Az athéni taxisok 48 órás sztrájkkal fenyegetnek, mert nem akarnak a görög kormány elképzelései szerint ittas személyeket szállítani a hétvégén.
Az athéni taxisok haragja Konsztantínosz Küranákisz, a közlekedési miniszter helyettesének azon felvetése ellen irányul, miszerint a kormány ártámogatást nyújtana a hétvégi taxitarifákhoz, hogy az alkoholt fogyasztó emberek ne üljenek volánhoz.
"A szubvenció kifejezést nevetségessé teszik" - mondta Tümiosz Lümberopúlosz, az athéni taxisok szakszervezetének elnöke a To Proto Téma című lapnak nyilatkozva. Mint fogalmazott, a taxisok nem a részegek sofőrszolgálata. Ilyen intézkedéssel pedig csak az alkoholfogyasztást szubvencionálják - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető szerint az intézkedéssel ráadásul csúfot űznének a taxisokból, akik szakmai tevékenységük folyamán amúgy is számtalan veszélyes helyzetbe kerülnek ittas személyek miatt. Bejelentette, hogy az athéni taxisok tiltakozásul a jövő héten sztrájkolni fognak.
A görög közlekedési minisztérium felvetette, hogy a taxitarifákat hétvégenként csökkenteni lehetne, ezzel mérsékelve "a túlzott alkoholfogyasztás következtében történő baleseteket". Arról van szó, hogy életeket mentsünk - hangoztatta Küranákisz egy rendezvényen. 
Mint mondta, a kormány célja, hogy az alkoholt fogyasztó embereket eltántorítsák attól, hogy volán mögé üljenek.
(MTI)