Önt a tavalyi év decemberében választották meg az Országos Roma Önkormányzat élére, s mint új elnök, „új roma politikát” ígért, valójában azt látjuk, még a régit is alulmúlja. Pedig ez igazán nem egyszerű, valóban megsüvegelendő teljesítmény.

Ugyanis ha szemügyre vesszük a „régi roma politikát”, mármint azt, amit a roma önkormányzat folytatott az elmúlt években, akkor azt kell megállapítanunk, állami források esztelen felélése, mérhetetlen korrupció, magyarán közönséges pénznyelő, mellette a valós problémákat pedig rendre lesöpörték az asztalról. Úgy tűnik, ezt a „nemes” hagyományt tovább viszik, megfejelve most már azzal is, pont azok ellen keltenek hangulatot, akik rámutatnak a problémák gyökerére.

Tulajdonképpen a hazafias tábor nevében meg is köszönhetjük önöknek azt, hogy dérrel-dúrral a nyilvánosság elé álltak, majd kijelentették, aláírásokat kezdenek gyűjteni azért, hogy a bíróság oszlassa fel a Mi Hazánk Mozgalmat. Azért tartozunk hálával, mert tökéletesen aláhúznak minden vádat, melyek a roma önkormányzatot érték bármilyen oldalról is az elmúlt időszakban. Ugyanis arról éppenséggel nem a Mi Hazánk vagy bármely jobboldali, nemzeti szervezet tehet, hogy önök jottányit sem tettek azért, hogy enyhítsék a magyarság és a cigányság között fennálló, meglehetősen problematikus viszonyt. Mi történetesen csak rámutattunk ebbéli hiányosságaikra. Erre rögvest ez a reakció, ami roppant árulkodó.

Sőt, önök még azt is eltagadják, hogy ez létezik. Pedig igazság szerint az ország nagy része igenis tudja, van cigánybűnözés. Cigánybűnözés alatt azt értjük, pontosan körülhatárolható egy bűnözői szubkultúra, ahol az öncélú erőszak piedesztálra van emelve, ahol a bűnözés és a börtönviseltség dicsőség, ahol a tisztességes munka kerülése erény. Kár tagadni, ennek a rétegnek a gerincét a hazai cigányság adja. Ha az Országos Roma Önkormányzat valóban szívén viselné az általa képviselni szándékozott nemzetiség jogait és érdekeit, akkor az volna az első és legfontosabb lépés, önkritikát gyakorol, és befejezi a parttalan és unalmas „rasszistázást”, „nácizást”, magyarán a másokra mutogatást. Tudniillik nem a többségi társadalom, hanem az „önök készülékében” van a hiba.

A mai magyar valóság azt mutatja, azokon helyeken, ahol jelentős létszámot ér el a cigányság számaránya, a magyar embereknek félniük kell. Félthetik tulajdonaikat és életüket. Sőt, mint látjuk, már az sem szükséges, hogy többségben legyenek eme bűnözői szubkultúrának a tagjai egy adott környéken, bárhol szívünkbe márthatják és megforgathatják benne a lassan már az önök szimbólumává váló kést. Gondoljunk a Deák téri esetre, mint leginkább felkavaró gyilkosságra, de ne feledjük, például szinte egy időben történt hasonló a festői szépségű Duna-kanyarban, Pilismaróton is, ahol lényegében egy család terrorizálja a többséget. Vajon a véletlen műve lenne, ha egy cigány suhancokból álló társaság közeledik az utcán, általában rossz érzés tölti el azt, aki egyedül megy velük szembe? Tényleg úgy gondolják, ez nem tapasztalat, pusztán megalapozatlan „előítélet”?

Arra azért őszintén kíváncsi vagyok, vajon nem tartanak-e attól, hogy bizonyos kistelepülések főtereire kiállítsák az aláírásgyűjtő pultjaikat? Gondolok itt olyan falvakra, ahol már a cigányok vannak többségben, vagy legalábbis jelentős számban, mert amennyiben információim nem tévesek, a sok milliárd forint lenyúlása miatt, melyet az állam elvileg „integrációra” folyósított az önkormányzatnak, igen sok haragosuk akad saját népük berkein belül. Nem félnek, hogy esetleg ők, s nem a „rasszista magyarok” fogják borogatni a pultjaikat? Az önök helyében azért igencsak átgondolnám, és jobb, ha tudják, egy országnak jut eszébe a következő magyar közmondás: a rabló kiált pandúrért.

Lantos János – Kuruc.info