van a munka veszélyességével -, hogy részünkre komoly, eredményes munkát tudna végezni.” „Szülei Budapesten élnek, kikhez kapcsolata jó, rendszeresen látogatják.”
1951. február  13-án  megjelenik a Kistarcsai Internálótáborban Tihanyi János áv. őrnagynak,  az ÁVH Hírszerzési Főosztálya osztályvezetőjének megbízásából Vadász Tibor áv. főhadnagy  (X/3 oszt. B. aloszt.) és elkezdi a foglalkozást T. Gyulánéval. Az ÁBTL-ben elfekvő irataiból okkal következtethetünk arra, hogy a hírszerzés  tartósan hasznosította T. Gyuláné jó adottságait, képességeit. (ÁBTL. 3.2.4. K-1051)
 
     Deák Gyula („Dékán” ügynök) hihetetlen kalandjai
 
  Ha Deák Gyula András  (1918. július 26. Mezőtúr, Brauner Mária) ügynök  fordulatos életútját, hihetetlen kitérőkkel tarkított kalandos hálózati pályáját, életművészi szintre emelt  megtévesztő képességét tanulmányozzuk, Shakespeare jut eszünkbe: „Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes, jó Horatio!”
 

Deák Gyula fényképe személyi törzslapján
 
 Deák besúgóként a hosszú évek alatt kiismerte  az ÁVH és a BM. állambiztonsági főcsoportfőnökség  gyenge pontjait  a  szervezetben, a nyilvántartásban,  a működési mechanizmusban;  az ügynöktartás  személyi és technikai kérdéseiben  adódott hibákat; az összehangolatlanságot, a feladatuk ellátására alkalmatlan, tanulatlan tisztek korlátait, nem utolsó sorban a felső politika irányváltásait,  s mindenkor kihasználta azokat, bebújt a legkisebb ajtórésen és  ügyesen a maga javára fordította a pontatlanul  működő rendszer lehetőségeit. (ÁBTL.3.1.1. B-82025/1;  3.1.9. V-107220)
 

Vizsgálati dossziéja az ÁBTL-ben
 
 
   Négy éves, amikor varrónő anyja meghal,  apja asztalossegéd, tisztviselő, hivatásos tűzoltó, tíz évvel később, 1932-ben hunyt el. Az érettségi után  faipari technikumot végzett. (Későbbi szakképesítései: olajfúró mester, fényképész, műanyagipari technológus, betegápoló, gépkocsivezető.)  1936-ban a budapesti Lukács  fürdőben kisegítő betegápoló, 1937-ben  katonai szolgálatra vonult be Békéscsabára a 10. honvéd gyalogezredhez, ahonnan 1938-ban egészségügyi őrmesterként szerelt le. A Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) lovászi telepén útépítő segédmunkás, majd fúrósegéd,  1939-ben  fúrómester.
 
  Az 1952. október 31-én a Pálhalma bv. munkahelyen a VI./2-b  alosztály által készített környezettanulmányból:
 
  „1939. őszén egyik munkatársától, aki a felvidéki bevonulásról tért vissza, egy Király féle géppisztolyt vásárolt töltényekkel és három darab kézigránátot. A géppisztolyt vadászatra használta. Házigazdája feljelentette, s a Győri Törvényszék öttagú külön tanácsa  robbanószer és robbanó anyag jogosulatlan tartásával elkövetett bűntett miatt 5 évi fegyházra ítélte, amelyet a Kúria fellebbezés folytán 3 és fél évre mérsékelt. Büntetését a Gyűjtőfogházban töltötte, majd 2 és fél után, 1942 októberében az ott lévő elítéltekből alakított - politikai szempontból megbízhatatlan személyek - 404. számú büntető munkaszázaddal kivitték a frontra.”
 
