2010 tavaszán elsőként dolgoztam fel az átmentett állambiztonsági múlt tetten ért következményeit az első szabadon választott országgyűlés (1990-1994) képviselői körében. (Itt olvasható: Az átmentett állambiztonsági múlt)

A feltárt kutatási eredményekkel kapcsolatban hangsúlyoztam, hogy a legalább 25 állambiztonsági hálózati személy (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) korántsem jelenti az érintett képviselők teljes körét. Több okból sem, melyeket részletesen felsoroltam tanulmányomban. Így például:

- a belügyi hírszerzés (III/I. csoportfőnökség) és a katonai hírszerzés (MNVK/2) dokumentumai még nem kutathatók,

- a kémelhárítás (III/II.) és a katonai elhárítás (III/IV.), valamint a belső elhárításnak nevezett politikai rendőrség (III/III.) iratai hiányosak.;

- a büntetés-végrehajtás fogdaügynökeire csak véletlenül lehet rátalálni;

- az un. mágnesszalagok (titkosszolgálati adathordozókon tárolt adattartalmak) pedig hozzáférhetetlenek.

 Még fontosabb visszahúzó tényezőnek bizonyult az aktuális hatalom szemlélete, az, hogy nem volt valós politikai szándék az állambiztonsági múlt felszámolására, a politikai pártok fertőzöttségük és gyengeségük fokától függően riadtak vissza az átfogó törvényi tisztázástól.

Az Antall és a Boross kormány is konfliktuskerülő volt, megalkuvásaik sora egyre nagyobb lett a beígért tavaszi nagytakarítás végrehajtásának szándékánál. A Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója 1990-ben egy olyan hírszerző ezredes lett Nagy Lajos személyében, aki a szolgálat szégyenének bizonyult és bűnözők közé keveredett. Elég gyakran feltűnt Gyárfás Tamás NAP Tévéjében, ahol zavaros nyilatkozatokat tett és tisztességes képviselőket is gyanúba kevert. (Ez persze nem zavarta Mádl Ferenc köztársasági elnököt, 2005-ben kitüntette és egyszerre két rendfokozattal vezérőrnaggyá léptette elő a sötét figurát. Mint majd látjuk, Kapitány Ferenc („Szabadkai” titkos megbízott) kisgazda képviselőt hálózati múltja ellenére 2001-ben ugyancsak kitüntette a köztársasági elnök.) A 13 tagú Nemzetbiztonsági Bizottságba 4 állambiztonsági hálózati személynek sikerült bekerülnie. Senki sem ellenőrizte őket. Az MDF frakció vezetése leintette kritikusan érdeklődő képviselőit. „Ezzel nem kell foglalkozni, majd a Jóska megoldja!”

Mindezért felszámolás helyett átmentették, feltárás helyett a nyilvánosság elől elrejtették, saját érdekeik szerint felhasználták, hátországukba beépítették a Kádár korszak titkosszolgálatainak alig sérült gépezetét. A visszarettenést kifelé hangos és álságos parlamenti vitákkal, eleve elvetélt törvényjavaslatokkal, majd kiskapukat   hagyó, megtévesztő átvilágítással igyekeztek álcázni a következő ciklusok kormányai is. Csak ne történjék semmilyen leleplezés, megrázkódtatás, felelősségre vonás. „Csak semmi radikális szélsőség!”

Ha nincs erőnk vagy szándékunk a letűnt rendszer titkosszolgálatait működtető politikai vezetők bíróság elé állításához, a hivatásos állomány parancsnokainak elszámoltatásához, akkor a több tízezer állambiztonsági hálózati személlyel miért is akarnánk foglalkozni? – tették fel a kérdést maguk között a „rendszerváltoztatók”. Végül csak abban értettek egyet a kormányon lévők, hogy a hálózat leghasználhatóbb tagjait át kell állítani a saját oldalukra. A továbbszolgálók némelyikét győzködni kellett. A hivatásosak átálltak maguktól.

[Nyolc évvel ezelőtti tanulmányomban különböző csoportosításokban több fedőnevet is közöltem, de csak 6 azonosított képviselőről írtam részletesen, vázoltam fel állambiztonsági múltjukat dokumentáltan. Ezek a következők voltak:

1., Vörös Vince („Virág Benedek” tmb.) FKGP

2., Szokolay Zoltán („Havasi Zoltán” tmb.) MDF

3., Szarvas Béla („Nagy László” tmb.) MDF

4., Keresztes Sándor („Magyar Károly” tmb.) KDNP

5., Vizy Béla („Kaposvári László” tmb.) MDF

6., Balogh György („Róka”, „Rába” tmb.) FKGP]

Aki pedig kutatni és feltárni akarta az átmentett állambiztonsági múltat, az a politikai ellenszél, az életidegen jogi szabályozás és a kiszámíthatatlan bírói gyakorlat következtében gyakran erkölcsi és anyagi vesztese is lett az ügynökügyeknek. Az az ügynök, aki jogerősen pert nyert, azt is megteheti a mai napig, hogy a korábban levéltárba került és kutatható iratait a továbbiakban letiltja, adatait zároltatja a kutatók és a nyilvánosság elől. Mert ő már nem hálózati, hanem semleges „harmadik személy”, akinek joga van személyi adatai védelméhez, különben rögtön jön Péterfalvi Attila. És ebbe az állapotba a levéltár és az éber jogalkotó nagy nyugalommal és közönyös tespedtséggel bele is törődik, távol tartva a kutatókat a közismert, de ügyes és ravasz ügynököktől.

Boross Péternek tulajdonítják azt a tanácsadói véleményt, amellyel hosszú távra ellátta Orbán Viktort ügynökügyekben: „Mocsár ez, amiben csak elsüllyedni lehet!” És már 1990 -1994 között sikerült is neki, továbbá Antall Józsefnek, Kónya Imrének, Gálszécsy Andrásnak, Füzessy Tibornak lecsapolás helyett tovább ingoványosítani a mocsarat a sorozatos meghátrálásokkal és gyáva megalkuvásokkal. Lényegében átmentették az állambiztonság hivatásos állományát, a politikai rendőrség hálózatának egy részét pedig néhány nap alatt átirányították az újjászervezett kémelhárításhoz, a belügyi és katonai hírszerzéshez, valamint a bűnügyi felderítéshez. Így váltottak pillanatok alatt rendszert a Kádár korszak legjobb „szakemberei” és besúgói, s lettek arcrezzenés nélkül helyezkedő továbbszolgálók, akiket egyre jobban keblükre öleltek a „demokratikus erők”.

Aztán valamennyien – nyugdíjba menni még nem tudó hivatásosak és számításaikat megtaláló hálózati tagok – tapasztalataikkal, s információs előnyükkel fokozatosan beépültek a négyévente jövő-menő hatalmi struktúrák politikai, gazdasági, pénzügyi, rendészeti és tájékoztatási hátországába, s mert megbecsülték őket jó fizetéssel, előmenetellel, kitüntetésekkel, saját maguk irányították oda gyermekeiket is. A politika pedig gátlástalanul felhasználja őket, csak időnként dob el egy-két kifacsart túllihegőt vagy elszállt megtévedtet. A szégyenérzetüket elvesztő, félrevezetett, tájékozatlan, értékrendjükben megingott „eccerű” választópolgárok pedig azóta is naivul továbbéltetik szavazataikkal az ávós generációk leszármazottait, a lakájokat, zsoldosokat, a rendvédelmiekből lett politikai karrieristákat, a mára kialakult egész hűbéri láncot.

Történt-e Antall József óta valami új és említésre méltó változás aktuális hatalmi viszonyaink között az 1990-ben átmentett állambiztonsági múlt feltárásában, különös tekintettel arra, hogy a hazai politikai elit 28 éve adós a tisztázatlan ügynökügyek törvényes rendezésével, a felelősök megnevezésével, a vétkesek megbüntetésével, az áldozatok erkölcsi és információs kárpótlásával?

Fájdalom, nem történt semmi. Továbbra sincs politikai szándék az érintett állambiztonsági hálózati személyek elérhető körének nyilvánosságra hozatalára. Ez a kormány sem fogja megengedni a múlt korlátlan megismerését úgy, hogy azt parlamenti jóváhagyással, kormányzati forrásból és végrehajtási felelősséggel következetesen végigvigye az állami élet minden területén, beleértve az igazságszolgáltatást és a tájékoztatás fórumait is. Ezért söpört le minden újabb törvényjavaslatot a rendezésről és erősítette azt a feltételezést, hogy tényleg időhúzásra játszik, tartva magát ahhoz a cinikus állásponthoz, miszerint hagyni kell, hogy az ügynökügyek az érintettek kihalásával oldódjanak meg véglegesen, mert minden más megoldás veszélyes és veszteséges az aktuális hatalom számára még kétharmados többség esetén is. (Konfliktuskavaró, időrabló, költséges, szakértelmet és jó lelkiismeretet igényel, a tipizálható ügyeken kívül egyedi esetként kell vizsgálni, mérlegelni minden mást, mert nincs két egyforma emberi sors)

Az átmentett állambiztonsági múlt jogi rendezetlenségén túl, morális meghasonlottsághoz az a hazug kirakat politika is vezet, hogy noha nincs kormányzati szándék a törvényes rendezésre, azt a látszatot kell kelteni, mintha a kormány túl akarna lépni a megkésettségen, s 28 év után végre meg akarná hozni az elmulasztott döntéseket. Ezért alapított például az adófizetők pénzén méregdrága történeti kutatóintézeteket. Ám gyakorlatilag meg is kötötte kezüket, ügynök ügyekben csak alibi tevékenységet végezhetnek, az iratnyilvánosság tekintetében sem juthatnak el az igazi megoldásig. Ezért nem terjesztett elő például a Nemzeti Emlékezet Bizottsága újat az elavult „ügynöktörvény” (2003. évi III. törvény) helyett, amely valóságellenes, és teljesen irreális bírói ítéletekhez vezet napjainkban is. Nem végezhettek eddig érdemi munkát a már említett mágnesszalagokkal sem, csak külsődleges „szerkezeti” jegyeket nézegettek, feldolgozást célzó kutatás nélkül. Aztán felsőbbségek szavára jobb híján átpasszolták az egészet a szaklevéltárnak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Ezeket a szalagokat - amelyek eredetisége vitatott, teljes hosszuk csonkult a titkosszolgálatok birtokában - majd júliusától vizsgálhatják a kutatók, ha addig a minősített adatok titkosságát feloldják a nagyhatalmú illetékesek.

