Szőcs Zoltán újságíró, író, költő, szerkesztő és irodalomtörténész a Magyar Fórumban tavaly kifejtette fenntartásait a Fidesz nemzetpolitikájáról, bírálni merészelte a jelenlegi kormány udvari publicistáit. Nem sokáig, mert a 2010-es választások előtt és után a Jobbik ellen személyes bosszúból és a várható konc reményében mocskolódó-hadjáratot folytató Csurka István, pontosabban annak vasökle, a vele vadházasságban élő Papolczy Gizella lesújtott a másként gondolkodó Szőcsre, a Havi Magyar Fórum veterán szerkesztőjére. Csurka haragja természetesen nem kerülte el Szőcs kolléganőjét, Vasvári Erikát sem. Két évtizedes szerkesztői, újságírói, előadói és párttevékenység után mindkettőjüket szélnek eresztették. Csurka Kossuth-díjat, vagy legalábbis színházat remélt az országgyűlési, majd az önkormányzati választásokon taroló Fidesztől. Szőcs Zoltán már 2011 elején megjósolta, hogy a MIÉP elnöke Fidesztől nem kaphat színházat.

Csurka István politikai rövidlátására jellemző: kihagyta a számításból, hogy írásait hajdanában megjelentető, színdarabjait színre vivő és engedélyező zsidók a Fidesz kedvéért sem bocsátják meg neki az elmúlt két évtizedben kimondott, leírt, s őket érintő igazságokat. Magyarán, nem engedik meg a Fidesznek, hogy Csurka a Jobbik-ellenes alantos szolgálataiért elnyerje a méltó jutalmát, a Kossuth-díjat vagy a színigazgatói széket. A zsidók még életében kihúzták a feneke alól az színigazgatói széket (Új Színház), majd intendáns sem lehetett, nemrégiben pedig Dörner Györggyel a Fidesz „megértette”, hogy utolsó darabját, A hatodik koporsót sem tanácsos színre vinni.

Csurka István még a halála előtt, 2011 nyarán lapátra tette a mellette szinte utolsóként kitartó írástudót, Szőcs Zoltánt és a vele sorsközösséget vállaló Vasvári Erikát. A Magyar Fórumnál és a MIÉP-ben maradt ugyan vagy féltucat tehetségtelen, leginkább Gizella asszony családi körébe tartozó haszonélvező léhűtő, azoknak szeretői, élettársai, ilyen-olyan rokonai, de ha tekintetbe vesszük Szőcs Zoltán köteteit - mint például a Szabó Dezsőről írottakat, vagy az Irodalomkönyv című magyar literatúratörténeti tanulmánygyűjteményét -, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Havi Magyar Fórum kirúgott szerkesztője volt Csurka és a MIÉP eredeti értékei mellett kitartó utolsó írástudó. Szőcs Zoltán eddig nyolc könyvet írt. Verset, prózát egyaránt.

A nemrégiben megjelent Memoártöredékek című, a szerző által kissé meggondolatlanul végső számvetésnek szánt kötetből az életrajzi adatokon, magánéletbeli történéseken túl Szőcs Zoltántól sokat megtudhatunk az 1989 utáni hazai radikális szellemi és politikai élet legbelsőbb történéseiből, leginkább Csurka Istvánról és a MIÉP-et vakvágányra futtató élettársáról, Papolczy Gizelláról. A Memoártöredékek azonban nem csak a nevezetes párról szól.

Az 1989 őszén még Hunnia Füzetek, majd a 8. számtól kezdve röviden csak Hunnia néven megjelenő folyóirat a Kádár-korszakot követő esztendők markáns nemzeti irodalmi és elméleti fóruma volt, amelynek 1992 őszéig Szőcs Zoltán volt a felelős szerkesztője. Rendszeresen írt bele, s volt idő, amikor a Király utcai lakása volt a kiadóhivatal és a szerkesztőség. Most megjelent könyvében a szerző erről a korszakról is érdekes történeteket oszt meg az olvasóval. A fogadónapokon a minden szerkesztőségbe bejárogató, világmegváltó írásokkal jelentkező kötözni való bolondokon kívül olyan kiváló emberek is el-ellátogattak Szőcs lakására, mint például Balassa Sándor kortárs zeneszerző, Benedek István polihisztor (Benedek Elek unokája), Bujtás Pál, a Szabad Európa Rádió munkatársa, aki megírta a magyar adás történetét. Rendszeres látogató volt a Király utcában az erdélyi Szervátiusz Tibor szobrász, többi között a Gellért-hegyi Szabó Dezső-emlékmű alkotója, a legendás Püski Sándor és Ilus néni, a neje, vagy Sebestyén Béla atomfizikus.