[Az előző bekezdésben foglaltakat  Deák Gyula - aki önéletrajzát mindenkor pillanatnyi érdekeinek megfelelően változtatta - 1963. június 4-én, illetve 1962. március 20-án,  saját kezű írásával így adja elő:
 
„ Még 1937-ben bekapcsolódtam egy baloldali ifjúsági csoport tevékenységébe, melynek németellenes  szabotázs akcióit a csendőrség árulás révén  leleplezte.  1941-ben több éves baloldali illegális munka miatt a Győri Törvényszék öttagú külön tanácsa  társaimmal együtt felelősségre vont és az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló fegyveres bűntett miatt 12 évi börtönre ítélt, amit a Kúria jogerősen 5 évre változtatott. Büntetésemet a Gyűjtőfogházban töltöttem, mint ápoló orvos írnok az elmemegfigyelőben  Dr. Szecsődi professzor mellett.
 
Mivel  a törzslapomon bűncselekményem miatt „K” (kommunista) minősítésem volt, több ilyen társammal együtt 1942-ben átadtak az akkor alakított  404. számú különleges büntető munkásszázadnak, melynek Prónay különítményes keretlegénysége kíséretében kivittek a Don kanyarba.”]
 

Zoom
Az ügynök önéletrajzi variációi a „baloldali ellenállásról”
 
A VI/2-b elhárító alosztály idézett  jelentése így folytatja:
 
 „1943 májusában megszökött  (.t.i. a frontról), és Németországba, Posenbe ment, majd Breslauban német  egyenruhát   vásárolt, s ebben az egyenruhában Bikafalvára  - Székelyudvarhely mellett - nagyszüleihez ment Itt a LOMÁS faipari vállalatnál helyezkedett el gépmunkásként.
 
1943 augusztus 22-én feleségül vette Incze Margitot, egy fakereskedő lányát, akinek fényképész szaküzlete volt Székelyudvarhelyen.  Apósához Kőrösmezőre ment, ahol fakitermelést végzett. 1943 októberében Kőrösmezőn a csendőrség letartóztatta frontról történt szökése miatt, katonai rögtönítélő bíróság  elé akarták állítani, azonban szállítása közben megszökött. Bujkálása során  ismét feljelentették, a német tábori csendőrség letartóztatta és a budapesti német katonai város parancsnokságra szállították. Itt röviden kihallgatták, s Németországon keresztül való szökés, jogtalan német egyenruha viselés és kémkedés gyanúja miatt katonai kísérettel Bécsen át Breslauba vitték, ahol a Gestapó több napon át kihallgatta. Közölték vele, hogy a háború idejére Dachauba internálják. Oda szállítása közben azonban ismét megszökött, majd feleségével együtt Dél-Erdélybe ment, ahol a román hatóságok tiltott határátlépésért 3-3 hónapra ítélték őket. A Sigurancától pénzért vásárolt tartózkodási engedély alapján Segesvárra települtek, ahol  asztalosként  dolgozott.
 
1944 júniusában azonban már nem tudta meghosszabbítani tartózkodási engedélyét, így áttették a határon. Álnéven a Ganz Vagon Gyárba került, ott dolgozott. A felszabadulás után feleségével együtt hazatért Erdélybe, s ott 1945. május 1-ig a marosvásárhelyi Sonnametan földgáz vállalatnál dolgozott mint helyettes üzletvezető. Ekkor megszervezte  és mint üzemvezető vezette a Székelyudvarhely melletti szejkefürdői olaj mélyfúrást. Soviniszta magatartásáért mint volt magyar állampolgárt 1947. január elsején  a román hatóságok kiutasították.”
 
Az ÁVH  a továbbiakban ezt jelenti:
 
„Az Áttelepítési Kormánybiztosság Tótkomlóson  utalt ki részükre  lakást, ahol Deák fényképész üzletet rendezett be felesége részére, s ő maga is ott dolgozott.  1948-ban belépett az MKP tótkomlósi szervezetébe. 1948-ban  a környező községek részére faluvillamosítási tervet készített, amelyet az MKP és  a Tervhivatal is jóváhagyott. Az e munkák elvégzésére alakított Villamosítási Szövetkezet  ügyvezető igazgatója lett. E beosztásából kifolyólag került kapcsolatba  Dr. G. Gáborral, aki a pártközpont  szövetkezetpolitikai osztályának helyettes vezetője volt. 1949 nyarán, amikor G.-t az OKISZ elnökévé nevezték ki - mivel a fenti szövetkezet is az OKISZ tagja volt -  az OSZH (Országos Szövetkezeti Hitelintézet) által a szövetkezet részére kiutalt célhitel keretet, 90 ezer forintot Deák átadta Gellérinek, aki erről az összegről elismervényt nem adott. Később a Nemzeti Bank a pénz felhasználásáról jelentést kért, Deák G.-hez fordult a pénz átvételének és felhasználásának igazolása céljából, aki a pénz átvételét tagadta.
 
Deák, félve a felelősségre vonástól, illegálisan Németországba szökött Ausztrián át. Majna Frankfurtban  az egyetemi építkezésen dolgozott, mint segédmunkás. Később szerződött szakmunkásként Franciaországba, egy farostlemez gyárba, Mulhouse városába, ahol szerelő műhelyvezetőként is dolgozott. 1949 augusztusában  feleségétől értesült arról, hogy G. G. letartóztatása közben öngyilkos lett. A francia rendőrségtől útlevelet kért és kapott Ausztria szovjet övezetéig. Illegálisan lépte át az osztrák-magyar határt. 1949 szeptember 5-én illegális határátlépés miatt az ÁVH letartóztatta, december 15-én internálta.”
 
  Az információkat bővíti Seres László áv. fhdgy. Bernátkúton, 1952. szeptember 29-én  és 26-án írt feljegyzése. E szerint  dr. G. azzal tartotta markában Deákot, hogy tudta róla: 1943-ban  SS egyenruhában  szökött  Breslauból Erdélybe . Amikor pedig 1949-ben Franciaországból jött haza, Klagenfurtban megismerkedett egy angol hírszerzővel: Sz. Henrik volt vezérkari századossal, az MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége) egyik vezetőjével.  Elhitette vele, hogy Magyarországon összehozza egy illegális szervezkedés vezetőivel. A szervezkedés nem létezett, csupán azért találta ki, hogy segítséget kapjon Sz.-től. Ő egy kísérőt adott mellé, akivel  Magyarországra jött. A határon átkelve a kísérőt egy faluban hagyta, azzal, hogy a szervezkedés egyik vezetőjét majd odahozza. Seres főhadnagy szerint Deák „gyors felfogású, jó megfigyelő, igen jó beszélőkészséggel rendelkezik… könnyen be tud férkőzni az emberek bizalmába és azokat meg tudja nyerni a maga számára.”
 
  [Az előbbiek lényegéről  a következő eltéréssel így írt saját kezű életrajzában Deák Gyula 1962. március 20-án:
„Dr. G. Gábor, az akkori  Kommunista Pártközpont szövetkezetpolitikai osztálya helyettes vezetőjének - akivel a felszabadulás előtti illegális munkában kapcsolatom volt -  segítségével 1947. tavaszán az Országos Tervhivatal  faluvillamosítási szervezését kaptam meg, melynek eredményes megszervezése után 1948-ban az akkor alakuló OKISZ szervezési osztályára kerültem. Az OKISZ szervezésére mint elnök Dr. G. kapott megbízást. A szervezési munka során 1949 augusztus hóban általam bankból  felvett  egyszázezer Frt. összeget Dr. G.-nek elismervény nélkül adtam át, melyet ő a bank felé nem igazolt, ezért ellenem párt és rendőrségi vizsgálat . Elkeseredésemben  elhamarkodva illegálisan  Franciaországba szöktem. 1949. augusztus hóban vállalva a következményeket hazajöttem.”]
 
