Kim Dzsongün észak-koreai vezető az állami média pénteki jelentése szerint kitüntetett olyan katonákat, akik vezénylés keretében Oroszország oldalán részt vettek az ukrajnai háborúban, valamint posztumusz kitüntette az elesetteket, és vigasztalta családtagjaikat.
A KCNA állami hírügynökség által közzétett fényképeken látható például, amint Kim térdelve tiszteleg az elesett katonák portréja előtt, valamint hogy megcsókol egy veteránt, könnyes szemmel megölel néhány gyászoló családtagot. A hatalmon lévő Koreai Munkapárt székházában, Phenjanban megtartott ünnepségen dicsérte a "golyó- és bombazáporból visszatérő katonák hősiességét és hazafiságát".
Százegy háborús halott portréja volt kiállítva, de a KCNA arról nem szólt, hogy mindannyian harci cselekményben vesztették-e életüket.
Kim Dzsongün felszólította a hadsereget, hogy váljon "erős eliterővé, és tökéletesítse a háborúra való felkészültségét az ellenség provokációival szemben".
A KCNA szerint az ország vezetője a "Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hőse" címet adományozta azoknak a parancsnokoknak, akik külföldi műveletekben harcoltak és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Észak-Korea először áprilisban erősítette meg, hogy katonákat vezényelt Oroszországba, és az ukrán haderő ellen vetik be őket. Phenjan és Moszkva tavaly biztonsági és védelmi megállapodást kötött egymással.
Dél-Korea és nyugati országok titkosszolgálatai szerint Phenjan tavaly több mint tízezer katonát küldött Oroszországba, és a Kurszki régióban vetették be őket. Emellett Phenjan tüzérségi lőszert, rövidebb és hosszabb hatótávolságú rakétákat és ezek rendszereit szállította Oroszországnak. Szöul szerint mintegy hatszáz észak-koreai katona halt meg és több ezer megsebesült a Kurszki régiót részlegesen elfoglaló ukrán erők elleni harcban.
(MTI)