A Hunnia folyóirat 1991 áprilisában napvilágot látott száma kiváltotta gyalázatos botránynak Szőcs Zoltán külön fejezetet szentel a Memoártöredékekben. A felelős szerkesztő akkoriban ajándékba kapta az 1963-ban Ausztráliában elhunyt kiváló, Magyarországon a zsidók által máig feketelistán szerepeltetett történész, nyelvész és író Padányi Viktor A nagy tragédia című kétkötetes művét. Szőcs úgy döntött, hogy a Hunniában leközli az említett mű két részletét: a „Néhány szó a zsidó katasztrófáról” (az 1963-ban elhunyt Padányi Viktor még nem ismerhette a holokauszt kifejezést – a szerk.) és „Az úgynevezett háborús bűnösség” című fejezetet. Gadó György SZDSZ-es képviselő, aki Szőcs szerint „zsigerileg gyűlölt mindent, ami magyar”, izgatás címén följelentést tett a Hunnia szerkesztői ellen.

 Adjuk most át a szót Szőcs Zoltánnak:

„Három hónappal később, 1991. július 24-én délben – három egyenruhás rendőr és két civil tanú csengetett be hozzám – hatósági házkutatást tartottak nálam, vagyis hát a Hunnia szerkesztőségében. Nem tudom, de gyanítom: a rendszerváltozást követően ez volt az egyetlen szerkesztőségi házkutatás a belügy részéről! (…) Három dolgot kértek: Padányi Viktor A nagy tragédiáját, vagyis egy könyvet, egy történészi munkát (!), a Hunnia 18. számának fellelhető példányait, valamint egy bizonyos – álnéven írogató – mohácsi szerzőnk igazi nevét és címét. Néhány pillanatnyi gondolkodás után azonnal odaadtam nekik a Padányi könyvet, nehogy sok ezer kötetes könyvtáramat feldúlják miatta. Továbbá 6-8 példány Hunniát. Úgyis megtalálták volna. Ami a mohácsi szerzőt illeti, azonnal tudtam, kiről van szó, még a címet is tudtam fejből, de hihetően eljátszottam a segíteni kész, de nem tudó szerepét. (…) Mindez a lakiteleki alapítóatyák által megteremtett MDF vezette kormányzat alatt, Antall József miniszterelnöksége, Csurka István alelnöksége, Für Lajos minisztersége idején, a rendszerváltás második évében, amikor az MSZP 10 százalékos kispártként ücsörgött a parlamenti patkóban. 1991 nyarán a Magyar Köztársaság rendőrsége 'tiltott' könyvet és folyóiratot koboz el egy bejegyzett, legitim folyóirat szerkesztőségében” - írja Szőcs Zoltán a nemrég megjelent Memoártöredékekben.

Szőcs Zoltán negyven éven át kutatta, terjesztette a máig elhallgatott és szellemi életünkre rátenyerelt „mérvadók” által csak gyűlölettel emlegetett Szabó Dezső életművét, tartott róla számtalan előadást Erdélyben és Csonka-Magyarországon, avatta az emléktáblákat, szobrokat. A Kádár-rendszer végnapjaiban, 1988-ban megalakította a Szabó Dezső Emléktársaságot, amelynek azóta is a főtitkára. Szőcs 1992 őszén Csurka István felkérésére megalapította a Havi Magyar Fórum című lapot, amelynek a Hunniából vele együtt távozott Vasvári Erikával együtt egészen a tavaly nyári kirúgásukig szerkesztője és mindenese volt. Közben a Heti Magyar Fórum állandó és közkedvelt szerzője is volt.

