2019. május 21., kedd, Konstantin napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:31 Eközben Vona Gábor...18:18 Megint Wass Albert miatt vegzálják az erdélyi magyarokat az oláh megszállók18:03 Az FPÖ részéről csak a külügyminiszter maradt az osztrák kormányban17:46 Zelenszkij kiírta az előrehozott választást17:00 Hat éve lett öngyilkos Dominique Venner16:23 "A roma nép ellen vonulnak ma fel gyilkosság szellemével a náci ideológiát valló gonosz emberek"16:15 "Freedom for Hungary, Freedom for Europe!" - Nemzeti radikálisok tüntettek Brüsszelben15:57 Árhullám vonul le a Dunán és a Tiszán15:38 Ukrajnában megállapodtak a parlament feloszlatásáról15:14 400 amerikai képviselő és szenátor követel új Szíria-politikát Trumptól - Izrael érdekében, természetesen14:44 Strache a feleségét is elveszítheti14:29 Bolsevista ronggyal kötnének fel egy szocionistát13:51 Kurz hétfőn elveszítheti kancellári tisztségét13:41 Megkapta csapatzászlóját a Magyar Honvédség Parancsnoksága13:05 A HírTV észlénye nem érti, miért kell Törökszentmiklósra menni
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Könyvismertetőnk: Kulturális felforgatók: tanulmányok a zsidó befolyásról és az antiszemitizmusról

Reklám

Kevin MacDonald: Kulturális felforgatók
Tanulmányok a nyugati civilizációról, zsidó befolyásról és antiszemitizmusról
Cultural Insurrections
Essays on Western Civilization, Jewish Influence, and Anti-Semitism
(The Occidental Press Atlanta, 2007)

Kevin MacDonald Ph.D. a Kalifornia Állami Egyetem evolúciós pszichológia tanára és kutatója (2014-től nyugdíjazott). Világszerte ismertté vált a zsidóságot mint csoportevolúciós stratégiát bemutató háromkötetes tanulmánya [A People That Shall Dwell Alone: Judaism As a Group Evolutionary Strategy, With Diaspora Peoples (1994); Separation and Its Discontents Toward an Evolutionary Theory of Anti-Semitism (1998); The Culture of Critique: An Evolutionary Analysis of Jewish Involvement in Twentieth-Century Intellectual and Political Movements (1998)]. E negyedik, kiegészítő kötet pedig a témához kapcsolódó, egyéb folyóiratokban publikált esszéit tartalmazza. Ez a munka is tudományos stílusú és értékű, sok adat, idézet, kevés, óvatos következtetés, és minden dokumentumokkal alátámasztva.
Az előszóban Virginia Abernethy antropológus így méltatja a szerzőt: MacDonald könyvei nem csak a körültekintő szemlélet és tudományos szigorúság példái, hanem a bátorságé, elfogulatlanságé is. Minthogy azonban érzékeny témákat érint, és politikailag inkorrekt következtetéseket von le, a SPLC (egy amerikai liberális jogvédő szervezet) őt Amerika legszörnyűbb tudósának bélyegezte. A szerző saját szavai szerint pedig ő „gondolatbűnözővé vált az akadémikus világban”. A judaizmust választotta kutatási területének, mert a zsidók olyan altruisztikus közösséget hoztak létre, amely a csoportok közti versengésben a vérrokonság és a szoros együttműködés előnyeit maximalizálja. Evolúciós szempontból a legfontosabb, hogy a zsidók évszázadok óta a magasabb intelligencia szerint, szigorú eugenetikai gyakorlattal szabályozzák génállományukat. Mindezek után kifejezetten ironikus, hogy MacDonaldot bizonyos érdekcsoportok rasszistának minősítik.
Zoom
Kevin MacDonald
A zsidó aktivitás háttértényezői
A fejezet elején MacDonald felvázol néhány alapvetést: csoportevolúciós stratégiájuk lényegéből adódóan a zsidóknak mindig óriási hatásuk volt a befogadó társadalomra. Ez köszönhető mindenekelőtt az etnocentrikus (rasszista) beállítódásuknak és a magasan szervezett, összetartó és hatékony együttműködésre való különös képességüknek. Szintén alapvető jellemzőjük a magas intelligencia használata a vagyonszerzésben, médiahasználatban, tudományos világban és a jogérvényesítésben. Emellett MacDonald két kevésbé ismert jellegzetességet is tárgyal: a pszichológiai befolyásolást és az agresszivitást. Egy külön fejezetet szentel a zsidó etnocentrizmusnak, mely kifejezés faji, etnikai önérzetet jelent, vagyis a rasszizmus többé-kevésbé polkorrekt változata. Megállapítása szerint, a zsidóságot hiperetnocentrizmus, hiperkollektivizmus jellemzi. Példaként említi a híres haszid Lubavicsi rebbét (Rabbi Menachen Mendel Schneerson 1902-1992), ahol a rebbe leírja, hogy a zsidó személy teste belső minőségében teljesen különbözik más népek fiainak testétől, mert a nem zsidók teste hasztalan, hiábavaló. Még nagyobb a különbség – tanítja a rebbe – a két lélek között, mert a nem zsidó lélek a sátán birodalmából való, míg a zsidó lélek a szentségből ered. Schneerson halála után az USA képviselőházától a Kongresszusi Aranyérem kitüntetést kapta az oktatásban, erkölcsiségben és jótékonyságban elért kimagasló és tartós eredményeiért. Idézi Elie Wiesel holokauszt-aktivista (Nobel-békedíjas, mint „az emberiség hírvivője”) kijelentését: „mi minden szempontból mások vagyunk”, továbbá: a zsidók „ontológiailag” (létükben) kivételesek. Említi Jicák Ginsburgh amerikai chabad rabbit, aki, miután tanítványait egy arab lány megölésével megvádolták, kijelentette, hogy egy nem zsidó vérének kiontása kisebb bűn, mint egy zsidóé. A zsidó ultranacionalisták, vallási fundamentalisták jelentős befolyást gyakorolnak a diaszpórában és Izraelben, különösen a Likud-kormányban.
A zsidó erkölcsi kivételesség pszichológiai alapja az állandó veszélyeztetettség érzete. Ez a félelem minden, a zsidókat illető kritikus hangot, még Izrael területfoglaló politikájának bírálatát is életveszélyes fenyegetésnek minősíti, amit ha nem szorítanak vissza, egy újabb holokausztot kockáztatnak. A legnagyobb izraeli érdekvédő szervezet Amerikában (AIPAC) a Carter-kormány és Szaúd-Arábia fegyverüzletei ellen azzal érvelt, hogy az hatmillió zsidó kiirtására való szövetkezéssel azonos. A migráció és a multikulturalizmus szorgalmazása a zsidók részéről, mondván, hogy minél színesebb Amerika, annál biztonságosabb a zsidók számára, szintén az erkölcsi kivételesség érzetéből fakad, figyelmen kívül hagyják ugyanis más népek érdekeit.
