Kezdjük a tényekkel: ha jobban megnézzük az emberiség történelmét, akkor azt láthatjuk, hogy alapvetően eltérő értékrendű civilizációk sikeres integrációjára egyáltalán nincsenek példák. Ideig-óráig zajló békés egymás mellett élésre igen, de integrációra nem, és a békés időszakokat mindig konfrontációk követték.
Az ember egyszerűen úgy működik, hogy az elsöprő többség a saját kultúrköréhez tartozó, saját normáit valló, nyelvét beszélő emberek között érzi magát kizárólag otthonosan. Ez nem azt jelenti, hogy nem tud elviselni mást, de magáénak érezni nem fogja.
A XIX. század - az ipari forradalom kiteljesedésének kora - megszülte a nemzetállamokat. A középkori, soknemzetiségű államokban a sokszínűség nem volt probléma, igazán vegyülni csak az elit vegyült, a lakosság elsöprő hányadát képező jobbágyság de facto röghözkötött életet élt saját kis falujában, még akkor is, ha de jure már szabadnak minősült. Nagyon minimális volt a lakosságon belüli kontaktus, nem, hogy a más nemzetiségűekkel, de még a sajátokkal is, az emberek többsége egész életét helyi kisközösségekben, lokális szubkultúrákban élte le.
Az ipari forradalom olyan termelési módszereket és ismereteket hozott be, amely a kooperáció egy egészen más szintjét követelte meg. Ipari termelést nem lehet folytatni semmiféle képzettséggel nem rendelkező emberekkel, a népoktatás viszont nem tud egy országban ezer nyelvű lenni - erre egyszerűen nincsenek erőforrások - és ez maguknak a termelőegységeknek a szintjén sem működik. Egy gyárban a munkásoknak szót kell egymással érteniük, de még ez is kevés, hasonló képzettséget kell kapniuk, és egyes fogalmakról hasonlóképpen kell gondolkodniuk - vagy Bábel tornyába torkollik az egész mondjuk hajóépítés helyett.
Ez egyszerűen elkerülhetetlenné tette a nemzetállamok kialakulását, sőt, a folyamat tulajdonképpen ma is zajlik. A nemzeti kultúrák egyre jobban elmélyülnek, egyre több árnyalatot kapnak kifejezések, és a hétköznapokban problémamentesen élni, létezni csak az tud, aki ezekkel tisztában van, mi több, nem csak érti, de magáénak is érzi őket. Vagy nem fogja magát jól érezni. Még egymáshoz igen közel álló kultúrák sem képesek egymásba integrálódni, elkülönülnek. Elkülönülnek Finnországban a svédek, Svédországban a finnek, Belgiumban a flamandok és vallonok. Már az Észak- és Dél-Olaszország közötti nem nagy, de vitathatatlanul igenis meglévő kulturális (munkakulturális) különbség is elég határozott ellentétekhez, sőt, szeparatista törekvésekhez.
Az USA, amit a népek kohójának neveztek egykoron, sem volt képes intergálni semmilyen módon az eltérő kultúrákat. Nincs olyan, hogy USA-kultúra, és hiába próbálják a Hollywood-i nyáltenger-filmek folyamatosan azt sulykolni, hogy a fehér rendőrnek mindig néger rendőr a barátja, a valóságban a különböző rasszok totálisan elkülönülnek. A WASP soha nem fogad be egy feketét, az eredményeket elismeri, nem igaz, hogy nem tudják egymást elviselni - de nem integrálódnak. Külön negyedekben laknak, külön iskolákba járnak, külön életet élnek. A munkahelyeken, de méginkább utakon meg az üzletekben találkoznak, biccentenek egymásnak, és mennek tovább. Szó nincs integrációról, kényszerű, békés együttélésről van szó. Már, ha a közös normákat betartják, ami sokszor nem sikerül. Az eredmény ismert, minden második USA-beli felnőtt fekete férfi börtönviselt, miközben a fehérek között csak minden 11. (Kuruc.info: ezügyben még ajánljuk az ominózus, a ballib Hírszerzően megjelent ballib Papp László Tamás-féle cikket – hihetetlenül odavág a fajvédőknek, pont az amerikai példából kiindulva.)
