Magyarországról 9 "kisegyház" fordult a strassburgi Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk, miután az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státuszuktól. Minthogy a bíróság elutasította a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen, az ítélet jogerőre emelkedett, így a kormánynak fizetnie kell. Fél éve van arra, hogy megegyezzen a "károsult" szektákkal a kártérítés összegében, különben a strassburgi bíróság fogja eldönteni, mennyi pénz jár nekik.
Természetesen a legtöbb szektát a TASZ képviseli. A "jogvédő" szervezet úgy tudja, hogy az általa képviselt "egyházak" továbbra is élni akarnak a kártérítési igényeikkel. A perben a TASZ által képviselt 9 gittegylet összesen 5,1 milliárd forintot kért, de mivel az összegeket a panaszosok több mint egy évvel ezelőtt számolták ki, az azóta eltelt, és a tényleges kifizetésig még eltelő idő miatt valószínűleg még több pénzt fognak kérni.
Az állam ezt az irreális összeget is sokallta. A strassburgi ítélet után az Emmi rámutatott, hogy: „Figyelemmel a strasbourgi bírósághoz benyújtott kártérítési kérelmekre, azok jellegéből és mértékéből is megállapítható, hogy az érintetteket itt elsődlegesen üzleti célú haszonszerzés motiválja, és szomorú, hogy ebben – az adófizető magyar emberek megkárosítását célzó tevékenységben.”
Az mindenesetre furcsa, hogy az 5,1 milliárd nagy részét (96 százalékát, 4,9 milliárdot) egyetlen szekta teszi ki: az Út és Erény Közössége Egyház.
Az 5,1 milliárd forinthoz még hozzájön "egyházanként" 100 ezer euró (kb. 31,6 millió forint) nem anyagi kártérítés. Így a kormány akár közel 5,4 milliárd forintot is fizethet nekik. Azokkal együtt, akiket nem a TASZ képviselt, így összesen kb. 7 milliárd forintot követelnek az államtól.
Két szekta kártérítési igénye kimagaslóan nagy: az Út és Erény után a Magyar Evangéliumi Testvérközösség követeli a legtöbbet, 1,5 milliárd forintot.
A metodista MET-et – amit nem a TASZ képviselt – az az Iványi Gábor vezeti, aki összeadta Orbán Viktort és Lévai Anikót, és megkeresztelte két gyereküket.
(444 - TASZ nyomán)