Az SWC (Simon Wiesenthal Center) nemzetközi zsidó jogvédő szervezet a törökök Európába való befogadása melletti érvként még ötszáz évvel ezelőtti eseményt is felemlegetett, amikor az Európából kiüldözött zsidókat a törökök befogadták. MacDonald megállapítása szerint, a zsidó erkölcsi kivételesség itt történelmi sérelmekből táplálkozik, és az európai keresztény civilizáció ellen irányul. Ez gondolkodásra kell hogy kényszerítsen mindenkit az izraeli nukleáris fegyverek és nagy hatótávolságú szállító eszközök vonatkozásában. Idézi M. van Creveld izraeli katonai történész elhíresült, 2003-as megnyilatkozását: „Több száz nukleáris robbanófejjel rendelkezünk, melyeket el tudunk juttatni akár Rómáig is, a legtöbb európai főváros a légierőnk célpontja. Képesek vagyunk elpusztítani a világot, és biztos lehet benne, hogy mielőtt Izrael elpusztulna, ezt meg is tesszük.”
A zsidók ősi, fanatikus gyűlöletét minden más nép és kultúra iránt neves történészektől, gazdaságkutatóktól vett idézetekkel illusztrálja. Megemlít továbbá egy mai ortodox rabbit (M. Y. Soloveichik), aki a gyűlölet erkölcsiségéről írt cikkében beszámol az ortodox zsidók egy babonás jellegű szokásáról: minden volt, létező, valós vagy vélt ellenségük nevének említésekor a beszédbe illesztenek egy kifejezést (yemach shemo) „töröltessék el a neve”.
A zsidó közösségek és szervezetek minden szegmensét áthatja a szélsőséges etnocentrizmus, a „mi és ők” szembenállása. Az izraeli és más államokban a zsidók által szorgalmazott politika közötti kettős mérce számos ponton tetten érhető: állam és egyház szétválasztása, multikulturalizmus hirdetése, idegen etnikai csoportokat támogató bevándorlás politika. Az ADL (Anti-Defamation League) amerikai zsidó jogvédő szervezet 1999-ben üdvözölte a német bevándorlás-politika nyitottabbá válását, mondván, az idegengyűlölet örökségének nemzetében a „mi és ők” szembenállást felváltotta a mindenkinek állampolgárságot eszméje. Ugyanakkor nem emlegetik az Izraelben csak zsidókra korlátozott bevándorláspolitikát, és a zsidók és palesztinok megkülönböztetését jelentő „mi és ők” szemléletet.
MacDonald bizonyítja, hogy a zsidó etnocentrizmus biológiai alappal is rendelkezik. A zsidók mély összhangban, egyetértésben vannak egymással, és ez egy tudományos vizsgálat eredményeivel magyarázható, mely szerint a genetikailag hasonló, közelebb álló egyedek felismerhetőek, vonzóak egymás számára ismeretlenül is. Y-kromoszómavizsgálatok alapján a zsidó populáción belül az utóbbi kétezer évben kétszáz házasságból egy történhetett fajtán kívülivel (exogám). A törzsön belüliek titokzatos felismerési képességét a zsidók „J-dar”-nak nevezik. Ez a genetikai hasonlóságon alapuló titkos pszichomechanizmus a csoportkohézió alapja. A zsidók átlagos IQ-ja 115, ezen belül a verbális még magasabb, az amerikai multimilliomosok egyharmada zsidó, a vezető egyetemi professzorok 20%-a zsidó, a New York-i és washingtoni jogász cégek 40%-a zsidó. 1996-ban kb. 300 zsidó érdekvédő szervezet működött az USA-ban, ezek összes költségvetése kb. hatmilliárd dollár. Az identitás, öntudatosság erősítése céljából létrehozott Birthright program keretében évente húszezer zsidó fiatalt utaztatnak Izraelbe. George Soros az egész nyugati világban a bevándorláspolitika liberalizálását finanszírozza. Noel Ignatev marxista, maoista történész pedig a „Rece Traitor” (Faji Hitszegő) című papír alapú és digitális folyóiratot üzemelteti 1993-tól a fehér faj eltüntetése céljából. MacDonald ugyanakkor megjegyzi, hogy nem ismer olyan jelentős szervezetet, amely az európai (angolszász) amerikaiak etnikai tudatosságát lenne hivatott erősíteni, vagy etnikai érdekeiket védené.
MacDonald külön alfejezetben tárgyalja a zsidók érzelmi intenzitását, agresszivitását, kérlelhetetlenségét, mellyel érdekképviseleti hatékonyságukat növelik. A zsidó agresszivitás világuralomra törő jellegét többek között a Jubileumok Könyve (Ószövetségi apokrif irat, Kr. e. 2. sz.) 32/18-19 cikkelyeivel illusztrálja: "Én vagyok az Úr, aki alkotta az eget és a földet, és megnövellek és igen-igen megsokasítalak téged, és királyok származnak majd tőled, és uralkodni fognak majd minden talpalatnyi helyen, ahová csak emberi láb lép. És magodnak adok minden földet, amely az ég alatt van, azok pedig uralkodni fognak minden nemzeten akaratuk szerint, és azután megkapják majd az egész földet és birtokolni fogják azt, örökre." Teodor Herzl, a cionizmus alapítója a 19. században úgy vélte, hogy az emancipáció a modern antiszemitizmus elsődleges forrása, mert a gettókból kilépő zsidók direkt gazdasági versenybe kerülnek a nem zsidókkal, és a versenyt meg fogják nyerni, de a befogadó népek nem fogják ezt eltűrni, és nem is várható, hogy a többség alárendelje magát a megvetett kívülállóknak.
A 19-20. századforduló táján kb. 3,5 millió jiddisül beszélő, erősen etnocentrikus (rasszista) zsidó bevándorló érkezett az USA-ba. Az egyetlen bevándorló csoport, amelyik azonnal agresszív támadásba kezdett a keresztény kultúra ellen sajátságos praktikákkal: kiadók, reklámcégek fenyegetése, szervezett bojkott, kiközösítés, rágalmazás, karaktergyilkosság, személyes bosszú. MacDonald meglátása szerint a mai Egyesült Államok egy félelmetes zsidó erődemonstráció eredménye. Az USA feltétel nélkül támogatja Izraelt, amely a palesztinok ellen brutális erőszakot alkalmazó apartheid állam. Ugyanakkor kialakult egy, az európai (származású) amerikaiak identitását elnyomó, a kisebbségi jogokra kényszeresen érzékeny multikulturális érték és jogrendszer: a holokauszt kultúrája. A legerőteljesebb változások az 1968-as ellenkulturális mozgalmak idején kezdődtek, egy időben a zsidó hatalom és befolyás emelkedésével.
