Győri Nemzeti Hírlap, 1944. április 23.

A hivatalos lap vasárnapi száma rendeletet közöl, amely a zsidók élelmiszerellátását rendezi. Május 1-től kezdve a zsidók cukorfejadagja az ország egész területén 36 deka. A zsidók zsiradék fejadagja mindazokban a városokban és községekben, ahol a kiszolgáltatást jegyhez kötötték, havi 30 deka szezámolaj. A zsidók fejenkint 10 deka marha- vagy lóhúst kaphatnak. Zsidó sertéshúsellátásban nem részesülhet. Jegyhez kötött húskonzervből csak marhahúskonzervet vásárolhat.

A magyar újságíró tolla ma akkor szolgálja híven hazáját és nemzetét, ha fellebbenti a fátylat arról a vérzivataros, szégyenletes, de mégis tanulságos múltról, amely egy negyedszázad előtt zajlott le.

Emlékezzünk 1919-re! Emlékezzünk az akkori borzalmakra, és idézzük emlékezetünkbe azokat a jelentéseket, amelyekben német szövetségeseink és honvédeink beszámoltak arról, milyen állapotokat találtak a szovjet földjén. A bolsevista uralom kiirtotta az intelligens embereket, mindenekelőtt a papokat, ezenkívül a kispolgárt, a kisbirtokost, nemzetéhez és Istenéhez hű kétkezű munkást, tönkretette a családi életet, lerombolta a családi házhelyeket, nyomort és rémuralmat teremtett mindenhol, ahová betette lábát.

Most, amikor élethalál harcot vívnak a bolsevista rémmel és minden erőnket latba vetjük, hogy a keleti veszedelem el ne söpörje ezeréves hazánkat, Szibéria ólombányáiba ne hurcolja rabláncon fiainkat, bűn volna meg nem kongatni a vészharangot és harsányan oda nem kiáltani mindenkinek, aki épkézláb ember és mozogni tud, hogy minden ember a gátakra! Minden ember tegye meg hazájával és családjával szemben tartozó kötelességét, mert minden erőnkre szükség van, hogy a gátakat el ne szakítsa a véres keleti áradat.

Emlékezzünk, mi történt a lettekkel, az észtekkel, akiknek földjét elözönlötte a bolsevista sereg. Kiirtották, elhurcolták legjobbjaikat, nyomorba döntötték a megmaradottakat. Elvették tőlük Istenüket, hazájukat, családjukat, minden becsülettel szerzett értéküket. Pusztulás támad a bolsevizmus nyomán. Nemcsak virág és fű nem nő ott többé, de kenyér sem terem. Nyers répán, gyökereken tengődő rongyos koldusokat láttak szövetségeseink és honvédeink mindenhol, ahová a bolsevizmus véres keze elért.

Mi lenne a mi ezeréves hazánkból, mi lenne belőlünk, mi lenne gyermekeinkből, ha helytállani nem tudnánk és nem egy emberként egységes szent és nagy elhatározással nem állanánk oda, ahová a kötelesség hív és a legfőbb Hadúr parancsszava szólít.

Emlékezzünk 1919-re! Emlékezzünk és kérdezzük meg magyar lelkiismeretünket, hogy mi most a teendőnk? Ez pedig, ez a mindnyájunk kisbírója, harsányan kiáltja a feleletet.

– Egységesen, közös akarattal, fegyelmezetten állj magyar a gáton és halj meg, ha kell, hogy gyermekeid élhessenek, hazád el ne pusztuljon!