Az eset több minden miatt érdemel figyelmet. Kezdjük az elején. Portálunk már akkor megfogalmazta kételyeit az állami verzióival szemben, amikor a gyilkosokat még csak el sem kapták. Nem egyszer tettünk közzé olyan jellegű cikket, amelyekben vagy mi, vagy olvasóink fejtették ki, hogy miért is gyanús ez az egész orkgyilkolós történet. (Például ITT,  ITT  és ITT )

Aztán jött a bombahír: elkapták a cigányokat sorozatban gyilkolókat. Amint azt portálunk már akkor melegében megfogalmazta, túl gyanús, túl tökéletes ez a "fogás",  köztük olyan eddig ritkán hallott bizonyítékokkal, mint a telefonhívások helyszíneinek elemzése (ami elég fura, tekintve, hogy adott esetben több ezer hívásról lehet szó), DNS-minták (ami szintén érdekes, hisz hogyan találták meg a helyszínelők a cigányputrik környékén órákkal később az elkövetőkhöz kapcsolható olyan tárgyat, ami DNS-mintát is szolgáltathat, illetve, ha ennyire profik, akkor miért nem tudták korábban elfogni őket) pedig tovább erősítette kételyeinket. Valami túl fényes ebben a történetben, azaz a rendőrségi verziók túl dicsőnek állítják be saját magukat, miközben túl butának az elkövetőket. Nem véletlenül tartotta magát oly mereven – még az elkövetők elfogása előtt – az a nézet, hogy a cigánygyilkosságokat valamely külföldi titkosszolgálat hajtotta végre, akár a saját személyes ügynökein, akár úgy, hogy agyafúrt módon magyarokat vesz rá, terel ebbe az irányba. A cél – ezen vélekedések szerint – hogy Magyarországon polgárháború robbanjon ki a cigányok és a magyarok között, ami hazánkat oly mértékben legyengítené, hogy minden különösebb ellenállás nélkül lehetne befejezni a gyarmatosítást.

A fenti elmélet természetesen az összeesküvés-elméletek kategóriájába sorolható, ám nem mehetünk, mehettünk el szó nélkül mellette. Túl sok ilyen elméletről derült ki, hogy igaz. Azt viszont, hogy a négy debreceni srác mögött állnia kell még valaminek, valakiknek, azt még a letartóztatásuk után is sokan elhitték. Olyan emberek szólaltak meg az ügyben, mint például Sándor István, Papa, egykori főzsaru, aki azt nyilatkozta, hogy a cigánygyilkosok tulajdonképp bérgyilkosok, azaz fizetséget  kapnak tetteikért. Legalább két okom van rá, hogy odafigyeljek Sándor Istvánra:

 - Az egyik, hogy mint egykori zsaru a rendszert sokkal jobban ismeri, mint én, így a véleménye sokkal inkább megalapozott, mint egy magamfajta oknyomozó újságíróé. Márpedig, ha ő bérgyilkosokat vizionál, akkor érdemes elgondolkodni legalább azon: vajon minden bűnös rács mögött van már?

 - A másik indokom: ha van valakinek oka, hogy tereljen, akkor az állam, pontosabban a nyomozást végrehajtó szervek. Ki ne tudná ezt jobban megtenni, mint Papa, akinek még a szélsőjobboldalinak nevezett körökben is van némi hitele (ezalatt azt értem, hogy hamarabb hisznek neki, mint Drazsé elvtársnak). Ha pedig terelni akart, akkor miről kívánta elvezetni a köz ki sem alakult figyelmét?

Nos, akármi is legyen Papa indoka, a Kuruc.info mindvégig a kételkedés talaján állt, hogy ezzel a képzavarral éljek. Nem hittük, hogy minden úgy történt, ahogy azt a zsaruk állítják, és a honi sajtóval szemben meg is fogalmaztuk ezen kételyeinket. Talán ezért is érdemeltük ki Bayer Zsolttól azt, hogy minket a cigógyilkosok barátjának, védőinek tekintsen. Igaz, Zsoca véleménye kevésbé érdekel minket, mint a mormonok vécézési szokásai, ám azt a kérdést mi is feltettük magunknak, miért hallgat a sajtó az egyre nyilvánvalóbb képtelenségek láttán. Amit mi is láttunk, látunk  – hihetetlennek tűnt, és tűnik ma is, hogy négy debreceni szkinhed átveri az FBI-t, az ORFK, az NBH-t és mint utólag kiderül, a KBH-t is –, miért nem látják ők is, és miért hallgatnak? Sőt miért kezdték el kórusban a rasszistázást, mintha már hónapokkal előre meg lett volna írva a vezércikk arra az esetre, ha a gyilkosok szkinhednek bizonyulnak.

Jól tettük, hogy ezen az úton haladtunk. Tavaly, augusztus 29-én robbantott a Kuruc.info. Dokumentumokkal igazoltuk, hogy Cs. Istvánt beszervezte a KBH, valamint azt is, hogy K. Istvánt szoros megfigyelés alatt tartotta – később az is kiderült, arról is tudomásuk volt, hogy az illető vad fegyvervásárlásba akar kezdeni. Aztán, a dokumentumok tanúsága szerint, K István ügyét lezárják, ő pedig vad cigánygyilkolásba kezd, miközben több hónapon át az összes magyar szolgálat, valamint a hírhedt FBI is őt keresi. Kiderült, hogy Cs. István már 2006 ősze óta jelentett bajtársairól, hol ezt, hol azt. Vajon nem ő jelentette, hogy K. István fegyvervásárlásba kezd, innentől kezdve pedig szigorúan titkos ügynökként ott volt a srácok mellett, amíg azok lebukása nem lett hasznos az állam számára? Vagy másképp fogalmazva, amíg a gyilkolászás hasznos volt Drazsé elvtársnak és kollégáinak? Túl eredeti, esetleg paranoiás összeesküvés-elmélet ez a gondolat? Ha igen, na és?

Egyetlen vezető sajtóorgánum voltunk – és vagyunk –, amelyik kételkedni merészelt – és mer a mai napig – az üggyel kapcsolatos hivatalos verziókban. Mi tettük közzé először és egyedüliként a bizonyító erejű dokumentumokat, amelyek utóélete szintén izgalmas kérdéseket vet fel. Petőfi Attila, a nyomozást irányító egyik rendőr szerint nem a titkosszolgálatok állnak a gyilkosságok hátterében. Érdekes ellentmondás, hogy a portálunk által közzétett dokumentumok miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát is összehívták, portálunk is napirendre került. Ha nem érintettek, akkor miért volt erre szükség? A Budaházyék elleni ügyben bizonyítékgyártással lebukott Draskovics pedig terelni próbált, hogy az általunk közzétett dokumentumok nem valódiak, igaz, belebonyolódott saját hazugságába, hogy így derüljön ki, mégiscsak valódiak azok a fránya dokuk. Aztán egymást kezdték vádolni a szolgálatok, mi pedig azon gondolkoztunk: tényleg ezek kell minket megvédjenek, vagy inkább terelni próbálnak?

Tovább borzolta a kedélyeket az is, hogy az egyik tetthely közelében, de legalábbis megvizsgálásra érdemes helyszínen igazoltatta Cs. Istvánt egy járőr, pont akkor, amikor orkölésből tartottak hazafelé. Vicces, nem? És mindez csak akkor derül ki, amikor már lebuktak, a több ezer telefonhívás kielemzésekor nem jutottak arra a nyomozók, hogy talán a környékbeli igazoltatásokkor megszületett adatokat is érdemes lenne kielemezni, így talán mindenkinek feltűnt volna, hogy négy szkinhed akkoriban utazgatott együtt, egy autóban, éjnek idején, amikor nem messze az igazoltatás helyszínétől lelőttek egy cigányt. Vagy talán történt ilyesmi, csak eltussolták, hisz szükség volt még a bandára, hogy tovább növelje az amúgy sem alacsony feszültséget a cigányok és magyarok között? Meredek következtetés, de gondoljunk vissza a bizonyítékhamisító „igazságügyi” miniszterre, Drazséra, és tegyük fel a kérdés: olyan elképzelhetetlen lenne ez hazánkban?