A multikulti szép elv, csak nem működik. Bukását éppen most láthatjuk Nyugat-Európában. Be kell látni, hogy magas szinten és hatékonyan kooperálni teljesen eltérő értékrendű-gondolkodású-viselkedésű emberek nem tudnak. Akkor sem, ha muszáj. Egyszerűen nem megy, ha munka közben azt tapasztalom, hogy a munkatársam egyszerűen mindenre másképpen reagál mint én, mi több, reakcióinak egy részét nem is értem és nem tudom kiszámítani, esetleg még szót sem értünk rendesen egymással - akkor nem tudunk együtt dolgozni. Hatékonyan semmiképpen sem, márpedig a mai világ hatékonyságról szól, semmi másról.
Ebből kellene kombinálni. A roma integráció illúzió, egy nem létező Szent Grált kergetünk. Olyan nincs, hogy ezek az emberek megtartják kultúrájukat, viselkedési normáikat, értékrendjüket (ami egy nomadizáló, csak a saját közösség érdekeit-értékeit elismerő, kifelé mereven elutasító értékrend), és ezt mi be tudjuk illeszteni a sajátunkba. Ez nem működik, nincs olyan trükk a világon, amivel az USB-s pendrive-ot be tudod dugni a floppymeghajtóba és elolvasni, márpedig ez az integráció erről szólna.
Lassan ez mint tény be is szivárog a mainstreambe, a médiába is. De még mindig az oktatásról meg munkáról és hasonlókról pampogunk, holott ezek legjobb esetben is csak silány hatásfokú tüneti kezelések lehetnek.
A cigányok egész egyszerűen teljesen másképpen gondolkodnak a világról, más értékekben hisznek mint a többiek, és ha ez nem változik meg, akkor semmi, ami a lényeget illeti, nem fog megváltozni.
Ez a kultúra vagy megszűnik és asszimilálódik, vagy elkülönül, és minden más út illúzió. Nem véletlenül nincs cigány értelmiségi réteg, függetlenül attól, hogy vannak értelmiségi cigányok. Értelmiségivé válásukkal, iskolázásukkal gyakorlatilag megszűnik a cigány identitásuk, a cigány kultúrában az oktatás nem érték, a munka nem érték, márpedig értelmiségivé válni csak ezen értékek mentén lehet - ergo a roma kultúrától el kell fordulni, vagy marad az ember a putrisoron.
Nem nagyon látok most én ebből olyan kiutat, amit a mostani hivatalos értékrendszerünk mentén el lehetne fogadtatni, hiszen egy határozott asszimilációs presszió is ellentmond ezeknek. Gyakorlatilag minden olyan módszer, ami valamit ténylegesen érne is, ütközésben van mai européer jogrendünkkel.
Az a helyzet, hogy az euro-atlanti keresztény-zsidó kultúrkör elérte a társadalmi és individuális fejlődés azon fokát, hogy a liberális elvek mentén szervezett plurális társadalom tagjai számára már működtethető, az ezen jogelvek diktálta lehetőségekkel nem él vissza olyan hányad, ami ezt működésképtelenné tenné.
Viszont részben a bevándorlás, részben a történelmi ittrekedtség okán beágyazódott ebbe több olyan szubkultúra, amely messze nem érett még erre. Körükben nem is működik, ami nem lenne végzetesen nagy baj, ha a probléma nem eszkalálódna. Nem integrálódtak a romák a középkorban sem, de az akkori gazdasági-népegészségügyi és közigazgatási viszonyok mellett egyszerűen nem tudott létszámuk számottevően nőni. Sőt, sok esetben csökkent, időnként és egyes területeken a "kihalás" határára kerültek, egyes Észak- és Nyugat-Európai országokból átmenetileg teljesen el is tűntek. De a mostani liberális-plurális demokráciák, a fejlett népegészségügy, a szociális rendszerek szó szerint Petri-csészeként szolgálnak, és az eredmény látható, a romák az elmúlt fél évszázadban idehaza például létszámukat nagyjából megtízszerezték. Ezen a röppályán maradva 20-30 éven belül minden második-harmadik polgártársunk roma lesz, ami változatlan életmódot feltételezve lehetetlen állapotot eredményez, az ország szociális rendszerei, közigazgatása sokkal előbb össze fog omlani, de biztosra vehető, hogy a többségi lakosság türelme sem fog eddig kitartani.
