Megint a józsefvárosi tanárverés-ügy, és mindannyiunk kedvence, a saját bevallása szerint zsidó Herczog Mariska, a nagy megmondóember-cociológus. A Magyar Nemzet cikke következik.
"Háttal a valóságnak
Tanártársak állásfoglalását kellene kérni, nem pedig rózsadombi szociológusokét
Balhét akarni, amelynek során tanárt vernek, ezek szerint nem is bűn? Ha ez az álláspont, akkor miért is csodálkoznánk azon, hogy odáig már nem jutott el a liberalizmus égisze alatt zajló diskurzus: ez a gyerek, sajnos, rosszat tett.
Megvertek egy hatvanéves (Kuruc.info: pontosabban 68) tanárt. Azóta folyamatosan hallunk hasonló történeteket, s mint kiderült, ez korántsem volt elszigetelt eset. Egy vidéki iskolában a verekedő gyerekeket szétválasztani akaró tanárnőt az egyik diák megrugdosta. A napokban többször is hírt kaptunk róla, hogy Kaposváron egy diáklány tartja rettegésben a tanári kart (Kuruc.info: plusz infó ITT), a cirkusz körülötte egy éve folyik, ő megköpdöste ősz halántékú tanárát.
Hogy egy tanárt vertek meg? Egy olyan embert, aki azért tanult, hogy taníthasson? Esetleg az életét tette föl arra, hogy fiataloknak adja át a tudományt? Na és. Ha megverték, hát megverték. Biztos megérdemelte. Nem téma. A saját sírját ásó értelmiségi álelitnek semmi esetre sem az. Emlékszem arra, hogy feldühödött szülők egy hatodik kerületi iskolában a buktatott gyerekük miatt kirobbant inzultus során eltörték egy tanár karját. Az esetet agyonhallgatták. A szülők megbotránkoztak, és igyekeztek megjegyezni a nebulót, s elkerülni nagy ívben a találkozást vele és családtagjaival. Az iskolavezetés az esetet igyekezett eltussolni, tudták, hogy mi lenne a nyakukba varrva, ha a dolog sajtónyilvánosságot kapna. Ők lennének a rasszisták, az intoleránsak. (Kuruc.info: ha esetleg valakinek bármi kétsége lett volna afelől, hogy ott is cigány volt a verekedő...)
A sajtó elvileg segíthetne a sebgyógyításban. Ha szemforgatás nélkül beszélne ezekről az esetekről. Tanártársak állásfoglalását kellene kérni, és nem rózsadombi szociológusokét, akik még autóval sem merészkednek a „nyóckerbe”.
Nem vártam, hogy Az Este a témát illetően meglepetéseket okoz, lehetett számítani az óvatoskodó, langyos témakezelésre. Az sem volt meglepő, hogy a műsor szerkesztői igyekeztek politikailag korrekt vendégeket hívni az adásba. Akik lehetőleg ugyanazt mondják két szólamban. Nehogy már egy markáns véleményt kifejező jobboldali bebizonyítsa, hogy ami történt, gyalázat. Nehogy már valaki leszögezze, hogy ami történt, skandalum. A tanárnak nem azért kell, hogy tekintélye legyen, mert a porosz nevelési módszerek uszályában vagyunk, hanem hogy legyen egy ember, akár elitiskolában tanít, akár a periférián, aki példát és erőt ad, hogy ne ő maga testesítse meg a kiszolgáltatottságot, hanem éppen a kiszolgáltatottakat kiemelkedésre buzdíthassa. A képek, amelyek háttérként szolgáltak, nem keltettek békés hangulatot, a riporternő pedig elkövette azt a „hibát”, hogy bevezetőjében föltette a kérdést, most vajon ezt, a tanárát bántalmazó gyereket az iskolából kirúgják-e, vagy sem. Szóhasználatáért Krizsó Szilvia még ott az adásban meg is kapta a maga jelképes körmösét az egyik meghívottól. S van-e értelme rágódni diákos szóhasználatán, amelyre én a riporternő életkorát, mintsem latens rasszizmusát látom magyarázatnak?