Elég jelentős az adósság, mert az ÁBTL-ben őrzött mintegy 4 kilométernyi dokumentum tíz százaléka még mindig un. minősített irat, tehát nem kutatható. Mi lesz, ha a politikai döntéshozók mégis meggondolják magukat? Ha pedig nem, akkor is legalább 3-5 év, amíg az első kutatási eredmények feldolgozottan nyilvánosságra hozhatók. Addigra pedig tán célba is érhet az érintettek kihalásának cinikus elmélete. Fellebbezés és civil kontroll nincs. Noha az utóbbi különösképp kellene, mert a titkosszolgálatok irat visszatartási kedve nem csökkent, még elég sok dosszié lapul páncélszekrényeikben indokolatlanul, s megmagyarázhatatlan a kutatók számára: miért törölnek adatokat, takarnak ki oldalakat előlük a mai cenzorok.

Olyan országban élünk, ahol néha úgy tűnik: az arra illetékes intézmények alkalmazkodnak a mindenkori „központi” elvárásokhoz. Az adatvédelmi biztos, az információs törvényesség hivatalból felkent bajnoka nem feltétlenül az információszabadság és az iratnyilvánosság híve, az állambiztonsági kutatók őszinte támogatója. (Péterfalvi Attila így rendelkezett például az anyakönyvi adatok megismerhetőségéről: „Kizárólag a kutató emlékében maradhat fenn.”) Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tavaly nyugalomba vonult főigazgatója egy előadásában kifejtette: a főként intim részletekkel szolgáló, de lényeges információt ritkán tartalmazó ügynöki jelentések történetileg csak sokadrangú forrásanyagnak tekinthetők. Az ügynökiratokat tehát – véleménye szerint - az államszocializmus társadalomtörténeti forrásai között lehet számon tartani, jól kiválasztott részleteik „adalékanyagként” gazdagíthatják képünket a Kádár-korról, de semmiképpen sem minősülnek elsődleges forrásnak.

[Egy biztató hír: március 27-én együttműködési megállapodást írt alá a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról, amelynek érdekében egy tavalyi törvénymódosítás óta az ÁBTL a KNBSZ szaklevéltáraként is működik. Ennek alapján szakszerűen tárolja és őrzi az átadásra kerülő levéltári értékű dokumentumokat, lehetővé teszi az elmúlt rendszer katonai elhárító és hírszerző tevékenységének megismerését és publikálását a kutatók számára a jövő generációi ismereteinek gyarapítása céljából. (Nyugtával dicsérd a napot. Türelmetlenül és nagy kíváncsisággal várjuk a folyamat gyakorlati kezdetét. Ma még a belügyi hírszerzés információi is csak csordogálnak, nemhogy a befagyasztott katonai hírszerzés dossziéi. A katonai hírszerzés „megnyertjei”-ről egyelőre hiába kér azonosítást az ÁBTL kutatója, noha személyük eléggé valószínűsíthető.)

Egy másik hír május végéről: együttműködési megállapodást írt alá az Orosz Állami Katonai Levéltár vezetője és az ÁBTL főigazgatója. A megállapodás célja a szovjet katonai és állambiztonsági egységek magyarországi tevékenységére vonatkozó források feltárása és jegyzékbe foglalása az Orosz Állami Katonai Levéltárban.]

Azok, akik – kissé elnagyoltan - továbbra is ügynöklistákat keresnek és követelnek, változatlanul kétféle sablonos választ kapnak. A jobb oldalon : ügynöklisták pedig nincsenek, nem is voltak. A bal-liberális oldalon: ügynöklisták nincsenek csak összeesküvés elméletek. Ám ha a válaszadók megfeledkeznek magukról, mert ujjongva két névnél többet találtak valahol egymás alatt, akkor főcímben azt hozzák mindkét oldalon: „Megvan az új ügynöklista.” Persze. Csak nálunk, csak ma!

Térjünk vissza eszmefuttatásom elejére, a 2010 tavaszán publikált tanulmányomhoz: a behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés legkevesebb 25 érintett képviselőjéhez. A már említett okokból biztos voltam benne: nem az állambiztonsági múlttal rendelkezők teljes körét publikáltam. Az objektív okokon kívül ebben közrejátszott túlzott bizalmam is egyesek iránt, aminek következtében le sem kérdeztem mind a 386 képviselő nevét az ÁBTL azonosító rendszerében. Bizony, értek csalódások. Néhány képviselőtársamat alaptalanul soroltam a megbízható, talpig becsületes „jó magyar emberek” közé. Az eltelt hét esztendőben azonban tovább folytattam kutatásaimat, sikerült feltérképeznem a legtöbb fehér foltot. Az új szereplők közül csak azokkal foglalkozom részletesen, akiknek érintettségét teljes bizonyossággal dokumentálni tudom, megfelelve az egyébként okkal kritizált hatályos törvény követelményeinek is.

De hét év után, 2017 végén Ungváry Krisztián kollégám is szentelt egy fejezetet a témának „A rendszerváltás utáni első szabad országgyűlés és kormányzat hálózati érintettjei” címmel új, magán kiadású kötetében („A szembenézés hiánya”).

Ő 25-ről 36-ra emeli az érintettek számát, de nem állítja róluk, hogy a szó valódi értelmében ügynökök lettek volna. Pontosan ezt írja:

Ungváry ezért nem mélyül el egyes hálózati személyek életútjában, ügynök pályájában, nem elemzi beszervezésüket, jelentéseiket, nem értékeli az állambiztonsági szervekhez fűződő viszonyukat és annak változásait, nem közöl dokumentumokat a fellelhető iratanyagból.

Ezzel szemben én most éppen az előbbire vállalkozom: portrékat rajzolok fel, kiegészítendő a 2010-ben felvázolt előzőek sorát, tartva magam ahhoz a szabályhoz, hogy csak azt írom le, s csak annyit állítok, amit és amennyit dokumentáltan bizonyítani is tudok.

[Más, szakmai kérdés az, hogy Ungváry némely tartalmi elemzési kísérletével, a tényekből levont értékelő következtetésével nem értek egyet, így például arról, hogy az érintettek közül ki tekinthető tettesnek vagy áldozatnak, kollaboránsnak vagy ellenállónak, küldték-e a titkosszolgálatok embereiket a parlamentbe vagy csak hallgatólagosan bátorították őket, netán már teljesen lemondtak erről a nyolcvanas évek végén, stb.]

Kizárólag levéltári iratok alapján nem lehet életszerűen megismerni az állambiztonság 1990 előtti működését. Legkevesebb: személyes interjúkat kell készíteni az érintettekkel, akikkel még lehet. Aki 1990-ben  nem volt ott a fordulat eseményeinél, aki nem volt szem-és fültanúja a történések valós mozgatórúgóinak, személyi harcainak, politikai érdekösszecsapásainak, az jobb, ha óvatosabban általánosít és ifjú korára rácáfolva nem akarja az elvont akadémiai fogalmakra minden áron ráhúzni az élet tapasztalati tényeit. Túl sok a visszatartott, zárolt, cenzúrázott anyag, az igazi nagy titkokról és rejtélyekről pedig ma is igaz, hogy „Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes, jó Horatio.”

Az pedig egy másfajta, de jellemző tény, hogy az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának némely tagja alapfogalmakkal nincs tisztában, nem ismeri az állambiztonság/nemzetbiztonság intézményeit és történetét, a napi aktuálpolitika világában él, politikai jelszavakat puffogtat és frakciója döntése szerint nyomogat gombokat minden meggyőződés nélkül. (De erről majd máskor.)

Kapitány Ferenc (1927 – 2003) a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot az 1990-1994-es ciklusra.

1991. novemberétől a Pásztor Gyula majd Szabó János vezette kisgazda frakció tagja. Képviselői munkája során az országgyűlés szociális, egészségügyi és családvédelmi állandó bizottságának, illetve választási és mandátumvizsgáló különbizottságának tagja. Az Interparlamentáris Unió magyar-dél-koreai, majd magyar-arab baráti tagozatának alelnöke, később a magyar-japán baráti tagozat tagja.

1945-ben lépett be az FKGP-ba, főállású politikai munkatárs, három évig a párt Tolna megyei titkára, 1947-1951 között az MTI Tolna megyei tudósítója, egyidejűleg az FKGP megyei lapjának szerkesztője is. 1988-ban előbb az MDF tagja lett, annak párttá alakulásáig a mozgalom megyei szóvivője. 1989 márciusától az FKGP Tolna megyei elnöke és a párt Országos Politikai Bizottságának tagja. A Tolna megyei Ellenzéki Kerekasztal egyik kezdeményezője.

1927. május 14-én született Szekszárdon római katolikus családban. Apja MÁV alkalmazott, a háború után gazdálkodó, majd portás. Édesanyja: Tatai Julianna 1945 előtt háztartásbeli, anyai gondok miatt ötvenévesen, 1950-ben vállalt először állást, a Gyógyszertár Vállalatnál lett takarítónő. Két testvére közül József pénzügyi főrevizor, Júlia tanárnő. Elvált, majd 1965-ben feleségül vette Györffy Ilona könyvelési csoportvezetőt, két gyermekük született: Krisztina (1966) és Zsolt (1967).

Kapitány Ferenc Bátaszéken végezte az elemi iskolát, majd Szekszárdon járt polgáriba 1937-1941 között. A kereskedelmi szakközépiskolát 1941-1944-ben Újvidéken és Kaposvárott végezte el. Később mérlegképes könyvelői képesítést is szerzett és fényképész mestervizsgát tett. 1955-ig különböző vállalatoknál, leghosszabb ideig a Vendéglátó-ipari Trösztnél végzett pénzügyi és főkönyvelői munkát. Rossz káderjellemzései miatt a fényképész szakmához vonult vissza és megalapította a Szekszárdi Fényképész Szövetkezetet.

Még a magyarországi németek kitelepítésének idején, mint a kisgazdák megyei titkára mentesítő igazolásokat adott családoknak FKGP és a „Hűséggel a Hazához” mozgalmi tagságukról. Politikai nézetei miatt és a „svábmentesítésért” 1947 februárjában az ÁVO meghurcolta. 1949-ben a Rajk ügyben letartóztatták és az Andrássy út 60-ba vitték. 1956-ban munkástanács tagként beválasztották a Forradalmi Nemzeti Bizottság megyei elnökségébe. A megye küldöttjeként részt vett a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakításában.

1956-os szerepe miatt 7 hónap börtönre ítélték 1957-ben, szabadulása után kitiltották Szekszárdról, ahova csak tíz év után költözhetett vissza. Kijelölt tartózkodási helyén: Kistormáson már, mint önálló fényképész dolgozott, tevékenységét Szekszárdon folytatta. 1986-ban rokkantnyugdíjassá minősítették. Elmélyült és szenvedélyes foto tanulmányokat folytatott, előadásokat tartott, iskolát vezetett, szakcikkeket publikált, az ősfotókkal foglalkozott és Petőfi-ikonográfiákat kutatott a Petőfi Irodalmi Múzeummal karöltve.

Két évvel halála előtt, 2001. október 23-án Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki.

Állambiztonsági múltja - dokumentáltan, összefüggésekben, kellő részletességgel és indoklással – most kerül először a nyilvánosság elé.

Kis, megyei állambiztonsági szociográfia.

1957. augusztus 27-én szervezte be a politikai rendőrség Tolna megyében Lugos József szekszárdi r. százados révén kompromittáló adatok alapján. A BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztály 5. osztályát (belső reakció elhárítása) és 2. osztályát (kémelhárítás) egyaránt szolgálta hálózati személyként, előbb ügynök, majd titkos megbízott minőségben. (ÁBTL 3.1.1. B-88428/l.)

Kezdetben a kisgazda vezetők ellenőrzése, a párt aktív tagjainak kiszűrése és az ellenséges elemek feldolgozása volt a feladata. 1959-ben, majd 1963-ban módosították hálózati foglalkoztatását, annak területeit. Eredményesen dolgozott a Barankovics párt vonalán, majd hírszerző kapcsolatai nyíltak a megyéből Nyugat-Európába távozottak körében, végül 1969-től a kulturális, népművelési, tudományos területen aktivizálták a reakciós és ellenzéki erők megyei felderítésére, miután – az állambiztonság megállapítása szerint – sikeresen beépült az ellenőrzött terület célszemélyei közé.

Kántor János r. őrnagy, a BM. Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályának vezetője 1965. januárjában értékeli „Szabadkai” tevékenységét és foglalkoztatási tervet készít számára. Egyebek között megállapítja, hogy az ügynöknek az állambiztonsági szervekhez való viszonya jó, a kapcsolatot nem kényszernek, hanem szükségszerűnek tartja. A titkos találkozókon rendszeresen megjelenik, a feladatokat végrehajtja.

Kiutaztatható Ausztriába, az 1956-os megyei emigráció körében több ismerőse is van, feltűnés nélkül meghívattathatja magát. Hírszerző feladatokra is alkalmas, a ki-és beutazó személyek ellenőrzésére és tanulmányozására. Önálló fényképészként a megye egész területén mozog, saját gépkocsival közlekedik. A svábság köreiben a kitelepítések idején jó ismerősöket szerzett a községekben, a kapcsolatait fel kell újítani.

Kapcsolattartó tisztjeivel – Rácz Károly r. őrnagy, Schmauzer György r. százados és Lugos József r. százados – a „Toldi” fedőnevű „T” lakásban találkoztak rendszeresen, jelentéseit ott adta át, 1963-64-ben, másfél év alatt 26 jelentést, melyeket reálisnak és értékesnek tartott az állambiztonsági vezetés, jól felhasználhatók voltak az operatív munkában. (Így például Soós Géza beutazó kanadai állampolgár és Szauter Imre kistormási lakos, figyelő dossziés személy ellenőrzésére.) A rokonlátogatásra hazaérkező külhoni tolnaiak között végzett szűrő és kutató munkában jó lehetőségek mutatkoztak, az erre épített feladatterveket sikeresen végre is hajtotta „Szabadkai”.

További feladatai meghatározásakor kiemelt célokat határoztak meg számára a következő kulcsfontosságú személyekkel kapcsolatban:

-          Szentesi (Szameth) Henrik kistormási lakos, volt SS-katona, akit a szovjet fogságból történt hazatérése után internáltak, folyamatos megfigyelés alatt áll, mert nyugati kapcsolatokat tart fenn és erősen nacionalista beállítottságú.

-          Dobándi Júlia, aki 1962-ben nem tért vissza Bécsből egy osztrák-magyar labdarúgó mérkőzésről, rövid idő alatt megtalálta számításait, s jó anyagi körülmények között keresi az NSZK-ba utazó magyar állampolgárok ismeretségét, anyja a kistormási postahivatal vezetője.

-          Fritzber János, osztrák állampolgár, akinek panzióját gyakran látogatják magyar turisták, hazalátogatva sűrűn találkozik „Szabadkai” olyan ismerőseivel, akik felkeltették az állambiztonság figyelmét.

Az értékelt ügynöki tevékenység egyik legérdekesebb jelentését a következő címmel írta „Szabadkai” kisgazda: „A Demokrata Néppárt viszonya az egyházhoz és a papsághoz az 1947-es választási kampány idején.” De nem ragadt le 1947-nél, hanem továbblépett 1962-ig, megnevezve számos egyházi és polgári személyt Tolnában (élükön Perr Viktor akkori szekszárdi plébánossal és Simon László palánki tanítóval), Schmauzer r. százados megjegyzése szerint, abból a célból, „…hogy felmérjük, a Demokrata Néppárt vezetői és aktív tagjai milyen segítséget nyújtanak a klerikális reakció tevékenységének, aknamunkájának előmozdításában.” (ÁBTL 3.1.2. M-32831)

Volt bátorsága jelenti azt is, (1967. június 15), hogy régi vásárlója egy üzletelő szovjet századosnak a közeli egységtől, legutóbb Tolnán találkozott vele, az ottani „Fényszöv” stúdióban, Parcsetits Ottónál, aki egy tranzisztoros rádiót vett tőle korábban, ő pedig egy nagy látószögű objektívet rendelt Zenit fényképezőgépéhez. A százados vette a rendelést, megbízható szállító elfogadható áron. Parcsetits fényképész viszont azért gyanús, mert hosszabb látogatáson volt szüleinél az USA-ban, hazatérve pedig „széleskörű kapcsolatot alakított ki polgári személyek és a szovjet alakulat katonái között.”

1967. szeptemberében a hírszerzéssel (III/I-2 osztály) együttműködve „Szabadkai” eredményes magánutazást tett Ausztriába és az NSZK-ba. Jól lelevelezett, célszerűen előkészített találkozásai voltak a kijelölt célszemélyekkel. (Dobos Jenő, Bóday Árpád, Horváth Ferenc, Klein Ferenc, Andrejevszki Jenő.)

1968. március 4-én a Tolna megyei III/III. alosztály szolgálati jegyen hívja fel a III/II. alosztály figyelmét arra, hogy az általa foglalkoztatott „Szabadkai” titkos megbízottnak eddig ki nem használt, további jó kapcsolat felvételi lehetőségei lennének az ellenforradalom volt városi és megyei vezetőivel (dr. Nagy István, dr. Pataki Kálmán. dr. Levente István, Szakály Ferenc, Budai Mátyás és mások), s ezáltal közvetlenül ellenőrizhetnék őket. Ezért kérik a hálózati személyt eligazítani és volt ellenforradalmár társaira intenzívebben foglalkoztatni, jelentését pedig nekik, a III/III-nak továbbítani.

Az ügynök nemcsak róluk, az ismert 1956-os értelmiségiekről jelent, hanem a volt jobboldali pártok vezetőivel történt találkozásairól is (Taksonyi János, Antlifinger János, Borbély János – az egykori kisgazda képviselő fia - és mások.)

Külön információs kört jelent a szekszárdi Várostörténeti Klub keretében összejáró polgári beállítottságú és gondolkodású értelmiségiek tábora. (Dr. Puskás Attila levéltáros, dr. Szilágyi Mihály, Mohay Lajosné, Vendel István, Lencsés László, Rózner Gyula, László Antal, , Németh István ev. lelkész, Dörnyei István apátplébános, Debulai Antal, dr. Pataki József. (Taksonyi János, volt kisgazda képviselővel megkezdték az FKGP megyei történetének megírását, Szakály Ferenc volt hírlapíróval, „ellenforradalmárral”, (aki állandó hallgatója az angol rádió magyar nyelvű adásának) folyamatosan konzultálnak.

Időnként más, rutin jellegű jelenteni való témákba is belebotlik a tmb. 1971. január 8., „Szabadkai” jelenti: Jung Ádám NSZK-állampolgár huzamos idő óta vendége Nagy Béla szekszárdi nyugdíjasnak. Előző év december 29-én Madocsa határában egész napos vadászaton voltak együtt, s mintegy tíz őzet és igen sok fácánt lőttek. Szakály a lengyelországi helyzetről fejtette ki véleményét.

Dr. Háromházi János r. őrnagy intézkedik: Jung Ádámról kivonat a III/II. alosztálynak, Szakály Ferencről Béres János r. őrnagy. elvtársnak, III/III.

1971. február 4. Dr. Háromházi János r. őrnagy értékelése „Szabadkai” jelentéséhez Szakály Ferencről: „Az ügynök jelentése értékes. Bírja Szakály bizalmát, aki élete nagy döntéseit is megbeszéli vele. Szakály magatartásából kitűnik, hogy nem adta fel régi énjét, továbbra is ellenséges beállítottságú a rendszerünkkel szemben.”

Intézkedés: Szakály Ferencről kivonat Béres őrnagy. elvtárs részére és a Várostörténeti Klub anyaga.

1971. március 26. „Szabadkai” jelenti: Dr. Puskás Attila magatartásában az óvatosság kapott nagyobb helyet. Kifejtette, hogy mostanság nagyon figyelik, vigyáznia kell.

Szakály Ferenc, az egykori hírlapíró felmondta az ÁFÉSZ-nél betöltött állását és lényegesen kedvezőbb anyagi feltételekkel állást vállalat a foktői tsz.-nél, mint kertészeti üzemegység vezető. Hetenként egyszer tér haza Szekszárdra.

[Az „F”dossziés Szakály három fia közül az egyik: Ferenc muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, kandidátusi disszertációjára készül. Másik fia, István, éppen katonai szolgálatot teljesít, miután túl van az alaki kiképzésen, most „kulturvonalon” dolgozik a honvédségnél és az MTV-hez jelentkezik rendező asszisztensnek. A legkisebb, Péter érettségi előtt áll.]

A következő öt évről 1976. február 2-án készít jelentést a Tolna megyei III/III osztály vezetője: Vajda János r. alezredes és Halmosi István r. őrnagy. „Szabadkai” tmb. munkáját minden tekintetben eredményesnek minősítik.

-          Kutató feladatai során ellenőrizte a kiemelt nyilvántartásban szereplő ismert személyeket (dr. Nagy István, Borbély János, Szakály Ferenc) és értékes adatokat gyűjtött róluk. Noha rendszer- és szovjetellenesek, nacionalisták, s elégedetlenségük elvi okokra vezethető vissza, „…előrehaladott korukat figyelembe véve adminisztratív intézkedés foganatosítása velük szemben nem szükséges, bázisuk ugyanis nincs, befolyással nem bírnak az ifjúság körében.”

-          Óvintézkedések szem előtt tartásával vonták ellenőrzés alá a titkos megbízott révén az un. antidemokratikus elemeket, s azokat a politizáló értelmiségieket, akik például rendszeresen utaztak nyugati országokba és „negatív tartalmú élménybeszámolókat” tartottak vagy közöltek (Posta Lajos, dr. Pataki József, Ordas Iván, Csányi László.)

-          Prevenciós lépéseket is végrehajtottak a tmb. útján: „Több olyan ellenséges tartalmú, a fellazítást szolgáló irodalmi termékről szereztünk tudomást, illetve vontunk ki a forgalomból, melyeket külföldön adtak ki és juttattak be megyénkbe konkrét személyekhez.”

Kapitány Ferenc „Szabadkai” annak ellenére aktívan és sikeresen dolgozik a megyei állambiztonsági szervnek, hogy 1971 decemberében dr. Puskás Attila, volt levéltár igazgató óva intett egy holland állampolgárt a Budapestre tartó gyorsvonaton a nyüzsgő városi fényképésztől:

A helyzetet fura módon árnyalja, hogy Kapitány egy hónappal korábban azt jelentette kapcsolattartó tisztjének, hogy a Gemenc Szállóba új konyhafőnök helyettes érkezett, „… ez azonban csak fedés, mert volt ÁVO-s, aki ide be lett építve”, s aki őt le akarja káderezni. A gyanús jövevény nyomul, ismerkedik, beerőszakolja magát Kapitányék házába, családi életébe, aminek eredményeképp valóságos információ gyűjtő verseny kezdődik kettőjük között: ki tud többet a másikról.

Ez azonban nem zavarja sem „Szabadkai”-t, sem a városi értelmiségi köröket, a kisgazda fényképész sikeres baráti szálakat épít ki Várkonyi Nándor pécsi és Csányi László szekszárdi írókkal , valamint Csepregi Béla sárszentlőrinci evangélikus lelkésszel, aki Finnországban, finn nyelven szerezte egyházi diplomáját. Jelentéseit Halmosi István r. őrnagy veszi át a „Pápai” fedőnevű „T”-lakáson. Dr. Végh Béla a koalíciós idők előtt a kisgazdapárt megyei főtitkára volt, kiváló kapcsolatokat ápolva Varga Bélával, Saláta Kálmánnal és másokkal. Most, mint a kisipari termelőszövetkezetek megyei szövetsége (KISZÖV) nyugdíjas vezető jogászáról jelent róla „Szabadkai”.

1974 novemberében arról kap jelentést a megyei III/III, hogy Ordas Iván újságíró felkereste budapesti lakásán Végh Antal írót, a „Miért beteg a magyar futball?” című sikerkönyv szerzőjét és terjedelmes képes interjút készített vele. Az interjút azonban visszadobta a megyei lapnál Szalai főszerkesztő-helyettes azzal, hogy „nem közölhető, a téma túlhaladott ezen a felfogáson”. Ordas erre a pécsi Dunántúli Naplóban jelenttette meg az interjút. Viszont november 28-án, amikor Végh a szekszárdi könyvtárban dedikált, utána a szekszárdi nyomda KISZ szervezete szokatlan bátorsággal meghívni merészelte az írót egy kis beszélgetésre. A Tolna megyei politikai rendőrség viszont azt értékelte a tmb. munkájában újabb eredményes lépésnek, hogy Ordas Iván Kapitány Ferenc fényképész és felesége társaságában kíván nyugati körútra menni. „A Kapitány házaspárral azért, mert azok autóján utazva módja lenne útját Bécsben, Münchenben megszakítva, Kapitány ismeretségét is kihasználva, kapcsolatokat teremteni kint élő, magyar irodalommal foglalkozó csoportosulásokkal.”

Kapitány utasításra összegyűjti és jelenti Mindszenty József halálának (1975. május 6, Bécs) és könyvének visszhangját. (Debulai Antal, dr. Szilágyi Mihály, Szakály Ferenc.) „Szakály szerint …Mindszentyt a történelem jegyezni fogja. Személyét a magyar sors szimbólumának fogják tekinteni.”)

1976-ben, amikor Kapitány 49 éves és már 19 esztendeje működik együtt titkosan a politikai rendőrséggel, májusban újra értékelik munkáját és aktuális feladatokkal új foglalkoztatási tervet készít számára Halmosi István r. őrnagy, amivel egyetért Vajda János r. alezredes a III/III osztályvezetője és jóváhagyja Hirsch Kálmán r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese.

[Hirsch Kálmán, 1931. október 31, Szekszárd, Őri Katalin. Négy elemi és négy polgári után szabósegéd (1946-1949), majd munkatárs a MINSZ megyei bizottságánál és az MNB szekszárdi kirendeltségénél; 1950-51 között a DISZ járási szervezőtitkára. 1951 novemberében kezdődik szolgálati pályája: államvédelmi őrmesterként operatív beosztott az ÁVH Tolna megyei Osztályánál. 1954-55-ben elvégzi a BM Dzerzsinszkij Tiszti Iskolát, ami után osztályvezető-helyettes áv. hadnagy rangban a BM I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség Tolna megyei Főosztályának IV. Osztályán (belső reakció elhárítás); 1955-56-ban osztályvezető ugyanott, előbb a Dombóvári, majd a Paksi Járási Osztályt vezeti. 1956. november 1-4 között Szekszárdon, a megyei börtönben tartották fogva. 1957 elején karhatalmista Szekszárdon, négy hónapig főoperatív beosztott a Veszprém megyei Politikai Nyomozó Osztályon, onnan visszatér Tolna megyébe. 1958-tól alosztályvezető a közlekedési és híradás elhárításnál, 1962-től a mezőgazdasági elhárításnál. Közben 1961-ben leérettségizik, az azt követő 16 évben különböző szintű pártiskolákon folytat politikai tanulmányokat. Az 1962-es állambiztonsági átszervezés után r. századosként alosztályvezető a megyei III/III.-2 Alosztályon, 1964-től a III/III. Alosztály csoportvezetője. 1967-1969 között a pártbizottság titkára. Ezután a megyei állambiztonsági szerv osztályvezetője (1969-1971), végül 1971. 07. 01.-től 1983. 08. 31.-ig a megyei rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese, 1975. 11. 01.-től r. ezredesi rangban. 1983. augusztus végén helyezték nyugállományba.]

1976-ban, amikor Hirsch vezetésével újraértékelik Kapitány hálózati tevékenységét, megállapítják: a titkos megbízott változatlanul középiskolai végzettségű, nős, két általános iskolás gyereke van, feleségének nyugdíjas szülei is velük élnek. Jó nevű fényképész, a KIOSZ megyei szervezetének választott aktívája. Ingatlan vagyona nincs, jövedelme jónak ítélhető, bár szűkös anyagi helyzetére szeret hivatkozni. Személygépkocsija van, szenvedélyes sporthajós.

„Szabadkai” titkos megbízottról újra megállapítják – egyebek között -, hogy :

Az állambiztonság megyei szervétől havi 500 Ft. javadalmazásban részesül. „Ő maga is elismerte, hogy folyamatában ezért a pénzért nem dolgozik meg.”Az osztály úgy látja: adottságait intenzíven még mindig nem használja ki. Ennek okát családi korlátaiban és abban látja, hogy „belefáradt” titkos tevékenységébe, már csak életkora miatt is. Noha a bizalom töretlen személye iránt, azért elrendelik 30 napra technikai (telefonlehallgatás, levélellenőrzés) ellenőrzését. A belső ellenőrzés hálózati feladatait „Füri” és „Kovács Mihály” fedőnevű személyekre bízzák.

[„Kovács Mihály” titkos megbízott igen sikeresen oldotta meg belső ellenőrzési feladatait, jelentéseit 865 oldalon 3 M-dosszié őrzi az ÁBTL-ben. Azonos Dr. Tollár Tiborral (1929. április 27, Kaposvár, Kutnyánszky Mária), tsz. jogügyi előadó, akit 1955. május 30-án szervezett be a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályáról Zsinkó György r. törzsőrmester gazdasági jellegű kompromittáló adatok alapján. A belső elhárítás foglalkoztatta Béres János r. őrnagy vezetésével. 1987. augusztus 12-ig végezte hálózati feladatait, anyagát akkor irattárazták.]