Ahogy az sem elképzelhetetlen, hogy Cs. István irányított beépülése tette lehetővé, hogy a Gyurcsány-rezsim saját túlélésének, fényezésének érdekében egy alkalmas pillanatban előhúzhassa a cigánygyilkosok lefülelését, akik – minő véletlen – szkinhedek, olyannyira azok, hogy a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjai, Tórát is égettek már (mellesleg erről az információról is kiderült már, hogy hamis), és az interneten minden lehetséges fórumokon céloztak arra, hogy nem szeretik az orkokat. Erre rímel az is, amit az egyik gyanúsított, a banda fejének tartott K. Árpád írt a sajtónak a börtönből. Persze joggal tehető fel a kérdés: kell-e hinni egy gyilkosság vádjával előzetesben ülő szkinhednek? Nos, én hajlamos vagyok igazat adni neki, azaz inkább az ő verzióját meghallgatni, mint az állami szervek ki tudja hányadik és ki tudja milyen hamar megdőlő elméleteit.

Ha K. Árpád sorait komolyan vesszük, akkor tényleg nehéz a helyzet. Ugyanis ebben az esetben ott tartunk, hogy akkora nemzetközi blamázs lenne a megvádolt fiúk szabadon bocsájtása, hogy már csak emiatt sem fogják erőltetni az ügy tisztázását. Ezt nemcsak én gondolom így, hanem a szélsőjobboldal iránti szimpátiával egyáltalán nem vádolható Tarjányi Péter is, aki szerint roppant kínos lenne, ha kiderülne, hogy a Gyurcsány-kormány szolgálatai is érintettek az ügyben. Nem hinném, hogy véletlenül röppent fel ez a verzió a sajtóban.

Akárhogy is, sok víznek kell még lefolynia a Dunán, amíg ebben az ügyben tisztán fogunk látni. Minket pedig némi büszkeséggel tölt el, hogy portálunk az elejétől fogva kétségbe vonta a rendőrségi verziót, és a dokumentumok bemutatásával meggátoltuk az ügy eltussolását.

(Florian Geyer)

– Nem tudom, miért én lettem ennyire érdekes. Talán a KBH-kapcsolatom miatt, vagy azért, mert a többieknek addig sem kell olyan kérdésekre válaszolniuk, amelyek kellemetlenek. A két utolsó helyszín közelében valóban én tettem le őket, és a helyszíntől jóval távolabb kellett őket felvennem. Ha volt is ott még más, én nem láttam és nem is láthattam, nekem erről a többiek sem beszéltek.

– Nem tudom, Ny. Évának mit mondtak. Én a Tiszalökről hazavezető útra nem emlékszem, csak néhány részletet tudok felidézni. Nem hallottam, mit beszéltek, milyen magyarázatot adhattak. Nekem is mutattak olyan képeket a nyomozás során, amik számomra ismeretlen házakat ábrázoltak, és állítólag Árpi gépéből kerültek elő. Én is hallottam olyat tőlük, hogy meg kellene leckéztetni a polgármestert.

– Védőmmel tanulmányozzuk az iratokat. Szerintem ha Ny. Éva kötött is alkut, az nem valószínű, hogy kiderül az iratokból. Védőm elmondta, hogy az ilyen alkuk államtitoknak minősülnek, tehát legfeljebb olyat láthatnánk, hogy „kivonat a különösen védett tanú vallomásáról”. Az, hogy én alkudtam volna a társaimra, eléggé érdekes feltételezés. Nem itt lennék akkor több mint egy éve… Ha így lett volna, gondolja, hogy mint nyomravezető és segítő csak ülök itt, és nem mondom el senkinek? Hagyom, hogy emberölésben vádoljanak bűnsegédlettel? Odáig viszont még nem jutottunk el az iratokban, hogy én hogyan kerültem képbe, illetve miért engedtek el. Engem is ez a rész érdekel a legjobban.

– Tény, hogy nem fordultam hozzájuk.De én nem voltam a dolgokba mélyen beavatva Árpiék részéről. Nem tudhattam, hogy vannak-e mások is. Amikor rájöttem, mit csinálnak Árpiék, nagyon féltettem a családomat: fenyegetések, utalások, félszavak hangzottak el, amelyekből – nyilván mert nem tudtam semmit ellenőrizni – az jött le, hogy ha ők buknak, bukunkmi is, és lesznek, lehetnek mások is. Ebből én azt vontam le, hogy ha én buktatom le a társaimat és ez kiderül, márpedig miért ne derülne ki, ott, ahol minden „szivárog”, nagyon nagy bajba kerülhetünk. Nem okosabbnak, hanem talán bátrabbnak vagy naivabbnak kellett volna lennem, nem tudom. Az biztos, hogy bár én bele sem akartam kerülni ebbe a csapatba, ki is akartam szállni, nem mertem konkrét lépéseket tenni. Nem a cigányellenesség volt az okom… Nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje – ennyi a véleményem az ön véleményéről. Nem volt a helyemben, ha ott lett volna, és én mondom utólag ugyanezt, kíváncsi lennék a válaszára.

Önnek szerencséje van, nem ön volt ebben a helyzetben. A tartótisztes, KBH-s vonalat már védőm többször elmondta az elmúlt két hétben, lerágott csont. Az meg már a „pontos” tájékoztatás, hogy kiről mit jelentettem és mikor, mert persze ezt is a „valóságnak megfelelően kiderítette a média”. Úgy tűnik, a valóság nem elég szenzációs, tenni kell hozzá. Katona koromban megkerestek. A tiszalöki eset után is, mert ekkor már minden szerv próbált valami nyomot találni. Elmondtam Árpinak, hogy lesz ilyen találkozó. Mondtam, hogy nem mondok semmit a tisztnek. Erre jött az, hogy ha tudják, hogy engem kereshetnek, nem vonnak bele a dologba. Én biztos lettem abban, hogy bár elengedni nem fognak, de nem vonnak be több balhéba, szem előtt leszek, de balhéba nem visznek. A tisztnek nem is mondtam semmit, de Árpiéknak sem a tisztről, holott tudtam, kicsoda, hol lakik, mi a száma stb. Áprilistól augusztusig próbáltam függetlenedni, de szem előtt voltam. Kiállhatatlan lettem a családommal, azt terjesztettem, elegem van belőlük, megyek munkát keresni a Dunántúlra, esetleg külföldre, azt akartam, ez jusson vissza Árpiékhoz is. Gondoltam, így védhetem meg a családomat. Szeretnék tisztázni egy számomra nagyon fontos dolgot is: soha nem jelentettem a Loki-szurkolókról.

Elmondok egy konkrét esetet: egyik ismerősömről – aki régebben radikális nézeteket hangoztatott – megkérdezték, hogyan viselkedik mostanában. Erre én elmondtam, hogy új barátnője van, dolgozik, nem foglalkozik már ilyesmivel. Egy másik esetben a 2006-os zavargások miatt 2007. március 15. után megkérdezték, ha voltam aznap szórakozni Debrecenben, katona társaim közül kikkel találkoztam, hiszen ha Debrecenben söröztek, nem voltak Budapesten. Tehát nem igaz, hogy nekem azonosítani kellett volna képekről bárkit is. Ez teljesen nevetséges. Lassan kezdem magam úgy érezni, mintha én lennék a magyar James Bond.

