Magyar újságírók nem, csak kínai fotósok mehettek be a parlamentbe a száztagú kínai politikai és üzleti delegációval ma délelőtt. A látogatás alatt a Parlament előtt tüntetők demonstráltak Tibet mellett.
A parlament körüli kordont rendőrök vigyázták délelőtt, miközben a Budapestre látogató száztagú kínai politikai és üzleti delegáció meglátogatta az ország házát. Hogy pontosan miért jöttek, azt nem tudni, a Gyurcsány Ferenccel folytatott délelőtti megbeszélésre ugyanis csak a kínai sajtót engedték be fotózni. Eközben a Kossuth téren mintegy tucatnyian demonstráltak: a Tibetet Segítő Társaság és az Amnesty International tagjai.
Az utóbbi szervezet kampánykoordinátora azt mondta, céljuk, hogy felhívják a figyelmet a Tibetben elnyomott szólás- és gyülekezési szabadságra, illetve a Kína egész területén jellemző cenzúrára, munkatáborokra és az emberi jogvédők bebörtönzésére. A jogvédők célja nem az olimpia bojkottjának elérése, éppen azt szeretnék, ha mindenki elmenne az olimpiára és megpróbálná megértetni a kínai vezetéssel, hogy itt az alkalom a változásra - mondta Sebály Bernadett.
A demonstrálók arra számítottak, hogy felhívhatják a parlamentbe tartó delegáció figyelmét magukra, de a konvoj nem a tüntetők oldalán közelítette meg az épületet.
(MR)





