Gusztos Péter tegnap reggeli, Nap-keltés videójára (YouTube verziót lásd alább) különösen 4.10 után érdemes odafigyelni:
1.) először is, pofátlan módon letagadja azt, hogy rászízmust kiáltott Miskolc kapcsán: “Beszéljünk erről is, hogy kiáltottam-e rasszizmust Miskolcon. Szerintem, szerintem nem.”
Aha. Akkor nézzük meg, mit is nyilatkozott. Idézzük a közismerten neonáci BOON cikkét: “A helyén maradhatott ugyan [Pásztor], de közhatalommal felruházott felelős vezetőként, az államot képviselő magas rangú tisztviselőként mégiscsak megbukott az a rendőri vezető, aki faji alapon, a kollektív bűnösség védhetetlen elvét alkalmazva bélyegezte meg a rá bízott lakosság egy jelentős részét, aki bőrszín alapján értelmezi a bűnözési statisztikát." Ez volt az ügyben a második komolyabb megszólalása; a hasonló hangvételű elsőt INNEN linkelve találjuk.
Gusztos úr, érzi a Párt, hogy ilyen felháborítóan aljas nyilatkozatok eredménye a szavazótábor további erodálódása?

2.) Van tovább. Közvetlen ezután a már ITT idézettekkel lepi meg a nézőket: “természetesen lehet relevanciája egy-egy bűncselekménynél annak, hogy adott esetben azt egy roma emberek követték el, akkor ezt mondjuk is ki. Tehát én Miskolc esetében sem erről beszéltem és most sem gondolom, hogy ezt elkellene titkolni, sőt kifejezetten vannak esetek, amikor a rendőrségi munkát segíti az, ha például szökésben van valaki, és el kell őt fogni vagy személyleírást kell adni valakiről egy súlyos bűncselekménynél, akkor szerintem nem lehet vitatni azt, hogy fűződhet ahhoz érdek, hogy a rendőrség ezt az információt is nyilvánosságra hozza.”
Szegény Gusztos, hogy fogsz így tükörbe nézni? Nem csak azért, mert szembeköpted a Veszprém előtti önmagad, hanem azért is, mert a szöveged vegytiszta rászízmus! Mi az, hogy egy rendőrségi körözésben leírják az illető cigány származását?! Hát ilyet csak a nácikok követelnek, nem? De ha tényleg komolyan gondoljátok mindezt, kormánypártként hassatok már oda, hogy a rendőrség tényleg publikálja ezen adatokat. Megteszitek? Nektek biztos engedelmeskednek, tekintve, hogy a szervezet teljes egészében kézi (kormány) vezérelt.
Persze tudjuk a választ. Minden marad a régiben. Most az SZDSZ tett egy olyan nyilatkozatot, ami nem megy túlságosan szembe a forrongó közhangulattal, nehogy még jobban meggyűlöltessék magukat. A gyakorlat meg teljesen más lesz: amíg ez a kormány (és nem jobbikos), addig ebben a tekintetben a rendőrség nem veszi át a nyugati gyakorlatot. Miben fogadunk, Kedves Olvasók, hogy így lesz?

Drazsé legújabb pálfordulása még a miskolci ügyben bemutatott 180 fokos fordulatnál is nevetségesebb. Idézzünk első, ITT található, ma 18:15-kor publikált nyilatkozatából:
"Draskovics Tibor szerint nem aggályos, hogy az egyik videómegosztó portálon látható videó, valamint a siófoki lakosság visszajelzései ellenére sincs meggyőződve az enyingi bűnbanda létezéséről a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője."
Nézzük a bő egy órával később (19:28) napvilágot látott sajtóhírt (eredeti ITT):
"Vizsgálatra utasította Draskovics Tibor rendészeti miniszter az országos rendőrfőkapitányt a veszprémi gyilkosság miatt körözött Sztojka Iván tavaly nyári, siófoki felvonulása ügyében - jelenti a HavariaPress."
Hogy lehet az, hogy ami egy adott időpontban nem aggályos, az pár perccel később azzá lesz? Ilyen gyorsan változnak a szabályok, a törvények? Vagy közben bevittek neki egy hatályos közvéleménykutatási eredményt, esetleg maga Fletó “szólt le”?? Draskovics Dilettáns – és ez csak a leghízelgőbb jelző, amit tudunk rá.