Jens Stoltenberg NATO-főtitkár attól tart, Oroszország akár vegyifegyvereket is képes lenne bevetni az ukrajnai invázió során – erről a Welt am Sonntagnak adott interjújában beszélt. Ez a katonai szövetség vezetője szerint háborús bűncselekmény lenne, holott Putyinnak ki kell adnia a parancsot az Ukrajnából való visszavonulásra.
Oroszország korábban „vegyi és biológiai fegyverek” fejlesztésével vádolta meg Ukrajnát – az ügyről itt írtunk bővebben. Stoltenberg szerint az oroszok állításai „abszurdak” – azonban Moszkva kommunikációja az ügyben veszélyes is lehet:
Muszáj ébernek maradnunk ezen hamis állítások után, hiszen lehetséges, hogy a hazugságok hálójában maga Oroszország tervezi vegyifegyverek bevetését. Ez háborús bűntett lenne
– mondta a NATO-főtitkár. Stoltenberg szerint ugyanis a Kreml hajlik arra, hogy „hamis ürügyekkel próbálja igazolhatónak bemutatni azt, ami igazolhatatlan”. Korábban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is visszautasította, hogy Ukrajna ilyen fegyverek bevetésére készülne – sőt, Washington a NATO-hoz hasonlóan egyenesen attól tart, hogy Moszkva lenne kész bevetni vegyifegyvereket a konfliktusban.
Zoom
Fotó: AFP
Az egyre súlyosbodó háború miatt a NATO-főtitkár attól tart, a konfliktus tovább eszkalálódhat. „Ukrajna népe bátran és elszántan áll ellen az inváziónak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak majd.” Stoltenberg ezért arra sürgeti Moszkvát, változtasson minél hamarabb irányt:
Világos az üzenetem Putyin elnök úr felé: vessen véget ennek a háborúnak, vonja vissza az összes haderőt, és kötelezze el magát a diplomáciai megoldás mellett.
Hozzátette, hogy az eddiginél is durvább erőszaktól tart. "Ukrajna népe bátran és elszántan ellenáll az inváziónak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak" - mondta.
Stoltenberg hozzátette, a NATO védelmi szövetségként továbbra sem avatkozik be a harcokba, és nem teszik repüléstilalmi zónává Ukrajna területét:
Ez azt jelentené, hogy meg kell támadnunk az orosz erőket, amivel megkockáztatnánk egy közvetlen konfrontációt és ellenőrizhetetlenül eszkalálódna a konfliktus. (…) Nem keresünk konfliktust Oroszországgal.
– mondta a szövetség vezetője, aki szerint a háborút „befejezni kell, és nem meghosszabbítani”.
Ugyanakkor - fejtette ki Jens Stoltenberg - a szövetség megerősíti katonai jelenlétét a keleti szárnyán, és történetében először aktiválta az úgynevezett reagáló erejét (NRF, a szövetség többnemzetiségű gyorsreagálású hadereje), aminek révén 130 repülőgépet és több mint 200 hajót helyeztek magas készültségbe. Mindezt "tovább folytatjuk, hogy megvédjük szövetségeseinket" - jelentette ki a NATO főtitkára.
Szerdán pedig a NATO-tagállamok védelmi miniszterei is találkoznak egymással, hogy megbeszéljék, hogyan erősítsék meg hosszú távon jelenlétüket Kelet- és Délkelet-Európában.
Frissítés: Duda: tömegpusztító fegyverek bevetése esetén a NATO-nak "le kell ülnie"
A lengyel elnök szerint gyökeres változást okozna a NATO-ban, ha Putyin tömegpusztító fegyvereket használna.
Andrzej Duda lengyel elnök a BBC műsorában – a NATO vasárnap reggeli álláspontjával azonosan – azt mondta, Oroszország vegyi fegyvereket is bevethet, mivel Vlagyimir Putyin „nagyon nehéz helyzetben van”.
Zoom
Forrás: BBC
„Valójában politikailag már elvesztette a háborúját, és katonailag sem nyeri meg” – mondta.
Tömegpusztító fegyverek esetleges orosz bevetéséről azt mondta „az biztos, hogy az észak-atlanti szövetségnek [NATO] akkor le kell ülnie, és komolyan át kell gondolnia, hogy mit tegyen, mert akkor komoly veszély lesz, nemcsak Európára vagy térségünkre, hanem az egész világra.”
(Telex - MTI nyomán)