Az ÁVH további feljegyzéseiből:
 
  „Általános viselkedése az intrikus, a könnyen sértődő, önérzetes ember típusát mutatja. Intrikája mindenre kiterjed. Önmagát igen nagyra értékeli, beszélgetései közben úgy tünteti fel magát, mintha csak ő tudna valamit, más semmit. Lenézi az alacsonyabb műveltségűeket. Helyezkedő, anyagias, magának szeretne mindent. Kistarcsán, hogy dupla kosztot kapjon, éhségsztrájkot kezdett, de rövid fegyelmije után, lemondott róla. A kiadott rendszabályok ellen, melyek kényelmét szigorítják, hangos szóval harcol, több ízben előfordult, hogy felizgatta a többi internáltat is. Összbeállítottsága miatt barátai nincsenek, még társalogni sem állnak le vele”
 

A Kistarcsai Internálótábor, háttérben a víztoronnyal
 
„A Kistarcsai Internálótáborban  mint ügynök volt foglalkoztatva. (A fogdahálózati  ügynök a „Dékán” fedőnevet kapta, - megj.: I.Cs.) A bernátkúti KÖMI munkatáborban az internáltak felülvizsgálata során újból felvettük vele a kapcsolatot és azóta is rendszeresen dolgozik Erős tartást igényel, mert ellenkező esetben hanyagolja a munkáját. Jelenleg folyamatban van ellene rendőrségi vonalon egy sikkasztási ügy Battonyán. A közeljövőben lesz a tárgyalása, melytől igen fél, attól tart, hogy esetleg két évet kap. Javaslom beszervezését a VIII-as főosztály (Hírszerzés - megj.: I.Cs.) részére, eddigi jelentései a VI/2-b alosztályon fekszenek el.”
 
A BM  Állambiztonsági Főcsoportfőnökség kémelhárításának, a III/II. csoportfőnökség 4-b alosztályán 1965 május 26 és június 16 között keletkezett   összefoglaló jelentésekből  az ügynök sorsa további alakulásának következő  állomásai tűnnek ki:
 
  Deák Gyula („Dékán” fn. ügynök) 1953 szeptemberében szabadult a Kistarcsai Internálótáborból.
Akkor beszervezte a BM V. főosztálya, amely az ipari szabotázs elhárítással foglalkozott,  és nehézipari üzemekben helyezte el  (Csepeli Rákosi Mátyás Művek, Ganz Vagon Gyár, IKARUS) besúgó munkára. (Deák ezt így fogalmazza meg már említett saját kézzel írt önéletrajzában: „Szabadulásom után illetékes szerv kérésére meghatározott politikai feladatok elvégzésére a csepeli R.M., majd a Ganz Vagon  és Ikarus gyárakba kerültem, s mindenütt mint műszaki dolgoztam.”)
 
  Közben 1954 őszétől  1955 áprilisáig  a BM II. Főosztálya, a hírszerzés is felkészítette, mert volt olyan elképzelés, hogy külföldre telepítik, de ettől a tervtől elálltak és visszaadták „Dékán”-t  az ipari szabotázs elhárításnak.
 
 „Az ellenforradalom események alatt az ügynök  pozitív magatartást tanúsított, többször kereste az elvtársakat telefonon.”
 
  A BM V. Főosztálya 1958. áprilisáig foglalkoztatta, majd kizárták a hálózatból, mert magánosok sérelmére elkövetett csalás és sikkasztás miatt a bíróság négy és félévi börtönre ítélte Deák Gyulát. Büntetését Pálhalma bv. munkahelyen  és a tököli bv. kórházban töltötte egészségügyi kisegítőként. Gyermekei  (Margit 1945, Csaba 1947, Judit 1950.) ezalatt a fóti gyermekvárosban voltak, felesége 1959-ben meghalt.
 
  Büntetésének letöltése alatt a bűnügyi szervek felvették vele a kapcsolatot, beszervezték, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság  Sztálinvárosban  fogdaügynökként  alkalmazta. Eredményes besúgásáért büntetéséből 9 hónapot elengedtek, így 1962. márciusában szabadult.
 
    Ekkor átvette a  BM ORFK Vasúti Osztály Budapesti Kapitányságának vizsgálati alosztálya,  amely a  MÁV Utasellátó Vállalathoz irányította, ahol utazó büfésként dolgozott és a társadalmi tulajdon védelme érdekében foglalkoztatták, csempészek és valutaüzérek leleplezésére.
 
