Francia érdekeltségű szerbiai beruházásokat tekintett meg szerbiai látogatásának második napján Emmanuel Macron francia elnök, aki az újvidéki Szerb Matica képtárának körbejárásakor közölte, tudta, hogy számos dolog köti össze a szerb és a francia kultúrát, de élőben látni ezeket érdekes volt számára. Az államfő ezt követően egy mesterséges intelligenciáról szóló konferencián leszögezte, hogy Franciaország és Szerbia e területen is együtt tud működni.
A mesterséges intelligencia jövőbeni alkalmazási lehetőségeiről szóló, fiatal szakembereknek szervezett konferencián Aleksandar Vucic szerb elnök arról beszélt, hogy mindennek az újítás és a tudomány az alapja, a jövőben pedig a mesterséges intelligencia lesz az egyik legfontosabb terület, ezért az ilyen irányú szaktudást kell fejleszteni. Emlékeztetett arra, hogy 2025-ben éppen Franciaországban rendezik meg az első, mesterséges intelligenciáról szóló világfórumot, és ezen Szerbia is részt vesz. Emmanuel Macron rámutatott, hogy az Egyesült Államok és Kína már sikeresen alkalmazza a mesterséges intelligenciát, és Európának, így Franciaországnak és Szerbiának is így kell tennie. Véleménye szerint ki kell alakítani egy szabályrendszert, amelyben lefektetik, hogy mire használható pontosan a mesterséges intelligencia, és mely területeken kell korlátozni a felhasználását.
Emmanuel Macron a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre is ellátogatott a felújítási és átalakítási munkálatok lezárása alkalmából. A belgrádi repülőteret 2018 óta a francia Vinci Airports irányítja. A koncesszióért a francia vállalat félmilliárd eurót fizetett, valamint vállalta, hogy a következő 25 év során 732 millió eurót fektet a repülőtér fejlesztésébe. A francia elnök szerint a repülőtér mára sokkal nagyobbá vált, és nemzetközi dimenziót kapott.
Aleksandar Vucic elmondta, az a cél, hogy a következő években a repülőtér utasainak a száma elérje a 15 milliót.
A francia államfő látogatásának első napján, csütörtökön a szerb kormány és a francia Dassault Aviation cég arról kötött megállapodást, hogy Belgrád 12, Rafale típusú, szuperszonikus vadászbombázó repülőgépet vásárol Franciaországtól. Elemzők szerint Szerbia - az egyetlen európai ország, amely nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, noha elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút - a más országoktól vásárolt fegyverek és harci eszközök beszerzésével is jelzi távolodását Moszkvától, hiszen korábban főleg orosz hadi felszerelést vásárolt, illetve kapott.
(MTI)