Az ukrán külügyminisztérium egyértelműen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint az Európai Unió missziót küldene a Barátság kőolajvezetékhez. A tárca szóvivője, Georgij Tyihij egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Ukrajna semmilyen hivatalos információval nem rendelkezik egy ilyen látogatásról - írja az RBC Ukraine nyomán a Portfólió.
Zoom
A szóvivő szerint nem világos, honnan származnak azok a konkrét dátumok és részletek, amelyek a médiában megjelentek.
A találgatások előzménye, hogy a sajtóban olyan hírek jelentek meg, miszerint március 18-án független európai szakértők érkeznek Ukrajnába, hogy megvizsgálják a Barátság sérült szakaszát. Ugyanakkor megerősítette, hogy az Európai Bizottság korábban érdeklődött a vezeték helyreállításának várható ütemezéséről, miután az orosz támadások következtében károk keletkeztek az infrastruktúrában.
Pontos határidők azonban egyelőre nincsenek, a felek folyamatosan egyeztetnek a munkálatok előrehaladásáról - tette hozzá.
Tyihij kiemelte, hogy Ukrajna minden szükséges tájékoztatást megadott partnereinek, és állandó kapcsolatban áll az Európai Bizottsággal, valamint más uniós szereplőkkel a vezeték műszaki állapotát illetően.
- Hadiállapot idején a stratégiai létesítményekhez való hozzáférés kérdése az Ukrán Biztonsági Szolgálat hatáskörébe tartozik - emelte ki.
A vezeték körüli vita az utóbbi időben politikai feszültségekhez vezetett. A konfliktus különösen azután éleződött ki, hogy Magyarország miniszterelnöke blokkolta az Európai Unió egy jelentős, mintegy 90 milliárd eurós támogatási csomagját, és a döntést az orosz olajszállítások újraindításához kötötte. Válaszul az Európai Bizottság jelezte, hogy kész pénzügyi és technikai segítséget nyújtani a sérült vezetékszakasz helyreállításához.