„Szabadkai”további feladatai között meghatározzák:

I., Az általános kutatás és prevenció területén az ellenséges tevékenység felderítését az idegenforgalom, a propaganda, az ellenzéki eszmék és a „dilettáns művészek” irányában;

2., A gazdasági kártevés tekintetében a megyei indítékok, célok és az elkövetők feltárását;

3., Perspektivikus céllal a személyi adatgyűjtés körében tegye rendszeressé kapcsolatait és mozgósítsa összeköttetéseit a következők körében:

a., Tárja fel Pálos Miklós jogtanácsos, F-dossziés ellenséges személy politikai megnyilvánulásait, érdeklődését, emberi kapcsolatait;

[Pálos Miklós, 1937. február 22, Szekszárd, Weingartner Crestentia. Mind anyai, mind apai ágon német származású. 1957-ben érettségizett a Garay János Gimnáziumban. Vendéglátó-ipai tanuló, majd szakmunkás. 1956-ban a szekszárdi diákmozgalom élére állt, tagja lett a városi Nemzeti Bizottságnak. Október 30-án orosz katonák majdnem kivégezték.1959-64 között jogi diplomát szerzett Pécsen, ügyvéd Szekszárdon. A politikai rendőrség nyomására azonban 1968-ban 13 esztendőre eltávolították az ügyvédi foglalkozástól, bátyját bebörtönözték. A Tolna megyei KISZÖV jogtanácsosa, csak 1981-ben folytathatta ügyvédi pályáját. 1988 novemberében az MDF-ben kezdett politizálni, de 1989 májusában kilépett és megszervezte a KDNP megyei szervezetét. 1990. május 27-től 1991. március 18-ig a párt társelnöke, majd alelnöke. A parlamentbe a KDNP Tolna megyei listájáról kerül be. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. 1994-ben a párt országos listájának 12. helyéről lett ismét országgyűlési képviselő, 1997. július 22-től független.]                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

b., Továbbra is kísérje figyelemmel a Várostörténeti Klubban és a Múzeumbarátok Körében folyó értelmiségi összejöveteleket, a szélsőséges beállítottságúak (dr. Végh, dr. Szilágyi, Posta Lajos) megnyilatkozásait.

c., Tegye rendszeressé kapcsolatát Csányi László és Varga József újságírókkal, jelentse nem kívánatos, fellazító, bomlasztó törekvéseiket;

d., Mélyítse el bizalmas viszonyát Szakály Ferenc F-dossziés személlyel, számoljon be kapcsolatairól, kísérje figyelemmel gyermekei tevékenységét, helyzetük alakulását, politikai megnyilvánulásaikat, negatív befolyásoltságukat;

e., Szerezzen új információkat a reakciós egyházi személyek köréből (Bocsor Lajos, Tóth Árpád, Horváth Emil);

f., Meglévő ismerősei és összeköttetései révén figyelje Debulai Antal IBUSZ-idegenvezető külföldi kapcsolatait, utazási céljait és új társaságát.

1976 júliusában Budapesten a hírszerzés is részt vett „Szabadkai” eligazításában, mielőtt elindult volna Ausztriába, az NSZK-ba és Svájcba. A dr. Kovács Ferenc r. alezredessel (III/III-3) együtt megjelenő Vaskovics Gyula r. százados (III/I-7) pontosan meghatározta hírigényüket, a Tolnából elszármazottakkal kapcsolatban, aláhúzva dr. Klein Antal személyét. A tmb. egyúttal tájékoztatást adott romániai útjáról, amelyen családjával járt.

„Szabadkai” előszeretettel tájékoztat Szakály Ferenc jellemzően „csak azért is ellenzékiség” alaptermészetének kisebb-nagyobb megnyilvánulásairól, amiért is gyakran gyermekei kerültek hátrányos helyzetbe. Fiai ezért érzelmi alapon mintha szembe is helyezkedtek volna apjukkal, s viszonylag önállóan másképp alakították pályájukat. Ferenc sikeres történész-muzeológus lett, István szerkesztő-rendezőként  megtalálta helyét az MTV-ben, (1973-tól külsős, 1983-tól belsős), Péter pedig a Fővárosi Operett Színház tagjaként turnézik Európában. „…talán lesz erejük ahhoz, hogy apjuk bűneit is úgymond feledtessék.”- jegyzi meg jelentésében „Szabadkai”, a Tolna megyei állambiztonság pedig tájékoztatja erről a BM III/III-5 osztályát, a kulturális elhárítást.

Kapitány ismeri – mert megismertették vele kiképzői – azt a jelentésírási fordulatot, hogy nem saját nevében, hanem egyes szám harmadik személyben jelent. Például így:

„Biztos tudomást szereztem arról, hogy Kapitány Ferenc a közelmúltban kétszer is járt Illyés Gyula író vendégeként, annak lakásán. Többórás négyszemközti beszélgetésükben többek között érintették Illyés Gyula 1977 karácsonyán a Népszavában megjelent, a külhonba szakadt magyarjainkról szóló cikke kapcsán az erdélyi magyarok elnyomatott helyzetét. Illyés nem tudott cikkének konkrét romániai fogadtatásáról, csak annyit, hogy a románok nehezményezték.”(1979. május 3.)

Két hét múlva pedig kisgazda rövidlátással nem érti az Új Tükör című hetilap Szekszárdra meghívott egyik szerkesztőjének: Fekete Sándornak a közönség kérdéseire adott őszinte és reális válaszait és feljelenti őt a III/III-nál, mert „…az író általánosságban az országban előforduló negatív jelenségeket domborította ki.”Az állambiztonság erre úgy látta, hogy „A jelentés értékes. Fekete Sándor író a klubesten tartott előadásában olyan politikai jellegű kérdéseket érintett, amelyek a hallgatóság körében félreértésekre adhatnak okot.”(Vajda János r. alezredes, osztályvezető és Tóth Albert r. őrnagy.)

1979. október 26-án megint nem saját nevében jelent, hanem hivatkozik Kapitány Ferenc látogatására Illyés Gyulánál:

November 22-én aztán kiesik szerepéből a titkos megbízott és hírtelen saját nevében kezd jelenteni az egyes szám harmadik személy helyett. Amatőr igyekezetében már szó-és mondatfoszlányokat is fontosnak tart:

„Illyés Gyula író lakásán voltam, amikor az Csoóri Sándorral folytatott telefonbeszélgetést meghitt, baráti hangon. Folyamatosságát nem tudtam követni, mivel a telefon a másik helyiségben volt, csak szó-és mondatfoszlányokat hallottam. Ezek alapján „hitbéli erősség”, „az igazság adta meggyőződés”, „sorsunk előre nem látható”, „azt kell elfogadnunk, ami van”, „ellene nem sokat tehetünk”,”ilyen a sorsunk”, kijelentések is szerepeltek. „Tudván azt, hogy Csoóri akkor is betegeskedett, valószínű, hogy az volt a témájuk. Illyésék is pár napja költöztek vissza budai lakásukba a Balatonról. Minden esetre valamilyen vonatkozásban nyugtatta Csoórit.”

Illyés Gyulán kívül a szekszárdi Sipos Rudolf és dr. Molnár Csaba társaságában gyűjtött adatokat „Szabadkai” tmb. a Romániában élő magyar nemzeti kisebbséggel kapcsolatos nacionalista nézetekről. Ezzel zárták M-41588 dossziéját 1981. február 9-én.

[A hálózati személy operatív szempontból jelentős, Magyarországon és külföldön élő kapcsolatairól 6/a számú kartont állított ki az állambiztonsági szerv. 1978-ban Vajda János r. alezredes Kapitány Ferenc („Szabadkai”) hálózati személy három baráti kapcsolatáról engedélyezte a 6/a nyilvántartó karton kiállítását.

1., Sipos Árpád Rudolf (1923. március 11, Ótorda, Szilágyi Rozália) szekszárdi építészmérnök. „Sipos aktív tagja volt egy szakadár vallási csoportosulásnak. Szélsőséges nacionalista nézeteket vall.”

2., Tóth Árpád (1930. november 7, Csíz, Csernok Eszter) szekszárdi református lelkész. „Tóth op. szempontból figyelmet érdemlő NSZK kapcsolatokkal rendelkezik.”

3., Gaál Attila (1944. június 9, Nyíregyháza, Hardicsay Klára) szekszárdi muzeológus. „Gaál fivére jogellenesen él az NSZK-ban.”]

1981. márciusában 60. születésnapja alkalmából író-olvasó találkozóra hívják Szekszárdra Mészöly (Molnár) Miklóst, aki a városban nevelkedett és kezdte a tollforgatást. Gyakorlatilag három találkozóról jelent Kapitány: a Megyei Könyvtár által rendezett hivatalosról, a múzeumban tartott zártkörűről és a Garay borozóban történt még szűkebb körűről. Mindegyiken központi szerepet vindikált magának az ismert kisgazda fényképész, s osztotta is az igazságot, hát még az állambiztonságnak írt titkos jelentésében:

Ehhez még csak az kellett, hogy Illés István, székely származású faddi tanár felszólalásában számon kérje az írótól - szerinte - megalázó véleményét a sváb portákba települt székelyekről. A politikai rendőrség pontosan értesült az elhangzottakról. (Mindegyik rendezvényen részt vett: Csányi László, Lovas Henrik könyvtár igazgató és Vadas Ferenc, a megyei tanács művelődési osztályvezetője.)

Április 13-án aztán kissé zavaros és előzmények nélküli történetet vet papírra jelentés formájában. Személyét igyekszik minden szempontból középpontba állítani az Illyés Gyula és Tolna megye közti kisebb-nagyobb történések sorában. Bevallja, adós a költőnek egy ígéretével: annak a malomkőnek a felkutatásával, amely Felsőrácegrespusztán a tsz által (téglanyerési célból) lebontott Illyés portán a konyhaajtó mellett állt. Sőt, adóssága még a bontás helyén továbbra is burjánzó orgonabokorból élő sarj vágása és elhelyezése az Illyés villa budapesti kertjébe.

De ennél is fontosabbnak tartja egyfajta békéltető szerepét, mert mint írja az állambiztonságnak: „Konkrét ismereteket szereztem arról a törekvésről, hogy rendeződjenek Illyés Gyula és Tolna megye vezetőinek kapcsolatában bekövetkezett feszültségek.” Őt kérték fel – akivel Illyés a Petőfi kutatás során került baráti kapcsolatba -, hogy legközelebbi budapesti látogatásakor vigye magával a megyei tanács és a megyei pártbizottság képviselőit. Természetesen eleget tett a felkérésének és – jelentése szerint – április 8-án a megyei pártbizottság osztályvezetőjével, Sz. G.-vel és a megyei tanács művészeti főelőadójával, F. B.-nével meglátogatták Budapesten a költőt. A találkozóról azt jelentette az állambiztonságnak: „Sikerült a feszültséget feloldani.” Megállapodtak: a megye szülötte tv-műsorban mutatja be Tolna megyét; elmegy Babits Mihály házának avatására; személyes tárgyaival, kéziratokkal járul hozzá egy leendő Illyés múzeum anyagának alapjaihoz; s pihenés céljából elfogadta a meghívást Gemencbe. (Nincs pontos értesülésünk a megállapodás részleteinek teljesüléséről.)

De ott van „Szabadkai” hálózat a szekszárdi belvárosi római katolikus templomban tartott „teltházas” filmvetítésen is. Két este vetítették az Olaszországból hozott két részes vallásos, nem szinkronizált színes filmet, ami után a fényképész jelentése alapján Dörnyei plébános került a III/III érdeklődésének középpontjába.