Sztálin készséges hóhérai: Zsidóság, mint egy ellenséges elit a Szovjetunióban
A második fejezetben MacDonald a zsidók sztálini Szovjetunióban betöltött szerepét vizsgálja egy szovjet-amerikai zsidó történész, Yuri Slezkine „A zsidók évszázada” c. könyve alapján.
A zsidók intellektusát és agresszivitását a cigányokkal és vándorló kínaiakkal összehasonlítva jelentős különbséget találunk, csak a zsidó bevándorlók törekednek szellemi, ideológiai hatalomra, a kultúra megváltoztatására. Az oroszországi zsidók a kereszténységgel, parasztsággal, a cárral szemben a zsidóellenességük miatt nehezteléssel viseltettek, és amikor a kommunizmus révén hatalomra jutottak, a sérelmek és a bosszú vezérelte őket, így lettek Sztálin lelkes hóhérai. A parasztok és antiszemiták tömeges lemészárlása mellett a középosztállyal szemben antiburzsoá oktatási kvótákat vezettek be. Slezkine adatokkal bizonyítja a 19-20. századforduló táján Európában fennálló zsidó dominanciát, de ennek szerepét a nemzetiszocializmus létrejöttében elhomályosítja. Pl. egy kivétellel minden bécsi bankot zsidók igazgattak, az osztrák tőzsdei tanácsadók 70%-a zsidó volt, a magyar ipar 70%-át zsidó bankárok tartották kézben, a legnagyobb adófizetők 71%-a zsidó volt, a német gazdasági elitben és oktatásban harmincháromszorosan voltak túlreprezentálva a zsidók, az ügyvédek között a zsidók aránya Bécsben 62%, Poroszországban 25%, Lengyelországban 34%, Magyarországon 51%. Berlin, Bécs, Budapest a 20. század első negyedében kulturálisan súlyosan elzsidósodott volt, a liberalizmus és a zsidóság megkülönböztethetetlenné vált. Slezkine a zsidó kulturális dominanciát jóindulatúnak mutatja be, MacDonald azonban megjegyzi, hogy a zsidóellenesség egyik fő forrása éppen a helyi hagyományos kultúrát támadó zsidó aktivitás.
Slezkine elismeri, hogy a zsidók harcot folytatnak a nemzeti kultúrák ellen. A fő fegyver ebben a harcban a marxizmus és a freudizmus. E két zsidó ideológia vallásként működik, szent szövegeikben megígérik, hogy megszabadítanak a földi kínlódástól. Ezen ideológiai hadviselést segíti egy Európából kivándorolt zsidó szociológusokból alakult csoport, a Frankfurti Iskola, a marxizmus és a pszichoanalízis társadalomkritikára szakosított ötvözete. Itt fejlődött ki az ún. „kritika kultúrája”, amely nem csak minden hagyományos kultúrértéket érvényteleníteni igyekszik, hanem magát az emberi természetet próbálja meg átalakítani a zsidó érdekeknek megfelelően. Slezkine a baloldali radikális (kommunista) zsidókat nem tartja zsidóknak, mondván, hogy éppen apjuk és családjuk elleni lázadás testesült meg a bolsevik forradalomban. Slezkine egyik példája a kommunista Lukács György, akinek a magyar nép és kultúra iránti gyűlöletét a saját, kapitalista bankár apja iránti nehezteléssel magyarázza. MacDonald szerint azonban a lukácsi magyarellenességnek sokkal valószínűbb oka a hagyományos, minden idegen iránti zsidó gyűlölet.
A zsidók nem zsidó nevek alatt is felismerik egymást és protekciót gyakorolnak, mással nem magyarázható, hogy az 1940-es években 80%-ban szerepeltek a Szovjet Akadémia Irodalomtudományi intézetében, 42%-ban a moszkvai színigazgatók között, 50% fölött a cirkuszigazgatók között, és a Bolsoj Tyeatr (Moszkvai Nagyszínház) 10 csúcsvezetőjéből 8 volt zsidó. A zsidó identitás mindaddig alárendelt jelentőségű lehet, amíg érdekütközés fel nem merül. A Szovjetunióban a 30-as évekig így volt, majd a nemzetiszocializmus ébredése, később pedig Izrael állam létrejötte felerősítette a szovjet zsidók identitásérzetét és lojalitását eredeti népükhöz. Hasonló a helyzet ma (2005) az USA-ban, ahol zsidó neokonok a Közel-Kelet demokratizálását mint mély amerikai érdeket igyekeznek beállítani. Amíg ez a zsidó érdekekkel egybeesik, addig amerikai hazafiakként tűnhetnek fel, ám amint Amerika és Izrael érdeke eltér egymástól, pl. a muszlim világgal való konfrontációban, akkor a neokonok politikáját nem az Amerika iránti, hanem a saját etnikai csoportjuk iránti lojalitás határozza meg.
Slezkine tények sokaságát hagyja figyelmen kívül, amikor bizonyítani igyekszik, hogy a kommunista radikális zsidók csupán a saját hagyományaik, a zsidóság ellen harcoltak, tehát nem is tekinthetők igazi zsidóknak. Valójában azonban alapvetően zsidó érdekeket szolgáltak, állapítja meg MacDonald. Slezkine könyve megerősíti, az egyébként ismert tételt, hogy a kommunizmus jó volt a zsidóknak. E mozgalom sohasem fenyegette a zsidó csoportidentitást, hatalmat, befolyást nyújtott nekik, megszüntette az állami antiszemitizmust, ami korlátozta volna a zsidók előmenetelét Oroszországban, Lengyelországban, Magyarországon. A zsidók a forradalmárok legfelsőbb pozícióiban, valamint a főideológusok, publicisták között is átlag fölött képviseltettek, aktívak, tehetségesek voltak, egyfajta etnikai hálózatot képeztek. A zsidókat és a filoszemitákat egyesítette a gyűlölet az ellen, amit Lenin így írt le: „az ostoba, durva, lusta, mogorva vadember, orosz vagy ukrán paraszt”. Ugyanezt a parasztot a filoszemita Gorkij így írja le: „barbár, álmatag és ragaszkodik a trágyadombjához”. Az efféle értékrend következménye, hogy a kommunisták sok millió parasztot mészároltak le. Az 1930-as évekig a legelzsidósodottabb szovjet intézmény a titkosrendőrség, az NKVD volt. A csúcsvezetői posztok több mint egyharmadát zsidók töltötték be. A Gulag táborrendszert az ún. Nagy Terror időszaka alatt fajzsidók vezették, őket nevezi Slezkine Sztálin készséges hóhérainak.
