Hogyan gazdagodjunk meg a kereskedelemből Magyarországon becsületesen úgy, hogy a befektetésünk többszörösét tehessük zsebbe?
Először is vásároljuk meg egy jól működő nagykereskedelmi áruházláncot saját ingatlanjaival együtt. Úgy 1 év elteltével, amikor a ráfordított költségeket már kitermelte a vállalkozás, adjuk el az ingatlanokat magas áron, de közben etessük be a vásárlót azzal, hogy azért kérünk magas árat, mert mi természetesen magas áron vissza is bérlejük tőle 15 évre. Aki hülye, be is veszi. Persze, ahogy szokás, egy évet fizessünk ki neki előre. Így már teljes is a bizalom.
Ezzel a manőverrel a ráfordított vásárlási árat, sőt, a vállalkozás teljes vagyonát már a zsebünkben is tudhatjuk. Mivel az áruért csak 1-2-3 hónapra fizetünk, így abba sem kell pénzt fektetni.
A megszerzett pénzt aztán elkölthetjük balatoni szállodákra, kempingekre és egyéb ingatlanokra.
Amikor már fogytán van az árukészlet, és kezdenek a szállítók bepipulni, akkor gyorsan hozzunk létre egy off-shore céget, mondjuk Cipruson, akinek el tudjuk adni a vállalatot. Egy kétnapos holding már meg is teszi. Persze verjük nagydobra, hogy mi egy működőképes céget adunk el, mennyit fáradoztunk a felvirágoztatásán, mennyi pénzt beletettünk. Ja, és végül indokoljuk meg az eladást: „Mi nem vagyunk szakmai befektetők, ezért döntöttünk az értékesítése mellett.” Az titok, hogy mennyit vettünk ki belőle.
Persze a beszállítói lyukakat lassan tömögessük, de csak óvatosan, amíg el nem adjuk a boltot. Ha eladtuk, akkor már le van ejtve.
Az ne zavarjon senkit, hogy akinek „eladjuk”, az sem szakmai befektető, de majd ő talál a 600-700 milliós tartozással küszködő céghez szakmai befektetőt. De ne ijedjünk meg, van olyan hülye, aki ezt elhiszi. A jogszabályok mindezt lehetővé teszik persze.
De ne is ezzel foglalkozzanak az ellenőrzések, inkább azzal, hogy Mariska néni a sarki fűszeres üzletben nem adott a gyufáról nyugtát. Közben a jó nevű vezérrel bontsunk szerződést, és mivel ő mindenről tud, tegyünk a zsebébe 100 miskát. Ez elég arra, hogy eltengesse életét, amíg ismét munkát talál.
Helyette nevezzünk ki egy olyan „szakembert”, aki mindenhez ért, csak a kereskedelemhez nem.
Közben jelentsük be a tömeges leépítést azzal a feltétellel, hogy időközben még találhatunk befektetőket, és akkor természetesen minden dolgozóra számítunk. Tárgyalgatunk. Jó duma! Komolytalan ajánlattal komolytalan tárgyalások. De látszatnak megteszi.
A dolgozók meg: le vannak sz@rva! Pénz nincs, fizetést nem tudunk adni, aki akar mehet. Oda. Majd talán a felszámoló! Majd valamikor!
Ezt mind megtehetjük Magyarországon 2008-ban büntetlenül. Sőt, ha időben eladjuk, és jól megy a másik biznisz, ahhoz állami támogatást is kaphatunk (vehetünk?).
Ja, és ha még valaki nem tudná, egy ilyen nagykereskedés az Interfruct Kft.
És aki ezt nem hiszi, annak itt egy link.
Először is vásároljuk meg egy jól működő nagykereskedelmi áruházláncot saját ingatlanjaival együtt. Úgy 1 év elteltével, amikor a ráfordított költségeket már kitermelte a vállalkozás, adjuk el az ingatlanokat magas áron, de közben etessük be a vásárlót azzal, hogy azért kérünk magas árat, mert mi természetesen magas áron vissza is bérlejük tőle 15 évre. Aki hülye, be is veszi. Persze, ahogy szokás, egy évet fizessünk ki neki előre. Így már teljes is a bizalom.
Ezzel a manőverrel a ráfordított vásárlási árat, sőt, a vállalkozás teljes vagyonát már a zsebünkben is tudhatjuk. Mivel az áruért csak 1-2-3 hónapra fizetünk, így abba sem kell pénzt fektetni.
A megszerzett pénzt aztán elkölthetjük balatoni szállodákra, kempingekre és egyéb ingatlanokra.
Amikor már fogytán van az árukészlet, és kezdenek a szállítók bepipulni, akkor gyorsan hozzunk létre egy off-shore céget, mondjuk Cipruson, akinek el tudjuk adni a vállalatot. Egy kétnapos holding már meg is teszi. Persze verjük nagydobra, hogy mi egy működőképes céget adunk el, mennyit fáradoztunk a felvirágoztatásán, mennyi pénzt beletettünk. Ja, és végül indokoljuk meg az eladást: „Mi nem vagyunk szakmai befektetők, ezért döntöttünk az értékesítése mellett.” Az titok, hogy mennyit vettünk ki belőle.
Persze a beszállítói lyukakat lassan tömögessük, de csak óvatosan, amíg el nem adjuk a boltot. Ha eladtuk, akkor már le van ejtve.
Az ne zavarjon senkit, hogy akinek „eladjuk”, az sem szakmai befektető, de majd ő talál a 600-700 milliós tartozással küszködő céghez szakmai befektetőt. De ne ijedjünk meg, van olyan hülye, aki ezt elhiszi. A jogszabályok mindezt lehetővé teszik persze.
De ne is ezzel foglalkozzanak az ellenőrzések, inkább azzal, hogy Mariska néni a sarki fűszeres üzletben nem adott a gyufáról nyugtát. Közben a jó nevű vezérrel bontsunk szerződést, és mivel ő mindenről tud, tegyünk a zsebébe 100 miskát. Ez elég arra, hogy eltengesse életét, amíg ismét munkát talál.
Helyette nevezzünk ki egy olyan „szakembert”, aki mindenhez ért, csak a kereskedelemhez nem.
Közben jelentsük be a tömeges leépítést azzal a feltétellel, hogy időközben még találhatunk befektetőket, és akkor természetesen minden dolgozóra számítunk. Tárgyalgatunk. Jó duma! Komolytalan ajánlattal komolytalan tárgyalások. De látszatnak megteszi.
A dolgozók meg: le vannak sz@rva! Pénz nincs, fizetést nem tudunk adni, aki akar mehet. Oda. Majd talán a felszámoló! Majd valamikor!
Ezt mind megtehetjük Magyarországon 2008-ban büntetlenül. Sőt, ha időben eladjuk, és jól megy a másik biznisz, ahhoz állami támogatást is kaphatunk (vehetünk?).
Ja, és ha még valaki nem tudná, egy ilyen nagykereskedés az Interfruct Kft.
És aki ezt nem hiszi, annak itt egy link.
