Bővebb információ, rendelés a megadott linkeken.
 |
"Másfél évtizeddel ezelőtt furcsa, de vitathatatlan hír jutott el hozzám. Matematikus fiamnak Koreában elmondták a szakemberek, hogy legközelebbi nyelvrokonaik a magyarok. Az egyetem, ahol ez elhangzott, a világ legrégibb egyeteme. Ezer éve fennáll. Kutatni kezdtem. Egy évtizeden át anyagot gyűjtöttem, rendszereztem. Végül rájöttem, hogy ha tiszta képet szeretnék alkotni magamnak valamiről, felejtsem el az eddigi hivatalos értékeléseket.
Először a magyarság nyomainak előfordulását rendszereztem a világon. Aztán a székely múltat igyekeztem a maga valóságában feltárni. Nem hittem a szememnek, az eredmények engem is megleptek - de másokat is. Végül saját kíváncsiságom kielégítéséért kutatni kezdtem, hogy milyen is lehetett valójában az egész emberiség története: ekkorra már tudtam, mit kell tennem. Egyszerűen le kell hámozni a politikai, társadalmi érdekeket az események bemutatásáról. Mert a leírt szövegekből is ki lehet piszkálni a valóságot, hiszen a régiek írásaiban valahol eldugva mindig ott lapul az igazság. S mindent egyeztetni kell a leletekkel is. Aztán már csak egymás mellé kell tenni a hihető dolgokat."
Barabási László 1943. április 15-én született Kolozsvárott. Erdélyben, a Hargita tövében él. Történész. Hosszú ideig a Hargita megyei múzeumhálózat igazgatója. Kényszerűségből egy ideig Budapesten volt újságíró. Ma kizárólag az őstörténet kutatásával és írással foglalkozik. A meséket is író Barabási László nem csak kiemelkedő, hatalmas ismeretanyaggal rendelkező tudós, hanem lebilincselő stílusú elbeszélő is.
 |
„Nézzük meg a székely társadalom felépítését. A társadalom alapja a család volt. Ennek egyetlen vagyona a porta. Vagyis a ház, gazdasági épületek, udvar, kertek. Ami a kerítésen belül létezett. Egyik porta nem volt alárendelve a másiknak. Mellérendelő viszony volt közöttük. Több porta alkotott egy tízest. Több tízes a falut. Egyik tízes nem volt alárendelve a másiknak. A falu vezetősége a portákról került ki, de ők csak szolgálták a közösséget. Sok falu alkotott egy széket. De egyik szék sem volt alárendelve a másiknak. Mégis egy egységes Székelyföldről beszélünk. És jogosan. Megismétlem, s kérem, jegyezzük meg: senki nem volt alárendelve senkinek. Mi a lényege ennek a társadalmi gondolkodásmódnak, amelyet az emberiség több tízezer évvel ezelőtt kialakított, s az működött is több tízezer esztendőt? Szerencsénk van a székelyek szinte őrültségnek számító hagyománytiszteletével. Így ismerjük ezt a formát.“
 |
Sok tekintetben rendhagyó gyűjteményt tart kezében a Tisztelt Olvasó. Rendhagyót a könyv tartalmát illetőleg, hisz a magyar nép erotikus értelemben vett szerelmi világáról, kultúrájáról vajmi keveset tűrt meg mindmáig a nyomdafesték. Az utóbbi években egy-egy ilyen tárgyú munka szinte felfedezésszámba ment. De nyelvében is rendhagyó. Az ok, amiért ilyen néprajzi gyűjteménnyel mindmáig adós maradt a magyar nyelvű könyvnyomtatás, jórészében e mesék nyelve. A nép az erotikus és obszcén szavaktól sosem félt. Miért is félt volna?
Eme ezerszáz-valahány erotikus és obszcén szöveg ezernyi villanás népünk erotikus szellemi életéből, hét nyalábnyi merítés egy roppant gazdag, feltáratlan anyagból.
Ez a könyv tanult szemérmességeink görbe tükre. Kemény fedele és tekintélyes súlya jelképesen biztosítja Önt, hogy visszafogottságaink jó helyen vannak, csak ha belelapozunk, akkor osonhatnak ki, de csupán annyira, amennyire engedjük. És mégis azért van, hogy merje fellapozni, felhőtlen pillanatokat szerezzen Önnek, esetleg új történeteket szőhessen, netán azokra az időkre és helyzetekre emlékeztesse, amikor és amikben Ön is találkozott ezekkel a történetekkel, újra élje át a hangulatot, a kaján mosolyt, a huncutságot – amikor elhitte, hogy úgy is van. Mert úgy is volt. És úgy is lesz. Ön fűzi tovább e történetek fonalát: gondolataiban és szóban, mert mesélni fog. Ezt szeretné ez a kötet.