A zsidók nem csupán elégséges, hanem nélkülözhetetlen feltételei voltak a bolsevik forradalomnak, messze nagyobb hatást gyakoroltak, mint ami a részvételi arányukból következett volna. 1923-ban néhány zsidó értelmiségi publikált egy esszégyűjteményt, beismerve a zsidók bűnrészességét a bolsevik forradalomban. A zsidó lelkület megváltozásáról írnak, minthogy a kegyetlenség, erőszak, szadizmus idegennek tűnt egy olyan nép esetében, akiktől mindig is távol állt a fizikai aktivitás. A szabadságszeretet átfordult szívtelen, zsarnoki önkényeskedésbe, elvesztve minden emberiességet, így részt vettek az orosz nép szentségeinek meggyalázásában is. Bulgakov írja, hogy az orosz „Istentelen” c. szatirikus lap (1922-41) zsidó publicistái mérhetetlen bűnt követnek el, mikor Krisztust csaló gazembernek állítják be.
Sztálin halála előtt antiszemita kampányba kezdett, de a szovjet elitben a zsidók száma nem csökkent. Hruscsov támogatta a zsidóellenes tisztogatásokat, az oroszok elkezdték visszavenni országukat. A leleplezés nem eredményezte a szovjet zsidók kollektív bűnösségét, de nagy számban emigráltak Izraelbe és Amerikába. Később az amerikai szovjet szimpatizáns zsidók meghatározó szerepet játszottak a neokonzervativizmus nevű zsidó intellektuális mozgalomban. A hivatalos történelem a bolsevik zsidókról mindössze annyit jegyez, hogy ők felfoghatatlan, szenvedő áldozatai a fehér seregeknek, a náciknak, az ukrán nacionalistáknak és a háború utáni szovjet államnak. Szolzsenyicin viszont felszólítja a zsidókat, hogy vállalják fel az erkölcsi felelősséget a zsidó bolsevik vezetők tetteiért. Slezkine szerint a kommunista zsidóknak nem volt igazán zsidó identitásuk, számos bizonyíték van rá azonban, hogy a szovjet zsidók egymásra mint zsidóra tekintettek, és etnikai alapon működtek együtt. A közel húszmillió orosz elpusztítására nem fogadható el a Slezkine-féle magyarázat, miszerint az valamiféle utópisztikus szocialista álmodozásból vagy emberbaráti igyekezetből fakadt. Sokkal valószínűbb motiváció, állapítja meg MacDonald, a zsidó tradicionális gyűlölet és megvetés minden nem zsidó (tisztátalan) értékkel szemben, ezen belül pedig az ún. „russzofóbia”.
A 20. század valóban a zsidók évszázadának tekinthető, mert a zsidók és szervezeteik mélyen és döntően bevonódtak a fontos eseményekbe. A konzervatívok Európában és Amerikában is felelősnek tartják a zsidókat a kommunizmusért. A német középosztályban általános nézet volt a zsidók és a bolsevikok azonosítása, ez a nemzetiszocialista világképnek is meghatározó eleme. A nemzetiszocializmus legyőzése óriásira növelte a zsidók hatalmát. Létrehozták Izrael államot, a színes bevándorlás ösztönzésével átalakították Amerikát és más országokat multikulturálissá. A zsidó évszázad tanulsága nem pusztán csak az, hogy a zsidók nyugaton, a Közel-Keleten és Oroszországban az elitet alkották, hanem hogy az ott élő népekkel és kultúrával szemben ellenséges elitet hoztak létre. A szovjet és a 15. századi spanyol zsidók története azt mutatja, hogy a hatalmuk egy darabig emelkedő, aztán hanyatlásnak indul.
A cionizmus és a zsidó közösség belső dinamikája
A cionizmus a legetnocentrikusabb kelet-európai zsidók között ébredt nyílt rasszista, nacionalista felhangokkal, és napjainkban is a zsidó etnikai felsőbbrendűség és extremizmus legfontosabb példája – állapítja meg a szerző. A cionizmus hihetetlen jelentőségűvé vált az amerikai politikában, a neokonok befolyására az izraeli jobboldalhoz (Likud) szorosan kötődő Bush-adminisztráció 2003-ban megdöntötte Szaddám Huszein kormányát. A befolyásos zsidók Amerika és az egész arab világ közötti háborút szorgalmazzák. Norman Podhoretz (amerikai zsidó publicista, neokon politikai tanácsadó) 2002-ben: A megbuktatandó kormányok nem korlátozódnak az ún. „gonosz tengelyre” (Irak, Irán, Észak-Korea), hanem közéjük tartozik Szíria, Líbia, Libanon, Egyiptom, a szaúdi királyság, és a Palesztin Hatóság.
MacDonald a cionistákat az ókori makkabeusokkal állítja párhuzamba, akik megakadályozták a zsidók asszimilációját a görögök dominálta világban. Erről szól a Jubileumok Könyve (ószövetségi apokrif irat, Kr. e. 2. sz.), melyben Isten a zsidóknak örök világhatalmat ígér. Nehéz időkben a fundamentalizmus, messianizmus (paranoia) felerősödik, így történt a '30-as évek Németországában is, a liberális zsidók faji identitástudata megerősödött, sokan váltak cionistává. A zsidó identitás lényegét a nem zsidókkal való konfliktus adja, melyet a zsidó radikalizmus idéz elő. Ebből következik a fenyegetettség érzete és az ellenségkép, amely irracionálisan, felfoghatatlanul antiszemita. Akik pedig nem fogadják el ezt a szemléletet, „öngyűlölő zsidónak” minősítik, és kiközösítik.
A cionizmus eredete az európai, főleg lengyelországi zsidó gazdasági és államirányítási dominanciában keresendő. A zsidó befolyás növekedése polgári és állami antiszemitizmust, korlátozást, diszkriminációt eredményezett, melyre válaszképpen a zsidó fanatizmus, messianizmus erősödött, ennek egy formája a cionizmus. Mindez a zsidó történelem tipikus esete. A 19. század végétől a galíciai és oroszországi, főleg haszid zsidók gazdasági aktivitása olyannyira megnövekedett, hogy ellenreakciókat váltottak ki, tevékenységüket korlátozták, pogromok történtek, gettókba zárták őket. Több millióan vándoroltak Nyugat-Európába és az Újvilágba. A haszidok gondolkodása erősen etnocentrikus (rasszista), irracionális, babonás, a nem zsidókat alacsonyabb rendű lényeknek tartják. Vezetőik, a cádik élet-halál urai, rendszerük totalitárius. Teodor Herzl, a cionizmus alapítója szerint az antiszemitizmus alapja a zsidók és gójok közötti gazdasági versengés, amelyben érthető és jogos, hogy egy többségi nép nem hagyja magát alávetni egy idegen kisebbségnek. Cionista tudósok szerint csak egy saját államban lehet megakadályozni a további fajkeveredést, megőrizni a rassz tisztaságát. A cionista rasszizmus jól összeillett a nemzetiszocialisták zsidópolitikájával, német cionista vezetők üdvözölték, hogy az új zsidótörvények megakadályozzák az asszimilációt és kinyilvánítják a zsidó nép és rassz egységes voltát, véget vetnek az ún. felvilágosodott értékrendnek.