Czuczor Gergely egyik közvetlen leszármazottját is gyanúsnak tartja a politikai rendőrség. Az Érsekújváron élő tanárnak a hatóságok nem adnak lehetőséget a tanításra „nagy magyarsága miatt”, ezért minden szabad idejét Magyarországon tölti, alkalmi munkákból él, a legkülönbözőbb fórumokon tájékoztat a magyarság szlovákiai elnyomásáról, bement az MSZMP KB Panaszirodájára is és ellenlépéseket követelt. Főként irodalmi köröket keres, személyes kapcsolatot Illyéssel és Csoórival. Tolnában pedagógusokkal, népművelőkkel áll kapcsolatban, egy évet dolgozott is Kölesden, Farkasfalvy József tantestületében.

Kapitány tmb. dicséretet kap értékes jelentéséért, intézkednek a nacionalista nézeteket terjesztő Czuczor adatainak összegyűjtéséről, megyei mozgásának és kapcsolatainak felderítéséről.

1982 decemberében egy bonyhádi szórakozóhelyen „Szabadkai” arról tájékoztatja Tóth Albert r. őrnagyot, hogy dr. Nagy István orvos a moldvai székelyek ügyében levélben kérte a pápát arra: vizsgálja felül a negyedmillió moldvai székely hívő egyházi helyzetét, mert a zsinat határozata értelmében minden nemzetiségnek anyanyelvén kell misét celebrálni. Ezt a moldvai székelyek nem élvezhetik, anyanyelvi hitoktatásban és misézésben sem részesülhetnek. A román állam tudatosan olyan papokat küld közéjük, akik erre nem is alkalmasak, azok a papok pedig, akik a székelység soraiból nőnek ki, más területen nyernek elhelyezést.

Nagy Istvánnak már amúgy is elég sok van a rovásán a hatóságok előtt Sipos Rudolffal együtt az erdélyi magyarság valós helyzetének Nyugat-Európai terjesztése miatt.

1983 augusztusában mint régi harcostársát keresi meg levélben Kapitány Ferenc volt megyei kisgazda titkárt Vörös Vince, az FKGP volt főtitkárhelyettese, a Magyar Parasztszövetség főtitkára.

 [Más megfogalmazásban: „Szabadkai” titkos megbízottat, Tolna megyei III/III Osztály, megkeresi „Virág Benedek” titkos megbízott, BM III/III-3-a] Vörös készülő történeti munkájához kéri a megőrzött pártdokumentumokat, s keresi a kapcsolatot a megye volt kisgazda vezetőivel.

 (Taksonyi János, Borbély János, Padányi Gulyás Béla, Szakály Ferenc és mások.) Kapitány minden segítséget megígér, miközben azonnal jelenti a hírt állambiztonsági összekötőjének.

Még két hírt jelent augusztusban: 82 éves korában elhunyt Dr. Nagy István orvos, megfigyelt ellenzéki politikus, aki előre megírta gyászjelentése fejlécének szövegét:

A másiknak ugyan nincs politikai jelentősége, de „Szabadkai” fontosnak tartja közölni a szokásos egyes szám harmadik személyben:” Kanabé Mihály, az elhunyt néhai zombai plébános Lajos nevű testvérének egyik fia, Béla, a feleségével és barátjával, valamint annak a feleségével Csíkszeredáról vendégségben voltak Kapitány Ferenc szekszárdi fényképésznél.”

A tmb sikeresen vette fel a kapcsolatot Keresztury Dezsővel, amihez az író, politikus 80. születésnapja szolgált jó lehetőséggel. Arany János egy addig ismeretlen fényképét ajándékozta neki hétvégi házában, a pécsi rádió munkatársa már ott várta. (1984. szeptember 20.)

Szeptember 24-én Budapesten Lengyel Gabriellánál járt, utána maradt még egy kis ideje és bekopogtatott Csoóri Sándorhoz. Mindössze 10-15 percet tudtak beszélgetni, mert épp indulni készült Illyés özvegyéhez, ugyanis Flóra asszony közvetítésével találkozóra készültek Pozsgai Imrével. „Szabadkai” kapcsolattartó tisztje értékesnek találta a tmb. beszámolóját.

Illyés Gyula halála (1983. április 15) után másfél évvel Simontornyán lezajlottak az Illyés ünnepségek. Az iskola falán emléktáblát helyeztek el (Borsos Miklós munkája), a várban átadták az emlékszobákat, bemutatták az Illyés ereklyéket, köszöntötték Flóra asszonyt. A kőtárban rendezett irodalmi műsort Fodor András, az Írószövetség alelnöke szervezte, fellépett benne Hubai Miklós elnök, Csoóri Sándor, Ágh István, Takács Gyula, Tüskés Tibor, Csányi László.

Mindenütt Kapitány Ferenc fényképezett, aki azt is jelentette, hogy az irodalmi műsor hangszalagját megszerzi. Sinkovits Imre szavalt, róla azt írta a titkos megbízott, hogy negyedórás késéssel érkezett meg (betegen, s ezért többször meg kellett állnia), ő hozta Csoórit is, szintén megrendült egészségi állapotban. Jelentéséből nem hagyta ki „Szabadkai” tmb., hogy a Babits Művelődési Ház keretében működő irodalmi asztaltársaság első vendégeként bemutatkozott a Szekszárdról elszármazott, Szegeden élő Baka István költő, műfordító. (1948. július 25, Szekszárd – 1995. szeptember 20, Szeged). A kisgazda titkos megbízott nyomban felhívta elöljárói figyelmét arra, hogy:

 „Baka anyja nyugdíjas rendőr százados, apja nyugdíjas párttitkár. Baka bemutatkozása szerint megtagadta szülői neveltetésének helyességét, mert mint mondotta, 30 éves fejjel kellett rájönnie arra, hogy ő elsősorban magyar és csak azután internacionalista. Egész politikai hitvallása zavaros. Irodalmi múltja az istenség és a biblia létezésének szellemében él. Bár nem istenhívő, de szeretne az lenni, - mondotta.”

A megyei III/III osztály intézkedett Baka „kifogásolható magatartására” vonatkozó további információk beszerzéséről, „Szabadkai” rá vonatkozó jelentését pedig „Guzorán elvtárs kapja pontosítás végett.”(1984. november 8.)

Januárra aztán megnyugszik Tóth Albert r. őrnagy is, mert sokoldalúan tisztázódik, hogy jó kezekben van az irodalmi társaság: Szokolay Zoltán főiskolai tanár („Havasi Zoltán” titkos megbízott) és dr. Töttös Gábor tanár, könyvtáros, helytörténész (szigorúan titkos állományú rendőr főhadnagy, T-19 operatív beosztásban.) személye garancia az elkötelezett működésre.

A kisgazda fényképész pedig rájön, hogy bármennyire is igyekezett - a bennfentesség és a bizalmaskodás jegyében – a legközelebb állónak látszani Illyés Gyula családjához, volt valaki, aki még a költő életében megelőzte őt, s annak halála után is szabad bejárása volt Flóra asszonyhoz. Az ozorai születésű Vinczellér Lászlóné, a simontornyai vármúzeum igazgatója, akit lányuknak tekintettek, már csak annak okán is, hogy a költő senkivel sem tudott ifjúkorának helyszíneiről úgy, s oly hosszan beszélgetni, mint vele, aki részletesen ismerte a szülőföld minden négyzetméterét. Sokáig intézte Illyésné ügyes-bajos dolgait, eljárt megbízásából.

Amikor 1983 szeptemberében Eigner György r. alezredes váltja a megyei állambiztonsági szerv vezetője (főkapitány-helyettes) posztján a nyugállományba helyezett Hirsch Kálmán r. ezredest, érik az elhatározás „Szabadkai” foglalkoztatási tervének módosításáról, korábbi feladatai kiegészítéséről.

[Eigner György, 1944. március 12, Márkus Mária. Legmagasabb iskolai végzettsége: ML Esti Egyetem, szakosító tagozat (1976), BM Rendőrtiszti Főiskola speciális tanulmányok (1981). 1967-ben kezdte belügyi szolgálatát: r. alhadnagyi rangban operatív beosztott a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Alosztályán. 1971. márciusától a megyei Rendőr-főkapitányság titkárságának vezetője. 1983. szeptember 1-én r. alezredessé léptetik elő és kinevezik a megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szerve vezetőjének, a főkapitány állambiztonsági helyettesének. 1986. október 1-től r. ezredes.1989. november 30-ig tölti be posztját.]

Erre 1985 januárjában kerül sor, amikor mindenekelőtt újra értékelik a hálózati személy teljesítményét. Egyebek között megállapítják:

(A jelentést Eigner György r. alezredes, a megyei r. főkapitány állambiztonsági helyettese, Gál István r. főhadnagy III/III osztályvezető és Tóth Albert r. őrnagy, kapcsolattartó tiszt írta alá.)

Az új feladatok között határozzák meg az ellenséges propaganda anyagok és ellenzékieskedő eszmefuttatások forrásainak árnyalt tisztázását, megjelenésük és terjesztésük módját, valamint a terjesztésbe bevont személyek kilétének megállapítását. Különösen fontos ez a kulturális, művelődési, irodalmi területen és az idegenforgalom növekedésével beáramló ellenséges szellemi termékek és gyanús terjesztőik kiszűrése tekintetében. Jobban meg kell ismerni egyes frekventált személyek politikai nézeteit és kapcsolatait, még fel nem tárt tevékenységét. (Az utóbbi körben kiemelik Vinczellérnét, Szakály Ferencet és a Babits Művelődési Ház irodalmi asztaltársaságának meghívottait.) Rá kell irányítani a figyelmet azokra, akik a megye településeiről keresik a felsőbb kapcsolatokat a kulturális élet egyes szereplőivel.

A megyéből elszármazott külföldiek közül a két legfajsúlyosabb kapcsolat Dr. Klein Imre müncheni nyugdíjas ügyvédhez és özv. Dostal Józsefné müncheni nyugdíjas kórházi főápolóhoz fűzi „Szabadkai”-t. Egy lappföldi evangélikus gyülekezet 40 tagja vendégeskedett Sárszentlőrincen a helyi gyülekezet meghívására 1985 márciusában, az információk szerint politikai felhangok nélkül.