 |
A székely írásnak, vagy ahogy gyakran nevezik, a székely rovásírásnak kalandos sors jutott a magyar tudományban, illetve a magyar közművelődésben. A vele való foglalkozás már a régebbi időkben is egybekapcsolódott a műkedveléssel, a különböző szintű dilettantizmussal, s mint ilyen, nem volt mentes a hamisításoktól sem. Sajátos következménye ennek a helyzetnek, hogy a székely írással való foglalkozás már a 16. században is fej-csóválásra adott okot tudós körökben, ahogy egyébként ez ma is így van: az a szakember, aki ilyenre adja a fejét, számolhat szaktársai rosszallásával. Persze ehhez rögtön azt is hozzá kell tenni, hogy tudós körökben is eldöntetlen mindmáig, vajon a székely írás kutatása pontosan melyik tudományág, melyik szakág feladata. Míg a latin epigráfia, a római kor felirattana a római régészet kutatási körébe tartozik, addig az olyan epigráfia kérdése, mint a székely írásos feliratok ügye, kedves témája volt már etnográfusnak, nyelvésznek, történésznek, érdekes módon leginkább a régészet az, amely részben kimaradt, illetve amelyet részben meg is próbáltak, próbálnak kizárni ennek kutatásából. Az pedig már az egészen sajátos magyar viszonyok következménye, hogy a székely írást, s a vele kapcsolatba hozható írásbeliségeket, írásos emlékeket némelyek hajlandók lennének a turkológia kutatási témájaként kezelni. Mindeme körülményeknek az a sajnálatos következménye, hogy még akkor is a műkedvelés, amatőrizmus jeleivel találkozunk, ha a székely írással, illetve az azzal rokon írásbeliségekkel szakember foglalkozik. Ide nemcsak az a jelenség tartozik, amikor jeles tudósok koruk előrehaladtával minden kérdés megoldására képesnek tudják magukat, hanem a különböző szakágak különbözőképpen képzett művelőinek műkedvelő tevékenysége is. Ez természetesen ugyanúgy nem tekinthető tudományos munkának, ahogy a képzetlen műkedvelők írástörténeti kalandozása sem tekinthető annak. Nehezen ítélhető meg, hogy melyik műkedvelés a károsabb, de talán mégis az első, hiszen a nem szakemberről tudjuk, hogy nem szakember.
 |
A tibeti mester, a keleti hunok méltó leszármazottja, Csögyam Trungpa Rinpocse előadásai alapján készült a könyv, amelyeket az Egyesült Államok különböző városaiban tartott 1971 és 1973 között.
Részlet a műből:
"A csalódások sorozata arra ösztönzi az embert, hogy hagyjon fel a törekvéssel. Egyre lejjebb zuhanunk, míg végül földet érünk, és megértjük a talaj alapvető józanságát. A legalacsonyabbá válunk, a legapróbb porszemmé. Teljesen egyszerűek leszünk, mentesek minden elvárástól. Ha szilárd alapon állunk, nem engedünk teret az álmodozásnak és a könnyelmű ösztönöknek. Végre képesek vagyunk dolgozni saját gyakorlásunkon. Elkezdjük megtanulni, hogyan kell megfelelően elkészíteni egy csésze teát, és miképpen mehetünk egyenesen, anélkül, hogy megbotlanánk. Életünket egyszerűen és közvetlenül éljük. Képesek leszünk feldolgozni a tanításokat, amiket hallunk vagy olvasunk. Ezek a dolgok bizonyságként szolgálnak, és arra ösztönöznek bennünket, hogy cselekedjünk porszemként, elvárások és csalóka ábrándok nélkül. Annyi ígéretet, és oly sok csábító elbeszélést hallottunk már mindenféle izgalmas, távoli vidékekről. Annyit álmodoztunk már, de egy porszem nézőpontjából ezek a dolgok teljesen érdektelenek. Porszemek vagyunk a világmindenség közepén. Ugyanakkor a helyzetünk nyitott, tágas, csodálatos és megmunkálható. Ez valójában egy hívogató és lelkesítő helyzet. Ha porszem vagy, akkor az egész világmindenség, az egész tér a tiéd, mert nem akadályozol semmit, nem szorítasz ki semmit és nem birtokolsz semmit. Végtelen nyitottságban élsz. Te vagy a világmindenség ura, mert egy porszem vagy. A világ nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon ünnepélyes és nyitott is egyben. Lelkesedésünk alapja a kiábrándulás, és a kiábrándulás kívül esik az ego vágyainak határán."