„Egész életemet itt éltem le, Budapest hetedik kerületében. Nem létezik itt olyan talpalatnyi hely, olyan utcarészlet, olyan szöglet, amit nem ismerek, amihez nem fűz emlék”, írja Szőcs Zoltán, aki ma is a Király utca páratlan oldalán, tehát a főváros hetedik kerületében, az Erzsébetvárosban lakik. A párizsi St.-Julien-le-Pauvre templom parkján vagy a Luxembourg-kerten kívül az Erzsébetváros utcáin, terein és egy-egy nevezetesebb, vagy legalábbis számára fontos épületében érzi magát igazán otthon. Leginkább a híres-neves New York palotában. Egy helyütt a New Yorkban sokat időző Babits Mihály, Füst Milán, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső és mások emléke előtt tisztelegve „a poétika magasba törő templomtornyaként” ír róla. Igaza van Szőcs Zoltánnak, amikor a visszaemlékezés hullámverése közben ráeszmél: a létező szocializmus korabeli Hungária kávéház még az akkori ütött-kopott valójával is jobban emlékeztetett a magyar irodalom nagyjaira, azoknak ezerszer megénekelt, letűnt világára, „mélyvízi” hangulatára, mint az olaszok által fölújított, kicsicsásított, manapság talán luxusszállodaként használt épület. Ide, ebbe a New Yorkba már Szőcs Zoltán - a recenzió írójával együtt - már nem teheti be a lábát.

Szőcs Zoltán és Vasvári Erika távozása, valójában kirúgása után „A Szőcs-ügy” címmel közzétett írásában Csurka István az akkorra már jócskán megfogyatkozott számú híveinek magyarázatként a többi között ezt írja: „Amióta franciaországi, Szabó Dezső útjait járó nyaralásait felváltotta egy-egy izraeli látogatás, azóta érzek elbizonytalanodást” (Mármint Szőcs nemzeti elkötelezettségét illetően – a szerk.). Még érthetőbben: Csurka ködös sugallata szerint Szőcs zsidó, vagy talán csak sima Moszad-ügynök, akinek fordított pálfordulását a többszöri izraeli utak is tanúsítják. (Ebben a műfajban ismerjük Csurkának a Vona Gábor szefárd (!) zsidó mivoltáról terjesztett, ám később szégyenkezés nélkül visszavont állítását.) Az igazság ezzel szemben az, hogy – amiképpen a most megjelent Memoártöredékekben is olvashatjuk – a nagybánhegyesi keresztény parasztszülők gyermeke, Szőcs Zoltán, életében mindössze egyszer (!) volt Izraelben, illetve a palesztinai Betlehemben, miután Párizs többszöri fölkeresése után végigjárta a szentföldi keresztény szent helyeket. Szentföldi útja után Kairón keresztül elutazott még a Sínai-félszigeti Szent Katalin kolostorba is, ám a félsziget és a kolostor nem Izrael, hanem Egyiptom területén van. Ennyit Csurka István földrajzi ismereteiről, erkölcsi szintjéről és igazmondásáról.

Csurka István jellemzésére idézzük ismét Szőcs Zoltánt abból az időszakból, amikor a MIÉP elnöke még az élők sorában volt:

„Ennek a 74 éves embernek egyetlenegy barátja sincsen. Nincsen senki, akihez őszintén, spontánul ragaszkodna, aki bizalmasa lenne, akivel örömmel elborozgatna, sétálgatna, horgászni járna vagy egyszerűen csak vitatkoznának a dolgok jó vagy rossz menetén. Még saját öccsével (Csurka László színművészről van szó – a szerk.) sem mindig áll szóba – nem egyszer engem hozott zavarba, hogy rendezvényeken olyan némán-kukán álltak egymás mellett, mint két idegen -, ha együtt vannak, feszültség, ridegség érzékelhető a Mesteren. Ennek az idegenségnek dokumentálható bizonyítéka legfélresikerültebb könyve, a 2007-ben megjelent Protest-song, amelynek felcíme: A Csurkák négy nemzedéke. Csurka Péterrel (Csurka István édesapja – a szerk.) indul a családfa, aztán következnek a további generációk: maga Csurka István és két gyermeke, a pénzvilág titkaiban búvárkodó Endre és a történész Dóra, valamint unokája, a verselgető Emese. Döbbenten kérdeztem Erikától, amikor megláttam ezt a könyvet: hát Csurka László, a Nemzeti Színház tekintélyes művésze, valamint az ő fia, a sportújságíró Gergely, miért maradtak ki? Ők nem Csurka Péter egyenes ágú leszármazottjai, nem képviselik a család 'vérének hivatását', azt, ami a könyv előszavában említésre kerül?” - írja Szőcs 2010-ben.