A cionizmus jóval korábban győzött, minthogy a holokauszt Izraelt legitimáló eseménnyé vált volna. Amerikai gazdag zsidók nem egyenlően támogatják az izraeli politikai csoportokat, hanem a fanatikusokat, mint pl. a Likud párt, nagyobb mértékben. A cionista militáns radikalizmus alapítója, Vladimir Jabotinsky szerint a veleszületett zsidó zsenialitás fog kivirágozni Izraelben. Menachem Begin, Izrael hatodik miniszterelnöke, Nobel-békedíjas, korábban az Irgun nevű fegyveres cionista csoport vezetője volt, amely csoport felelős a David King Hotelben és Deir Jaszin faluban végrehajtott tömegmészárlásokért. Jicák Shamir és Ariel Sharon szintén volt államfők, korábban fundamentalista, ultranacionalista terrorcsoportok vezetői. Jabotinsky, a militáns cionizmus és a Likud párt spirituális atyja, folytonos támadásokat szorgalmazott az Izrael melletti arab államok ellen, hogy azok meggyengüljenek, feldarabolódjanak, és Izrael fennhatósága alá kerüljenek. A cionizmus ideológiája szerint Nagy Izrael területét az Ábrahámnak tett isteni ígéret (szövetség) jelöli ki (a Nílustól az Eufráteszig), melyet a cionisták beteljesíteni szándékoznak. David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke kijelentette, hogy ebben semmi sem korlátozhatja őket. E területi vízió magába foglalja Dél-Libanont, Dél-Szíriát, Jordániát és a Sínai-félszigetet. Golda Meir, Izrael egyik alapítója és negyedik miniszterelnöke, megállapítása szerint Izrael határa ott van, ahol zsidók élnek, nem pedig egy vonal a térképen. Egy mai szélsőséges cionista mozgalom (Gush Emunim) vezető rabbija szerint: „Nekünk háború árán is ezen a földön kell élnünk. Ha itt béke van, akkor felszabadító háborúkat kell szítanunk, hogy elfoglaljuk a mi területünket”.
A cionizmust kritikusan szemlélő zsidókat a zsidó nép árulóinak tekintik, óriási a nyomás az engedelmességre. Az amerikai liberalizmus mindig is a zsidókból merítette erejét, ők ápolják a multikulturalizmust, a vonatkoztatási alap pedig a holokauszt, állapítja meg MacDonald. Az amerikaiaknak joguk van minden kérdés megvitatására, beleértve a zsidók hatalmi részesedését is, de tudják, hol van a vita határa: az auschwitzi kemencéknél. Az amerikai zsidók hajlamosak a cionizmus etnocentrikus (rasszista) lényegét figyelmen kívül hagyni, miközben az európaiak törékeny nacionalizmusának maradványait betegségnek vagy bűnnek minősítik.
A neokonzervativizmus mint zsidó mozgalom
MacDonald részletesen bizonyítja, hogy a neokonzervativizmus egy tipikusan zsidó intellektuális mozgalom. Általános működése a zsidó aktivitás jellegzetes jegyeit mutatja: etnocentrizmus, intelligencia, pszichológiai nyomásgyakorlás, agresszivitás. A neokon mozgalom elsősorban egy szakmailag és családilag összefüggő hálózat, mely Amerika gazdagságát és erejét igyekszik Izrael érdekében kihasználni. Felsorolja a főbb amerikai neokon és Izrael-barát szervezeteket: AEI (American Enterprise Institute); AIPAC (American Israel Public Affairs Committee); CSP (Center for Security Policy); JINSA (Jewish Institute for National Security of America); MEF (Middle East Forum); PNAC (Project for the New American Century); SD/USA (Social Democrats, USA); WINEP (Washington Institute for Near East Policy); ZOA (Zionist Organization of America). Számos példával igazolja, hogy a zsidók dominálta szervezetek nem zsidó képviselőt, kirakatembert választanak az élre, pl. Freud nyíltan e célból Carl Jungot, a Boas-féle csoport Margaret Meadet, a neokonok pedig Dick Cheneyt és Donald Rumsfeldet (nálunk az SZDSZ-ben ilyen szerepet töltött be Kuncze Gábor). A neokon mozgalom fejlesztésében nagy szerepet játszanak az egyetemek, különösen kiemelkedő az University of Chicago és a Johns Hopkins University. Mint minden zsidó intellektuális mozgalom, a neokonok is szoros kapcsolattal rendelkeznek befolyásos médiumokban, pl. The Wall Street Journal; Basic Books könyvkiadó; New York Post; Commentary Magazine; New York Times; National Review stb. E médiumok kiemelkedtek az Irak elleni inváziót megalapozó, és később bizonyítottan megtévesztő propaganda terjesztésében. E propaganda részeként még a neokonok közt is extrém álláspontot képviselt Michael Ledeen befolyásos AEI vezető, az összes muszlim állam megtámadásának nyílt szorgalmazásával.
Az amerikai zsidó szervezetek azonnal nyilvánosan elítélik és antiszemitizmussal vádolják azon publicistákat, akik a neokonok zsidó kötődését firtatják, vagy az amerikai-iraki háború mögött izraeli érdeket emlegetnek. Pedig a mozgalom vezetőinek többségi zsidó mivolta, valamint trockista-marxista ideológiai kötődése kétségtelenül bizonyítható, állapítja meg MacDonald. A trockisták Marx eredeti permanens világforradalmi, világhatalmi eszméit vallják (szemben a sztálinizmussal, mely beérte egy kisebb világrésszel). A közvetlen összekötő személy Max Shachtman, egy Lengyelországban született amerikai trockista zsidó, az amerikai munkásszövetség (AFL-CIO) és az ún. New York-i értelmiségiek (baloldali, főként zsidó csoport) élenjáró személyisége, a Negyedik (trockista-antisztálinista) Internacionálé szervezője. Követőiből (shachtmanisták) alakult a neokon mozgalom, melynek politikai ereje a Regan-adminisztráció alatt fejlődött föl és G. W. Bush kormányzása alatt csúcsosodott ki. A neokonok kezdettől fogva Izrael amerikai támogatásáért, és a környező agresszív arab országokkal szembeni védelméért harcoltak. Irving Kristol (trockista amerikai zsidó, a neokon mozgalom egyik alapítója) szerint az USA-nak akkor is támogatnia kell Izraelt, ha az nem nemzeti érdeke.
