Emlékszünk még Runa Hellingára? Arra, aki az elhíresült kijelentést lehozta lapjában, a Trouw-ban, miszerint a Napi Magyarország (2000-ben jelentős, radikális jobboldali lap) arra uszított, Vásárhelyi Mária bőréből csináljanak lámpaernyőt.
Nos, a Népszabadság PR-interjút készített a luvnyával. “Természetesen” a nevezetes lámpaernyő-ügyről szó sem esik benne (nesze neked “pártatlan” tájékoztatás Néphazi-módra); hasonlóképp, a cigánysággal kapcsolatos hajmeresztő Hellinga-állítások komolyabb újragondolását sem kérik. Sebaj, az elmaradt korrekciót megcsináljuk mi.
Az (alákérdezős) interjú (amelyet teljességében Függelékünkben olvashatunk) utolsó része következik:
"- Magyarország az elmúlt időszakban a romák helyzete miatt is szerepelt a nemzetközi hírekben mint rasszista ország.
- A helyzet pedig nyilván sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a külföldi sajtóban megjelenik. De az újságíróknak számolniuk kell az otthoni vagy a nemzetközi szerkesztőség elvárásaival is. A szerkesztők onnan csak annyit látnak, hogy Közép-Európa országaiban rosszul bánnak a romákkal, az emberek meg rasszisták. Ennek is van szerepe, de pusztán ezzel nem magyarázható az, ami itt zajlik. Beszélni kellene a 130 milliárd forintról, amelyet az elmúlt húsz évben elvileg romaintegrációra költöttek, hogy egyáltalán eljutott-e a romákhoz, mi lett vele, miért nem javult a helyzet és így tovább. Ugyanakkor beszélni kellene a magyar falvakban tapasztalható feszültségekről és problémákról is. Mindez nem fér bele egy nagyon rövid, politikailag korrekt tudósításba. Hosszú elemzést viszont nem közölnek a külföldi lapok, Magyarország annyira nem fontos."
Kuruc.info: aha. Az átlagember azt gondolja, hogy a kelet-európai ember rászístá, ennélfogva a szerkesztők is ezen a véleményen vannak, és, ugyebár, ilyen hangvételű, nem túl bonyolult, rövid cikket is kell lehozni, mert, ugye “hosszú[, bonyolult] elemzést viszont nem közölnek”.
Igenám, de van itt egy kis bibi. Ha megnézzük a magyarországi cigánykérdéssel kapcsolatos, az utóbbi időben megjelent cikkeket (hivatkozások: Sunday Times, BBC, Neue Zürcher Zeitung, Süddeutsche Zeitung stb.), kivétel nélkül hosszabbak 1-2 bekezdésnél. Méretkérdés kitárgyalva, nézzük a tartalmat, amit viszont jól ismerünk: tomol idehaza a rászízmus; a militáns mádzsárok tucatjával gyilkolják le szegínromákokat; az, hogy szélsőjobbos halálbrigádok járják az utakat és gyilkolják le éjjelenként a faluvégi romákat stb. Olyankor, amikor még senki sem tudja, hogy pl. Tatárszentgyörgyön ki gyilkolt. (Legalábbis akkor – ma már igencsak valszószínűsíthető, hogy igaz az, amit a román sajtó ír: az, hogy az enyingi cigánymaffia cselekedete volt ez, hogy eltereljék a Cozma-gyilkosságról a figyelmet.)
Ha igaza is lenne Hellingának (hogy ti. nincs arra hely, hogy komolyabb, hosszabb cikkeket közöljenek), akkor miért is adnak teret az ilyen nyílt hazudozásnak? Miért nem írják meg a tényeket inkább: például, miért nem szemezgetnek az itt-ott hazánkban is fellelhető bűnelkövetési statisztikákból (Pásztor Tibor stb.)? Pár mondattal meg lehetne magyarázni az ok-okozati viszonyt (“azért utálják a magyarok a cigányokat, mert ez utóbbiak egyes bűnözésnemekben abszolút mértékben is túlreprezentáltak; mert kimutathatóan sokkal több pénzt kapnak segély címén, mint az átlagmagyar”) stb., és akkor már az is értené a cigánygyűlölet indítékait, aki még életében nem látott romát közelről.
Öröm az ürömben, hogy maga Hellinga is elismeri, hogy ezek a lapok mind polkorrektek, és emiatt talán a hazudozástól sem tartják vissza magukat.
Függelék: a teljes cikk: Képünk a világ lapjaiban
A Magyarországról tudósító holland újságíró arról, mekkora szerepe van a sajtónak a válságban
Az elmúlt hónapokban a pénzügyi válság és a romák helyzete kapcsán kapott a megszokottnál jóval nagyobb figyelmet Magyarország a nemzetközi sajtóban. Az itt dolgozó, 1989-ben érkezett holland újságíró, Runa Hellinga szerint a magyarországi pénzügyi pánikban szerepe volt a nemzetközi sajtónak is.
- Most érdekes Magyarország, igaz?
- Jobban figyel rá a világ, mint egy éve, amikor csak egy volt a kelet-közép-európai országok közül. Kifejezetten nehezemre esett értelmes témát találni, amiről írhattam a holland lapomnak. De gondoljon bele: milyen gyakran olvas a magyar sajtóban Hollandiáról. Csak ha drogról vagy eutanáziáról van szó. Körülbelül annyira érdekel minket Magyarország, mint magukat Hollandia. Kis ország, kis figyelem. Most, hogy a pénzügyi válság így elmélyült itt, mindenki felkapta a fejét. A rossz hír amúgy is gyorsabban kerül az újságba, mint a jó. Más kérdés, hogy a magyarországi válság eldurvulásában mekkora szerepe volt a nemzetközi sajtónak.
- Mekkora?
- Szeptemberben bedőlt a Lehman Brothers, októberben már nyilvánvaló volt, hogy a válság ide is elér, ahogyan mindenhova. A térségben nagyjából mindenhol ugyanaz történt, a tőzsde zuhant, a bankok inogtak, az eurón kívüli valuták veszítettek az értékükből. Magyarországon nem volt rosszabb a helyzet, mint Bulgáriában vagy Észtországban, sőt. Egy októberi hétfő reggel felhívtak a holland szerkesztőim, hogy előző este hallották: Magyarország mindjárt összeomlik. Azonnal megnéztem az aktuális adatokat, és láttam, hogy a forint és a budapesti tőzsde éppen megindult fölfelé, és továbbra sem láttam számottevő különbséget Magyarország és a régió többi országa között. Ehhez képest néhány nagy hírügynökség olyan híreket adott ki, hogy az ország rosszul reagál a válságra, és nagy baj lesz.
- Nem volt igaz?
- Néhány órával később már igaz lett. De abban a pillanatban még nem volt igazán mire reagálni, és nem volt nagyobb a baj, mint máshol. A rémhír mindenesetre pillanatok alatt bejárta a gazdasági világot, amely nagy részben a várakozásokra épül, a tőzsde és a forint megint zuhanni kezdett, és délutánra tényleg nagyobb bajban volt az ország, mint a többiek. Valamennyire a sajtó is úgy működik, mint a hitelminősítő intézetek: ha egy országra azt mondja, B fokozatú, a világ rögtön B fokozatúként kezeli, és így tényleg B fokozatú lesz. Ebben az internet is szerepet játszik. Tizenöt évvel ezelőtt a hír nem terjedt ilyen gyorsan a világban.
- Mit gondol, miért festettek ilyen képet az országról?
- Először is sok tudósító a magyar sajtóból tájékozódik. Ráadásul a hírügynökségek többnyire magyarokat foglalkoztatnak, a magyarok meg alapból rendkívül pesszimisták. És bármilyen furcsán hangzik, is ilyenkor nem jön túlságosan jól Magyarországnak a több mint száz itt dolgozó nemzetközi újságíró. Bulgáriában vagy Észtországban lényegesen kevesebb külföldi médium képviselteti magát, tehát kevésbé figyel rájuk a világ. A lényegen persze mindez nem változtat: egyrészt azonnali költséglefaragásra volna szükség, másrészt nagyon nehéz lesz ilyen politikai helyzetben, összefogás nélkül kilábalni a bajból. Ez is ott van minden nemzetközi tudósító fejében, csak túlságosan bonyolult volna a külföldi olvasónak elmagyarázni, már ha érdekelné egyáltalán.
- Magyarország az elmúlt időszakban a romák helyzete miatt is szerepelt a nemzetközi hírekben mint rasszista ország.
- A helyzet pedig nyilván sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a külföldi sajtóban megjelenik. De az újságíróknak számolniuk kell az otthoni vagy a nemzetközi szerkesztőség elvárásaival is. A szerkesztők onnan csak annyit látnak, hogy Közép-Európa országaiban rosszul bánnak a romákkal, az emberek meg rasszisták. Ennek is van szerepe, de pusztán ezzel nem magyarázható az, ami itt zajlik. Beszélni kellene a 130 milliárd forintról, amelyet az elmúlt húsz évben elvileg romaintegrációra költöttek, hogy egyáltalán eljutott-e a romákhoz, mi lett vele, miért nem javult a helyzet és így tovább. Ugyanakkor beszélni kellene a magyar falvakban tapasztalható feszültségekről és problémákról is. Mindez nem fér bele egy nagyon rövid, politikailag korrekt tudósításba. Hosszú elemzést viszont nem közölnek a külföldi lapok, Magyarország annyira nem fontos.
Keretes anyag: A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint március 11-én 112 újságíró volt akkreditálva Magyarországon. Tavaly év végén 129 akkreditációt tartottak nyilván. Sokan dolgoznak itt akkreditáció nélkül, és gyakran előfordul, hogy egy adott eseményre érkező tudósító nem jelentkezik be. A nagy hírügynökségek és világlapok közül állandó képviselője van nálunk többek között az alábbiaknak: AP, AFP, ARD, Bloomberg, DPA, Dow Jones, ITAR-TASSZ, Reuters, Economic Daily (Kína), Financial Times, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, The Times, Time Magazine, BBC, Deutsche Welle , ORF, RAI, ZDF.
Nos, a Népszabadság PR-interjút készített a luvnyával. “Természetesen” a nevezetes lámpaernyő-ügyről szó sem esik benne (nesze neked “pártatlan” tájékoztatás Néphazi-módra); hasonlóképp, a cigánysággal kapcsolatos hajmeresztő Hellinga-állítások komolyabb újragondolását sem kérik. Sebaj, az elmaradt korrekciót megcsináljuk mi.
Az (alákérdezős) interjú (amelyet teljességében Függelékünkben olvashatunk) utolsó része következik:
"- Magyarország az elmúlt időszakban a romák helyzete miatt is szerepelt a nemzetközi hírekben mint rasszista ország.
- A helyzet pedig nyilván sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a külföldi sajtóban megjelenik. De az újságíróknak számolniuk kell az otthoni vagy a nemzetközi szerkesztőség elvárásaival is. A szerkesztők onnan csak annyit látnak, hogy Közép-Európa országaiban rosszul bánnak a romákkal, az emberek meg rasszisták. Ennek is van szerepe, de pusztán ezzel nem magyarázható az, ami itt zajlik. Beszélni kellene a 130 milliárd forintról, amelyet az elmúlt húsz évben elvileg romaintegrációra költöttek, hogy egyáltalán eljutott-e a romákhoz, mi lett vele, miért nem javult a helyzet és így tovább. Ugyanakkor beszélni kellene a magyar falvakban tapasztalható feszültségekről és problémákról is. Mindez nem fér bele egy nagyon rövid, politikailag korrekt tudósításba. Hosszú elemzést viszont nem közölnek a külföldi lapok, Magyarország annyira nem fontos."
Kuruc.info: aha. Az átlagember azt gondolja, hogy a kelet-európai ember rászístá, ennélfogva a szerkesztők is ezen a véleményen vannak, és, ugyebár, ilyen hangvételű, nem túl bonyolult, rövid cikket is kell lehozni, mert, ugye “hosszú[, bonyolult] elemzést viszont nem közölnek”.
Igenám, de van itt egy kis bibi. Ha megnézzük a magyarországi cigánykérdéssel kapcsolatos, az utóbbi időben megjelent cikkeket (hivatkozások: Sunday Times, BBC, Neue Zürcher Zeitung, Süddeutsche Zeitung stb.), kivétel nélkül hosszabbak 1-2 bekezdésnél. Méretkérdés kitárgyalva, nézzük a tartalmat, amit viszont jól ismerünk: tomol idehaza a rászízmus; a militáns mádzsárok tucatjával gyilkolják le szegínromákokat; az, hogy szélsőjobbos halálbrigádok járják az utakat és gyilkolják le éjjelenként a faluvégi romákat stb. Olyankor, amikor még senki sem tudja, hogy pl. Tatárszentgyörgyön ki gyilkolt. (Legalábbis akkor – ma már igencsak valszószínűsíthető, hogy igaz az, amit a román sajtó ír: az, hogy az enyingi cigánymaffia cselekedete volt ez, hogy eltereljék a Cozma-gyilkosságról a figyelmet.)
Ha igaza is lenne Hellingának (hogy ti. nincs arra hely, hogy komolyabb, hosszabb cikkeket közöljenek), akkor miért is adnak teret az ilyen nyílt hazudozásnak? Miért nem írják meg a tényeket inkább: például, miért nem szemezgetnek az itt-ott hazánkban is fellelhető bűnelkövetési statisztikákból (Pásztor Tibor stb.)? Pár mondattal meg lehetne magyarázni az ok-okozati viszonyt (“azért utálják a magyarok a cigányokat, mert ez utóbbiak egyes bűnözésnemekben abszolút mértékben is túlreprezentáltak; mert kimutathatóan sokkal több pénzt kapnak segély címén, mint az átlagmagyar”) stb., és akkor már az is értené a cigánygyűlölet indítékait, aki még életében nem látott romát közelről.
Öröm az ürömben, hogy maga Hellinga is elismeri, hogy ezek a lapok mind polkorrektek, és emiatt talán a hazudozástól sem tartják vissza magukat.
Függelék: a teljes cikk: Képünk a világ lapjaiban
A Magyarországról tudósító holland újságíró arról, mekkora szerepe van a sajtónak a válságban
Az elmúlt hónapokban a pénzügyi válság és a romák helyzete kapcsán kapott a megszokottnál jóval nagyobb figyelmet Magyarország a nemzetközi sajtóban. Az itt dolgozó, 1989-ben érkezett holland újságíró, Runa Hellinga szerint a magyarországi pénzügyi pánikban szerepe volt a nemzetközi sajtónak is.
- Most érdekes Magyarország, igaz?
- Jobban figyel rá a világ, mint egy éve, amikor csak egy volt a kelet-közép-európai országok közül. Kifejezetten nehezemre esett értelmes témát találni, amiről írhattam a holland lapomnak. De gondoljon bele: milyen gyakran olvas a magyar sajtóban Hollandiáról. Csak ha drogról vagy eutanáziáról van szó. Körülbelül annyira érdekel minket Magyarország, mint magukat Hollandia. Kis ország, kis figyelem. Most, hogy a pénzügyi válság így elmélyült itt, mindenki felkapta a fejét. A rossz hír amúgy is gyorsabban kerül az újságba, mint a jó. Más kérdés, hogy a magyarországi válság eldurvulásában mekkora szerepe volt a nemzetközi sajtónak.
- Mekkora?
- Szeptemberben bedőlt a Lehman Brothers, októberben már nyilvánvaló volt, hogy a válság ide is elér, ahogyan mindenhova. A térségben nagyjából mindenhol ugyanaz történt, a tőzsde zuhant, a bankok inogtak, az eurón kívüli valuták veszítettek az értékükből. Magyarországon nem volt rosszabb a helyzet, mint Bulgáriában vagy Észtországban, sőt. Egy októberi hétfő reggel felhívtak a holland szerkesztőim, hogy előző este hallották: Magyarország mindjárt összeomlik. Azonnal megnéztem az aktuális adatokat, és láttam, hogy a forint és a budapesti tőzsde éppen megindult fölfelé, és továbbra sem láttam számottevő különbséget Magyarország és a régió többi országa között. Ehhez képest néhány nagy hírügynökség olyan híreket adott ki, hogy az ország rosszul reagál a válságra, és nagy baj lesz.
- Nem volt igaz?
- Néhány órával később már igaz lett. De abban a pillanatban még nem volt igazán mire reagálni, és nem volt nagyobb a baj, mint máshol. A rémhír mindenesetre pillanatok alatt bejárta a gazdasági világot, amely nagy részben a várakozásokra épül, a tőzsde és a forint megint zuhanni kezdett, és délutánra tényleg nagyobb bajban volt az ország, mint a többiek. Valamennyire a sajtó is úgy működik, mint a hitelminősítő intézetek: ha egy országra azt mondja, B fokozatú, a világ rögtön B fokozatúként kezeli, és így tényleg B fokozatú lesz. Ebben az internet is szerepet játszik. Tizenöt évvel ezelőtt a hír nem terjedt ilyen gyorsan a világban.
- Mit gondol, miért festettek ilyen képet az országról?
- Először is sok tudósító a magyar sajtóból tájékozódik. Ráadásul a hírügynökségek többnyire magyarokat foglalkoztatnak, a magyarok meg alapból rendkívül pesszimisták. És bármilyen furcsán hangzik, is ilyenkor nem jön túlságosan jól Magyarországnak a több mint száz itt dolgozó nemzetközi újságíró. Bulgáriában vagy Észtországban lényegesen kevesebb külföldi médium képviselteti magát, tehát kevésbé figyel rájuk a világ. A lényegen persze mindez nem változtat: egyrészt azonnali költséglefaragásra volna szükség, másrészt nagyon nehéz lesz ilyen politikai helyzetben, összefogás nélkül kilábalni a bajból. Ez is ott van minden nemzetközi tudósító fejében, csak túlságosan bonyolult volna a külföldi olvasónak elmagyarázni, már ha érdekelné egyáltalán.
- Magyarország az elmúlt időszakban a romák helyzete miatt is szerepelt a nemzetközi hírekben mint rasszista ország.
- A helyzet pedig nyilván sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a külföldi sajtóban megjelenik. De az újságíróknak számolniuk kell az otthoni vagy a nemzetközi szerkesztőség elvárásaival is. A szerkesztők onnan csak annyit látnak, hogy Közép-Európa országaiban rosszul bánnak a romákkal, az emberek meg rasszisták. Ennek is van szerepe, de pusztán ezzel nem magyarázható az, ami itt zajlik. Beszélni kellene a 130 milliárd forintról, amelyet az elmúlt húsz évben elvileg romaintegrációra költöttek, hogy egyáltalán eljutott-e a romákhoz, mi lett vele, miért nem javult a helyzet és így tovább. Ugyanakkor beszélni kellene a magyar falvakban tapasztalható feszültségekről és problémákról is. Mindez nem fér bele egy nagyon rövid, politikailag korrekt tudósításba. Hosszú elemzést viszont nem közölnek a külföldi lapok, Magyarország annyira nem fontos.
Keretes anyag: A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint március 11-én 112 újságíró volt akkreditálva Magyarországon. Tavaly év végén 129 akkreditációt tartottak nyilván. Sokan dolgoznak itt akkreditáció nélkül, és gyakran előfordul, hogy egy adott eseményre érkező tudósító nem jelentkezik be. A nagy hírügynökségek és világlapok közül állandó képviselője van nálunk többek között az alábbiaknak: AP, AFP, ARD, Bloomberg, DPA, Dow Jones, ITAR-TASSZ, Reuters, Economic Daily (Kína), Financial Times, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, The Times, Time Magazine, BBC, Deutsche Welle , ORF, RAI, ZDF.
