Lerövidíteni! – hangzik el a parancsszó a Sörgyári capriccio című filmben a modern idők hajnalán, és hamarosan a ló farkától az asztal lábán át a főhősnő hajáig minden fele akkora lesz, mint korábban. Ez a jelenet jutott eszünkbe, amikor elénk került az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felhívása, amelyben az intézmény drasztikusan lerövidített pedagógusképzéseit hirdeti. És valóban, a 8/2013. (I.30.) számú EMMI-rendelet 1. sz. melléklete szerint módosított jogszabály ma minden pedagógusképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményben lehetővé teszi, hogy egy gyógypedagógus vagy egy főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő, egy tanító vagy valaki, aki szociálpedagógia BA illetve MA végzettséggel rendelkezik, 3 félév alatt angol-, német-, testnevelés-, biológia-, ének-, fizika- vagy földrajztanár legyen. De lehet belőle informatika-, matematika- vagy kémiatanár, magyar nyelv és irodalom szakos is. Vagy éppen történelemtanár is, aszerint, mit szeretne oktatni. A két féléves gyorstalpalón és egy féléves gyakorlaton átesők általános iskolában és középiskolában is taníthatnak, illetve lehetőségük van arra is, hogy doktori fokozatot szerezzenek.

Nyilvánvaló, hogy az oktatásirányítás a hivatkozott rendelettel, amely

az égető pedagógushiányt igyekszik orvosolni. Kérdés azonban, nem veszítünk-e többet a pedagógusképzés lebutításával, mint amennyit nyerünk. Illetve: nyerünk-e vele egyáltalán?

A szakma doyenje, Falus Iván, a neveléstudományok MTA-doktora szerint – aki életművét többek között az eredményes pedagógustevékenység összetevőinek feltárásának szentelte – ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni az intézkedést, nemcsak azt kell mérlegelnünk, honnan indultunk és hová jutottunk mára, de azt is, hosszú távon milyen tanárokat szeretnénk képezni.

– A hazai pedagógusképzés a rendszerváltás időszakára az európai élvonalba került azáltal, hogy minden válfaja felsőfokú lett. Akkoriban itt nem lehetett egy-két éves kurzusok után vagy a szakképzés elvégzésével, pedagógusi felkészültség nélkül tanítani – emlékszik vissza Falus Iván, aki felidézi a 2000-es évek elején bevezetett bolognai rendszert, majd az azt mindenféle hatástanulmány mérlegelése nélkül felszámoló Hoffmann-féle oktatásirányítást.

– A Fidesz oktatáspolitikusa a tanári pályára lépők csökkenésével magyarázta a lépést, holott erről nem a bolognai rendszer, hanem a szakma alacsony presztízse és az alacsony fizetések tehettek. Akkor bevezették az egységes ötéves tanárképzést, megemelték a bért, amit végül mégsem kötöttek a minimálbérhez, így újabb zuhanás indult a pedagógus pályára jelentkezők számában. Így történhetett, hogy bár a rendszerváltáskor meglehetősen jó szintről indultunk, mostanra olyan helyzet alakult ki, amiben már az a kérdés, ki megy be vigyázni az óvodásainkra. Ebben a helyzetben kell értékelni a most bevezetett rövidített képzéseket – fogalmaz Falus Iván, majd hozzáteszi:

de ha abban gondolkodunk, hogy egy pedagógus legyen kreatív személyiség, aki az alapvető kérdéseket szabályozó NAT-ból fel tudja építeni a maga oktatási tervét, aki el tud igazodni az új tudományos eredmények között, aki képes felismerni bizonyos helyzeteket és azoknak megfelelő módszertant tud alkalmazni, akkor neki magasabb képzettségre van szüksége – magyarázza a Prima Primissima-díjas professzor. – Ebben állást kell foglalnunk ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, hogy amit most bevezetnek, az jó vagy rossz – fűzi hozzá.

Az alacsonyabb vagy más pedagógiai végzettséggel rendelkezők tovább- illetve átképzése mellett olyanok előtt is nyitva áll a rövidített, államilag finanszírozott osztatlan képzés, akik mögött még semmilyen pedagógiai tanulmány nincs. A rendelet miatt több mint tíz tanulási út jött létre, figyelembe véve, hogy a különböző előzetes képzettségeket különböző rendszerben validálják az intézmények.

Nincs új a Nap alatt: a 90-es években Angliában is más területekről igyekeztek szakembereket becsábítani az oktatás területére, amikor súlyos tanárhiány alakult ki. A „teach first” mozgalomban azonban egy mentor állt minden ilyen tanár mellett, akiket a munkájukkal párhuzamosan komoly képzésben való részvételre köteleztek annak érdekében, hogy a pedagógiai feladatokkal is meg tudjanak birkózni.

