Magyar Péter június 13-i, azaz szombati hatállyal felmentette pozíciójából a következő nemzetbiztonsági vezetőket:
- Bárdos Szabolcsot az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatói tisztségéből.
- Oláh Krisztiánt az Információs Hivatal főigazgatói tisztségéből.
- Kiss Csabát a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatói tisztségéből.
Mindez a Magyar Közlöny péntek este megjelent kiadásából derült ki.
Rajtuk kívül a miniszterelnök Tajti Norbertet is felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói tisztségéből, az ő megbízatása június 15-tel ér véget.
Bárdos Szabolcsról legutóbb a Gundalf-ügy kapcsán adtunk hírt, amikor kiderült, hogy a hatóságok tavaly nyáron titkosszolgálati nyomásra házkutatást tartottak két, a Tisza Pártot segítő informatikusnál. Az ügy kapcsán Bárdos volt az, aki megfogalmazta egy levélben, hogy a két szóban forgó személy régóta a hivatal látókörében volt „állítólagos külföldi titkosszolgálati kapcsolataik miatt”. Bárdos levele később az akkor még Fidesz vezette parlament nemzetbiztonsági bizottságán keresztül került nyilvánosságra.
Oláh Krisztián korábban az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) műveleti főigazgató-helyettese volt, az IH vezetését azt követően vette át, hogy 2022-ben Rogán Antalhoz került a polgári titkosszolgálatok felügyelete, ami az Információs Hivatalt is magában foglalta. Az ő menesztésének lehetőségéről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró írt először egy hónappal ezelőtt, megemlítve, hogy értesülései szerint Oláh az IH főigazgatójaként szoros kapcsolatot alakított ki Farkas Örssel, a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárával.
Oláh „nemzetbiztonsági források elmondása szerint ki is szolgálta a politikai megrendelő – az Orbán-kormány – elvárásait” – írta ekkor a 24.hu. A most megjelent Magyar Közlönyben az ő menesztése kapcsán megjegyezték, hogy a felmentése a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter előterjesztésére történt.
Minderre egy nappal azt követően került sor, hogy kiderült, Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő, korábbi nemzetbiztonsági főtiszt lesz a jövőben a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője. Buda Péter Tóth Péter alatt dolgozik majd államtitkári szinten.
(24 nyomán)







