Emlékszünk ERRE a cikkre (a legújabb, a településen folyó csigányterrorral kapcsolatos cikk ITT )? Nos, a benne tárgyalt, természetesen cigányok által elkövetett támadás sértettje azóta elhunyt.
Mindezt az alábbi videón 3:38-kor mondja el az áldozat rokona. Talán mondanunk sem kell, ez egyetlen egy papír/Internet-alapú médiumban nem jelent meg. Persze, ha fordítva történik a dolog (magyar/fehér banda támad rá egy cigányra), akkor ma már nemcsak címlapon hozná a halálesetet kivétel nélkül minden magyarországi médium, hanem az egész világ is attól visszhangozna, hogy meghalt a mocskos náci magyarok legújabb áldozata, és hogy azonnal be kell hívni az ENSZ békefenntartókat (ahogy azt régebben Iványi Gábor MSZP-s rajvédő-”lelkész” követelte is!), a magyarokat meg lenyomni, mint a bélyeget.
A videón 2:30-nál látható Orbán elhíresült „két hét alatt rendet csinálunk” nyilatkozata. Talán mondanunk sem kell, hogy ebből, meg abból, hogy „minden faluba rendőr kerül”, a világon semmit sem látnak a sárkeresztúriak. Pedig lett volna ideje Orbánnak. De mit is várunk ezektől – ugyanazt csinálják, mint szoci-szabaddemokrata elődeik...
Frisssítés (feb. 7. 16:21): Olvasó: Tisztelt Szerkesztőség!
Egy korábbi cikkükkel kapcsolatban szeretnék helyesbítést kérni, konkrétan ezért: http://kuruc.info/r/35/73360/
A felvételen nem a korábban Sárkeresztúron megvert idős néni lánya beszél, ő szerencsére egyre jobban van. Az RTL Klub Házon kívül c. műsorában Gráczer Miklósné (kálozi lakos) nyilatkozott, akinek anyósát a szomszédos Kálozon vertek meg. Nem közvetlenül a sérüléseibe halt bele, ez a támadás akkora lelki törést okozott benne, hogy képtelen volt feldolgozni, minden reggel úgy ébredt, hogy az éjszaka megint bántalmazták. Ezt kérném kijavítani, hiszen túlzás mindent Sárkeresztúrra kihegyezni!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Csuti Péter
Kuruc.info: Köszönjük a helyesbítést!