Vízválasztó jelentőségű az ENSZ 1975-ös határozata, melyben rasszizmusnak nyilvánította a cionizmust (1991-ben visszavonták). Erre reagálva viszont D. P. Moynihan, akkori amerikai ENSZ-nagykövet, nemzeti felszabadító mozgalomnak nevezte, elutasítva az emberi rasszok megkülönböztetését. MacDonald megállapítása szerint ebből a beszédből is nyilvánvaló, hogy a zsidók mint csoport megítélésében figyelmen kívül hagyják az etnikai összetartozást, és elutasítják a rasszok biológiai realitását. A neokonok minden konzervatív értéket képviselő intézményt és egyént támadnak, elszigetelni igyekeznek, elősegítik a nem európaiak bevándorlását és általában sokkal inkább képviselik a zsidó érdekeket és Izrael érdekeit, mint bármi más érdeket. A Szovjetunió bukása után a neokonok szorgalmazták Irak megtámadását, Izraelt a Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként reklámozták, és az USA érdekeként állították be a demokrácia terjesztését a világ többi részén. A demokrácia azonban évszázados társadalmi fejlődés eredménye, nem hozható létre néhány év alatt. A neokonok Amerikában hatalmas politikai befolyásra tettek szert pár évtized alatt, erőteljes Izraelt támogató propagandát és lobbi tevékenységet folytattak, mindeközben szürreális tény, hogy sehol, senki nem említi zsidó-amerikai identitásukat, erős etnikai kötődésüket Izraelhez. A neokonok tevékenysége egy tipikus példája a vékony zsidó kisebbség érdekképviseleti erejének, ez esetben azonban hatása nem csak az európaiakra terjed ki, mint ahogy a nyugati világban számtalanszor megtörtént, hanem szó szerint a planéta minden lakójára.
Neokonzervativ arcképek
Leo Strauss az University of Chicago filozófia tanára volt, erős zsidó identitású, saját bevallása szerint is legfontosabb témája az ún. zsidókérdés.

Leo Strauss (fotó: Wikipédia)
Strauss meglátása szerint sem a fasizmus, sem a kommunizmus nem jó a zsidóknak, de a demokráciát sem tartja megbízhatónak, mert a weimari köztársaság Hitlerrel végződött. Megoldásnak egy olyan demokráciát tart, amelyben egy zsidók dominálta elit a médián és a tudományos diskurzuson keresztül képes manipulálni a tömegeket. A neokonok megvalósítják ezt a társadalmi szerkezetet, állapítja meg MacDonald, a demokráciát, egyenlőséget hirdető ideák hangoztatása nem gátolja meg őket saját etnikai érdekképviseletükben, valamint szélsőségesen rasszista és vallási fanatikus izraeli csoportok támogatásában sem.
Sidney Hook filozófiatanár, munkásságának lényege a marxizmus intellektuális elfogadtatása, Dewey gondolataival megerősítve.
Zoom
Sidney Hook (fotó: Getty Images)
Erős identitású cionista zsidó, Strausshoz hasonlóan a nyílt társadalom híve, mondván, hogy az a legjobb a zsidóknak, szorgalmazta a zsidó gyerekek zsidó oktatását.
Charles Krauthammer Pulitzer-díjas publicista volt, az AEI-ben tartott 2004-es beszédében az egész arab muszlim világ elleni harcra szólított fel, mondván, hogy az halálos fenyegetést jelent a szabadságra, Amerika biztonságára és a demokratikus globalizmus terjesztésére.
Zoom
Charles Krauthammer (fotó: Mercury News)
MacDonald Krauthammert egy tipikus cionista zsidó neokonnak nevezi, aki szerint Mel Gibson Passió c. filmje a zsidókat egyoldalúan gonosznak állítja be, és a vérvádat idézi fel.
Paul Wolfowitz a Világbank tízedik elnöke, G. W. Bush tanácsadója, fanatikus cionista, a 9/11 után legvadabb szószólója Irak azonnali megtámadásának és Huszein megdöntésének. Bizalmas iratok izraeli kormányhoz juttatása miatt vizsgálat indult ellene, de az ügyet ejtették.
Zoom
Paul Wolfowitz
Richard Perle biztonságpolitikai tanácsadó G. W. Bush kormányában, A. Saron és B. Netanjahu személyes barátja, az előzőekhez hasonlóan, ő is a Chicago Egyetemről jött, harcos cionista, Irak és Szíria megtámadásának fő lobbistája.
Zoom
Richard Perle (fotó: Alex Wong/Getty Images)
Stephen Bryen R. Perle asszisztense volt, MacDonald szerint nem jelentéktelen neokon személyiség, számos zsidó érdekvédő szervezetben tölt be tisztséget. 1978-ban katonai titkok Izraelnek kijátszásával meggyanúsították, de jogtechnikai okok miatt az ügyet elvetették.
Zoom
Stephen Bryen (fotó: stephenbryen.org)
Elliott Abrams közel-keleti tanácsadó a G. W. Bush-kormányban, szoros kapcsolatban áll az izraeli Likud párttal.
Zoom
Elliott Abrams (fotó: Gil Cohen Magen/Reuters)
Erős identitású zsidó, könyvet írt a zsidók lehetséges túlélési stratégiájáról a keresztény Amerikában, melyben a zsidó vértisztaság megőrzését, a hagyományokhoz hű endogámiát szorgalmazta, szemben a liberális vegyes házasságokkal. Mindeközben más neokon propagandisták, teszi hozzá MacDonald, a bevándorlást és a fehérek és feketék között házasodást hirdetik mint Amerika jövőjének zálogát, egy univerzális nép létrejöttének reményében.
Douglas Feith biztonságpolitikai államtitkár a G. W. Bush-kormányban. Mint legtöbb társa, ő is izraeli kémkedés gyanújába keveredett, de barátai kimentették.
Zoom
Douglas Feith (fotó: aspensecurityforum.org)
A különleges tervek irodáját (OSP) vezette, ahonnan az iraki inváziót megalapozó legtöbb hamis hír és adat származott. Feith emellett zsidó identitást erősítő propaganda- és oktató alapítványnak is vezetője, és - meglepetésként - Irak újjáépítésének fő szervezője.