   1962. júliusában a BM  II. Politikai Nyomozó Főosztályának 2-g alosztálya visszavette, 1500 forint pénzjutalomban részesítette, majd 1963-ban elhelyezte hálókocsi kalauznak az Utasellátóhoz külföldi járatokra a „Keleti” fedőnevű ügy szereplőinek felgöngyölítése céljából.
 

Perényi (Putz) Gyula alezredes, osztályvezető

Karasz Lajos ezredes, csoportfőnök
 
[Felvételéhez a vállalat erkölcsi bizonyítványt kért, ezért a III/II-3 osztály  vezetője: Perényi Gyula r. alezredes  Karasz lajos r. ezredes csoportfőnök támogatásával 1963. augusztus 7-én, soron kívül azzal a javaslattal fordult  az állambiztonsági főcsoportfőnökhöz: Galambos  József  r. vezérőrnagyhoz, hogy „Dékán” új erkölcsi bizonyítványt kaphasson, amelyen nem szerepel a bűnügyi priuszán feltüntetett köztörvényes bűncselekmény. A főcsoportfőnök engedélyezte, az országos rendőrfőkapitány: Körösi György r. vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes pedig a IV. kerületi rendőrkapitánysággal kiadatta az új erkölcsit. A dolog pikantériája - ahogyan ezt utólag, 1965. május 29-i jelentésében a III/II-4-b alosztály megállapította: ”A hálókocsi kalauzoktól erkölcsi bizonyítványt a vállalat nem kért. Valószínűleg „Dékán” ezt azért kérte, hogy ezzel védekezzen a vállalatnál a büntetett előélete miatt felmerült problémák ellen. Az erkölcsi bizonyítványt a vállalattól visszaszereztük.” Puskás Róbert r. őrnagy.]
 
Zoom

Galambos József r. vezérőrnagy, főcsoportfőnök engedélyezte a tiszta erkölcsi bizonyítvány kiadását. És a bűnöző besúgó meg is kapta
 
Deák Gyula ügynök megbecsültsége ekkor van csúcspontján, ezért azt is megengedi magának, hogy kérje: második feleségének, Frank Erzsébet (1928 Budapest) háztartásbelinek  szerezzen az állambiztonság egy trafikot. Épp abban a házban, ahol laknak (Bp. IV. kerület, Berzeviczy u. 17.), van is egy ilyen, két műszakos, nem kéne messze menni. Thomann Ferenc r.  alezredes, a III/II-3-a alosztályvezetője javaslatával Perényi r. alezredes osztályvezető egyetértett és intézkedett, hogy az Iparcikk Kereskedelmi Iroda és felettes szerve, a Dohánybolt Kiskereskedelmi Vállalat csináljon helyet a besúgó új feleségének.
 
Zoom
Az ügynök második feleségének egy trafikot szerzett az állambiztonság
 
  Az ügynök a  különböző ügyekben  végzett „…hálózati munkája során megismerte az operatív technikai módszereket és kombinációkat. Három esetben lett felszerelve a III/e. labda-rendszabállyal (hordozható hangfelvevők - megj.: I.Cs.),  egy esetben kombináció útján be lett juttatva a Markó utcai börtönbe Dr. Béres Tibor  célszemély mellé” - írja Puskás őrnagy.
 
1963-ban a politikai rendőrség, tehát a III/III-as csoportfőnökség is felhasználta egy szervezkedésben résztvevő személy ügyében, akivel a rabkórházban ismerkedett össze. Két esetben a célszemély feleségét kereste fel a III/e. labda rendszabállyal  felszerelve, a megadott feladatok végrehajtása céljából.
 
A „Keleti” fedőnevű ügyet bizonyítékok hiányában 1964 novemberében a III/II-3-a alosztály lezárta és az ügynököt további foglalkoztatásra  pozitív minősítéssel  („… az ügynöki munkához megfelelő képességekkel és adottságokkal rendelkezik”) 1964. december 8-án  átadta a III/II-4-b alosztálynak. Korábbi kapcsolattartó tisztjétől: Bálint Sándor r. őrnagy csoportvezetőtől Puskás Róbert r. őrnagy vette át, aki  tán először vizsgálta felül kételkedve „Dékán” ügynök 12 éves tevékenységét:
 
 „1965. januárjában és márciusában olyan jelentéseket adott, amelyek valódiságában  erősen kételkedtünk. Véleményünk szerint a jelentésében foglaltak saját koncepcióit tartalmazták… azokat saját maga találta ki.”
 