– Erre nagyrészt már válaszoltam. Az indulás sem úgy volt, hogy hopp, hopp, gyere, megyünk. Előtte többször kérdeztek katonai témában: terepen mozgás, menetgyakorlatok, mit hogyan kell málházni, ilyeneket. K. Pistit érdekelték az ilyen katonai jellegű dolgok, úgy tűnt, talán Árpit is. Erre jött az ötletük, hogy kellene egy éjszakai túrát csinálni. Ez a fegyverek előkerüléséig annak is tűnt. Az meg, hogy ha látunk vadat, lelőjük, bár nem tetszett, de még belefért. Amikor kiszálltak és mondták, hogy én most kocsikázzak, és ekkorra legyek itt meg itt, na az már nem tetszett. Amikor a rendőr megállított Polgáron, és elmondta, hogy lelőttek egy cigány férfit Tiszalökön, akkor már éreztem, hogy nagy bajba kerültem, de még mindig nem lehettem biztos abban, hogy ők voltak. Nehéz dolog ilyenkor pár másodperc alatt dönteni. És jól dönteni. Később derült ki számomra egyértelműen a dolog, amikor felvettem őket a kocsiba. Elszólásokból, néhány kérdésemre adott válaszukból jöttem rá, mibe keveredtem. Az meg, gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy éjszaka a pusztában két fegyveressel egy autóban nem nekem van igazam, nem az számít, én mit akarok, mit gondolok. Ekkor indult be részemről a családom leválasztása, ha nem fontosak, talán nem kerülnek bajba, velem meg majd csak lesz valahogy.

– Azt hittem, részükről vége a szerepemnek, de nem így lett. Kislétára már nem a Tiszalökön látott terepre, menetelésre alkalmas ruházatban indultak, hanem trikó, papucs, rövidnadrág volt rajtuk. A kocsiba nem velem rakodtak. Mire gondolhattam volna? Újabb balhéra? A későbbiek ben kiderült számomra a nyomozók által megmutatott, lefoglalt térképekből, egyebekből, hogy én oda nem kellettem volna, az jobban ment volna nélkülem. Mégis vittek. Amikor mégis megtörtént, megkérdeztem Árpit, hogy miért kellettem, azt mondta, most, hogy már két balhéban voltam, nem tudom lemosni magamról, tuti, hogy hallgatni fogok. Hát ez bejött neki, nem mertem semmit csinálni. Végképp össze voltam zavarodva, féltem, nem kívánom ezt senkinek. Lehet engem mindenfélének, rasszistának, cigánygyűlölőnek beállítani, nem érdekel, mert nem ez a valóság. Nem vagyok egy széplélek sem, nem értek egyet sok dologgal, ami az országban megy, felháborít, hogy nagy a bűnözés, és ezek egy részét, akárhogy szépítjük, cigányok követik el, de nem a gyilkosság a megoldás erre. Azért is vállaltam ezt az interjút, mert akit a valóság érdekel, tudja meg tőlem, lásson tisztán. Más nem érdekel.

– Nem.

– Tiszalök után történt, hogy kivittek ahajdúhadházi lőtérre. Az volt a terv, hogy kellene automata fegyver, esetleg Kalasnyikov. Megmutatták az őrhelyet, hogy onnan lehetne szerezni, lefegyverezve az őröket. Lebeszéltem Árpit, mondtam, hogy ez lehetetlen. Van rádió, közel a főépület, el fogják kapni őket. Azt meg, hogy van arrébb egy poszt, egy őrrel, rádió nélkül, hát azt „elfelejtettem” nekik megemlíteni.

– Megfelelőek a körülmények, nem ért fenyegetés. Akit érdekel, tudja – mert van bent tévé, újság –, hogy nekem mi volt a szerepem, most már azt is, hogy miért. Valóban volt egy ilyen eset, hogy együtt vittek, de nem Árpival, hanem K. Pistivel, ekkor én azt mondtam, nem tettem vallomást, és nem is tervezem. Mint utóbb az iratokból kiderült, K. Pisti és Árpi is tettek már akkor részbeni beismerő vallomást.

(Nol nyomán)