Illyés Gyula halálának második évfordulóján, április 15-én emlékműsort rendeztek Simontornyán, melyről a pécsi Tv forgatott, a Magyar Rádió pedig hangfelvételt készített. A fővárosi előadóművészek (Sinkovits Imre, Szabó Gyula, Szemes Mari, Berek Kati, Hámori Ildikó, Szokolai Ottó, Béres Ferenc) műsora zavartalanul sikerült, ám utána Sinkovits Imre arról panaszkodott Kapitány fényképésznek, hogy az MTV nem karolja fel Illyés emlékét, az irodalmi és művészeti osztály helyett az eddigi megemlékezések a mezőgazdasági osztály rendezésében készültek. A műsor után koszorúzás volt az iskola falán elhelyezett emléktáblánál, a tmb. ott látta még Mécs Károlyt, Erőss Annát, az MRT főbemondóját és Bessenyei Odett szobrászművészt is. Vinczellérné arról szomorkodott Kapitánynak, hogy: „…hivatalos helyeken nem tesznek eleget azért, hogy az illyési eszme fennmaradhasson.”

 „Szabadkai” 1985. június 17-én jelenti, hogy Bibó István összegyűjtött munkáinak 3 kötetes, csaknem ezer oldalas berni kiadását kapta kölcsön olvasásra barátjától: Gémes Balázs szekszárdi muzeológustól. Ő ajándékba kapta egy döbröközi származású muzeológus nőtől, aki egy párizsi múzeum munkatársaként szerezte meg az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadásában 1981-ben, Bernben megjelent köteteket. A Tolna megyei III/III osztály „ellenséges tartalmú”-nak minősítette Bibó munkáját.

A tmb. arról is beszámolt, hogy „falujárást” végez: társadalmi munkában fényképsorozatot készít Telkes József szedresi plébános életéről és pályájáról. Bízik benne, hogy az egyház és az állam viszonyát is szóba tudja hozni találkozásaik során.

1985. október 31-én Illyés Gyula születésnapja alkalmából az ozorai általános iskola ünnepélyesen felvette a költő nevét. (1902. november 2-én született Felső rácegrespusztán.) Az ünnepi szónok Aczél György, az MSZMP PB tagja volt. (Beszéde megjelent az Új Tükörben.) Illyés művek előadásával közreműködött: Bessenyei Ferenc, Kohut Magda, Sinkovits Imre, Oszter Sándor, Egresi István. Vendég volt Flóra asszony és Marika lánya, valamint Németh László özvegye. November 2-án Hubai Miklós, az Írószövetség elnöke a simontornyai várban rendezett Illyés emlékműsor során frissen beszámolt olaszországi útjáról, ahol nemzetközi fórumon ünnepelték Illyés Gyulát. Kapitány végigfényképezte a rendezvényeket, cserébe Aczél és Hubai beszédét kérte magnószalagon Vinczellérnétől, aki megígérte átjátszásukat. Mégsem adta át, arra hivatkozott, hogy tönkrement a magnó, így nemhogy nem játszotta át, hanem az eredeti felvételeket is letörölte. Ezért „Szabadkai” titkos megbízott nem tudta átadni azokat Tóth Albert r. őrnagynak december 4-én egy személygépkocsiban tartott találkozójukon.

„Szabadkai” 1985. december 5-i jelentése után viszonylag hosszabb szünet következik az ÁBTL 3.1.2. M-41588/2 dossziéban, ennek okát Tóth Albert r. őrnagy 1986. február 20-i jelentéséből tudjuk meg:

Kapitány Ferenc jelenleg fellelhető VI. munka dossziéját 1987. június 23-án zárta le 90 lapoldal terjedelemben az időközben alezredessé előléptetett Tóth Albert.( 3.1.2. M-32831, 3.1.2. M-33375, 3.1.2. M-36820, 3.1.2. M-41588/1-2)

1988-ban Kapitány Ferenc már az MDF tagja, 1989-ben az FKGP Tolna megyei elnöke.

Nem tudjuk, hogy meddig foglalkoztatta még a politikai rendőrség, egy történész szerint egészen a rendszerváltoztatásig, 1990-ig.

Mint már említettem: Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki 2001. október 23-án.

Balla Gábor Tamás (1943. december 19, Nagykáta, Komándi Erzsébet) Budapest 25. sz. választókerületében, a XVII. kerületben szerzett egyéni mandátumot az 1990-94-es ciklusra. Az Országgyűlés oktatási, ifjúsági és sport állandó bizottságának tagja 1992. október 13-tól. Azt megelőzően egy rövid ideig (1992. április 6-tól június 23-ig) az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi állandó bizottság tagja.

1989. január 6-án lépett be az MDF-be, a főváros XVII. kerületi vezetőségének tagja. Részt vett az MDF Országos Elnöksége mellett működő oktatáspolitikai szakbizottság munkájában.

Apja hivatásos katonatiszt, anyja tanítónő. Tízéves korában árvaságra jutott, anyai nagyszülei nevelték öccsével együtt, 16 éves korától önállóan tartotta el magát. 1973-ban vette feleségül Lázár Margit általános iskolai tanárnőt. Két gyermekük született: Tamás (1974) és Gabriella (1976).

Hét helyen járt általános iskolába az ország különböző részein, 1962-ben érettségizett a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban. Egy évig segédmunkásként dolgozott a Budapesti Csokoládégyárban. 1963-ban felvették az ELTE BTK népművelés-magyar nyelv és irodalom szakára.

Friss diplomával 1968-ban a jászberényi Déryné Művelődési Ház igazgatója. Nyolc hónappal később politikai okokból – egy antológia szerkesztése miatt – elbocsátották. 1969-71 között szerződéses munkákból élt, - életrajza szerint - ügyintéző a fővárosi Danuvia Művelődési Központban, előadó a Faipari KISZÖV-nél és az érdi Nagyközségi Tanácsnál, majd népművelő a kerepesi Művelődési Otthonban.

1971-ben került a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. 1988-ig előbb ügyintéző, majd sorrendben: tudományos segédmunkatárs, tanársegéd, adjunktus, egyetemi docens. Az egyetem tanárképző intézetében nevelésszociológiát tanított. Közben 1972 és 1974 között mellékállásban az aszódi javítóintézet szakkörvezetője, 1987-90-ben a víztornyok javításával foglalkozó HIDROGÉM GMK fizikai dolgozója.

1971-ben filmpedagógiából doktorált. 1986-ban megvédte kandidátusi értekezését az agrár felsőoktatás nevelés szociológiai témaköréből. 1988-tól tagja volt a Magyar Szociológiai Társaságnak. Egyetemi jegyzeteket írt, szaklapokban publikált.

Fiatalon kezdett foglalkozni amatőr filmezéssel. 1967-ben aranydíjat, 1969-ben ezüstdíjat nyert az Amatőr Filmesek Országos Fesztiválján. 1971-ben a Cannes-i Nemzetközi Amatőr Filmfesztiválon az animációs filmek között ezüst emlékérmet kapott, 1973-ban ezüstdíjat a Nemzetközi Egészségügyi Filmfesztiválon. Szerkesztette az „Amatőr” című lapot is (1968-1973).

Állambiztonsági múltja. 1970. november 3-án szervezte be a BRFK Politikai Osztálya III. alosztályának „A” csoportja   (ifjúságvédelem, felső-és középiskolák, sportlétesítmények) Karai István r. alhadnagy, hazafias alapon, „Filmes” fedőnéven. Előbb informátor, majd titkos megbízott.

Jelenleg egyetlen olyan munka dossziéja ismert, mely 1970 és 1972 között, a BRFK hálózati személyeként írt – többet is saját kézzel – jelentéseit tartalmazza. [ÁBTL 3.1.2. M-33681]. Az iratokból kiderül, hogy 1971 őszén átvette a BRFK III/ III-b alosztály (kulturális-művelődési terület), ahol Réti Endre r. hadnagy lett a kapcsolattartó tisztje Karai István r. alhadnagy helyett.

Mindkét terület maximálisan megvolt elégedve Balla Gábor Tamás állambiztonsági munkájával. Ahogy majd az értékelő zárójelentésben 1972. június 27-én megállapítja Dr. Kmeczó István r. őrnagy alosztályvezető és Réti Endre r. hadnagy:

Beszervezése jórészt konkrét ügyekben szereplő „F” dossziés személyek ellenőrzése érdekében történt, mert:

 ”Kapcsolatai jó hírszerző lehetőségeket biztosítottak számára…az ellenséges politikai beállítottságú személyek ellenőrzésére, felderítése tekintetében.”

[Dr. Kmeczó István (1928.01.01. Katona Margit. Államvédelmi törzsőrmesterként, operatív beosztásban kezdte szolgálatát 1954-ben a BM Pest megyei Főosztályán; r. nyomozó hadnagyként került a rendőrséghez 1957-ben, főoperatív beosztott az Országos Börtönben. 1962-től csoportvezető a BRFK Politikai Nyomozó Osztályán, majd 1963-tól a BRFK Politikai Osztálya III. alosztálya „A” csoportjánál. 1968-tól r. őrnagy, 1972-ben nevezték ki a BRFK III/III-b alosztályának vezetőjévé.]

Az első két hónap után kapcsolattartó tisztje már úgy látta:

„…az eddigi részleges ellenőrzések azt bizonyítják, hogy [„Filmes”] megbízható és őszinte. A jelentése operatív szempontból értékes.”

Az informátor jelent – többek között – a szolnoki Csoboth Attila „zavaros gondolkodású, ellenséges személy”-ről és Szabó Ferencről, a jászberényi Déryné Művelődési Központ népművelőjéről valamint csoportjának tagjairól, „akik ellenséges hangnemben nyilatkoztak a rendszerről”.

Sikeresen szervezte meg Bucz Hunor, „F” dossziés személy, irodalmi színpadi rendező és Szabó Ferenc találkozóját, az utóbbinak irodalmi köre volt a Felvonógyárban, s mindkettő alaposan felkeltette az operatív elhárítás figyelmét.

A BM III/III-4 osztály kérésére készített jelentést a „Kilencek Társaságának” tagjáról: Kovács Istvánról, aki az ELTÉ-n történelem-lengyel szakon végzett, az Eötvös Kollégiumban lakott, a vizsgálat idején pedig Bécsben tanult, s a Kollégium Hungaricum lakója volt. Népszerűségnek örvendett társai körében, bár az a vélemény alakult ki róla, hogy „…kicsit nacionalista és enyhén ellenzéki”, az utóbbi a felső vezető réteg bírálatában mutatkozott meg elsősorban.”Szerinte felelősség terheli államunk egyes vezetőit, hogy Erdélyben és más elcsatolt területeken a magyarok hátrányos helyzetben vannak.”A fiatal költők társaságában Kovács barátai közé tartozott Mezey Katalin és Utassy József.

