Elfoglalta Novobojkivszke települést Zaporizzsja megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak törni, és a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel az ukrán hadsereget ellátó energetikai és közlekedési objektumokat, valamint több katonai repülőteret, egy dróngyárat, valamint drón-, lőszer- és anyagi-műszaki raktárakat, 17 páncélozott harcjárművet, három 155 milliméteres önjáró tarackot, két Grad sorozatvetőt, öt irányított légibombát, négy HIMARS-rakétát, továbbá 52 repülőgép típusú drónt.
Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán azt mondta, hogy heves harcok folynak a Krasznoarmejszk (ukrán nevén: Pokrovszk) várostól nyugatra fekvő Hrisine és Udacsne község környékén, valamint hogy folytatódik Dimitrov (Mirnohrad) "megtisztítása".
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Kurszk megye több határmenti járásában megszakadt az áramszolgáltatás egy energetikai létesítményre mért urán csapás következtében.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy megakadályozott egy, az ukrán titkosszolgálatok által előkészített terrortámadást az urali permi régió Csusov városának egyik vasúti hídján. Letartóztattak egy 54 éves orosz állampolgárt, aki telefonos csalók befolyása alá kerülve szándékozott pokolgépet elhelyezni a létesítményen. A férfit, aki a vasúti biztonsági szolgálat alkalmazottja volt, előbb a Telegram messengeren rávették, hogy utaljon át egy számára jelentősebb összeget egy "biztos" számlára, majd ismeretlenek, akik a hatóság embereinek adták ki magukat, megígérték neki, hogy segítenek visszaszerezni a pénzét, ha követi az utasításaikat.
Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a "kijevi rezsim háborús bűnei" ügyében illetékes nagykövete a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy ukrán katonák a donyecki régióban lévő Szelidovében az előzetes adatok szerint mintegy 130 civilt gyilkoltak meg, egyebek között olyan ukrán állampolgárokat, akik felszólításra nem voltak hajlandók elhagyni az otthonukat. A diplomata rámutatott, hogy a város, annak ellenére, hogy az orosz erők egy éve "felszabadították", biztonsági szempontból még mindig a vörös zónában található, a harci érintkezési vonal közvetlen közelében, ami "megnehezíti a teljeskörű nyomozás lefolytatását, beleértve a meggyilkolt civilek holttesteinek exhumálását". Mirosnyik feltételezése szerint a megtalált áldozatok száma a feltárások előrehaladtával növekedni fog.
(MTI)







