A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében. /Frissülő cikk./
Zoom
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Orbán Viktor azt mondta: "ez bűncselekmény", és bár most nincs, "de akkor majd lesz jelentősége, amikor visszaállítjuk a jogállamot, és akkor komoly jelentősége lesz".
Jelezte: személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogszabályokkal az ellenzék felét kizárták a politikából, valamint személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással leváltották a köztársasági elnököt, az alkotmánybíróság elnökét, eltávolították a legfőbb ügyészt, és ezzel megszüntették a jogállamot is.
"Visszaélnek az erejükkel"... - tőletek tanulták
A Tisza egy új önkényuralmi rendszert akar és kezd kiépíteni - jelentette ki a Fidesz elnöke. Orbán Viktor azt mondta: a Fidesz leváltása után a Fidesz megszüntetése a cél, az, hogy kizárják a vezetőiket a politikából, és illegitim döntésekkel ellehetetlenítsék a politikai alternatívát.
Rámutatott: a Tiszára szavazó mintegy 3,5 millió ember most még azt hiszi, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni, de tévednek. Az önkény lényege az, hogy a hatalom többé nem ismeri el a saját korlátait, és egy napon a Tisza szavazók is arra ébrednek, hogy nincs senki, aki megvédje őket a hatalom visszaéléseivel szemben - mondta.
Összegzése szerint ez az új hatalom agresszív, erőszakos, és visszaél az erejével. Nem az ország ügyeivel foglalkozik, hanem az ellenzék üldözésével, nem egységet próbál teremteni, hanem fölforgatja Magyarországot, és felborítja a társadalmi békét - sorolta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a Magyarországon kiépülő politikai rendszert a venezuelai történésekhez hasonlította, amelyről azt mondta, sajátos elegye a kommunista gondolkodásnak, a politikai önkénynek és a gazdasági elnyomásnak.
Valahogy megint nem maradt idő az önkritikára
Ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik - hangsúlyozta a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Orbán Viktor szerint akik tavasszal a változás mellett szavaztak, "nem hiszem, hogy a bizalommal való visszaélésre szavaztak volna". A többségük jóhiszemű volt, kevesebb kormányzati hibát és több gazdasági eredményt vártak - mondta.
Hozzátette: a vereség után mindig önkritikusan kell nézni a világot, de erre most nem sok idő maradt, mert "Magyarországon veszélybe került a szabadság". Ezért egy önkritikára épülő ellenzéki politika helyett most ellenállási politikára kell váltani - jelentette ki a Fidesz elnöke.
Zoom
Fotó: Körös Gábor / 24.hu
A megszorításoktól várja a birkanyáj visszatérését
A mi dolgunk az, hogy kitartsunk a két és félmillió szavazónk mellett - jelentette ki a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor azonban megjegyezte: ez kevés a többséghez. A többséghez hiányzó százezreket "a valóság keltette politikai hullámok fogják elhozni", és együtt ki fogják adni "a szabadság új, széles koalícióját", amellyel "meglesz a többség a szabadság és a demokrácia helyreállítása mellett" - fogalmazott.
A Fidesz elnöke szerint a feladat az, hogy "tanuljunk a hibáinkból, büszkén álljunk ki a vívmányaink mellett, erősítsük a nemzeti ellenállást, segítsük a szabadságszerető embereket, álljunk ki azok mellett, akik felemelik a hangjukat, és garantáljuk az embereknek, hogy amit a közelgő megszorításokkal elvesznek tőlük, azt egy új, higgadt, nyugodt polgári kormányzás vissza fogja nekik adni."
Orbán Viktor kiemelte: a Fidesznek most "a lehető legszélesebb ívet kell húznia, ahol minden szabadságszerető ember elfér". Inkubátorházként kell működnie - fogalmazott -, nem önmagát kell erősítenie, hanem a szabadságszerető emberek csoportjait - hangsúlyozta.
A volt miniszterelnök kitért arra, hogy áprilisban a magyar emberek 53 százaléka szavazott a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene, hozzátéve, hogy ez az arány hamarabb megfordul majd, mint most gondolnák. Ezt azzal magyarázta, hogy a tiszás önkényuralmi rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapjai.
Hankó Balázs, a hős
Az "értékes emberek" meghurcolása kapcsán Hajdu János egykori TEK-vezért méltatta Orbán, aki elmondta, szerinte Hajdunak köszönhető, hogy Magyarországon az elmúlt 16 évben egyetlen terrorcselekmény sem történt.
Hajdut szerinte azért hurcolják most meg, és azért van vele szemben eljárás, mert "állítólag ezeket az egyébként ukrán katonai magas rangot viselő, kiképzett pénzszállítókat, ezeket a megengedettnél másfél órával hosszabb ideig tartotta őrizetben".
De ugyanez van szerinte Hankó Balázzsal NKA-ügyben. Szerinte Hankóból és Hajduból is most csinálnak hőst, és minél jobban meghurcolják őket, annál magasabbra fognak jutni a jövőben.
Magyar Péter miatt bocsánatot kért, a hazudozás, lopás, a lakosság szellemi-lelki lezüllesztése stb. miatt nem
Nem könnyű és talán nem is érdemes elemezni Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét, mert valójában semmi újat nem tartalmazott – írja közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Török Gábor.
Az elemző szerint a hallottak alapján a Fidesz elnöke továbbra is abban hisz, hogy a pártban nem kell semmit változtatni: személyi és tartalmi kérdésekről nem sok szó esett. Török úgy látja, Orbán arra számít, hogy az új kormány gazdasági kudarca felnyitja a választók szemét, akik így visszatérnek a Fideszhez. A volt miniszterelnök úgy véli, addig csak ki kell tartani, "faiskolaként" segíteni az ellenállást, utána pedig jöhet a régióban amúgy is gyakori visszatérés.
Török Gábor bejegyzésében kiemelte: a sokak által várt bocsánatkérés viszont elhangzott a beszédben. Idézte is Orbán Viktort, aki úgy fogalmazott: "be kell vallanunk, hogy az országot most fölforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett. Ha van valami, amiért elnézést kell kérnem önöktől, az ez".
(MTI - 24 nyomán)