 „Filmes” ezek után kapta feladatául – szintén a III/III-4 osztály érdeklődésére -, hogy jellemezze Dobai Péter költőt, írót, dramaturgot.

„Filmes” kétszer is viszonylag hosszan jelent Dobairól. Jelentéseit az „Orgonás” fedőnevű „T”-lakáson adja át Karai alhadnagynak. 1971. február 4-i összefoglalójában leírja, hogy Dobait az ELTE BTK menzáján ismerte meg, sohasem evett, ha megjelent, csak leült a végzett bölcsészek helyére, az „előkelő” törzstagok szűk körébe (Estók Tivadar tanársegéd, Műszaki Egyetem Tud. szoc. Tanszék, Szabics Imre tanársegéd, ELTE Francia Tanszék, Sökér Gyula, Fővárosi Müv. Ház, és mások).

„…információi közlésével a társaságot befolyásolja…magatartása erősen sznobisztikus, nagyképű, beképzelt. Társasága a legkülönbözőbb elemekből tevődik össze. 3 szobás lakása, bejárónője, s állítólag havi 2000.-Ft. zsebpénze van, ugyanis a szülei Rómában élnek a Magyar Intézetben. Anyagi fölényét szereti másokkal érzékeltetni. Politikai beállítottsága általában semleges, de azért a szavaiból kitűnik, hogy a nyugati polgári kultúrát jobban tiszteli a miénknél.” [Innen kb. 10 gépelt sort törölt a cenzor.]

1971. februárjában utasításra „Filmes” ismét felkeresi az egyetemi menzán azt az asztaltársaságot, amelyben gyakran megfordult Dobai. Február 18-i jelentésében - egyebek között – ez áll:

A BRFK Politikai Osztálya úgy értékelte a jelentést, hogy az operatív szempontból értékes, az informátor pedig megbízható.

Még mindig februárban , „Filmes” utasításra beszámolót készít a legutóbbi amatőr filmfesztiválon szerzett tapasztalatairól. Egyes ellenséges tendenciák között részletesen ismerteti dr. Oláh Imre hajdúböszörményi állatorvos „Na bumm és akkor mi van?” című filmjének tartalmát. A film bemutatja például az orosz katonák megérkezését 1945-ben, órákat csatolnak le az emberek kezéről, kirámolják a szekrényeket, megerőszakolják egy kisfiú anyját, aztán meg is verik a fiút, épp úgy, mint a németek. A fiú serdülő korában elindul egy úton: „Út a szocializmus felé”, amely először széles, aztán göröngyössé válik és megszűnik. Két oldalt két szín: vörös a baloldal, zöld a jobboldal. A fiú mindegyik oldalról nagy pofonokat kap…

„A jelentés operatív szempontból értékes, az informátor megbízható. Értékelésünk szerint ez [t.i.: a film] egyértelműen ellenséges tartalmú, melynek terjesztése komoly társadalmi veszélyességgel bír. Ez a film alkalmas a Szovjetúnió és rendszerünk lejáratására.”

„Filmes” azt is közli, hogy a film dr. Oláh Imrénél van, hajdúböszörményi lakásán. A BRFK haladéktalanul intézkedik a területileg illetékes osztálynál.

1971. márciusában kapja az újabb feladatot: keresse fel műtermében Lakner László, akkor 35 éves festőművészt, - aki „Budai” fedőnéven célszemélyként szerepelt a politikai rendőrség érdeklődési körében - , s adja elő neki portré film forgatási tervét. Az egy órás első beszélgetésen Lakner nem állt ellen az elképzelésnek, a részletes forgatási terv megbeszélését egy következő találkozásra halasztották. „Filmes” az állambiztonság utasításának megfelelően helyszíni rajzokat mellékelt jelentéséhez a műteremről, szem előtt tartva a két biztonsági zárat is. Részletes eligazítást kapott a film témavezetéséhez, meghatározták magatartási vonalát, a politikai hangütést. Az eligazításon részt vett Szebeni Sándor r. őrnagy is.

Legközelebb „Filmes” már a fiatal értelmiségiek azon problémáit hozta szóba a művész lakásán, melyeket a forgatás során is tervezett megemlíteni. Lakner válaszában elmondta: jórészt ő is ilyen problémákkal küszködik, de egy kicsit fél a filmtől, mert abból baja származhat, ha őszinte, lévén ő burzsoá liberális elveket vall. A művészeti élet egyes vezetőire nagyon mérges, mert buták, fafejűek, semmihez sem értenek. A fiatal képzőművészek teljesen el vannak nyomva, oktatóik megalkuvóak, konzervatívak. Hangsúlyozta: neki nem anyagi gondjai vannak, hanem erkölcsiek, mert úgy érzi: egy művésznek embernek is kell lennie, nem elégedhet meg csupán azzal, hogy kibontakoztatja a saját egyéniségét. Ezért kijelentette: ha mindenképpen róla kell szólnia a filmnek, engedjék meg, hogy a forgatókönyvet részben ő állítsa össze.

Ezután szakmai kérdésekről beszélgettek. Lakner elmondta, hogy látta Kovács András Stafétáját, s nagyon nem tetszett neki, mert az az ál ellenzékiség, amit Kovács az MSZMP szentesítésével a feneke alá tömött párnákon csinál, csak megtévesztésre jó. Sokan bedőlnek neki, azt gondolják: nálunk ilyen nagy liberalizmus van, ami a kormány erősségét bizonyítja. Ugyanakkor ezek az ál ellenzéki filmek a lényegtelen dolgok ártalmatlan bírálatával mindig nagyon ügyesen elsiklanak a lényegről.

Mikor elköszöntek egymástól, Lakner megjegyezte: másnap a Zürich-i TV készít nála egy filmet, ehhez azonban a forgatókönyvet ő írta, mert „… nem akarja, hogy a tévések hülyeséget csináljanak.”

A titkos megbízott április 16-i jelentése idején már leforgatva kész volt a film, de a labor még nem hívta elő. „Filmes” közben megtudta egy beszélgetés során az amatőr filmesek szövetségében, hogy Lakner érdeklődött iránta a MOKÉP Propaganda Osztályának sajtóügyi előadójánál, de Vimola Edit véleményével megerősítette pozícióját a festőművésznél.

„Filmes” ekkor kritikus ponthoz érkezett: a következő eligazításkor megkapta a nehezebb feladatokat arra vonatkozóan, hogy bizalmas információkat, konkrét adatokat kell beszereznie a titkos házkutatáshoz, a technika beszereléséhez.

Június eleji látogatásakor „Filmes” tapasztalhatja: Lakner tudja, hogy figyelik, leveleit felbontják. A filmről kifejtette: az eddig elkészült anyag kevés, hozzá kéne még forgatni. Amikor politikai vitába keveredtek, a Bécsben járt „Filmes”-sel, a művész kijelentette: „…itt mindenbe beleszólnak a képzetlen párt-dilettánsok és megnehezítik a gondolkodó emberek helyzetét.”

Bécsben „Filmes” találkozott régi ismerősével, a kint tanuló Kovács Istvánnal, akit a BM III/III-4 osztály tanulmányozott. Hazatérve jelentett róla, s jelentéséhez mellékelt egy „ellenséges hangú emigráns lapot, melyben Kovács István versei jelentek meg”. A jelentés tartalmazza Kovács figyelmeztetését a sajátos bécsi helyzettel kapcsolatban:

 „… vigyázzanak, mert itt sok a provokátor, őt is mindig megpróbálják provokálni…senkinek sem szabad egy szót sem említeni a politikáról, mert egész Bécs tele van amerikai vagy magyarországi BM provokátorokkal… itt még jobban kell vigyázni, mint otthon.”

Októberben „Filmes” meghívta Lakner Lászlót Gödöllőre, az egyetemre egy decemberi képzőművészeti előadásra és megállapodtak arról is, hogy januárban egy kamara kiállításon mutatja be alkotásait, melyen bemutatkozhatnak munkáikkal ifjú tanítványai is. Az informátor október 27-i jelentésében a művész újabb politikai véleményéről is tájékoztatta a BRFK III/III-b alosztályát, e szerint azt állította, hogy itthon lehetetlenné akarják tenni, ezért egzisztenciális okokból arra kényszerül, hogy nyugati kapcsolatokat keressen. Három hónapos ösztöndíjat kapott az NSZK-ban, ám az csak az ismerkedésre elég, ezért szeretné elérni, hogy legalább félévre hosszabbítsák meg. Esze ágában sincs kint maradni,, erősen kötődik hazájához, még akkor is, ha nagyon stupid emberek dirigálnak itthon.

„Filmes” utolsó ismert jelentését a Budai Foto- és Film Klubról írta 1972. május 6-án. Az amatőr filmes társaság vezetője dr. Holló Dénes, rajta kívül név szerint említi Vásárhelyi Istvánt és Karcsai Kulcsár Istvánt. „Általában egy sznob, nagyképű, üres, de jól helyezkedő társaság hírében állnak.”- jelenti az informátor, hozzátéve, hogy főleg külföldi szakmai kapcsolatokat keresnek.

Mielőtt június 29-én lezárnák dossziéját, 1972. június 27-én a BRFK III/III-b alosztálya értékelte munkáját. A már említetteken kívül, a jelentés megállapítja:

Munkáját a kapott feladatok szerint látta el, jelentései a valóságnak megfelelőek, munkája során dekonspirációt nem követett el. Ellenőrzését párhuzamosan foglalkoztatott ügynökség útján oldottuk meg.”[Dr. Kmeczó István r. őrnagy alosztályvezető; Réti Endre r. hadnagy.]

Állambiztonsági nyilvántartó kartonja szerint Balla Gábor Tamást („Filmes”) 1972. július 11-én a BRFK átadta a Pest megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének. Mivel a nyilvántartás szerint kartonját nem zárták le, anyagát nem helyezték irattárba, feltételezhető, hogy egészen 1990-ig aktív volt, erre utal „04”-es kódja, amelynek jelentése: „foglalkoztatott, élő hálózat”.

Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai