A Történeti Hivatal utódjaként 2003-ban létrejött Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ma az ország 27 közlevéltárának egyikeként 99 szakavatott dolgozójával az egyik legjobban ellátott levéltár, kitűnő működési feltételekkel. Nemcsak az állam bőkezű vele, de például ügyesen megszerezték az amúgy elhíresült Norvég Alap támogatását is az iratmentés technikai feladatai területén.

A külsős tudományos kutatók tevékenységéről méltatlanul kevés szó esik az intézmény beszámolójában. Ők jelenleg mintegy 300-an vannak, közülük 15-20 rendszeresen publikál kellő színvonalon, nem szűk és belterjes szakmai kiadványokban, hanem örvendetesen ismeretterjesztő, feltáró jelleggel a nyilvánosság legolvasottabb fórumain, ahogy teszi azt pl. dr. Ilkei Csaba.

Az információs kárpótlás intézményét az őt körülvevő társadalmi-politikai környezetben kell vizsgálni, előrebocsátva, hogy meglehetősen eltér a társadalom, a politika és a levéltáros-történész szakma véleménye. Az érintett megfigyeltek és meghurcoltak növekvő érdeklődése azt bizonyítja, nem igaz, hogy az embereket nem érdekli az állambiztonsági múlt, a kommunista erőszakszervezet megannyi rémtette, s ezt csak a kutatók és néhány újságíró, az LMP és a Jobbik erőlteti, így tehát nem volna szükség elszámoltatásra, a bűnösök megnevezésére, felelősségre vonására.

Az igazság az, hogy az Orbán-kormány sajnos 2010 óta folytatja az átmentett állambiztonsági múlt rehabilitációját, az egykori hivatásos állomány és az ügynökhálózat egyes tagjainak pozícióba helyezését. Kormányzati funkciót is kaphatnak, megbecsülik és kitüntetik őket. Tasnádi László egykori III/II-es főtiszt, Pintér Sándor kabinetfőnökének kinevezése belügyi rendészeti államtitkárrá végleg kiverte a biztosítékot. (Megjegyzem: ugyanott volt miniszter úr nemzetbiztonsági főtanácsadója Kocsis Kálmán vezérőrnagy, a III/I. csoportfőnök-helyettese is.) Ez értetlenséget és meghasonlottságot okoz a kutatók, a múlt feltárással foglalkozók körében, egyesek értelmetlennek tartják további munkájukat a Fidesz-KDNP demoralizáló, elvtelen és cinikus magatartása miatt.

Tudjuk, akik a múltjuk miatt zsarolhatók, azok minden körülmény között kézben tarthatók. 1990-ben a történelmi pártok élén olyan zsarolható, irányítható, kézben tartható, régen beszervezett és kipróbált ügynökök álltak, mint például Pártay Tivadar, Keresztes Sándor, Vörös Vince vagy Balogh György, és az állambiztonság jól ismert hálózati kapcsolatai tűntek fel Antall József első kormányában is. (Keresztes Sándor, a KDNP elnöke, aki csaknem 20 évig szolgálta megbízhatóan a politikai rendőrséget, elárulva pártját, egyházát és hazáját a napokban, október 5-én kapott emléktáblát Erdélyben, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében, aki szép ünnepi beszédet is mondott, méltatva az ügynök érdemeit. Tavaly szintén Erdélyben szobrot állítottak Németh Gézának, a III/III. társadalmi kapcsolatának, Aczél György barátjának, az erdélyi menekültek pénze elsikkasztójának.)

Hadd legyek továbbra is konkrét! Már az első Orbán-kormány kinevezéseinél, személyzeti politikájában, káderfejlesztési terveiben versenyelőnyt jelentett az állambiztonsági múlt. Ezt bizonyítja Martonyi János, Boros Imre, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Kopátsy Sándor vagy Szita Károly esete. Orbán Viktor miniszterelnök máig megkülönböztetett kapcsolatokat ápol „Bátori” és „Lawrence” ügynökkel, az előbbi egy református, az utóbbi egy katolikus püspök. Az utóbbi ügynök – szintén zenész, tehát volt focista – köszöntötte Boross Pétert 85. születésnapján a Gellért Szállóban rendezett nagyszabású ünnepségen.

A múlt vétkeseinek leleplezése és félreállítása helyett ma elismerés és felemelés jár. Mindegyik volt szocialista ország előbbre tart a sötét történelmi örökség kezelésében. Az 1990 utáni politikai elit visszaesően bűnös az ügynökügyek megnyugtató törvényi rendezésének elmaradásáért, máig képtelen volt konszenzusra jutni a vitás kérdések megoldásában.

Gyarmati György főigazgató a levéltár 15 esztendejéről szóló visszatekintésében megütközésünkre a következőt is írja, amit mi, jobbikosok magunkra kell vegyünk: „Elsődlegesen a fiatalabb generáció reprezentánsai szorgalmazzák újult erővel a múlttal való szembenézést, köreikben fogalmazódik meg újólag az „öntsünk tiszta vizet a pohárba” igénye – el egészen a személyes felelősségkeresésig, illetve annak lehetőség szerinti megtalálásáig, a konkrét számonkérést sem kizáró nevesítésig. Ezekről persze rendre hamar kiderül, hogy nem „a régi dicsőségnek” – esetünkben a közelmúlt dicstelenségének – való utánajárás a múltfirtatás igazi motivációja, hanem a pőre aktuálpolitikai legitimáció.”

Szeretnénk elmondani Gyarmati főigazgató úrnak, hogy a Jobbik, amely megalkuvás nélkül és következetesen szorgalmazza a múltfeltárást és az elszámoltatást, a vétkesek megnevezését és a társadalom igényét kifejező ügynöktörvényt, legitimációját a választópolgároktól kapta, és nincs szüksége semmilyen manipulált motivációra.

Elvont fogalmakban gondolkodó akadémikusok, egyetemi oktatók néha arra intik a kutatókat, hogy ne ügynökökben gondolkodjanak, hanem struktúrákban. Tehát semmi konkrétum, csak elvi megközelítés. Ezzel szemben a hétköznapi valóság, hogy már pontosan ismerjük az állambiztonságot működtető struktúrát a pártközponttól az Állambiztonsági Főcsoportfőnökségig, oda és vissza, de tudomásul kellene venni, hogy a nem struktúrákat, hanem ügynököket küldtek a magyar Országgyűlésbe, az állami és végrehajtó szervezetekbe, s az emberek 24 év elteltével neveket szeretnének hallani, és nem struktúrákat. A múltat bevallani, bocsánatot kérni, információs kárpótlást nyújtani, erkölcsi elégtételt adni csak konkrét személyek tudnak, s nem elvi struktúrák. A mai fiatalok nem akarnak a hatalom kiszolgáltatottjai lenni, félelem- és rettegésmentes életre vágynak, melyben biztonságérzetüket az aktuális hatalom garantálja.

Végül már csak címszavakban arról, amit hiányoltunk a beszámolóból:
- Milyen javaslatokat tett az ÁBTL az ügynökügyek megnyugtató, a társadalom igényeit kielégítő, törvényes rendezésére az Országgyűlés vagy a kormány irányába?
- Milyen mennyiségű iratot tartanak vissza indokolatlanul a mai titkosszolgálatok, s kik kényszeríthetnék őket a mielőbbi, törvényes átadásra?
- Milyen iratokat selejtezett ki és zárolt az intézmény a 15 év alatt, illetve 2012-ben?
- Milyen értékes iratállomány tűnt el nyomtalanul?
- Nem tart-e attól, hogy a kormányközeli, új történeti kutatóintézetek egyike: a Nemzeti Emlékezet Bizottsága – amely a mai napig sem foglalkozik ügynökügyekkel – egyszer csak felsőbb döntésre magába olvasztja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, mint annak fiókintézményét és kiszolgálóját? (Ismerünk hasonló példát: így lett az Országos Széchenyi Könyvtár egyik osztálya az 56-os Intézet.)

(Forrás: Novák Előd Fb-oldala)