A Jordán-pozitív, drogpárti és magyargyűlölő Gusztos Péter (SZDSZ) is kapott fehér port tartalmazó borítékot szombaton.
A szélsőséges SZDSZ frakcióvezető-helyettese elmondta: dunakeszi otthonába érkezett a küldemény, azonnal értesítették a rendőrséget. Az antimagyar képviselő későbbre ígért részletes tájékoztatást.
Szombaton egy másik szocionista politikus, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes is arról számolt be, hogy fehér port kapott. Szülei jászberényi házába küldték a borítékot, még csütörtökön érkezett meg, de csak szombat délben bontották fel, amikor az MSZP-s politikus hazalátogatott.
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy péntekig 22 bejelentés érkezett hozzájuk képviselőktől fehérporos küldeményről.
Ebből kiindulva Gusztos Péter a huszonnegyedik politikus, aki fehér port tartalmazó borítékot kapott. Az eddigi információk alapján Gusztos Péter kivételével valamennyien MSZP-s hazaárulók.
Félnek, terroristáznak a gengszterek
A komcsi képviselőknek küldött fehér por is napirendre került az MSZP elnökségének szombati egri ülésén, a testület elutasítja a politikai terrorizmust – mondta a szélsőséges Nyakó István, a párt szóvivője az MTI-nek a zárt ülés szünetében.
A tolvajok szóvivője úgy csűrte-csavarta: nem tűrhetik, hogy a politikai radikalizmus és fanatizmus után megjelenjen a politikai terrorizmus is. „Ma még ártalmatlannak bizonyult fehér porral fenyegetnek, de nem tudni, hogy holnap mi lesz a következő lépés. Akik ma egy törvény végszavazását akarják megzavarni, holnap gondolhatják azt, hogy a megfélemlítés elfogadható kampányeszköz, amellyel a választókat is lehet fenyegetni” – tette hozzá a közönséges bűnöző, említetlenül hagyva az ország általuk folytatott kifosztását.
Nyakó István hangsúlyozta: az elnökség álláspontja szerint itt és most, egy népszavazási kampány küszöbén kell minden politikai erőnek a köznyugalom érdekében ezekre a módszerekre megálljt mondania.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben több szocialista politikust kíséreltek meg ismeretlenek „terrorista módszerekre” hasonlító módon megfélemlíteni. Mint mondta, a bűnösök kézre kerítése a hatóságok feladata, de a következmények mérlegelése és a következtetések levonása mindannyiuk kötelessége.
Nyakó István a távirati irodának arra nem kívánt válaszolni, hogy az MSZP elnökségének zárt ülésén eddig milyen más napirendi pontokat vitattak meg.
Az MTI úgy tudja, az elnökség éppen a népszavazási kampányról tanácskozik, ennek keretében Szigetvári Viktor, a párt volt kampányfőnöke tart előadást. Itt dőlhet el az is, hogy hasonlóan az SZDSZ-hez, mozgósító kampánya lesz-e a szocialistáknak is – értesült a távirati iroda.
A kétnapos egri elnökségi ülésről Szekeres Imre elnökhelyettes, illetve Lamperth Mónika és Mandur László hiányzik. Az állandó meghívottak közül itt van Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Burány Sándor, a párt budapesti elnöke, Simon Gábor választmányi elnök, Simon Gábor, az etikai és egyeztető bizottság elnöke, Tóth József, a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke és Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány vezetője.