Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya elfogatóparancsot adott ki a 23 éves Tiganciuc Calin ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a moldáv állampolgárságú férfi vezette azt az Audi S8-at, amely 2025. január 5-én éjfél után elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerület, 6-os számú főút és Növény utca kereszteződésénél egy piros lámpa miatt álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, az okozó elmenekült.
Zoom
A budapesti rendőrök büntetőeljárás keretében indítottak hajtóvadászatot az akkor még ismeretlen sofőr ellen. Másnapra azonosították az Audi sofőrjét, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A baleset helyszínén találtak egy feltehetően szállodai vagy airbnb szobához tartozó kulcsot is, ami segíthet a keresett férfi nyomára akadni.
Zoom
A BRFK kéri, hogy aki információval rendelkezik Tiganciuc Calin tartózkodási helyéről, vagy tudja, hogy a képen látható 106-os kulcs mihez tartozik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.
Frissítés: megvan, melyik hotel 106-os szobájában szállt meg – tovább folyik a hajtóvadászat
Megvan, hogy melyik hotel 106-os szobájában szállt meg a hét ember sérülésével járó balesetet okozó Tiganciuc Calin, írja a 24.
A BRFK a közösségi oldalán azt közölte, hogy a hozzászólások között megosztott információk alapján jutottak el ahhoz az információhoz, hogy hol szállt meg a balesetet okozó 23 éves moldáv férfi, aki ellen továbbra is elfogatóparancs van érvényben.
A rendőrök átkutatták a szobát, ami további információval szolgált a nyomozáshoz.