Szilágyi Iván Péter

Az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz Szilágyi Iván Péter. Mi pedig, mint minden, a magyarsághoz intézett bocsánatkérést, ezt is közzétesszük.

Kertész Imrének az antiszemitizmusra hajlamos magyarok szemében egyetlen, de annál nagyobb bűne van: zsidóként kritizálni meri Magyarországot, a múltat, a vészkorszak magyar közreműködéssel végrehajtott népirtását és az azzal való szembeNEMnézést. Ha nem lenne zsidó és Nobel-díjas (irigység-faktor: "Miért nem egy igazi magyar kapta?"), hanem csak magyar (azaz etnomix), nem bántanák ennyit. Akkor kritizálhatná ezt a bűntelen, tiszta népet.

De a zsidónak magyar ügyekben kuss a neve: „Örüljön, hogy eltűrjük, hogy itt lehet!"-mondja a bunkó náci, aki három értelmes sort sem képes leírni, veri feleségét és kulcsot akaszt gyereke nyakába. Kurva büszke magyarságára, de ő, onnan a kültelki, agyonbagózott kocsmából akarja eldönteni, hogy ki számít magyarnak és ki nem. Miközben mindig megbukott a suliban történelemből és ősei fele bevándorló sváb, szlovák, román volt.

Kertész Imre nem érti, amikor megkérdezik tőle: magyarnak érzi e magát? Számára ez természetes, nem kérkedik vele, de nem is büszke rá. Tizenévesen járta meg Auschwitz és Buchenwald poklát, elárulta és kivetette hazája. Joga van sértettnek lenni, de ettől még nem hazaáruló. Ha az lenne, rég letojná, hogy mi történik szülőföldjén.

Kertész Imre bátrabb magyar, mint az őt kritizáló kurucok. Őszinte mer lenni hazájával és kitartott mellette még a legnehezebb időkben is.

Képes megbocsátani, ha őszinte megbánást tapasztal: a németekre például rég nem neheztel, mert a sunyi (el)hallgatás helyett mertek elnézést kérni. Szembenézni gyalázatos múltjukkal. Jó magyar, aki több más értelmiségivel együtt bátran kiállt a magyar nyelvű oktatás bevezetéséért a Babes-Bolyai Egyetemen és ugyanúgy elítéli a kommunizmust, mint a nácizmust.”

Amint arról néhány órával ezelőtt a Kuruc.info beszámolt (lásd alább), Szilágyi Iván Péter, több zsidó újság szerkesztője fölmondott az őt foglalkoztató Mazsihisznek, mert saját nyilatkozata szerint ezután katolikusként és magyarként akar élni. A zsidó reakció, amint az várható volt, nem sokáig váratott magára. A külvilág számára is megismerhető első vélemény a Szentföldről, Naftali Kraus koszorús újságírótól és önjelölt prófétától érkezett.


Naftali Kraus izraeli újságírót Hiller István volt oktatásügyi miniszter két és fél esztendővel ezelőtt a Pro Cultura Hungarica-emlékplakettel tüntette ki Netánjá izraeli városban. Magyarán, Hiller haver házhoz vitte a kitüntetést. Krausnak legalább egy tucat könyve jelent meg magyar nyelven Magyarországon, s a világhálós naplójának tanúsága szerint az Új Élet című kétheti lap munkatársa, valamint az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) honlapja több rovatának a vezetője. Kraus véleménye egy ilyen faji kérdésben éppen ezért mindenképpen figyelemre méltó.

Naftali Kraus Az áldozat visszatér című Tolerancia Díj-gyanús, Budapesten kiadott önéletrajzi könyvében már korábban kifejtette, hogy a magyarok és a zsidók közötti vegyes házasság gyakorlata tulajdonképpen olyan mocsár és hínár, amely még a holokausztnál is nagyobb csapást jelent a zsidóság számára. A vegyes házasság területén Naftali Kraust tehát nyugodt lélekkel nevezhetjük kiváló szakértőnek. Nem meglepő, hogy alig néhány órával a vegyes házasságból származó Szilágyi Iván Péter újságíró fölmondása után Naftali Kraus a Talmuddal és egyéb gyűlöletirománnyal fölfegyverkezve Tel-Avivból sietett a haverja, Feldmájer Péter megtámogatására.

Kraus a magát „negyed zsidóként” meghatározó (lehet, hogy a Síp utcában felet mondott a róse – M. Á.) Szilágyi Iván Péter pálfordulására reagálva a világhálós naplójában többek között ezt írja: „A csaló gójnak (mármint Szilágyinak – M. Á.) igaza van: zsidónak születni kell. A szerencsétlen vegyes házasság e korcs terméke válólevelet adott – végre, hál' Istennek – a zsidóságnak”, írja öles betűkkel a tel-avivi újságíró, majd a Mazsihisz megtámogatására szánt mondandóját így folytatja: „A csaló gój, aki évek óta próbálja zsidónak kiadni és eladni magát, végre belátta, hogy ez nem megy, és válólevelet adott annak a zsidóságnak, amelyhez soha nem tartozott”.

Mikó Áron – Kuruc.info

Szilágyi Iván Péter (SZIP) a Szombat, a Mazsihisz.com és az Új Élet című hazai zsidó kiadványok ismert újságírója. A magát apai ágról negyed zsidónak valló Szilágyi, nem tudni miért, de bedobta a törölközőt, azaz fölmondott Zoltai Gusztávnak. Világhálós naplóbejegyzése szerint azért, mert hiába próbált jó zsidó lenni, s ostorozta a jobboldalt – így a Kuruc.infót is –, énjének magyar és katolikus oldala felülkerekedett benne.

Szilágyi Iván Péter alábbi „búcsúlevele” a Kósersrác.blogon pestipeti nicknéven látott napvilágot:

Cirka tíz éve apám zsidó származása előtt tisztelegve, gyökereimet kutatva jelentkeztem az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemre. Izgalmas utazás volt, de csak egy állomás. Nem a végcél. Nemsokkal később a Szombatban jelentek meg cikkeim, majd az Új Élet rendszeres szerzője lettem. Sajtósikereim ellenére sosem tudtam igazán beilleszkedni a balliberális és erősen szocialista elkötelezettségű zsidó vallásos és világi mainstreambe. Se vallási, se ideológiai értelemben nem adtam fel neveltetésemet, hátteremet. Hazáját szerető konzervatív demokrataként éltem életem és próbáltam megélni a zsidóságot. Nem ment, kilógtam a sorból. A XX. század által megkínzott zsidóság és főként idősebb tagjai szemében a jobbos eszmék mindig gyanúsak és veszélyesek lesznek.

Sok támadást kaptam az utóbbi években: egyesek gójoztak, mások zsidóztak, és szinte senki sem értett meg. Nem is csoda... Keményvonalas jobboldali keresztapám templomjáró ember volt, gyakorolta és megélte kereszténységét. Budán, az I. kerületben lakott és csodálatos emberként élt. Példája mindig hatással lesz rám. A szülői háttér, azaz, az engem mindig is elhanyagoló, de általam mégis rajongott apám zsidósága sok kor- és sorstársamhoz hasonlóan 18 éves koromban jött fel bennem. Elkezdtem érdeklődni gyökereim iránt – túl későn. Zsidónak születni kell. A gimnázium elvégzése után mégis az ősi vallás felé fordultam. Naivan elhittem, hogy lehetek keresztény és zsidó egyszerre. Mostanra ráébredtem, nekem ez nem megy. "Nem lehet egyszerre két istent szolgálni!"- bölcs barátom annak idején figyelmeztetett. Igaza lett.

Máma felmondtam a Mazsihisz lapjánál, otthagyom a hitközséget. Döntöttem. Zsidó tárgyú cikkeimre, barátaimra és tanítóimra büszke vagyok és leszek, de nem tudom és akarom megtagadni keresztény gyökereimet. A két vallást együtt hinni csak tudathasadáshoz és lelki töredezettséghez vezet. Nemes, de irreális cél.

Hitet nem lehet úgy váltogatni, mint egy alsónadrágot. Ha elvek és meggyőződés nélkül betértem volna a zsidóságba és rabbi lettem volna, nemcsak keresztény, hanem zsidó barátaimat is becsapom és megtagadom. Van, amikor dönteni kell. Sajnos nekem ez tíz évembe került... Valamit csinálj 100 százalékosan, vagy sehogy! Érdekből, pénzért semmiképpen. Egynegyed, apai zsidóságom mindig is fontos lesz számomra, lélekben és elveimben azonban sokkal közelebb érzem magamhoz a kereszténységet és etikáját.

Az elmúlt években, a Mazsihisz munkatársaként csodálatos és keserű élmények egyaránt értek. Harag nem maradt bennem, viszont néhány megfontolandó tanulságot levontam: Sosem fogadott be teljesen a zsidóság, de belátom, én sem tettem meg mindent ezért. Nem éreztem teljesen magaménak a zsidóság útját, annak ellenére, hogy vonzott és kíváncsivá tett. Zsinagógáinkban szívesen látott vendég lettem, de nem hívő. Istenhez ezen a valláson keresztül nem sikerült eljutnom - amellett, hogy a zsidó közösség hagyományhűsége és folklorisztikus gazdagsága mindig lenyűgözött.

