Izrael iráni drónokat semmisített meg a Golán-fennsíkon - jelentette az izraeli hadsereg szóvivője szerdán.
A légvédelem előbb három, majd hét iráni drónt fogott el, még mielőtt azok berepültek volna az izraeli területekre - jelentette be a katonai szóvivő.
A polgári védelmi parancsnokság közölte, hogy a bombabiztos, megfelelően vastag betonfallal megerősített termekben ki lehet osztani a tanév végi bizonyítványokat a diákoknak.
Az iskolaigazgatók legfeljebb harmincfős csoportokban, két pedagógussal tarthatnak tanévzáró rendezvényeket. Az ilyen tanévzárókat egyszerre legfeljebb négy osztály számára rendezhetik meg.
Közben a Predatory Sparrow nevű Izrael-barát hekkercsoport bejelentette, hogy kibertámadást hajtott végre Irán legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje, a Nobitex ellen.
Közleményük szerint a támadás azután történt, hogy a csoport korábban feltörte Irán legnagyobb bankjának védelmét, és megbénította az iszlám köztársaság pénzügyi rendszerének egy részét. A hekkerek közölték, hogy 24 órán belül nyilvánosságra hozzák a tőzsde teljes belső adatállományát. Emellett megvádolták a Nobitexet, hogy digitális valutákon keresztül segíti az iráni rezsim "terrorműveleteinek" finanszírozását, megkerülve ezzel a nemzetközi szankciókat.
(MTI nyomán)