Ez most egy vihar előtti csend, még ha nem is tűnik csendesnek.
A. István
Az ember egyszerűen úgy működik, hogy az elsöprő többség a saját kultúrköréhez tartozó, saját normáit valló, nyelvét beszélő emberek között érzi magát kizárólag otthonosan. Ez nem azt jelenti, hogy nem tud elviselni mást, de magáénak érezni nem fogja.
A XIX. század - az ipari forradalom kiteljesedésének kora - megszülte a nemzetállamokat. A középkori, soknemzetiségű államokban a sokszínűség nem volt probléma, igazán vegyülni csak az elit vegyült, a lakosság elsöprő hányadát képező jobbágyság de facto röghözkötött életet élt saját kis falujában, még akkor is, ha de jure már szabadnak minősült. Nagyon minimális volt a lakosságon belüli kontaktus, nem, hogy a más nemzetiségűekkel, de még a sajátokkal is, az emberek többsége egész életét helyi kisközösségekben, lokális szubkultúrákban élte le.
Az ipari forradalom olyan termelési módszereket és ismereteket hozott be, amely a kooperáció egy egészen más szintjét követelte meg. Ipari termelést nem lehet folytatni semmiféle képzettséggel nem rendelkező emberekkel, a népoktatás viszont nem tud egy országban ezer nyelvű lenni - erre egyszerűen nincsenek erőforrások - és ez maguknak a termelőegységeknek a szintjén sem működik. Egy gyárban a munkásoknak szót kell egymással érteniük, de még ez is kevés, hasonló képzettséget kell kapniuk, és egyes fogalmakról hasonlóképpen kell gondolkodniuk - vagy Bábel tornyába torkollik az egész mondjuk hajóépítés helyett.
Ez egyszerűen elkerülhetetlenné tette a nemzetállamok kialakulását, sőt, a folyamat tulajdonképpen ma is zajlik. A nemzeti kultúrák egyre jobban elmélyülnek, egyre több árnyalatot kapnak kifejezések, és a hétköznapokban problémamentesen élni, létezni csak az tud, aki ezekkel tisztában van, mi több, nem csak érti, de magáénak is érzi őket. Vagy nem fogja magát jól érezni. Még egymáshoz igen közel álló kultúrák sem képesek egymásba integrálódni, elkülönülnek. Elkülönülnek Finnországban a svédek, Svédországban a finnek, Belgiumban a flamandok és vallonok. Már az Észak- és Dél-Olaszország közötti nem nagy, de vitathatatlanul igenis meglévő kulturális (munkakulturális) különbség is elég határozott ellentétekhez, sőt, szeparatista törekvésekhez.
Az USA, amit a népek kohójának neveztek egykoron, sem volt képes intergálni semmilyen módon az eltérő kultúrákat. Nincs olyan, hogy USA-kultúra, és hiába próbálják a Hollywood-i nyáltenger-filmek folyamatosan azt sulykolni, hogy a fehér rendőrnek mindig néger rendőr a barátja, a valóságban a különböző rasszok totálisan elkülönülnek. A WASP soha nem fogad be egy feketét, az eredményeket elismeri, nem igaz, hogy nem tudják egymást elviselni - de nem integrálódnak. Külön negyedekben laknak, külön iskolákba járnak, külön életet élnek. A munkahelyeken, de méginkább utakon meg az üzletekben találkoznak, biccentenek egymásnak, és mennek tovább. Szó nincs integrációról, kényszerű, békés együttélésről van szó. Már, ha a közös normákat betartják, ami sokszor nem sikerül. Az eredmény ismert, minden második USA-beli felnőtt fekete férfi börtönviselt, miközben a fehérek között csak minden 11. (Kuruc.info: ezügyben még ajánljuk az ominózus, a ballib Hírszerzően megjelent ballib Papp László Tamás-féle cikket – hihetetlenül odavág a fajvédőknek, pont az amerikai példából kiindulva.)