1965. márciusában rendőri eljárás indult ellene sikkasztás és valutaüzérkedés bűntette miatt, mert a MÁV Utasellátó Vállalattól 1964 végén és 1965 elején, mint hálókocsi kalauz 1200 német márkát és 800 cseh koronát az általa hamisított nyugták alapján elsikkasztott. A vállalat a rendőrségi feljelentésen kívül fegyelmileg azonnali hatállyal elbocsátotta „Dékán”-t.
 
Zoom

A végkövetkeztetések: az ügynök hazug, megbízhatatlan, notórius bűnöző, ki kell zárni a hálózatból. Munkahelyének nem is kellett erkölcsi bizonyítvány, azt vissza kell szerezni és törölni a nyilvántartásból
 
A III/II-4-b nevében Puskás őrnagy  leszögezte: „E bűncselekmény leleplezése bizalmatlanságunkat irányában csak megerősítette. Feltevésünk szerint a fenti időpontban adott jelentései azt a célt szolgálták, hogy ha az említett bűncselekmények kiderülnének, mi a segítségére legyünk. Ennek figyelembe vételével a rendőri eljárást nem akadályoztuk meg.”
 
   Összegezés és következtetések a jelentés készítőjétől:
 
   „Dékán” 12 éve áll kapcsolatban az állambiztonsági szervekkel. Sok olyan momentum van, ami korábban nem lett tisztázva. Az azonban kétségkívül megállapítható, hogy notórius bűnöző, hazug, megbízhatatlan személy. Hosszú ügynöki munkája  alatt sok vonatkozásban megismerte szervünk munkáját, módszereit. Ismereteit ennek ellenére nem látjuk olyan jelentősnek, hogy esetleges fecsegése komoly kárt okozzon.
 
  Figyelembe véve azonban több mint egy évtizedes ügynöki munkáját, mentalitását és a tudomására jutott állambiztonsági titkokat, javasoljuk:
 
a., A most elkövetett bűncselekmény vizsgálatát a rendőri vizsgálati szervektől a III/1 osztály (Vizsgálati önálló osztály, - megj.: I.Cs.) vegye át.
 
b., A vállalattól elhozott erkölcsi bizonyítványt ne adjuk vissza. A III/2 osztályon (Operatív nyilvántartó önálló osztály, - megj.: I.Cs.) keresztül „Dékán” bűnügyi priuszát szabadítsuk fel és az erkölcsi bizonyítvány kiadását az illetékes IV. kerületi kapitányságon töröltessük.” 1965. május 29.,  Puskás Róbert r. őrnagy.
 
Az alosztály június 16-i jelentése az előbbieket  azzal a végső következtetéssel zárja le:
 
 „'Dékán' magatartása, állandóan visszatérő bűncselekményei, egész erkölcsi morálja szemben áll azokkal az alapelvekkel, melyek egy ügynök kritériumát meghatározzák. Ezért javasoljuk vele a kapcsolatot megszakítását és a hálózatból való kizárását.” Kovács Rezső r. alezredes, alosztályvezető, BM III/II-4-b.
 
1965. június 24-én Deák Gyula titoktartási nyilatkozatot írt alá és tudomásul vette, hogy  kapcsolata állambiztonsági szervekkel  megszakadt.
 
  1966. november 3-án, amikor Deák Gyula a Posta Központi Hírlap Irodánál dolgozott, a BM III/II-6-b alosztálya  kikérte és áttanulmányozta „Dékán” dossziéját, majd dr. Lóczi János r. őrnagy alosztályvezető úgy döntött, hogy nem kívánják felújítani vele a kapcsolatot.
 
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
(Folytatjuk)
Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai