„Bencsik Gábor - Roma honfitársaink.

Csak egy mellékes mondat az ÉS-ben, a cikk sem erről szól. Mégis valósággal hasra esik benne az ember. "Hogyan vagyunk képesek együtt élni azzal a tudattal, hogy roma honfitársainkat szégyentelenül szegregáljuk?" (Farkas András: A globális nemzettudat szükségességéről, 2007/32.)

Szóval szegregáljuk, ráadásul szemérmetlenül. Ezzel erkölcsi bűnt követünk el, szégyen reánk, shame on us, hogy egy kicsit globálisak is legyünk, ez egy ilyen ország, hát hogyan lehet együtt élni egyáltalán ezzel a tudattal? Nos úgy, hogy az állítás nem igaz. Így nem igaz. Amit sugall, az nem igaz. Hogy mi igaz? Arról már nagyon ideje volna beszélni.

Szóval ezúttal vegyük komolyan ezt a dolgot a magyar romákkal. Előítéletekkel küszködő, de azért mégiscsak szabadelvű polgárként vágjuk sutba mind a politikailag korrekt (pc, sőt píszí - megint egy kis globalizmus) fedőnév alatt szent kánonba foglalt dogmákat, lépjünk túl saját előítéleteinken is, és tegyünk kísérletet az őszinte beszédre, ha mégoly veszélyes is, ha a szent kánon felkent papjai mégoly hangosan követelik is a máglyát.

A magyarság kereken ötszáz éve él együtt a romákkal - mármost romák vagy cigányok? Ez kivételesen nem nagyon fogas kérdés, mind a két szó megfelelő, sőt píszí, de mivel a magyarországi cigányság, különösen annak értelmisége önmagára vonatkoztatva az utóbbi évtizedben szemlátomást a roma kifejezést kezdte preferálni, idővel valószínűleg ez lesz az általánosan elfogadott. De azért a közösség önkormányzatát Cigány Önkormányzatnak hívják - szóval így is jó, úgy is jó.

A lényeg, hogy a magyarok és a cigányok ötszáz éve élnek együtt, sok konfliktussal, de mégiscsak valamiféle modus vivendi alapján. Aki utánanéz, láthatja, hogy egészen a XIX. századig egyfajta patriarchális kedélyességgel tekintettek a többségiek (magyarok, szászok, szlovákok, szerbek, hol ki) a cigányokra. Ami nem jelenti azt, hogy ne lettek volna kriminális esetek, a cigány életmódnak visszatérő eleme volt a lopás (ne tessék píszíileg hörögni, ez tény), a többségi oldalról rendszeres volt az olykor horrorisztikus retorzió, mint az emberevéssel vádolt cigányok esetében a XVIII. század végén, ráadásul ez a retorzió hol a vétkest találta meg, hol a teljesen ártatlant. Az etnikumok mégiscsak elviselték egymást - különben a cigányok szedték volna a sátorfájukat, és mentek volna odább.

Éppenséggel gazdasági együttműködés is létrejött, a vándorcigány fémipar - szeg-, kés-, szerszámkovácsolás, üstfoltozás stb. - elemi szükségletet elégített ki azokban a falvakban, amelyek túl kicsinyek voltak ahhoz, hogy állandó kovácsot eltartsanak. A rézöntés kifejezetten vándorcigány mesterség volt, az állat nyakába való csengők, fokosok és juhászkampók nagy részét cigányok öntötték évszázadokon át. A hol teknővájónak, hol kanalasnak nevezett cigányok famunkát csináltak, azonkívül meszelőt, kosarat fontak. A tárgyakat többnyire a férfiak készítették, és az asszonyok hordták házról házra, hogy elsősorban élelemre, másodsorban egyéb cikkekre cseréljék.

Ez a ha nem is idilli, de működő állapot bicsaklott meg a XIX. század végén. A gyári tömegtermelés kirántotta a szőnyeget a cigány háziipar alól - kinek kell kézzel kovácsolt szeg, amikor kilóra vehet a boltban -, az urbanizáció amúgy is felkavarta a sok tekintetben archaikus falusi társadalmakat, megnövelve az etnikumközi súrlódások valószínűségét. A cigányság egy szűk rétege, a városi muzsikusok együtt polgárosodtak a többségi társadalommal, a többiek viszont menthetetlenül leszakadtak. A folyamatot még erősítette, hogy a XIX. század második felében jelentős számú keleti és déli, úgynevezett oláhcigány költözött Magyarországra (amit ma cigányos viseletnek tartunk, az ő viseletük). A jövevények nem beszélték az ország nyelvét (nyelveit), nem ismerték a kultúráját, ezért számukra csak a társadalom legperemén maradt hely.

