Megkezdődött hétfőn Jun Szogjol volt dél-koreai elnök büntetőpere, akit a tavaly decemberi, hat órán át érvényes hadiállapot kihirdetése miatt lázadás vezetésével vádolnak.
Az elnöki tisztségéből felmentett Jun ellen januárban indítottak büntetőeljárást lázadás miatt. Amennyiben bűnösnek találja a bíróság, akár hosszú börtönbüntetésre is ítélhetik. Az ügyészség szerint Jun felhatalmazás nélkül tett kísérletet az állami intézményrendszer megbénítására, és ezzel veszélybe sodorta az alkotmányos rendet az országban.
Hétfői tárgyalásán a volt elnök tagadta, hogy államcsínyt próbált volna végrehajtani. "A hadiállapot nem egyenlő az államcsínnyel" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem állt szándékában megbénítani az országot, csupán egy "békés figyelmeztetést" akart küldeni az ellenzék "túlkapásai" miatt. A hadiállapottal arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a parlamentben a többséggel rendelkező ellenzék eljárást indított több mint húsz tisztségviselő, köztük az állami számvevőszék vezetője ellen, amit veszélyes fordulópontnak értékelt.
Elmondása szerint a hadiállapot kihirdetése egy "üzenetértékű" figyelmeztetés volt a nemzetnek, amelyről korábban védelmi miniszterével is egyeztetett. Ugyanakkor elismerte, hogy a hadsereg egyes tagjai valóban túllépték a hatáskörüket. Szavai szerint a katonák félreérthették a szándékát, mivel őket más irányelvek alapján képezték ki hadiállapot bevezetése esetén.
A lázadás vádja Dél-Koreában rendkívül súlyos következményekkel járhat, akár életfogytiglani börtönbüntetéssel vagy halálbüntetéssel is - bár az utóbbi kiszabására 1997 óta nem volt példa az országban.
Jun Szogjol tavaly december 3-án - általános megdöbbenést keltve - pár órára hadiállapotot hirdetett, ellenzéke szerint azzal a céllal, hogy leszámoljon politikai ellenfeleivel. Emiatt december közepén - a parlament által kezdeményezett alkotmányos vádeljárás nyomán - felfüggesztették hivatalából.
Dél-Koreában június 3-án elnökválasztást tartanak, miután az alkotmánybíróság április elején helybenhagyta a Jun ellen indított alkotmányos vádeljárást, és ezzel végleg elmozdította hivatalából az elnököt.
(MTI)