Komoly tartozásunk van a holokauszt ártatlan áldozatai felé, tenni is kell azért, hogy a borzalom soha ne ismétlődhessen meg. Erről Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság cionista elnöke beszélt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség megemlékezésén. A Gulág, Recsk, 56 magyar áldozatairól nem szólt a zsidó rasszisták érdekeit képviselő, a bírói hivatással visszaélő, szabályait rendre áthágó, nyíltan politizáló Lomnici.
A "gyûlöletbeszéd" büntethetőségének súlyosbításáért nyújtott be törvényi kezdeményezést a Legfelsőbb Bíróság cionista elnöke. Mint mondta: a polgárjogi eszköz ugyan kicsi lépés a sérelmek orvoslására, mégis szükséges, mert ennyivel tartozunk az ártatlan áldozatoknak.
A megemlékezés-sorozat egyébként tegnap vette kezdetét - ugyanis ez a magyar ortodox rabbik által megállapított Holokauszt-nap - és egészen július 9.-ig tart (Ez igen: egy nap harminc napot jelent, ha zsidó károgásról van szó - a szerk.). Ez idő alatt minden este másik kitelepített kisközösségre, illetve annak egy kiemelkedő alakjára emlékeznek. Elsőként az ácsi áldozatokért gyújtottak gyertyát a hitközség imaházában.
(Duna TV)