Erőszakba torkollt pénteken a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában tartott tüntetés. Az emberek egy olyan alkotmánymódosítási javaslat ellen tiltakoztak, amely lehetővé tenné az elnöki hivatali idő korlátozásának módosítását.
A C64 nevű ellenzéki koalíció által szervezett tiltakozást a rendőrség a parlament épületénél könnygázzal oszlatta fel. A sebesültek között van Martin Fayulu ellenzéki vezető, a 2018-as elnökválasztás egyik indulója is, aki a Facebookra feltöltött videóban adott hírt az összecsapásokról.
A Kongói DK alkotmánya szerint az elnök legfeljebb két egymást követő ötéves hivatali időszakot tölthet be, továbbá megtilt a hivatali idő korlátozásával kapcsolatos bármilyen módosítást is.
Bár a 2019 óta hatalmon lévő Felix Tshisekedi elnök második mandátuma 2028-ban lejár, az államfő máris jelezte, hajlandó lenne ismét elindulni az elnökválasztáson, amennyiben ezt - referendum keretében - az emberek is jóváhagyják.
Az ellenzék azt követően vonult utcára, hogy a parlament alsóháza elé került egy olyan törvényjavaslat, amely - "az állami intézményeket megbénító súlyos nehézségek idejére" - lehetővé tenné a hivatali idővel kapcsolatos korlátozás feloldását.
A Kongói DK-t egy időben több válság is sújtja, köztük a nemrég kitört ebola-járvány, valamint a régóta dúló harc az M23-as lázadószervezettel, amely az ország keleti, ásványkincsekben gazdag térségeit ellenőrzi.
(MTI)