A műsor két lehangoló vendége úgy aprította a semmitmondást a néző szeme előtt, hogy csak úgy porzott a sok száraz, életidegen, meddő kijelentés. Csak azért nem kapcsoltam át, mert kíváncsi voltam, hol a vége a gyávaságnak. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára úgy érezte, hogy a megvert tanárba jelképesen még neki is bele kell rúgnia, másképp nem lesz eléggé politikailag korrekt. Nem tudom, hogy Trencsényiéknél otthon milyen csaptelep van a fürdőszobában, esetleg gémeskútnál mosdik-e, így nem is tudhatja, milyen egy kemény csaptelep. Netán azt hiszi, hogy az puha párna, és az Erdélyi utcai iskolában valójában párnacsata zajlott az örömóda hangjaira? Mindenesetre, akiből ilyen mértékben hiányzik az empátia, akinek oly szegényes a fantáziája, hogy képtelen elképzelni, milyen az, ha évtizedek letanítása után egyszer csak jön egy kis dúvad, és nekimegy heccből, ráadásul a hecc része az is, hogy az osztályból egyetlen gyerek sem kel a védelmére, az hogyan képviselhet pedagógiai érdekeket. Savonarolai dühvel kijelentette, hogy „az eltávolításból Taigetoszok s Auschwitzok következnek”. (Kuruc.info: témánál vagyunk. Ha bárki ki meri nyitni a száját a statisztikák által is igazolt cigánybűnözés ellen, már rögtön új Auschwitzot akar. Ez a tipikus fajvédő-ballib “érvelés”, amivel minden, a cigányságot negatívan érintő kritikát azonnal elhallgattatnak. Persze közben a harag, a düh csak gyűlik az emberekben.)
Talán nem kellene a liberális bűvészcilinderből mindig ugyanazt a lestrapált nyuszit előhúzni. Mert az ilyen kijelentések nem diskurzusra hívnak, hanem megfojtják a nyílt beszédet. Az ilyen mondatok után bekövetkezik a dermedtség, ott marad a szó az átokszórónál, aki aztán a beállott süket csöndben sületlenebbnél sületlenebb féligazságokra ragadtatja magát. Ki mer ellentmondani annak, aki mögött egyszerre magasodik a Taigetosz és füstölög Auschwitz? Azon már meg sem lepődtünk, hogy a nyilatkozó szerint a tanárára kezet emelő gyerek „nem biztos, hogy rosszat akart tenni, csak (?!) balhét akart”. Balhét akarni, amelynek során tanárt vernek, ezek szerint nem is bűn? Ha ez az álláspont, akkor miért is csodálkoznánk azon, hogy odáig már nem jutott el a liberalizmus égisze alatt zajló diskurzus: ez a gyerek, sajnos, rosszat tett, ez a diák megtette a rosszat. Ha az az álláspont, hogy balhét akarni lehet, akkor ez fölszólítás arra, hogy a rossz megtétele következmények nélkül maradhat. Jól van ez így? Nem éppen az effajta kijelentések miatt élünk egy rosszkedvű társadalomban? És mitől legyen jobb kedvünk? Attól, hogy a főtitkár úr még azt sem méltóztatott megérezni, hogy nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy a diákok jogairól szónokoljon? Mert ezúttal a megvert tanárról kellett volna szólni, és azokról, akik hasonló atrocitások lehetősége miatt ott, abban az iskolában vagy valahol vidéken, vagy egy másik kerületben, másik iskolában félnek. Tanárok, gyerekek és a diákok szülei. Van félnivalójuk, mert egy elidegenedett, értékvesztett társadalom tagjai, ahol értelmiségi hangadók a rossz mellett állnak ki, és rendteremtés vagy legalább a rend megteremtésére való tisztességes törekvés helyett egyfolytában csak hergelnek. Persze, a jelenség nem ismeretlen. Mondhatnám, történelmi gyökerei vannak. A 40-es években is voltak újságírók, akik akkor látták nagyon időszerűnek a szociális feszültségek forrását és a bankárok származásának összefüggéseit taglalni, amikor zsidó embereket hajtottak az utcán. Ők sem érezték, hogy amikor embereket megütnek, megaláznak, akkor hol a helyük. Jelentem: mindig a megvert ember oldalán van a helyünk. Ha a hír arról szólt volna, hogy az Erdélyi utcai iskolában csaptelepet vágtak egy roma gyerek fejéhez, akkor én most a roma gyerekek jogairól írnék, és az ő kiszolgáltatottságuk, az ő igazságuk volna a témám. Mert nemcsak ízlés kérdése, ki, mikor, mire érzékeny. Ízlés és morál együtt járnak. Kétségtelen, ahhoz azért kell valami belső iránytű is, hogy amikor egy embert megvernek és megaláznak, akkor róla merjünk beszélni, és ne a régi sódert szórjuk a semmibe.