– Úgy gondolom, a semmiből, nulla felkészültséggel érkező, gyorstalpalón végzett pedagógusok csak akkor állnák meg a helyüket, ha mentor állna mellettük és további képzésre lennének kötelezve. A pedagógiai végzettséggel rendelkezők, akik másik szakra képzik át magukat gyorstalpalón, megint másik szintre érkeznek, de esetükben is fontosnak tartanám az elmúlt három évben lerombolt gyakornoki rendszer feltámasztását. Mindegy, hogy egy magyar szakos tanár egy falusi iskolában helyesírásra tanítja-e a gyerekeket, vagy esetleg a pesti Radnótiban fog oktatni. Az alapképzés önmagában egyik feladatra sem tud felkészíteni. Az eredetileg három éves, majd kettő, most meg egy évre redukálni próbált gyakornoki időszak rendkívül fontos lenne még a normál képzésben is, egy ilyen gyorstalpalón pedig még inkább – véli Falus Iván.

A trend viszonylag egyértelmű, a „rövidítés” – csakúgy, mint a sörgyárban – itt is kiterjed az egész rendszerre. Az óvóképzésben a sokat emlegetett óvodai nevelő nevű technikusi végzettség vált ki pedagógus munkakört, a tanító esetében egy ugyanilyen rövid ciklusú képzés jelent meg az óvodapedagógusra építve, a tanárképzésben pedig az előbbi pedagógus képzettségekre építve. Az egyetemeken és főiskolákon nem indul külön szak emiatt, mindössze annyit kell jelezni a beiratkozásnál a pedagógia karra felvételt nyert hallgatónak, hogy rövid vagy hosszú ciklusú képzésben kíván részt venni. Ha előbbit választja, elismerik a már elvégzett tantárgyak nyomán hozott kredit mennyiségét és csak a maradékot kell elvégeznie. A tanterv nincs központilag megszabva, azt az intézményeknek kell kialakítani. Ez a gyakorlatban az ELTE-n például azt jelenti, hogy ugyanazok a kurzusok indulnak, mint a hosszabb ciklusú képzésben, de kevesebb órában. Azt, hogy mi marad ki és mi válik választhatóvá a tananyagból, az oktatók maguk döntik el.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán az új rend szerint négy helyett két év alatt is lehet egy óvodapedagógusból tanító. A kérdésre, hogy jó megoldásnak látja-e a pedagógusképzés „átjárhatóbbá tételét”, Gloviczki Zoltán, a főiskola rektora úgy válaszol:

– A tanulmányi idő lerövidítése arra megoldást jelenthet, hogy gyorsan legyen több pedagógus, de hogy ez hosszú távon jó lesz-e nekünk, arra csak azt tudom válaszolni, mint mindenki a felsőoktatásban:

A rektor ugyanakkor nem hagyja figyelmen kívül azt a szempontot, hogy tényleg nagy szükség van pedagógusokra és a diákok valószínűleg jobban járnak, ha valamilyen képzéssel rendelkező ember megy be hozzájuk tanítani, mint ha a portás tart órát. – Ha most éveken keresztül az összes magyarból érettségiző diák tanárnak menne, akkor se lenne elég pedagógus a pályán – fogalmaz, majd hozzáteszi, nem először él meg ilyen válságot a hazai oktatási rendszer; a jelenleg nyugdíjba vonuló pedagógusok a Ratkó-korszakban születettek gyermekeivel kezdték meg a pályájukat, sokszor a most indulóhoz hasonló rövid ciklusú képzésekkel.

Bár most még nem láthatjuk, lesz-e az akkorihoz fogható a technikumi képzés, amelynek birtokában mostantól diplomás óvodapedagógusi állást is betölthetnek a nevelők, de Gloviczki Zoltán utal rá, az ott folyó oktatást szigorú minőségbiztosítással, egyetemi vagy főiskolai felügyelet mellett végzik a tanárok. – Csak azok az intézmények indíthatnak ilyen képzést, amelyeknek megvan az ehhez szükséges szakembergárdájuk. Nekünk már két ilyen technikummal van szerződésünk, így a mi felelősségünk, hogy megfelelő oktatást kapjanak az oda járó diákok, akiket már eleve kondicionálunk arra, hogy menjenek tovább a főiskolára – fogalmaz.

Mindent összevetve hosszú távon mégsem tartja megoldásnak, hogy középiskolai, technikumi végzettséggel helyettesítsük a felsőoktatást.

Ma nagyon heterogén társadalmi háttérrel, heterogén értékrendben nevelt vagy éppen egyáltalán nem nevelt gyerekgárdáról beszélünk. Rengeteg olyan gyerekről, akiket negyven évvel ezelőtt nem engedtek volna be az óvodába, és ez összehasonlíthatatlanul komolyabb szakmai felkészültséget kíván, mint akkor – fogalmaz a rektor.

Úgy véli, a tanítók átképzése még mindig organikusabb megoldásnak tűnik, mint amikor biológusokat akarunk egy év alatt tanárrá képezni, amire sajnos szintén van példa. Gloviczki Zoltán kissé árnyalja az ötéves tanárképzés megítélését is, szerinte ugyanis túl van dimenzionálva az a diszciplináris tudás, amit egy általános iskolai vagy középiskolai tanárnak meg kell tanítani. – Ha azt kérné, hogy a jelenlegi tanárképzésből szedjem ki azt, aminek szerintem értelme van a pálya szempontjából – nemcsak pedagógiából és pszichológiából, hanem történelemből, kémiából, fizikából vagy magyarból –, és aztán vonjam ki belőle azt, amivel a mostani hallgatók érkeznek, nem nagyon maradna egy-két évnyinél több tananyag, amit jó szívvel rájuk terhelnék. Nem biztos, hogy minden, amit mi öt éven át tanítunk, feltétlenül szükséges – mondja a rektor.

A hazai tanárképzésnek rengeteg olyan problémája van, amelyet már orvosolni kellett volna. Ez a helyzet rámutat arra, hogy a különböző képzések közötti átjárhatóságokat át kell gondolni, de nem rendeletekkel, hanem a képző intézmények és az oktatók bevonásával. Ezt már Kopp Erika, az ELTE Neveléstudományi Intézetének docense, az Association for Teacher Education in Europe (ATEE) irányító testületének tagja magyarázza lapunknak. Kopp Erika egyetért abban, hogy érdemes lenne átgondolni, hogyan lehetne megkönnyíteni a felső tanári végzettség megszerzését, ami eddig valóban túlzottan nehéz volt. – Ez a jogszabály-módosítás egy hosszú ideig szőnyeg alá söpört probléma okán eszkalálódott helyzet után szalad, anélkül, hogy figyelembe venné a szakmai szempontokat. Egy óvónőből nem lehet két hét alatt tanítót képezni, hiszen a képzés fókusza egész más, az alapozó tárgyaktól a legvégéig. Arról nem is szólva, hogy míg a tanári munkára való felkészülés hagyományosan modellkövetésre is épült, ma egészen új problémákat kell megoldjanak, akik erre a pályára lépnek. A pedagógusoknak fel kell készülniük a digitalizációból eredő kihívásokra, a rengeteg magatartási problémára, a tanulási nehézségekre is, amelyek azoknak, akik tíz évvel ezelőtt jártak iskolába, sokkal kevésbé jelentettek nehézséget – érvel az egyetemi oktató, aki ugyanakkor rámutat, valóban érdemes lenne a pedagógusképzés rendszerét a különböző életkori csoportokhoz tartozó gyerekek taníthatóságának átjárhatósága szempontjából megreformálni, de ehhez az alapképzéseket is módosítani kéne. Mint mondja, komplex és nem csak magyar probléma a tanárhiány, amely az Európai Unió legtöbb országában van jelen.

– Jóllehet, az sem csak náluk fordul elő, hogy különböző végzettségekkel beengedik a tanári pályára az embereket, nekem az a véleményem, hogy ez nagyon veszélyes döntés. A tanári pálya egy borzasztó fontos foglalkozás, mivel a pedagógusokon áll, milyen lesz a jövő generáció és az, hogy ez a szakma, akár az orvosi vagy az ügyvédi hivatás, professzióvá vált, hosszú folyamat eredménye – mondja az ELTE docense, aki egyenesen kontraproduktívnak tartja a rendeletet, amely szerinte nemhogy nem fogja orvosolni, de a presztízsvesztés miatt hosszú távon erősíti majd a tanárhiányt, amelyre véleménye szerint sokkal egyszerűbb megoldás is kínálkozna.

Lannert Judit és munkatársai évekkel ezelőtt kimutatták, hogy ezeknek az embereknek mindössze az egynegyede lesz tanár, és aztán közülük is sokan elhagyják a pályát. Tehát nem az új emberek behívásával kell orvosolni a hiányt, hanem arra kell törekedni, hogy akik a pályán vannak, azokat megtartsuk, akik végzettséget szereznek, azokat a pályára irányítsunk és hogy bevonjuk azokat, akik hátat fordítottak a tanári hivatásuknak. Most már sok kutatás irányul arra, mi az, amivel ezt el lehetne érni – magyarázza Kopp Erika.

Magyarországon égető probléma a tanári bér. Még ha most mindenki meg is kapta volna a 32,3 százalékos béremelést – mint ahogy nem kapta meg –, akkor is alacsony lenne a tanárok fizetése, véli az egyetemi oktató, aki szerint ugyanakkor a probléma sokkal összetettebb annál, hogy pusztán a bérrendezéssel elérhető lenne, hogy az emberek szívesebben menjenek a pályára. – A legtöbb vizsgálat szerint egy pedagógus azért választja a tanári pályát, mert autonóm alkotó tevékenységként képzeli el a tanítást. Az autonómiát tehát vissza kell adni a tanároknak. Vannak olyan kutatások, amelyek kimutatták, hogy szörnyű körülmények között is a pályán maradnak tanárok, ha úgy érzik, van autonómiájuk, támogató a munkahelyi légkör és alkotó munkának élik meg ezt a tevékenységet.

– fogalmaz az egyetemi oktató, majd hozzáteszi: Az ilyen típusú intézkedések még jobban rombolják a tanári presztízst, ezért kontraproduktívnak, veszélyesnek tartom és azt gondolom, semmiféle hatással nem lesz a tanárhiányra. Kopp Erika ugyanakkor nagyra tartja azokat, akik, látván, milyen nagy szükség lenne tanárokra, belevágnak a képzésbe, miután egész más területen megteremtették maguknak az anyagi biztonságot.

Az egyetemi oktató elmondása szerint sok európai uniós riport szól most arról, hogy átfogó kampányt kell indítani annak érdekében, hogy a társadalmi változások iránt elkötelezett fiatalokat megnyerjék a tanári hivatásnak. – Át kell alakítani a gondolkodást e téren – mondja Kopp Erika. – A Földön ötmillió tanár hiányzik, ez tehát globális probléma, ami összefüggésben lehet azzal is, hogy ma már sokkal kevesebb gyereket vállalunk. Mintha lemondanánk a jövőről – fűzi hozzá.

Arra az érvre, hogy még mindig jobb alulképzett pedagógusokat beküldeni az órára, mint képzetleneket, az egyetemi oktató egy szemléletes példával válaszol.

– Ez a hozzáállás mindent elmond arról, hogy mit gondolunk a tanításról. Ha például hirtelen rájönnénk, hogy nincs elég gázszerelő és azt mondanánk, végül is a szobafestő is szakmunkás, majd gyorstalpalóval csinálnánk belőle gázszerelőt, senki nem örülne, ha nála egy ilyen botcsinálta szakmunkás szerelné be a gázkazánt.

– teszi fel a kérdést Kopp Erika.

Falus Iván szerint a pedagóguskép megváltoztatásával, a tudásarányú bérezéssel és a nagyobb autonómia biztosításával vonzóbbá lehetne tenni a pályát, ám a jelenlegi tendenciák épp ellenkező irányba mutatnak. A szigorúan szabályozott NAT végrehajtását az alulképzett pedagógusoktól sokkal inkább elvárhatja az oktatásirányítás, amely a bérek elosztásával előrevetítette a korábbi, képzettség alapú életpályamodell által meghatározott elvek háttérbe szorítását is. Az akadémiai doktor szerint a tény, hogy minimális lett a különbség egy pályakezdő és egy húsz éve oktató kutatótanár bére között, azt bizonyítja, amit az új teljesítményértékelési rendszer is előre vetít: hogy a jövőben nem a pedagógusok minősége, hanem az általuk elvégzett munka mennyisége lesz a mértékadó.

– Míg egy kezdő tanár fizetését több mint 40 százalékkal emelték, a magasabb képzettségű, több évtizede oktató tanároké átlagosan 17-19 százalékkal emelkedett. Ebből arra következtetek, hogy meg akarják szüntetni a korábbi életpályamodellt. Az új rend szerint az kap majd magasabb pontot, aki több extra feladatot vállal be a gyerekek mellett. Az alapos dolgozatjavítást, vagy a magasabb képzettség megszerzésére fordított időt és pénzt ebben a rendszerben már nem fogják honorálni – véli Falus Iván.

Amikor nekiszegezem a kérdést, szerinte bízhatunk-e abban, hogy a rövidített képzés csak átmeneti megoldás lesz, meghökken.

Hogy ez lesz-e a normál út? Ha nem veszti el teljesen az eszét a kormányzat, akkor nem tudom elképzelni – mondja a professzor, majd hozzáteszi: – Ez olyan mértékben rontaná le az iskolázottság színvonalát és oly mértékben csökkentené annak esélyét, hogy hosszú távon olyan pedagógusok legyenek a pályán, akiktől tényleg tanulni lehet, akik alkotó embereket képesek képezni, hogy ebbe jobb bele se gondolni.

Ha belegondolni nem is merünk, önkéntelenül asszociálunk. Ha már fentebb ide idéztük Hrabal klasszikusát, álljon itt a gondolatmenet lezárása: – Lerövidíteni! – adja ki a jelszót Maryska, mire a szókimondó Pepin sógor rávágja: „Hát, nekem, sógorasszony, csak az jut eszembe, hogy ebben a nagy rövidítésben meg ne rövidüljön az embereknek a gondolatja is!”