Abram Shulsky a Chicago Egyetemen Leo Strauss tanítványa, az OSP-ben dolgozott, mint Feith és Wolfowitz. Az OSP a Bush-kormány Irak-politikájára nagyobb befolyást gyakorolt, mint a CIA vagy a Védelmi Hírügynökség (DIA).
Zoom
Abram Shulsky (fotó: hudson.org)
Az OSP a Strauss-féle „nemes hazugság” idea jegyében izraeli érdekeknek megfelelő irányban meghamisította az Irak-politikát és a közvéleményt befolyásoló adatokat.
Michael Ledeen a Regan-kormányban Perle, majd Wolfowitz alkalmazásában állt a Védelmi Minisztériumban, G. W. Bush alatt az OSP-ben Shulsky konzulense. Izraeli kémkedés és iráni fegyvercsempészet gyanújába keveredett az 1985-ös „Irangate” botrányban, de kimentették.
Zoom
Michael Ledeen (fotó: whale.to)
Aktív propagandistája az egész muszlim világ erőszakos átalakításának. Forradalmi központi fogalma az „építő rombolás” (creative destruction) a régi kultúra minden területén, mint történelmi küldetés a béke jegyében.
Bernard Lewis princetoni történész, a muszlim kultúrát alacsonyabb rendűnek, elmaradottnak tartja a Nyugathoz képest, az arab világ demokratizálásának fő szószólója. A palesztinok önálló államhoz való történelmi jogát vitatja, mondván, hogy az angol gyarmatosítás előtt sem volt palesztin állam.
Zoom
Bernard Lewis (fotó: rightweb.irc-online.org)
Dick Cheney a neokon csoport szokásos nem zsidó kirakatembere D. Rumsfelddel együtt. A közel-keleti invázió lázas propagandistája, G. W. Bush legközelebbi tanácsadója.
Zoom
Dick Cheney
Donald Rumsfeld védelmi miniszter G. W. Bush kormányában, neokonbarát közel-keleti háborús aktivista, az izraeli „megszállt területek” kifejezéstől való elhatárolódásáért ZOA (Zionist Organisation of America) díjat kapott.
Zoom
Donald Rumsfeld és Bush (fotó: Paul J. Richards/AFP/Getty Images)
Daniel Pipes az ismert szovjetszakértő, Richard Pipes fia. Tizenkét könyvet írt a közel-keletről és az iszlámról, melyet a Nyugat legnagyobb fenyegetésének tart. Egyetemeket figyelő csoportot vezet, ami a Közel-Keletet nem helyesen értelmező és Izraelt kritizáló tanárokat listázza. Több zsidó érdekvédő szervezettel együtt a közel-kelet oktatást egységesítő törvényt fogadtatott el.
Zoom
Daniel Pipes (fotó: splcenter.org)
Zsidók, feketék, rassz
Az amerikai feketék teljesen egyedi történettel és fajtajelleggel bírnak, írja MacDonald. A feketék átlagos IQ-ja 85, ugyanakkor könnyebben jutnak magasabb IQ-t igénylő munkához, mint az ugyanolyan intelligenciájú fehérek. A zsidók igen fontos szerepet játszanak a feketék ügyeinek szervezésében, elősegítésében, de a feketék semmilyen szerepet nem visznek a zsidók ügyeiben. Gazdag németországi zsidók vezető szerepet játszottak a színesbőrűek érdekképviseleti szervezete (NAACP) alapításában 1909-ben. Zsidó érdekvédő szervezetek (AJC, ADL) több mint felerészben finanszírozták civil jogvédő csoportok költségeit a '60-as években. Kommunista zsidók aktívan is közreműködtek a feketék polgárjogi mozgalmaiban, többek között Stanley Levison, mint Martin Luther King fő tanácsadója. A zsidó antropológus, Franz Boas-féle iskola, igyekszik eltüntetni a tudományból a fajták közti biológiailag meglapozott különbségeket, ehelyett az emberi képességek egyenlőségét hirdeti. Ugyanakkor, a főként zsidó szociológusokból álló Frankfurti Iskola betegségnek minősíti, és ekként tanítja a keresztényi elköteleződést, a nem zsidó csoportösszetartást, a nacionalizmust, a szoros családi kapcsolatokat. Az antiszemitizmust és más etnikai ellenérzéseket pedig a pszichoanalitikus értelmezés szerint nem valóságos okaikkal, hanem gyerekkori konfliktusok kivetítésével magyarázzák. Efféle magyarázatok terjesztése a tömegmédiumokban, oktatásban, tudományos cikkekben, hollywoodi produkciókban nagy erőkkel folyik, az ADL (Rágalmazás-Ellenes Liga, zsidó érdekvédő szervezet) központi közreműködésével. Az etnikai elkülönülést elfogadó és hirdető gondolkodást a Frankfurti Iskola nevű szociológiai intézet társadalom-egészségügyi problémának, egyfajta mentális betegségnek állítja be, vagyis a csoportok közötti valós érdekütközéseket egyéni pszichopatológiaként értelmezi, mely ellen mintegy fertőzéssel szemben kell küzdeni. Mindeközben az AJC (American Jewish Committee) harcol a zsidó asszimiláció ellen, és keményen támogatja Izraelt mint etnikai alapú zsidó államot.
A zsidók igyekeznek magukat filantrópnak, a feketék ügyeit segítőként láttatni. A polgárjogi mozgalmak idején zsidó szerveztek újraértelmezték a judaizmust mint a liberalizmus szinonimáját. A szokásos magyarázat szerint a civil jogok védelme az egyetemes zsidó erkölcsiségből fakad. E magyarázat azonban figyelmen kívül hagyja a történelmi tényeket, állapítja meg MacDonald, melyek alapján a zsidó erkölcs mélyen részrehajló, élesen megkülönbözteti a csoporton belülieket és kívülieket. Brutális példa erre Izrael, egy terjeszkedő apartheid állam. Harold Cruse afroamerikai akadémikus megállapítása szerint a zsidó szervezetek Amerikában a legnagyobb fenyegetésnek érzik a fehér nacionalizmust, a feketék integrációját pedig a fehér többségi hatalom és egység gyengítése céljából támogatják.
A zsidó értelmiségiek társadalomkritikájának alapvető motivációja az etnocentrikus (rasszista) szemlélet, a nem zsidó hatalmi struktúrával, és általában a fehér keresztény kultúrával szembeni gyűlölet. Ez keveredett Amerikában a második világháború előtti mély zsidóellenességgel. Különös dühöt váltott ki az 1924-es bevándorlási törvény, mely korlátozta a kelet-európai zsidók bevándorlását.