Trencsényi úrtól értesültünk róla, hogy Herczog Mária királynőien azt nyilatkozta, keressék őt meg, akik konfliktust akarnak kezelni, mert ő abban nagyon jó. Én meg azt gondolom, ha Herczog Mária tényleg nagyon jó lenne konfliktuskezelésben, akkor már ott lenne a szanatóriumban a tanár ágya mellett, és kifaggatná őt mindenről, esetleg vele sírna egy kicsit, aztán letörölné a könnyeit, fölkerekedne, és beülne egy hétre az Erdélyi utcai iskolába. És nem üzengetne Az Este útján, hogy be lehet hozzá jelentkezni konfliktuskezelő audienciára, gondolom, az alkalmazottól kapnak majd időpontot. Kérdés, hogy a csaptelep elrepítése előtt, vagy utána ajánlatos-e megcsapolni a szociológusnő konfliktuskezelő tudományát.
Arthur Koestler a naplójában azt írta 1965-ben: „Liberálisok – kitérnek a valóság elől, ahogy a homoszexuálisok kerülik a nőket.”
Az Este adásából ez a valóságidegenség csapta meg a nézőt.
Körmendy Zsuzsanna"
"Háttal a valóságnak
Tanártársak állásfoglalását kellene kérni, nem pedig rózsadombi szociológusokét
Balhét akarni, amelynek során tanárt vernek, ezek szerint nem is bűn? Ha ez az álláspont, akkor miért is csodálkoznánk azon, hogy odáig már nem jutott el a liberalizmus égisze alatt zajló diskurzus: ez a gyerek, sajnos, rosszat tett.
Megvertek egy hatvanéves (Kuruc.info: pontosabban 68) tanárt. Azóta folyamatosan hallunk hasonló történeteket, s mint kiderült, ez korántsem volt elszigetelt eset. Egy vidéki iskolában a verekedő gyerekeket szétválasztani akaró tanárnőt az egyik diák megrugdosta. A napokban többször is hírt kaptunk róla, hogy Kaposváron egy diáklány tartja rettegésben a tanári kart (Kuruc.info: plusz infó ITT), a cirkusz körülötte egy éve folyik, ő megköpdöste ősz halántékú tanárát.
Hogy egy tanárt vertek meg? Egy olyan embert, aki azért tanult, hogy taníthasson? Esetleg az életét tette föl arra, hogy fiataloknak adja át a tudományt? Na és. Ha megverték, hát megverték. Biztos megérdemelte. Nem téma. A saját sírját ásó értelmiségi álelitnek semmi esetre sem az. Emlékszem arra, hogy feldühödött szülők egy hatodik kerületi iskolában a buktatott gyerekük miatt kirobbant inzultus során eltörték egy tanár karját. Az esetet agyonhallgatták. A szülők megbotránkoztak, és igyekeztek megjegyezni a nebulót, s elkerülni nagy ívben a találkozást vele és családtagjaival. Az iskolavezetés az esetet igyekezett eltussolni, tudták, hogy mi lenne a nyakukba varrva, ha a dolog sajtónyilvánosságot kapna. Ők lennének a rasszisták, az intoleránsak. (Kuruc.info: ha esetleg valakinek bármi kétsége lett volna afelől, hogy ott is cigány volt a verekedő...)
A sajtó elvileg segíthetne a sebgyógyításban. Ha szemforgatás nélkül beszélne ezekről az esetekről. Tanártársak állásfoglalását kellene kérni, és nem rózsadombi szociológusokét, akik még autóval sem merészkednek a „nyóckerbe”.
Nem vártam, hogy Az Este a témát illetően meglepetéseket okoz, lehetett számítani az óvatoskodó, langyos témakezelésre. Az sem volt meglepő, hogy a műsor szerkesztői igyekeztek politikailag korrekt vendégeket hívni az adásba. Akik lehetőleg ugyanazt mondják két szólamban. Nehogy már egy markáns véleményt kifejező jobboldali bebizonyítsa, hogy ami történt, gyalázat. Nehogy már valaki leszögezze, hogy ami történt, skandalum. A tanárnak nem azért kell, hogy tekintélye legyen, mert a porosz nevelési módszerek uszályában vagyunk, hanem hogy legyen egy ember, akár elitiskolában tanít, akár a periférián, aki példát és erőt ad, hogy ne ő maga testesítse meg a kiszolgáltatottságot, hanem éppen a kiszolgáltatottakat kiemelkedésre buzdíthassa. A képek, amelyek háttérként szolgáltak, nem keltettek békés hangulatot, a riporternő pedig elkövette azt a „hibát”, hogy bevezetőjében föltette a kérdést, most vajon ezt, a tanárát bántalmazó gyereket az iskolából kirúgják-e, vagy sem. Szóhasználatáért Krizsó Szilvia még ott az adásban meg is kapta a maga jelképes körmösét az egyik meghívottól. S van-e értelme rágódni diákos szóhasználatán, amelyre én a riporternő életkorát, mintsem latens rasszizmusát látom magyarázatnak?
A műsor két lehangoló vendége úgy aprította a semmitmondást a néző szeme előtt, hogy csak úgy porzott a sok száraz, életidegen, meddő kijelentés. Csak azért nem kapcsoltam át, mert kíváncsi voltam, hol a vége a gyávaságnak. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára úgy érezte, hogy a megvert tanárba jelképesen még neki is bele kell rúgnia, másképp nem lesz eléggé politikailag korrekt. Nem tudom, hogy Trencsényiéknél otthon milyen csaptelep van a fürdőszobában, esetleg gémeskútnál mosdik-e, így nem is tudhatja, milyen egy kemény csaptelep. Netán azt hiszi, hogy az puha párna, és az Erdélyi utcai iskolában valójában párnacsata zajlott az örömóda hangjaira? Mindenesetre, akiből ilyen mértékben hiányzik az empátia, akinek oly szegényes a fantáziája, hogy képtelen elképzelni, milyen az, ha évtizedek letanítása után egyszer csak jön egy kis dúvad, és nekimegy heccből, ráadásul a hecc része az is, hogy az osztályból egyetlen gyerek sem kel a védelmére, az hogyan képviselhet pedagógiai érdekeket. Savonarolai dühvel kijelentette, hogy „az eltávolításból Taigetoszok s Auschwitzok következnek”. (Kuruc.info: témánál vagyunk. Ha bárki ki meri nyitni a száját a statisztikák által is igazolt cigánybűnözés ellen, már rögtön új Auschwitzot akar. Ez a tipikus fajvédő-ballib “érvelés”, amivel minden, a cigányságot negatívan érintő kritikát azonnal elhallgattatnak. Persze közben a harag, a düh csak gyűlik az emberekben.)