Modern, liberális világunkban lehet, hogy idegenül hangzik, de a keresztény-zsidó vegyes házasságok jóhoz és jóra nem vezetnek. Sem a vegyes hátterű, és emiatt szorongó és megkeveredett gyerekek, sem az egyes vallások fennmaradása szempontjából.

A magyar neológ zsidóságnak van múltja és vannak, akik jól megélnek ebből. Politikai eszközként felhasználva a Soá túlélőinek félelmeit. Helytelen és visszataszító gyakorlat, amely tovább szítja a zsidóság elleni indulatokat. A baloldalnak végre le kellene venni „óvó kezeit” a zsidóságról, a jobboldalnak pedig kivetni magából azokat, akik rasszista nézeteket vallanak.

Nem minden baloldali ember filoszemita és nem minden jobboldali antiszemita. Sokfélék, sokféleképpen gondolkoznak a zsidóságról és Izraelről. Nem minden kritikus hang ellenséges, sőt: néha sok igazság van bennük. Akár Izrael, akár a zsidó értelmiség kétes megnyilvánulásaival kapcsolatban.

Jelenlegi formájában a Mazsihisz halálra van ítélve, elöregedett és hitelét vesztette. A közvélekedéssel szemben ez nemcsak Zoltai Gusztáv eredendő bűne, más vezetőket jóval nagyobb felelősség terhel. A magyar zsidóság neológ ága új, jobb, szerényebb és bölcsebb elnököt érdemel. A zsidóság nem egyenlő a Mazsihisszel és képviseletét nem sajátíthatja ki egyetlen, egyre inkább elnéptelenedő irányzat. Ha a Síp utca nem képes megváltozni és új, fiatal arcokat, vezetőket helyzetbe hozni, helyét át fogják venni a sokkal dinamikusabban fejlődő és aktívabb lubavicsi hátterű irányzatok.

Újságírói munkám során sok értékes és jó zsidó emberrel ismerkedhettem meg. Köszönöm segítségüket, kritikáikat, tanácsaikat vagy intelmeiket: Egri Oszkár, a Hegedűs Körzet elnöke, Vadász Gábor, a Dózsa Körzet elnöke, Gádor György Páva utcai elnök, Schőner Alfréd főrabbi-rektor (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem), Streit Sándor budapesti elnök, Kardos Péter főrabbi-főszerkesztő, Raj Tamás, Domán István, Deutsch Róbert, Lőwy Tamás és Schőnberger András főrabbi urak, Klein Ervin és Fekete László főkántor urak, Deutsch Gábor, Oláh János és Szécsi József tanár urak, Heisler András és Tordai Péter elnök urak, Nógrádi Gergely kántorjelölt, és még sokan mások... Elnézést, ha valakit kihagytam volna!

Külön ki kell emelnem fiatal rabbijainkat és agilis körzeti elnökeinket, nagyon sok múlik rajtuk. Jóval több, mint a lejáratott és lejáratódott országos vezetőkön. Hangsúlyozom, nem a sokak által démonizált Zoltairól beszélek. Vannak hibái és elszólásai, de sokat köszönhet neki a magyar zsidóság. Más vezetőkkel szemben, akik sokat köszönhetnek a zsidóságnak... A körzeti elnökök érintkeznek közvetlenül és sokszor önzetlenül a zsidósággal.

A zsidó értelmiség normális és józan részéből ki kell emelnem a Szombat szerkesztőinek egy részét, a Judapest, az Izraeli Kulturális Központ, a Bálint Ház és a budai Micve Klub vendégeit és szervezőit. Öröm volt megismerni őket, benneteket! Külön kell szólnom Naftali Krausról, aki blogjában számtalanszor megtámadott és sokáig igencsak gyűlöltem. Ma sem tudom szeretni, de becsülöm, mert minden üldöztetés és nehézség ellenére is kitartott ősei hite mellett.

A magyar zsidóság és az én útjaim tehát szétváltak. Szomorú vagyok, de ennek így kellett történnie. Sosem fogom megtagadni zsidó származásomat, azonban keresztény-konzervatív neveltetésem fontosabb zsidó gyökereimnél. Az embert végigkísérik gyermekkori elvei, a szülői ház értékei és tanításai. Hiába próbáltam jó zsidó lenni, hiába ostoroztam sokszor a jobboldalt és kerestem utat az „antifasiszta” erőkhöz, szívemben mindig is makacs, kérlelhetetlen, forrófejű vad magyar maradtam. Hagyományőrző, patrióta figura. Én választottam. Visszatérek katolikus gyökereimhez. Elhagyom a zsidó sajtót, de sosem felejtem el, amit láttam és tanultam.