Ellenségem ellenségei, migráció és etnikai érdekek
A 19. században a zsidók gyorsan terjeszkedni kezdtek Európában északról és keletről, gazdasági és kulturális dominanciára törekedtek, ellenálltak az asszimilációnak, így népi és kormányzati szinten egyaránt antiszemitizmust váltottak ki. Ennek következtében emigrálni kényszerültek, többek között az USA-ba a 20. század elején kb. kétmillió zsidó vándorolt be. Ez az USA történetének egy nagy jelentőségű eseménye, jelenti ki MacDonald. A 20. század elején a társadalomtudományokban a darwinizmus alapelv volt, mely szerint a rasszok különböznek egymástól intelligencia és morális minőségben is, de nem csak különböznek, hanem versenyhelyzetben is vannak a hatalomért és a javakért. Ez a darwinista szemlélet kedvezőtlen a zsidók számára. „Tudományos” cáfolatát Franz Boas zsidó antropológus és tanítványai dolgozták ki, mely szerint az embercsoportok közötti különbségek csupán kulturálisak és könnyen változtathatók.
Egy eltérő rasszhoz tartozó személlyel való találkozás rejtett érzelmi reflexeket hív elő, melyek tudattalanul befolyásolják a viszonyulást. Ez a tudattalan reakció sokszor ütközik a nyílt, tudatos, tanult és polkorrekt viszonyulással, mely szerint a rasszok között nincs különbség. Bizonyított, hogy a fehér emberek kevésbé rasszisták, mint más csoportok, és hajlamosabbak individualizmus alapú társadalmat építeni, szemben a kollektivista rendszerekkel, mert azon kéreg alatti agyi mechanizmusaik, melyek az etnocentrizmusért felelősek, gyengébbek. Rejtett viszonyulás skálával (Implicit Attitude Test) vizsgálva a fehérek 90%-a a feketékre több pozitív minősítést jelöl meg, mint a fehérekre. Ez azt mutatja, hogy a fehéreknek jelentős rejtett negatív sztereotípiáik vannak a feketék vonatkozásában. A rejtett és nyílt viszonyulás közötti rés a fehér liberálisok esetében nagyobb, mint a konzervatívoknál, a liberálisok képmutatóbbak, álszentebbek. Agyi aktivitást vizsgáló eszköz (fMRI) jelzése szerint fehér emberek feketék fényképei hatására tudattalan félelmi reakciót mutatnak.
A fehérek nyílt liberális véleménye a rasszok egyenlőségéről nem tükröződik a viselkedésükben. A gyerekek barátválasztása, a szülők iskola- és lakóhelyválasztása mutatják az antirasszista álszenteskedés nyers valóságát. A '90-es évektől a városi fehérek új generációja a „white flight” politikát folytatja, ami azt jelenti, hogy az okok és szándékok nyílt megfogalmazása nélkül a külvárosokba költöznek. Ennek oka a színes kisebbségeket aránytalanul támogató szövetségi politika adó- és elosztórendszere, a devianciákat elfogadó erkölcsi normák. A fehér csoportok nem képesek nyíltan képviselni önmagukat, mert az uralkodó ideológia szerint a fehér identitás bárminemű kifejezése kiátkozott tevékenység. E fejlemény hátterében, MacDonald megállapítása szerint, a zsidó elitnek a hagyományos nemzetekkel és az európai kultúrával szembeni növekvő ellenségessége áll. Ugyanebből eredt a baloldali (kommunista) mozgalmak győzelme, és az ún. kritika kultúrája, mely minden hagyományos értékrendet igyekszik aláásni. Ezen belüli fejlemény, hogy a fehér identitás kifejezése pszichiátriai betegség kategóriává vált, miközben az egyéb kisebbségek önazonosságának erőteljes kinyilvánítása jogszerű, dicséretes magatartás. Az uralkodó ideológia szerint az amerikai feketék és latinók alacsonyabb teljesítménye a fehér rasszizmus következménye, mert a rasszok között nincs intelligenciakülönbség. A média pedig fordított előítéletességet sugalmaz, melyben a feketék gondosabb szülők, intelligensebbek, bölcsebbek. A fehéreknek a multikulturális ideológia hatalmi törekvésére adott elfogadó, beletörődő és menekülő reakciója tovább gyengíti pozíciójukat. Inkább a belső elszigetelődést választják, minthogy nyíltan képviselnék saját etnikai érdekeiket. Mindez evolúciós szempontból katasztrofális következményekkel járhat a fehérekre nézve.
A migráció általi népességcserére számos példa ismert: Az európaiak kiszorították Amerikából az őslakosokat, a zsidók Palesztinából a palesztinokat, az albánok Koszovóból a szerbeket stb. A gazdasági és szociális jólét erős vonzó hatással van a migránsokra, és a nagyobb szaporodó képességű bevándorlók néhány nemzedék alatt kiszorítják a befogadó népet. Várhatóan kb. 2100-ra erre a sorsra jut az USA, Belgium, Ausztrália, Kanada, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország, Anglia. A legnagyobb veszélyt Európára a gazdag, tehetős elit jelenti, írja MacDonald, akik nem törődnek a saját etnikai érdekeikkel, és tömegesen importálnak olcsó munkaerőt.
A globalizáció és a multikulturalizmus egyaránt veszélyt jelent az etnikumokra, mert növelik az etnikai ellentéteket, a versengést, és azok az etnikumok harcolnak nagyobb eséllyel, amelyek etnocentrikusabbak (rasszistábbak), agresszívebben védik érdekeiket. A Boas-féle kulturális antropológia az etnikai érdekek létét is tagadja, így a zsidók, mint erősen etnocentrikus csoport érdekét szolgálja. A zsidó szervezetek vehemensen harcolnak a kisebbségi etnikumok érdekképviseletéért, miközben álszent módon az európai fehér rassz érdekképviseleti mozgalmait erkölcstelenségnek, nácizmusnak, pszichiátriai betegségnek állítják be. Az etnikai érdekképviselet elsődleges lépése megvédeni egy felségterületet más etnikumok migrációjával szemben.
MacDonald beszámol róla, hogy Charles Lindberghel (az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő pilóta, nemzeti hős) és feleségével történt, őt is sokan megvetéssel, kiközösítéssel jutalmazták az egyetemen, amiért a zsidókérdéshez, a szigorú tabuhoz mert nyúlni. Szerinte azonban egy egyetemi kutatónak félelem nélkül kell keresnie az igazságot, nem rettenhet vissza hírnevének veszélyeztetése miatt. A politikusoknak a népszerűséget szem előtt kell tartaniuk, de egy kutató esetében nem bocsátható meg, ha nem meri felvállalni az „antiszemita”, vagy „rasszista” minősítést az igazság keresése érdekében.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk:
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready