Agyonlőtték Alain Orsonit, a korzikai szeparatisták volt vezetőjét Vero kistelepülésen hétfőn, édesanyjának temetésén - derül ki rendőrségi és ügyészségi közlésekből.
Nicolas Septe ügyész közlése szerint a 71 éves férfival egyetlen távolról leadott lövéssel végeztek. Hozzátette, hogy az ügyben bűnszövetségben elkövetett gyilkosság miatt indított nyomozást.
Orsoni, aki régebben az AC Ajaccio labdarúgóklub elnöke is volt, 2008-ban már túlélt egy merényletet. Testvérét, Guyt 1983-ban meggyilkolták.
A Le Parisien című francia lap szerint a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Frontnál (FLNC) töltött éveit követően a sziget önrendelkezéséért küzdő saját mozgalmat alapított, amely azonban ellenfelei szerint inkább volt "mozgalom az ügyletekért". Orsoni később Floridában, Spanyolországban és Nicaraguában élt, ahol egyebek között a szerencsejáték-ágazatban tevékenykedett.
A temetés mintegy 50 résztvevőjének pszichológiai támogatást kellett nyújtani a sziget fővárosának, Ajacciónak a kórházában - írták a helyi lapok.
(MTI)