Varga Márta
Tisztelt Szerkesztőség!
Az Erzsébetvárosi bugyipénz című cikkükhöz szeretnék pár sorban hozzászólni és kissé konkretizálni az abban leírtakat. A szóban forgó intézmény a Rottenbiller utcai Janikovszky Éva Általános Iskola, és annak hírhedt vezetője, Varga Márta. Varga az elmúlt pár év alatt teljes diktatúrát épített ki az intézmény falai között. Mielőtt azonban Gál Györgynek szeretője lett, nem árt tudni, hogy Hunvald Györggyel bújt néha ágyba. Azonban ahogyan Önök is írják, jól felmérte a helyzetet, hogy Gál az igazi főnök a kerületben, ezért ágyast váltott, miközben szerencsétlen férje azt sem tudta, hogy mit művel családi fészkükön túl a felesége. (Azóta persze már elváltak.)

Varga karrierjének titka
Nagyon jól leírták azt is, hogy a karrierje érdekében a testét is többször áruba bocsátó perszóna gyógypedagógus, és nem lehetett volna még általános iskola vezetője sem, de hát ugye a Gál György által irányított koalíciós többséget nem az előírt végzettség érdekelte, hanem az, hogy hogyan lovagolt esténként a frakcióvezetőn ez az „ökoiskolát” irányító öko-kurtizán. Az is tény, hogy hozzá nem értésének köszönhetően évente a Janikovszky pedagógusainak legalább 50%-a lépett ki az intézményből, amely nem feltétlenül azt jelzi, amit Varga Márta igazgató írogat a honlapjára, hogy a janikovszkysok az élre törnek.
Kérdezném tisztelettel, ha valójában úgy történt az érdemrend szerzése is, ahogyan Önök leírják, nincs senki aki ezt felülvizsgálná, és visszavenné? Nincs senki, aki szót emelne az iskolába járó gyerekek védelme érdekében, és jelezné a hatóságoknak, mit művelt ez az erkölcsileg megkérdőjelezett nő az elmúlt évek alatt? Emberek, lépjen már valaki!
V. P.
Kuruc.info: Varga Márta igazgató homályos pénzügyeiről és egyéb visszaéléseiről nemsokára újabb cikkben jelentkezünk.
Kapcsolódó: