Keir Starmer brit miniszterelnök szerint folyamatosan hazudott a brit kormánynak a fiatalkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel fenntartott szoros kapcsolatairól Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete.
Starmer a londoni alsóház szerdai ülésén, az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője, Kemi Badenoch által az Epstein-ügy nagy-britanniai vonatkozásairól feltett kérdésekre válaszolva kijelentette: ma már sajnálja Mandelson kinevezését Nagy-Britannia washingtoni nagykövetévé.
Szerdán újabb részletek derültek ki András volt yorki herceg, III. Károly király öccse és Epstein közösen elkövetett szexuális visszaéléseiről is. Az ügy az utóbbi évtizedek legsúlyosabb brit belpolitikai botrányává kezd szélesedni.
Már hónapokkal ezelőtt is több olyan e-mail nyilvánosságra került az Egyesült Államokban, amelyek arról tanúskodtak, hogy Peter Mandelson igen szoros baráti viszonyban állt Epsteinnel. Ezeknek az információknak a hatására Yvette Cooper brit külügyminiszter Starmer utasítására tavaly szeptemberben visszavonta Mandelson washingtoni nagyköveti megbízatását. Mandelsont nem egészen egy évvel korábban nevezték ki Nagy-Britannia washingtoni nagykövetévé, amely a brit diplomáciai szolgálat hagyományosan legfontosabbnak tartott külszolgálati tisztsége.
Az amerikai igazságügyi minisztérium a minap újabb többmillió oldalnyi dokumentumot, valamint több százezer fotót és videót hozott nyilvánosságra az Epstein-ügyről, és ebben a hatalmas anyagban is számos olyan részlet szerepel, amely Peter Mandelson és Epstein igen szoros kapcsolataira vall. A legnagyobb horderejű új információk közé tartozik, hogy Mandelson a 2007-2008-as globális pénzügyi válság idején bizalmas kormányzati iratokat szolgáltatott ki Gordon Brown akkori brit miniszterelnök válságkezelési terveiről Epsteinnek, aki a hatósági gyanú szerint ezeknek az információknak a birtokában bennfentes kereskedési tranzakciókat is lebonyolíthatott. A jogosulatlanul megszerzett információk birtokában elkövetett bennfentes kereskedés súlyos gazdasági bűncselekmény Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban egyaránt.
Keir Starmer miniszterelnök a szerdai alsóházi vitanapon kijelentette: Mandelson washingtoni nagyköveti kinevezése előtt és megbízatása alatt is folyamatosan hazudott a brit kormány illetékeseinek az Epsteinnel fenntartott kapcsolatairól. Starmer sajnálkozásának adott hangot Mandelson nagyköveti kinevezése miatt, és úgy fogalmazott: ha akkoriban tudta volna mindazt, amit ma már tud erről a kapcsolatról, akkor Mandelson "a brit kormány közelébe sem kerülhetett volna". A brit miniszterelnök kijelentette: a bizalmas kormányzati adatok kiszivárogtatásának gyanúja miatt a kabinet a héten rendőrségi feljelentést tett, és ebben az ügyben bűnügyi vizsgálat indult.
Starmer közölte: a szerdai parlamenti ülés előtt megállapodott III. Károly királlyal arról is, hogy Mandelsont menesztik az uralkodó személyes tanácsadói testületéből, a Privy Councilból.
A brit kormányfő elmondta azt is: Mandelson kinevezése előtt lezajlott a biztonsági szolgálatok által elvégzett szokásos ellenőrzés, de még ez sem tárta fel Mandelson és Epstein kapcsolatainak "mélységét és kiterjedtségét", mivel a volt brit politikus "éveken át mindenkinek hazudott".
Mandelson a héten bejelentette, hogy kilép a kormányzó Munkáspártból, és hivatalosan lemondott a brit parlamenti felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról is, amely eddig a Lord Mandelson név viselésére jogosította őt.
Az Epstein-botrányba Mandelson mellett belebukott András egykori yorki herceg, a néhai II. Erzsébet királynő harmadszülött gyermeke, a jelenlegi uralkodó, III. Károly király öccse is. András - akitől nemrégiben minden királyi titulusát, így hercegi címét is megvonták - szintén szoros viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel, aki egyebek mellett több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerített egy fiatalkorú lányt a volt herceggel.
Szerdán az amerikai aktákból kiderült az is, hogy András és Epstein 2006-ban az amerikai pénzember floridai otthonában tízezer dollárt ajánlott egy táncosnőnek, ha "egzotikus" táncokat lejt előttük. A táncosnő ügyvédeinek feljegyzése szerint a volt herceg és Epstein végül csak kétezer dollárt fizetett, utána pedig hármasban végrehajtott szexuális aktusra vették rá. A nő először erre nem volt hajlandó, de a két férfi az ügyvédi feljegyzés megfogalmazása szerint végül "felülkerekedett".
A jogi feljegyzés szerint Epstein és András 250 ezer dollárt ajánlott fel a táncosnőnek, ha hallgat az ügyről. A dokumentum szerint ezen a partin más, "kihívóan öltözött" fiatal lányok is részt vettek, és többen közülük "legfeljebb 14 évesnek néztek ki".
A volt yorki herceg a BBC megkeresésére szerda estig nem reagált az új értesülésekre.
(MTI nyomán)







