2025-ben a politikai spektrum jobbszéléről valósággal berobbant a konzervativizmus főáramlatába, jórészt a Tucker Carslonnak adott bombainterjújának köszönhetően, learatva évtizedes politikai aktivizmusának gyümölcseit. Hosszú évek cenzúrázása és feketelistázása után egymás után kapott szót a legnézettebb politikai talkshaw-kban és podcastekben (Jake Shields, Candace Owens, Dinesh D’Souza, Destiny, Glenn Greenwald, Sneako, Piers Morgan, Richard Spencer, Steven Crowder, Bradley Martyn, Jack Neel, Theo Von stb.), immár megkerülhetetlen tényezővé válva, akivel befolyásos véleményvezérként a választások alkalmával is számolni kell. Olyannyira, hogy a fiatalokra, főleg a fiatal férfiakra gyakorolt hatása révén adott esetben akár eldöntheti azok végeredményét is.

Még a balliberális-cionista The New York Times is azt mondja róla, hogy rossz ugyan, de „rendkívül fontos” személyiség, aki a neokon-cionista Commentary szerint „a bolygó legveszélyesebb eszméit terjeszti”.

Üstökösszerű felemelkedése valóságos pánikhullámot váltott ki a lakájmédiában, a legnagyobb lapok egymással versengve igyekeztek a földbe döngölni, nem riadva vissza a leggroteszkebb túlzásoktól sem a szerintük általa megtestesített aktuális főgonosz gyakran apokaliptikus hangvételű leleplezésében. A róla megjelentetett, karakter- és karriergyilkosnak szánt cikkek címei önmagukért beszélnek.

Ami politikai-ideológiai krédóját illeti, Fuentes szeretné megőrizni az Egyesült Államoknak az általa „fehér demográfiai magnak” nevezett népességét. Magát „reakciósnak” írja le, és azt az elképzelést hirdeti, hogy az országnak a fehér emberek hazájának kell lennie, gyakran figyelmeztetve a nagy népességcsere „összeesküvés-elméletre”. Hagyományos katolikusként azonosítja magát, és keresztény központú kormányzást támogat. Elutasítja a „zsidókereszténység” fogalmát, azzal érvelve, hogy Amerika fehér keresztény nemzetként jött létre, és ismét azzá kellene válnia, ahol a nem keresztények – különösen a zsidók – nem tölthetnének be hivatalokat vagy nem gyakorolhatnának befolyást. Autokráciát és egy „katolikus monarchiát” vagy jó értelemben vett „katolikus tálib uralmat” támogat. Csodálatát fejezte ki Hitler, Mussolini és Sztálin iránt. Teljes bevándorlási moratóriumot és remigrációt (a bevándorlók kitoloncolása) követel a fehér többség fenntartása érdekében. Prominens holokauszttagadó, aki egy vicces „süteménysütés” hasonlattal kérdőjelezi meg a holokauszt hivatalos áldozati számát. Gyakran a „szervezett zsidóságot” hibáztatja a társadalmi problémákért, és „szent háborút” hirdet a zsidók ellen. Magát „büszke incelnek” és a férfi felsőbbrendűség hívének nevezi, azzal érvelve, hogy a nőket meg kellene fosztani a szavazati joguktól, mert túl érzelmesek a politikához. Emellett radikális LGBTQP-ellenes nézeteket népszerűsít. Izolacionista, „America first” álláspontot képvisel, ellenzi az Izraelnek nyújtott amerikai segélyeket. Az Egyesült Államok kormányát „zsidó megszállás alatt állónak” (ZOG) látja, és ellene van minden olyan külföldi beavatkozásnak, amely szerinte nem szolgálja a fehér keresztény érdekeket.

Miután a cenzúra részben kudarcot vallott, a cionisták változtatnak a taktikájukon, és a közösségi platformok „portaszolgálatát” felcserélik az intézményekére, vagyis igyekeznek megakadályozni, hogy bárki, akit antiszemitának tartanak, fontos pozícióba kerüljön. Fuentesnek ezért van egy ellenstratégiája, amely Antonio Gramsci olasz kommunista teoretikus „hosszú menetelés az intézményekben” metapolitikai doktrínáját másolja, türelemre és fegyelemre intve követőit, és arra biztatva őket, hogy épüljenek be ezekbe az intézményekbe, és kerüljenek politikai döntéshozói pozíciókba. Becslése szerint ez körülbelül 20 év alatt valósulhat meg, és azzal érvel, hogy a valódi hatalom nem az online tömeges haragban rejlik, hanem az állam bürokratikus gépezetének megszállásában, a ténylegesen politikát alakító alkalmazottak, agytrösztök és kommunikációs guruk meghódításában.

Arra buzdítja a groypereket, hogy folytassák tanulmányaikat, és fussanak be kormányzati karriert, hogy belülről építsék ki ezt a hálózatot, amelynek célja szerinte az, hogy Washingtonban „a mi embereink” töltsék be a pozíciókat, és ideológiailag összehangolt, Izrael és a globalista befolyás ellen fellépő kormányzatot hozzanak létre. Ezt a jobboldalon folyó polgárháború „következő védelmi vonalaként” fogalmazza meg: a hatalom visszavonul az intézményi ellenőrzésbe, miközben az ő mozgalma az alulról jövő (grassroots) legitimitás és a beszivárgás révén halad előre. Lényegében egy fegyelmezett, karrierorientált politikai hatalomátvételre szólít fel a puszta online agitáción túllépve.

Némi jogos gyanakvást azért ébreszthet, hogy valaki az ország leginkább elítélt, cenzúrázott és kitaszított figurájából egyik napról a másikra a mainstream média „kedvencévé” válik, mert ez általában nem így működik. Persze rengeteg motiváció lehet arra, hogy platformot biztosítsanak neki. A liberálisok arra akarják használni, hogy félelemkeltő eszközként szolgáljon, és hogy gyengítsék vele a republikánus establishment hatalmi pozícióit. A republikánusok hozzá akarnak férni a követőihez, és lassan megpróbálják beolvasztani a mozgalmát. Amikor valaki ekkorára nő, hogy még a csapból is ő folyik, azt az establishment már nem tudja figyelmen kívül hagyni. Piers Morgan úgy működött, mintha egy 20 éves szoftveren lenne, és azt gondolta, hogy a régi idióta elhallgatós módszerek hatékonyak lesznek, de Fuentesszel szemben az internetnek köszönhetően csődöt mondtak. Az olyanok pedig, mint Tucker Carlson, sokkal rafináltabbak, és megpróbálják őt képletesen „kiherélni”, a radikalizmusát mérsékelni, a programját szalonképesebbé finomítani, és a hagyományos konzervativizmushoz édesgetni. Majd a jövő eldönti róla, hogy csak egy mesterségesen felfújt, efemer médiaképződmény, akinek az ellenfelei szeretnék látni, vagy egy korszakos politikai fenomén, akinek a hívei remélik, és akire a jövőjüket építik.

Mindenesetre az általa egész évben diktált rohamtempó után még az év végére is maradt benne annyi szufla, hogy zeneszámok egész sorozatát inspirálja egy Danny Finkelstein nevű „lord” holosztoriján poénkodva, aki szerinte holokauszttúlélőként piacosítja magát, és ennek köszönheti a „peer” címét is, noha a mamájából nem lett lámpaernyő, a papájából pedig szappan.

Az utóbbi két hétben aztán a „Me mum died in the holly” című fergeteges slágerparódia különböző (techno, irish dance, soul, gospel, rap, punk, english folk, rave, disco, kpop, rajzfilmzene stb.) zenei műfajokban készült feldolgozásai valósággal elöntötték a Twittert és a Youtube-ot.