A multikulti szép elv, csak nem működik. Bukását éppen most láthatjuk Nyugat-Európában. Be kell látni, hogy magas szinten és hatékonyan kooperálni teljesen eltérő értékrendű-gondolkodású-viselkedésű emberek nem tudnak. Akkor sem, ha muszáj. Egyszerűen nem megy, ha munka közben azt tapasztalom, hogy a munkatársam egyszerűen mindenre másképpen reagál mint én, mi több, reakcióinak egy részét nem is értem és nem tudom kiszámítani, esetleg még szót sem értünk rendesen egymással - akkor nem tudunk együtt dolgozni. Hatékonyan semmiképpen sem, márpedig a mai világ hatékonyságról szól, semmi másról.
Ebből kellene kombinálni. A roma integráció illúzió, egy nem létező Szent Grált kergetünk. Olyan nincs, hogy ezek az emberek megtartják kultúrájukat, viselkedési normáikat, értékrendjüket (ami egy nomadizáló, csak a saját közösség érdekeit-értékeit elismerő, kifelé mereven elutasító értékrend), és ezt mi be tudjuk illeszteni a sajátunkba. Ez nem működik, nincs olyan trükk a világon, amivel az USB-s pendrive-ot be tudod dugni a floppymeghajtóba és elolvasni, márpedig ez az integráció erről szólna.
Lassan ez mint tény be is szivárog a mainstreambe, a médiába is. De még mindig az oktatásról meg munkáról és hasonlókról pampogunk, holott ezek legjobb esetben is csak silány hatásfokú tüneti kezelések lehetnek.
A cigányok egész egyszerűen teljesen másképpen gondolkodnak a világról, más értékekben hisznek mint a többiek, és ha ez nem változik meg, akkor semmi, ami a lényeget illeti, nem fog megváltozni.
Ez a kultúra vagy megszűnik és asszimilálódik, vagy elkülönül, és minden más út illúzió. Nem véletlenül nincs cigány értelmiségi réteg, függetlenül attól, hogy vannak értelmiségi cigányok. Értelmiségivé válásukkal, iskolázásukkal gyakorlatilag megszűnik a cigány identitásuk, a cigány kultúrában az oktatás nem érték, a munka nem érték, márpedig értelmiségivé válni csak ezen értékek mentén lehet - ergo a roma kultúrától el kell fordulni, vagy marad az ember a putrisoron.
Nem nagyon látok most én ebből olyan kiutat, amit a mostani hivatalos értékrendszerünk mentén el lehetne fogadtatni, hiszen egy határozott asszimilációs presszió is ellentmond ezeknek. Gyakorlatilag minden olyan módszer, ami valamit ténylegesen érne is, ütközésben van mai européer jogrendünkkel.
Az a helyzet, hogy az euro-atlanti keresztény-zsidó kultúrkör elérte a társadalmi és individuális fejlődés azon fokát, hogy a liberális elvek mentén szervezett plurális társadalom tagjai számára már működtethető, az ezen jogelvek diktálta lehetőségekkel nem él vissza olyan hányad, ami ezt működésképtelenné tenné.
Viszont részben a bevándorlás, részben a történelmi ittrekedtség okán beágyazódott ebbe több olyan szubkultúra, amely messze nem érett még erre. Körükben nem is működik, ami nem lenne végzetesen nagy baj, ha a probléma nem eszkalálódna. Nem integrálódtak a romák a középkorban sem, de az akkori gazdasági-népegészségügyi és közigazgatási viszonyok mellett egyszerűen nem tudott létszámuk számottevően nőni. Sőt, sok esetben csökkent, időnként és egyes területeken a "kihalás" határára kerültek, egyes Észak- és Nyugat-Európai országokból átmenetileg teljesen el is tűntek. De a mostani liberális-plurális demokráciák, a fejlett népegészségügy, a szociális rendszerek szó szerint Petri-csészeként szolgálnak, és az eredmény látható, a romák az elmúlt fél évszázadban idehaza például létszámukat nagyjából megtízszerezték. Ezen a röppályán maradva 20-30 éven belül minden második-harmadik polgártársunk roma lesz, ami változatlan életmódot feltételezve lehetetlen állapotot eredményez, az ország szociális rendszerei, közigazgatása sokkal előbb össze fog omlani, de biztosra vehető, hogy a többségi lakosság türelme sem fog eddig kitartani.
Ez most egy vihar előtti csend, még ha nem is tűnik csendesnek.
A. István
