Nem lép vissza az előválasztáson az MSZP-Párbeszéd debreceni képviselőjelöltje, hiába kérte erre telefonon Karácsony Gergely. Fábián István az ATV híradójának azt mondta: már nyilvántartásba vették, így, ha kell, pártok támogatása nélkül, függetlenként indul. Az MSZP és a Párbeszéd tegnap közleményben jelentette be, hogy több körzetben is visszalépteti jelöltjeit a Momentum javára, cserébe a Momentum is átenged körzeteket a pártszövetség jelöltjeinek.
"Teljesen fel vannak háborodva, mindenki értetlenül áll a történet előtt. Azt kell hogy mondjam, hogy a helyi pártszervezetek sem tudtak erről" - mondta a Híradónak Fábián István professzor, képviselőjelölt.
Fábián István az MSZP-Párbeszéd debreceni előválasztási jelöltje volt egészen péntek reggelig. Karácsony Gergely azonban felhívta és közölte vele, hogy vissza kell lépnie, mert a két szervezet a Momentum jelöltjét kívánja támogatni. Mondta mindezt annak ellenére, hogy nyilvántartásba vették a debreceni egyetem korábbi rektorát. Fábián professzor azt mondta: két módon szűnhet meg a jelöltsége.
"Vagy azok a pártok, akik támogatták, ami azért furcsa, mert mégiscsak egyéni teljesítményről van szó, vagy az egyéni képviselőjelölt léphet vissza. Ez ebben az esetben nem fog megtörténni" - magyarázta.
Arra a kérdésre, hogy ha nem lép vissza, akkor mi lesz, azt mondta, hogy párttámogatás nélkül is indul.
"Akkor párttámogatás nélkül fogok továbbmenni. Nagyon sokan ígérték a támogatásukat. Előfordulhat, hogy én leszek az országban az egyetlen független jelölt ezen a választáson" - jelentette ki Fábián István.
A Momentum jelöltje azt állítja, hogy előre neki sem szóltak. Csak annyit tud, hogy megvonták a professzortól a támogatást.
"Ezek a döntések nem helyi szinten születnek, ezek országos politikai döntések. Engem is ugyanúgy váratlanul ért ez a döntés, mint professzor urat. Nem volt előzetes egyeztetés erről, kettőnk között főleg nem volt egyeztetés" - szögezte le Szabó Bence, akinek a javára vissza akarták léptetni Fábiánt.
Az ugyanebben a körzetben induló DK-s jelölt azt mondta: ilyen módon nem szabad egy ember becsületét megsérteni, ahogy most Fábián Istvánnal teszik az őt jelölő pártok.
"Nem tisztességes az a dolog, ami itt Fábián Istvánnal történt. Én emberként, képviselőként, politikusként nem tehetek mást, mint, hogy azt mondjam, ilyet nem szabad csinálni. Én teljes mellszélességgel kiállok Fábián István professzor úr mellett" - hangsúlyozta Varga Zoltán, a DK helyi jelöltje.
Az MSZP honlapján megjelent közlemény szerint a Momentum - ahogy fogalmaznak - fontos körzetekben vonta szorosabbra az együttműködést Karácsony Gergellyel. Ennek egyike a debreceni választókerület, ahogy Vas és Győr-Moson-Sopron megyében is megvonták a támogatást a szövetség jelöltjétől. Békés és Fejér megye egy-egy kerületében pedig a Momentum hívja vissza a jelöltjeit az MSZP-Párbeszéd javára.
(atv)