Talán nem kellene a liberális bűvészcilinderből mindig ugyanazt a lestrapált nyuszit előhúzni. Mert az ilyen kijelentések nem diskurzusra hívnak, hanem megfojtják a nyílt beszédet. Az ilyen mondatok után bekövetkezik a dermedtség, ott marad a szó az átokszórónál, aki aztán a beállott süket csöndben sületlenebbnél sületlenebb féligazságokra ragadtatja magát. Ki mer ellentmondani annak, aki mögött egyszerre magasodik a Taigetosz és füstölög Auschwitz? Azon már meg sem lepődtünk, hogy a nyilatkozó szerint a tanárára kezet emelő gyerek „nem biztos, hogy rosszat akart tenni, csak (?!) balhét akart”. Balhét akarni, amelynek során tanárt vernek, ezek szerint nem is bűn? Ha ez az álláspont, akkor miért is csodálkoznánk azon, hogy odáig már nem jutott el a liberalizmus égisze alatt zajló diskurzus: ez a gyerek, sajnos, rosszat tett, ez a diák megtette a rosszat. Ha az az álláspont, hogy balhét akarni lehet, akkor ez fölszólítás arra, hogy a rossz megtétele következmények nélkül maradhat. Jól van ez így? Nem éppen az effajta kijelentések miatt élünk egy rosszkedvű társadalomban? És mitől legyen jobb kedvünk? Attól, hogy a főtitkár úr még azt sem méltóztatott megérezni, hogy nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy a diákok jogairól szónokoljon? Mert ezúttal a megvert tanárról kellett volna szólni, és azokról, akik hasonló atrocitások lehetősége miatt ott, abban az iskolában vagy valahol vidéken, vagy egy másik kerületben, másik iskolában félnek. Tanárok, gyerekek és a diákok szülei. Van félnivalójuk, mert egy elidegenedett, értékvesztett társadalom tagjai, ahol értelmiségi hangadók a rossz mellett állnak ki, és rendteremtés vagy legalább a rend megteremtésére való tisztességes törekvés helyett egyfolytában csak hergelnek. Persze, a jelenség nem ismeretlen. Mondhatnám, történelmi gyökerei vannak. A 40-es években is voltak újságírók, akik akkor látták nagyon időszerűnek a szociális feszültségek forrását és a bankárok származásának összefüggéseit taglalni, amikor zsidó embereket hajtottak az utcán. Ők sem érezték, hogy amikor embereket megütnek, megaláznak, akkor hol a helyük. Jelentem: mindig a megvert ember oldalán van a helyünk. Ha a hír arról szólt volna, hogy az Erdélyi utcai iskolában csaptelepet vágtak egy roma gyerek fejéhez, akkor én most a roma gyerekek jogairól írnék, és az ő kiszolgáltatottságuk, az ő igazságuk volna a témám. Mert nemcsak ízlés kérdése, ki, mikor, mire érzékeny. Ízlés és morál együtt járnak. Kétségtelen, ahhoz azért kell valami belső iránytű is, hogy amikor egy embert megvernek és megaláznak, akkor róla merjünk beszélni, és ne a régi sódert szórjuk a semmibe.
Trencsényi úrtól értesültünk róla, hogy Herczog Mária királynőien azt nyilatkozta, keressék őt meg, akik konfliktust akarnak kezelni, mert ő abban nagyon jó. Én meg azt gondolom, ha Herczog Mária tényleg nagyon jó lenne konfliktuskezelésben, akkor már ott lenne a szanatóriumban a tanár ágya mellett, és kifaggatná őt mindenről, esetleg vele sírna egy kicsit, aztán letörölné a könnyeit, fölkerekedne, és beülne egy hétre az Erdélyi utcai iskolába. És nem üzengetne Az Este útján, hogy be lehet hozzá jelentkezni konfliktuskezelő audienciára, gondolom, az alkalmazottól kapnak majd időpontot. Kérdés, hogy a csaptelep elrepítése előtt, vagy utána ajánlatos-e megcsapolni a szociológusnő konfliktuskezelő tudományát.
Arthur Koestler a naplójában azt írta 1965-ben: „Liberálisok – kitérnek a valóság elől, ahogy a homoszexuálisok kerülik a nőket.”
Az Este adásából ez a valóságidegenség csapta meg a nézőt.
Körmendy Zsuzsanna"
Kuruc.info - Arppi S.
