Belecsapódott a Varga Katalin Gimnáziumba egy helyi járatú busz Szolnokon. 
– Egyelőre úgy tűnik, hogy egy súlyos és 22 könnyű sérültje van a balesetnek. Tudomásom szerint egy idős hölgy szenvedett súlyos sérülést. Az volt a legnagyobb szerencse, hogy egy nagy fa felfogta az ütközést a becsapódás előtt, és egyetlen gyerek sem sérült meg az iskolában tartózkodó diákok közül – mondta a 24.hu-nak Győrfi, hozzátéve: végül egyik mentőhelikopter bevetésére sem volt szükség.
Szerda reggel nyolc óra körül egy helyi járatú busz közlekedett Szandaszőlős irányából a belváros felé, amikor ismeretlen okból letért az útról, és a Varga Katalin Gimnáziumnak csapódott. A balesetben egy gyalogos, valamint a buszon ülők közül sokan megsérültek.
– A rendőrség vizsgálja, hogy rosszullét vagy műszaki hiba okozta-e a balesetet. A legnagyobb valószínűséggel a buszsofőr rosszulléte miatt történt a baleset, de ezt még vizsgálja a rendőrség. Fontos kiemelnem, hogy példa nélküli volt az összefogás a mentősök, a katasztrófavédők, a rendőrök és az önkormányzat között. Még rendőrségi kocsival is vittek sérülteket a kórházba a baleset után. Úgy tűnik, hogy nem okozott nagyobb rongálást a busz a gimnázium épületében, de a biztonság kedvéért azonnal kiküldünk a helyszínre egy statikust, hogy megvizsgálja az épületet – árulta el a polgármester, hozzátéve, hogy a város minden segítséget megad a balesetben érintetteknek.
Kedves Mónika, a gimnázium igazgatója az intézmény oldalán azt írta, az iskola épületében nem történt személyi sérülés. Hozzátette: a baleset következtében kialakult helyzetre való tekintettel a mai napon eltekintenek a tanórai késések regisztrálásától.