Preston Davey mindössze tizenhárom hónapot élt. Az állami gondozásból egy olyan otthonba került, amelynek elvileg a biztonságot kellett volna jelentenie számára, ám a nevelőszülők szeretetét végül brutális bántalmazás és halál váltotta fel. Az ügy nemcsak az elkövetők kegyetlensége, hanem a brit gyermekvédelmi rendszer sorozatos hibái és a hatályos örökbefogadási törvények miatt is heves vitákat váltott ki - írja a BBC News, az ITV News, és a The Oldham Times nyomán a Magyar Jelen.
 Preston Davey-t Jamie Varley és John McGowan-Fazakerly gondjaira bízták a haladás nevében (kép: Lancashire Police / Lancs Live) |
A boldog kezdetektől a végzetes döntésig
Preston Davey 2022. június 16-án született Angliában. Mindössze ötnapos volt, amikor állami gondozásba vették, majd az oldhami önkormányzat döntése alapján nevelőszülőkhöz került. Sandra és Paul Cooper huszonhét év alatt negyvenhárom gyermeket nevelt fel sajátjaként, és Prestont is rajongással szerették. „Boldog volt, szép volt, nagyon korán mosolygott. Igazi öröm volt vele az élet” – emlékezett vissza az asszony az esküdtszék előtt.
A tragédia akkor vette kezdetét, amikor Preston tíz hónapos korában elindították az örökbefogadási folyamatot. Az eljárást az Adoption Now nevű, államilag finanszírozott szervezet felügyelte. 2023 márciusában a testület alkalmasnak találta az örökbefogadásra a 37 éves Jamie Varley-t és élettársát, John McGowan-Fazakerley-t.
A törvény kapui szélesre tárultak
A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy a két férfi sem házasságban, sem bejegyzett élettársi kapcsolatban nem élt. Ez azonban a brit jog szerint nem volt akadály:
a 2002-es örökbefogadási és gyermekjogi törvény (Adoption and Children Act) tudatosan törölte el azt a feltételt, hogy a pároknak házasoknak kell lenniük.
A jogszabály így megnyitotta az utat a nem házas, illetve az azonos nemű párok előtt is.
Bár a Lordok Háza annak idején elsőre elutasította a javaslatot, a törvény végül átment. A hatása ma már egyértelmű:
az angol oktatási minisztérium adatai szerint 2023-ban már minden ötödik örökbefogadás azonos nemű párokhoz kötődött.
Segélykiáltások, amiket senki nem hallott meg
Preston 2023 áprilisában költözött új szüleihez. Ami ezután következett, az maga volt a pokol.
A vádirat szerint a kisfiút négy hónapon át rendszerszerűen bántalmazták, sőt szexuális erőszak áldozatává is vált. A gyermeket háromszor vitték kórházba: egyszer mellkasi fertőzéssel, később könyöktöréssel.
Varley minden alkalommal kimagyarázta a sérüléseket – hol balesetre, hol egy autósülésre hivatkozva.
A legdöbbenetesebb momentum, hogy Varley – aki egyébként a South Shore Academy középiskolában tanított, és ironikus módon az intézmény gyermekvédelmi megbízottja volt – már hónapokkal a tragédia előtt bevallotta egy munkatársának, hogy a csecsemő megfojtásán gondolkodik. Bár az iskola jóléti látogatásokat szervezett neki, a gyermeket senki nem emelte ki a családból.
A végzetes júliusi este
2003. július 27-én Prestont eszméletlen állapotban, szívmegállással szállították a blackpooli Victoria Kórházba. Az orvosok közel egy órán át küzdöttek az életéért, de este fél nyolckor a kisfiú belehalt sérüléseibe. Varley azt állította, a gyereket a fürdőkádban hagyta, és vízbe fúlt, ám az orvosszakértői vizsgálat ezt cáfolta:
Preston teste és haja teljesen száraz volt, a boncolás pedig negyven külsérelmi nyomot és fojtogatásra utaló jeleket talált.
Sandra Cooper, a korábbi nevelőanya hiába jelezte a szociális munkásoknak, hogy valami nincs rendben a látogatások során, panaszait érdemben nem vizsgálták ki.
Ideológia a gyermek érdeke előtt?
A bírósági eljárás jelenleg is zajlik. Jamie Varley tagadja a gyilkosságot és a szexuális visszaéléseket, élettársa pedig azt állítja, semmit nem tudott a bántalmazásról.
Ez a történet már régen nem csupán két ember felfoghatatlan bűnéről szól. Preston Davey rövid élete és kínhalála fájdalmas mementó: egy olyan rendszer vádirata, amely a legkiszolgáltatottabb gyermeket áldozta fel a politikai korrektség és az ideológiai megfelelés oltárán. Amikor a 2002-es törvénnyel a brit jogalkotók tudatosan félretolták a házasság és a stabil, hagyományos családi háttér követelményét, egy olyan kaput nyitottak ki, amelyen nem a biztonság, hanem a tragédia sétált be.
Preston nem csupán a bántalmazásba halt bele; belehalt egy olyan szemléletbe, amely a felnőttek identitásharcát előrébb valónak tartotta az ő biztonságánál.
Preston Davey tizenhárom hónapot kapott a sorstól. Ebből az utolsó négy hónap maga volt a földi pokol. Az ő emléke most azt követeli, hogy nézzünk szembe a valósággal:
ha egy társadalom lemond a család évezredes védőbástyáiról, a leggyengébbek fogják megfizetni az árát.
Ő az életével fizetett.
