Eredetileg 54 százalékos díjemelés lett volna a 2026-os terv, ebből lett mostanra az, hogy a januárban bevezetett 4,3 százalékos emelést márciusi már nem követi.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem nőnek meg a fuvarozók útdíjai márciustól. Erről még a csütörtök este kiadott Magyar Közlönyben jelent meg Lázár János rendelete – most a decemberi kamionos tüntetés egyik szervezője, Orosz Tibor, valamint Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hívták fel a figyelmet a változásra.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium eredetileg 54 százalékos emelést tervezett volna a teherjárművek főúti infrastruktúradíját. Ezt a tüntetés és a fuvarozókkal folytatott tárgyalás után módosította: január 1-jén a tavalyi inflációt követő, azaz 4,3 százalékos emelés lépett életbe, az eredeti terv az volt, hogy ezek után márciusban még 29,4 százalékkal megnőnek a díjak.
A csütörtök este kiadott Magyar Közlönyben azonban ezt módosították. Az a paragrafus, amely a március 1-jétől érvényes díjakat sorolta volna fel, nem lép hatályba, azaz maradnak a mostani díjak. Lázár azt is írásba adta: „az útdíjköteles elemi útszakaszok infrastruktúrájának alapmértéke 2026. július 1-jét követően is a 2026. január 1-jei szinten kerül rögzítésre”.
(HVG)







