Hivatalos eljárást kezdeményezett az ombudsman a Bűnvadászok elnevezésű csoport tevékenysége és az azzal kapcsolatos rendőri mulasztások ügyében. A nemzetiségi biztoshelyettes állásfoglalása szerint a hatóságok nem asszisztálhatnak a megfélemlítéshez – írta meg a Zsaruhírek, melyet a Magyar Jelen szemlézett.
Zoom
A hírportál információi szerint a döntés értelmében a rendőrségnek haladéktalanul vizsgálnia kell a csoport által "esetlegesen elkövetett jogsértéseket, beleértve a magánlaksértést vagy a garázdaságot is".
A Zsaruhírek úgy tudja, hogy a hivatal az országos rendőrfőkapitány figyelmét is felhívta arra, hogy meg kell akadályozni a "törvénytelen fellépéseket". Kiemelték, hogy a döntés értelmében a rendőrség nem nyújthat segítséget a "megfélemlítéshez", ezért a hatóságok a jövőben kiemelt figyelemmel kísérik majd a csoport teljes tevékenységét.
A Zsaruhírek ismertette a hazafiak munkáját:
A Bűnvadászok egy rendvédelmi jellegű, akcióvideókat tartalomként szolgáltató YouTube-csatorna és mozgalom, amelyet Bartai (sic!) András, a Mi Hazánk Mozgalom XV. kerületi önkormányzati képviselője hozott létre, és amelyben a párt vezetői (köztük Toroczkai László) is rendszeresen feltűnnek.
Mint írták, akcióik során a legkülönfélébb lakossági és közbiztonsági problémákra reagálnak: videóikban a pedofilgyanús esetek felderítésétől és a lakásfoglalók eltávolításától kezdve az elszaporodó trükkös csalók – mint a gyanútlan embereket megkárosító duguláselhárítók – leleplezéséig számos olyan "kényes" ügyben lépnek fel határozottan, ahol a lakosság a hatóságok hiányát vagy tehetetlenségét tapasztalja. Akcióik megítélése "jogilag ugyanakkor erősen vitatott, mivel azok több ponton is súrolhatják a jogszerűség határait".
A bűnözőknek több joguk lesz, mint a normálisan élő sértetteknek
Az ügyben a Magyar Jelen főszerkesztője, Horváth Tamás, valamint a lap munkatársa, Lipták Tamás is közzétette véleményét Facebook-oldalán:
„Nagyszerű… Az ombudsman is inkább azokkal a bűnözőkkel és társadalmi problémákkal foglalkozna, amik miatt a Bűnvadászok ennyire népszerűek. Tudniillik, ha az állam teljes körűen tudná garantálni az emberek biztonságát, akkor nem lenne szükség a Bűnvadászokra sem. De persze mindig könnyebb azokat csesztetni, akik a megoldásban érdekeltek – azok helyett, akik a probléma okozói.”
Lipták Tamás a Facebook-oldalán úgy fogalmazott:
„Az úgynevezett »nemzetiségi biztoshelyettes« szerint ugyanis a hatóságok »nem asszisztálhatnak a megfélemlítéshez«. Mármint a bűnelkövető, garázda elemek »megfélemlítéséhez«, a normális, törvénytisztelő állampolgárok meg kit érdekelnek, ugye?”
Kiemelte, hogy az ombudsman szerint nem az illegális lakásfoglalók, az állatkínzók vagy a kerékpártolvajok ellen kellene a kiérkező rendőröknek fellépnie, hanem a Bűnvadászok csapata ellen.
Lipták felidézte a Zsaruhírek beszámolóját is, amely szerint „a döntés értelmében a rendőrség nem nyújthat segítséget a megfélemlítéshez, ezért a hatóságok a jövőben kiemelt figyelemmel kísérik majd a csoport teljes tevékenységét”. Majd hozzátette:
Azért remélem, hogy a bűnelkövetőkkel, a lakásfoglalókkal, tolvajokkal, állatkínzókkal is foglalkoznak majd olykor, ha ráérnek... Mindezt akkor, amikor a média a közbiztonság romokban lévő helyzetével és a katasztrofális droghelyzettel van tele. Lassan a bűnözőknek tényleg több joguk lesz, mint a jogszabályokat betartó, normálisan élő sértetteknek...