Csurka mindenkiben őrá állított Moszad- és ki tudja, még milyen ügynököt látott, miközben ő magáról halála előtt néhány nappal éppen a Kuruc.info közölte le, hogy nemcsak beszervezték, hanem állítása ellenére bizony jelentett is. Csurka számára tökéletesen megbízható volt a sokak által csak „Tégla Bélának” mondott Győri Béla, a MIÉP hajdani rossz arcú szóvivője, a Magyar Rádió Krónika című műsorának Kádár János idejében párttitkár-főszerkesztője. Rajta kívül Csurka szinte mindenkit leügynöközött:

„Őt hallgatva, figyelve környezetében számolatlanul, képtelen gyakorisággal található áruló, besúgó, gyáva, megvett vagy megvehető, beépített tégla, illetve 'maszkil'. (Hogy ez utóbbi pontosan mit jelent, nem tudom.) A MIÉP 15 éves működése során alig volt valaki rajta kívül, aki ne bizonyult volna méltatlannak, árulónak az évek múlásával. Világnézetében a szereplők hármas tagoltságot mutatnak: 1.) vannak, akik jelentenek, 2.) vannak, akiknek jelentenek, 3.) és vannak, akikről jelentenek. Kivétel nélkül mindenki e három csoport valamelyikébe sorolható. Tudni kell, hogy mindhárom csoport tagjai között jócskán előfordulnak árulók. Ugyanakkor nem veszi észre, hogy ezzel a rögeszmés hozzáállással részben saját magát – hiszen korábban kivétel nélkül az ő teljhatalmú vezéri választottjai, bizalmasai, káderei voltak a ma gyalázottak -, részben saját politikai mozgalmát minősíti”.

Komikus fordulatokban nem kevésbé gazdag a Csurka István 70. születésnapján megtartott félresikerült ünnepi összejövetel, amely alkalomra Szőcs Zoltán ünnepi köszöntőt is írt. Adjuk át a szót ismét a memoárírónak:

„A sajátunkként kezelt Szabó Dezső Színházba, március 19-re hirdettük meg az eseményt és árultuk a jegyeket. (Később nyilvánvalóvá lett: nagy hiba volt, hogy nem ingyen adtuk.) Három kiváló színész – Csurka László, Dörner György és Jászai László – heteken át készültek és próbáltak. Papolczy Gizella engem kért meg az egész életművet átölelő, kétórás műsor anyagának kiválogatására. (…) A nagy napon elég hideg volt, lassan gyűltek az érdeklődők, úgy 70-80 fő foglalhatott helyet a nézőtéren. Lazán és kényelmesen ki is töltötték az egészet. (…) Csurka és Gizella közvetlenül a kezdés előtt érkeztek meg. A Mester – anélkül, hogy kabátját levette volna – intett néhány ismerősnek az előtérben, odalépett a nyitott nézőtéri ajtóhoz, bepillantott és ezt mondta: - Csak ennyien vannak? Ezt követően visszafordult és angolosan, sértetten távozott. A nézők, a tisztelők, a barátok, na és a szerencsétlen színészek ott álltak leforrázva, megalázva. De úgy döntöttünk, megtartjuk az estet – nélküle is. Amennyire én emlékszem, e három színész e naptól kezdve megszűnt rendezvényeink szereplője lenni”.

Papolczy Gizella, az élettárs a legtöbbet emlegetett személy Szőcs Zoltán könyvében:

„A MIÉP, a frakció, a Pannon Rádió és a Magyar Fórum háza táján jóindulatú, tehetséges emberek számolatlan tömegét sértette vérig, üldözte el méltánytalanul, gyakorta útszéli modortalansággal és vádaskodással a mozgalmat sajátjaként kezelő Gizella. Mindezt a Mester szó nélkül tűrte, szükség esetén maga is besegített. Ha pedig a célszemély netán fölháborodni mert ezen, akkor aztán a keresztvizet is leszedték róla: pillanatokon belül vált az illető KGB- vagy Moszad-ügynökké, MSZP-s besúgóvá, ellenséges téglává, exávóssá, III/III-as besúgóvá, netán homoszexuálissá. A legjobb esetben pénzéhes, tehetségtelen pancserré”.

Gizella asszony és annak rokonságából, jó ismerőseiből verbuvált léhűtő társulat Csurkát rendszeresen félrevezette, a valós tényeket számára meghamisította. Szőcs könyvének olvastán az embernek eszébe jut a nagyon beteg, idős, a Kremlben magát elbarikádozó Sztálin, akinek elvtársai mindennap kinyomtatták a Pravda külön, kizárólag a nagy vezér számára készült számát, amelyben kizárólag pozitív eseményekről olvashatott:

„Csurka túlértékelte magát is, és a pártját is, ami azért történhetett meg, mert, noha alapvető hajlama is a visszavonultság, 1998 és 2002 között, szinte hermetikusan elzárva élt a valóságtól: leveleit, telefonjait, faxait, üzeneteit, a jó és rossz híreket csak akkor kapta meg, ha titkársági apparátusa – ez Papolczy Gizella fennhatósága alatt működött – elé tette. Csakhogy munkatársai általában kímélték őt a kedvezőtlen hírektől, miközben elhalmozták pozitívumokkal, ő pedig vénasszonyos módon elhitt minden hízelgést és dicséretet” - írja Szőcs Zoltán.

A Gizike-jelenség rejtélyének föloldására Szőcs Zoltán sem ajánl biztos megfejtést, ám az ezzel kapcsolatos gondolatai mindenképpen figyelemre méltóak:

„Élettársa tégláról téglára mindent leépített, ami egykor Csurka szellemi katedrálisa volt, csakhogy ezt megtenni nem lehetett volna az érintett politikus vétkes és végzetes asszisztálása nélkül. Nézem a romokat, de nem csak az egykori várkapitányt sajnálom, hanem a becsapott, átvert tízezreket, százezreket, akik hittek benne, követték, szavaztak rá, tapsoltak neki, s akik közül nem kevésnek a karrierje ment rá arra, hogy miépesnek vallotta magát. (…) Lehetett Csurka István a MIÉP megálmodója és létrehozója, alfája és ómegája, szellemi gyökérzete és politikai alapzata, de a párt történetének legnagyobb enigmáját mégis Papolczy Gizellának hívták. Mai szemmel, immár a MIÉP holtteteme fölött visszatekintve a múltba, azt kell mondanom, hogy Gizella legalább annyira felelős minden jóért és rosszért, ami ebben a pártban valaha is történt, mint az elnök. Vagy még inkább”.

Sok minden mást lehetne még idézni Szőcs Zoltán könyvéből, de utoljára azt a részt hagytuk, amelyben az író némi magyarázatot ad arra, hogy Csurka miért mocskolta olyan hevesen a Jobbikot, a 2010-es választásokon a Fidesz egyetlen számba jöhető jobboldali ellenfelét:

„Úgy csüng a Fideszen, mintha szócsöve lenne, és már régen semmi más nem érdekli, csak az Orbán melletti kiállás. Beszélik – de mondta ő maga is jó néhányszor rejtélyesen -, ígéreteket kapott magas kormánykörökből egy színházra. Ennél hőbb vágya már nincsen is: mindennél jobban szeretné ezt a színházat, ahol saját új darabjait szándékozik bemutatni. Tavasszal, a születésnapi vacsoráján (2011. márciusában – a szerk.) annyira biztos volt a dologban, hogy be is jelentette, mint lezárt tényt. E mézesmadzag teátrum ára nyilvánvalóan a Fidesz politikájának teljes elfogadása, propagálása, kiállás mellette, de minimum: nem kritizálása. A Magyar Fórum egy éve érezhetően e cél érdekében funkcionál. Szerintem csak ámítgatják, sosem fog színházat kapni. Jó okkal hiszem viszont, hogy az én dicstelen elnémításom is egy hatékony lépés volt színháza kiérdemlése felé”, írja előrelátó érzékkel Szőcs Zoltán még Csurka életében.

Hargitay Kázmér – Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Meghalt Csurka István - halottról jót vagy semmit?

- A III/III-as Csurka jelentéseket is írt - itt a 6-os kartonja