Száz évvel később, a rendszerváltáskor ugyanez megismétlődött. A Kádár-rendszer sok tekintetben archaikus társadalma helyet szorított a cigányságnak is. Közhelyszerűen ismerjük ezt a helyet, a nagy építkezések segédmunka-igénye szívta fel a cigányságot, egyúttal bele is rögzítette segédmunkás létformájába, a kiemelkedésnek egészen csekély esélyével. Ennek azonban a rendszerváltással vége lett. A cigányság előtt megnyílt a felemelkedés és a nyomorba zuhanás útja. A nagy többségnek az utóbbi jutott osztályrészül.

A nyomor öl, butít és bűnözővé tesz (Kuruc.info kommentár: igencsak támadható megállapítás. Lásd Finnország és az ottani romák helyzete: kötelező jellegű témabeli cikk ITT). És itt kapjuk kézbe a forró krumplit - hogy a globalizáció kedvéért egy angolszász fordulattal éljünk. A magyarság - mert Trianon és a svábok kitelepítése után a magyarországi többség helyi szinten is gyakorlatilag a magyarságra redukálódott - egy kriminalizálódott cigánysággal él együtt. Mielőtt bárki máglyát követelne, gyorsan hozzátesszük: természetesen nem minden cigány bűnöző, pláne nem minden bűnöző cigány. A cigányok között azonban ordítóan magasabb a bűnelkövetők aránya, mint a többségi nép között. A Szent Liberális Kánon nevében indexre lehet tenni a cigánybűnözés kifejezést, és szellemi autodaféra lehet ítélni a használóit, de a jelenség attól még létezik. Hátborzongatóan létezik.

Ez a kriminalizáció ráadásul nem szükségszerűen jut el a köztörvény megsértésének szintjére. Legtöbbször egyszerű agresszióként jelenik meg, a környezet lelki terrorizálásaként. Tilalmassá lehet tenni a cigány agresszivitás kutatását, de attól még ez is létezik, milliók mindennapi tapasztalata. Lehet erkölcsi fölénnyel ostorozni a cigány gyerekek iskolai szegregációját, csak éppen tanárok százainak napi tapasztalata, hogy egy-két kis agresszív szörnyeteg hogyan teszi lehetetlenné a tanítás munkáját, hogyan teszi pokollá békés társai életét. Pláne egy-két tucat kis agresszív szörnyeteg. (Kuruc.info kommentár: hát igen. Pofon pofon hátán azon cigányfajvédőknek, akik egyes egyedül a többségi társadalom állítólagos rasszizmusát teszik felelőssé azért, hogy a cigányokat MINDENHOL, MINDEN egyes országban szegregálják az iskolában. Még a gazdag, a világ legjobb oktatási rendszerével rendelkező Finnországban is. További infó ITT. Nem lehet azt sem elégszer hangsúlyozni, hogy mindez az ÉS-ben jelent meg – amely tény, ha melléjük rakjuk a Népszabi, ill. a Széles Gábor előtti, akkor még szélsőliberális, szélsőségesen fajvédő Magyar Hírlapban megjelent józanabb cikkeit – lásd EZT -, igencsak jelzi azt, hogy NEM a kizárólagos okként rasszizmust megjelölő fajvédőknek van igazuk.)

Hadd próbáljuk megint kifogni a szelet a várható anatéma vitorlájából. Nem azt mondjuk, hogy az agresszivitás a cigányoknak "benne van a vérükben", hogy minden cigány - rendben, minden roma ilyen. Hanem csupán azt, hogy a jelenség létezik, empirikusan megállapítható. Még csak azt sem állítjuk, hogy az agresszív romák - most már maradjunk ennél a kifejezésnél - kizárólag a többségiekkel szemben agresszívak. Ellenkezőleg, a belső, gyakran családon belüli agresszivitás talán még erősebb, és az elől ráadásul el sem lehet szaladni. (Kuruc.info: családon belüli erőszak – itt konkrétan a feleség verése, terrorizálása – ügyében EZT a kötelező jellegű cikket ajánljuk. Csak hogy „képben legyünk“ annak tekintetében, hogy milyen szintű erőszakról van szó.) Agresszív szülők nevelnek agresszív gyerekeket, és jogvédők szórnak átkot azoknak a szülőknek a fejére, akik békés gyerekeiket elviszik azokból az iskolákból, ahol azok az agresszív - és nem kis számban kriminalizálódott - gyerekek randalíroznak.

Kétségtelen, hogy ennek a jelenségnek sokszor, elszomorítóan sokszor teljesen ártatlan, békés roma gyerekek is áldozatul esnek. Akiket ez által mintegy beleszorítanak abba az életformába, amelyből szeretnének kiemelkedni. Ám akit megcsípett a kígyó, a gyíktól is fél, akinek a gyerekét lepofozta már a roma osztálytársa, minden erejével azon lesz, hogy olyan osztályba járassa, ahova nem jár roma. Hát valahogy így áll elő az iskolai szegregáció. (Kuruc.info: brávó, ÉS! Végre egy értelmes cikk.)

Amibe nem lehet, nem szabad beletörődni. Ami ellen tenni kell. De politikailag korrekt módon elhazudni a nyilvánvaló igazságot, az nem segít, hanem ront. Minden betegség gyógyítása a pontos, hiteles, őszinte diagnózissal kezdődik. Akkor is, ha az a diagnózis nem píszí, csupán igaz. (Kuruc.info: Megint csak brávó!)

És most jöjjön a segély. A Szent Liberális Kánon felkent papjainak átkaitól félve senki nem meri bevallani, de attól még igaz: a rendszerváltással létalapjukat vesztett romák igen jelentős része a segélyből élésre rendezkedett be. Eszükbe sem jut segíteni magukon, eszükbe sem jut rendet tenni a házuk udvarán, megigazítani a cserepet a tetőn, művelni egy szobányi konyhakertet. Megélhetésüket kizárólag a segélyre alapozzák. És a politikai liberalizmus hátszelével megtámogatva egyre hangosabban követelnek egyre több segélyt. (Kuruc.info: Ez az!)

Csakhogy - ez társadalomtudományi közhely - segéllyel hosszú távon csupán a nyomort lehet bővítve újratermelni. A romákkal pontosan ez történik. Évről évre gyarapszik az ingyenélők hada, akik jól jöhetnek ugyan egy választáson, de az ország a végén beléjük rokkanhat.

Önkényes lakásfoglalók. Miért kellene elfogadni, hogy agresszív emberek egyszerűen elvegyék azt, ami nem az övék? Miért ne lehetne kimondani, hogy az önkényes lakásfoglalás bűncselekmény, aminek a minimális retorziója, hogy a foglalót azonnal kirakják. Nem arról van szó, hogy a társadalom ne legyen szolidáris, nem a "kaparj kurta, neked is lesz" jegyében kell működnie egy egészséges országnak, de azért mégse az agresszív önkény irányítsa a szolidaritást.

És még mi minden van. Nincs rá bizonyíték (honnan is lenne, a bűnözök nemzetiségét statisztikákba foglalni szigorúan tiltva van), mégis tudjuk, hogy a színesfémtolvajok nagy része roma. Akik nem sajnálnak milliós kárt okozni pár ezer forint haszonért. A magánerdők letarolóinak többsége is az, akik még meg is verik a gazdát, ha reklamálni mer. De vágjuk el a sort. A több most már kevesebb lenne.

Mindebben a többségi nemzetnek súlyos felelőssége van. Magyarországon a pártoknak mindmáig nincs tisztességes, végiggondolt romapolitikájuk, csupán szavazatszerző marketingakciók vannak. Óriási horderejű dologról van szó, amiben nagyon sok embernek nagyon elszántan, nagyon sok pénzzel megtámogatva, nagyon keményen kellene dolgoznia - ehelyett látszattevékenység folyik éppen annyi pénzzel, amiből a néhány száz résztvevő megél. És zajlik egy politikailag korrekt közbeszéd, amelyben a Szent Liberális Kánon papjai oktatják toleranciára a Mátyás tér meg a Bihari út lakóit, és máglyára küldik azokat, akik eretnek tanok hirdetésével próbálkoznak. És időnként csak úgy mellékesen - lásd: roma honfitársainkat szégyentelenül szegregáljuk - bűnösnek bélyegzik az egész többségi társadalmat, becses enmagukkal együtt.

Ennek lassan végét kellene vetni. Bölcsen, megfontoltan és a politikai haszonszerzés sanda szándékai nélkül fel kellene építeni a roma oktatás, munkahelyteremtés és otthonteremtés programját. Nem sajnálni erre a pénzt, mert roma honfitársainknak éppolyan joguk van az emberhez méltó életre, mint bárki másnak, és mert amit ma megspórolunk, gyerekeinknek és unokáinknak tízszeresen kell majd megfizetniük. (Kuruc.info kommentár: sajnos a cikk nem ad igazán használható öteleteket a cigányprobléma megoldására. Bár, ahogy a fentiekben látható, többé-kevésbé helyesen és szókimondóan diagnosztizálja a problémákat (a féktelen cigánybűnözést), a kézenfekvő megoldásokról nem beszél. Azaz például: pénzbeli családi pótlék azonnali és teljes megvonása és helyettük természetbeni juttatásként való folyósítása, segélyek közmunkához kötése, a több százezer cigány „rokkantnyugdíjas“ könyörtelen felülvizsgálata, a cigánypurdék csecsemőkorban a családi környezetből való könyörtelen kiszakítása, a büntetési tételek megemelése és a börtönviszonyok erőteljes lerontása, esetleg orosz- vagy törökországi bérrabtartással, kényszermunkával stb.)

Mindenekelőtt el kellene kezdeni igazat mondani. Nem azt, amit valaki helyesnek és célszerűnek tart, nem azt, amivel a politikai ellenfelek gyengíthetők vagy a szavazóbázis gyarapítható, hanem ami a valóság. Kizárólag ez szolgálja roma honfitársaink érdekeit is.“

Forrás