A most következő ügynöktörténet azzal emelkedik ki a szabványosak közül, hogy olyan általánosítható következtetések levonására alkalmas, melyeket többször is tagadtak az állambiztonság vezetői. Azt a gyakorlatot értük tetten, melynek elvi alapjait a politika tartotta elfogadhatatlannak, tényleges létezését az ügyészség utasította vissza, eszközként, módszerként pedig a BM vezetése tiltotta, ám csak a kinyilatkoztatások, a hivatalos jelentések és beszámolók szintjén. A valóságban támogatták a szovjet példa nyomán kialakult gyakorlatot.

1., Az állambiztonsági hálózati személyt nem zárták ki egy bűncselekmény elkövetése után. Sőt a második után sem akarták, hanem mindent elkövettek, hogy megmentsék és kivonják az igazságszolgáltatás törvényes rendjéből.

2., Elvtelen és törvénytelen mentőakciójukhoz nem mást akartak felhasználni, mint az MSZMP-t és az ügyészséget. Ez a „párttal és a társszervekkel való együttműködés” országosan elfogadott volt, eredményét tekintve hol sikerrel, hol anélkül. A konkrét esetben a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III. illetékese írja összefoglaló jelentésében:

"...a szigetvári Városi MSZMP. PB. I. titkára, illetve a Megyei Főügyészség vezetője felé több kísérletet tettünk az ügynök megmentésére, mivel a felmerült terhelő adatokat az ügynök megerősítésére kívántuk felhasználni." 

3., Miután "intézkedéseink nem vezettek eredményre", akkor is csak pihentetni akarják a már kétszer is bűncselekményt elkövetett (és az egyik miatt már börtönviselt) ügynököt, ügyvédet javasolnak neki, és tanácsokkal látják el azok után, hogy a vádiratról előzetesen konzultáltak saját vizsgálati osztályuk illetékes vezetőjével. A mentőakció csak azért nem folytatódik, mert az ügynök nem bízik a sikerben, és más úti okmányaival tiltott határátlépést követ el Jugoszláviába, amiről a politikai rendőrség úgy értesül, hogy elcsípi az ügynök felesége címére Olaszországból érkező levelet. 

A három megye (Zala, Vas és Baranya) által is foglalkoztatott ügynök legnagyobb érdeme az volt, hogy igen jó eredménnyel hajtotta végre azokat a feladatokat, melyeket volt politikai fogolyként '56-os elítélt társai felderítésével, az "ellenforradalmárok" ellenséges megnyilvánulásai leleplezésével, nem különben a belső reakció képviselőinek, a revánsra vágyóknak, - főként értelmiségieknek és egyházi személyeknek, egykori katonatiszteknek, csendőröknek - a megfigyelésével kapcsolatban kapott; különösen sikeres volt büntetését aktív fogdaügynökként töltve a szombathelyi megyei börtönben.

Dezső János újságírót (1931. június 12., Pécs, Géczi Zsuzsanna), aki 1960. április 1-jén amnesztiával szabadult, 1960. augusztus 29-én szervezte be Tóth József r. főhadnagy, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának beosztottja kompromittáló adatok ('56-os események) alapján "Mecseki" fedőnévvel a "reakciós értelmiség és ellenforradalmárok" elhárítására. Az ügynök, aki korábban Pedagógiai Főiskolát végzett, s újságíróként dolgozott, beszervezésekor zalaegerszegi lakosként segédmunkás a helyi Finommechanikai Vállalatnál.

[Hálózati tevékenységéről először 2005-ben értesülhetett a közvélemény, amikor az egykori BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség néhány főtisztje "Szakértő" listájaként 219 besúgó nevét tette fel az Angelfire oldalára. Dezső János neve ma a www.utolag.com oldalán, az „Ügynök lista” rovatban Kultúra 2 alcím alatt olvasható. Jelentéseit négy dossziéban, három fedőnév alatt: "Mecseki Zoltán", "Zalai László", "Zalavári Béla" tanulmányozhatják a kutatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: ÁBTL 3.1.2. M-16223, M-23184, M-29732, M-29732/1.]

Noha hivatalosan csak augusztus végén szervezték be, május 10-én már önként beszámolt kollégáiról, volt börtöntársairól saját névvel, a következő jelentést monogrammal írta alá.

Októberben azonban tett egy első és utolsó kísérletet, hogy szabaduljon vállalt ügynöki kötelezettsége alól. Rendkívüli találkozót kért kapcsolattartó tisztjétől, s kora reggel munkába menet egy borítékot nyújtott át, benne háromoldalas „lemondó levele”. Azzal az indokkal, hogy az általa figyelt személyekkel szemben mint volt börtöntársaival sorsközösséget érez, sajnálja őket, ezért jelentései nem volnának tárgyilagosak, félrevezetni pedig nem akarja az állambiztonsági szervet. Amely válaszul megvárta munka után, bekísérte a főkapitányságra, ahol három órán át foglakozott vele a Politikai Nyomozó Osztály helyettes vezetője, az alosztályvezető és a kapcsolattartó tiszt. Megmagyarázták neki:

„…mik azok az indokok, amelyek arra kényszerítik, hogy elhatárolja magát ezen személyek befolyásától és az együttérzést váltsa fel a tárgyilagos értékelés, a megbízatásával járó politikai felelősség.” „Végső soron, amikor fel lett téve a kérdés, hogy hajlandó-e továbbra is velünk együttműködni, igennel válaszolt. Kérte, hogy nyilatkozatát a történtek ellenére tekintsük semmisnek, korábbi felfogását felülvizsgálva, annak megváltoztatására törekszik” - írja október 14-i jelentésében a Politikai Nyomozó Osztály V. alosztálya a „Mecseki fn. ügynökkel felmerült problémákról”

Az ügynök, ténylegesen feladva lelkiismereti problémáit, morális fenntartásait, gátlástalanul veti bele magát a megfigyelésbe, kapcsolatteremtésbe, s egyre sűrűbben jelent a volt „ellenforradalmárokról”, F-dossziés személyekről, továbbra is ellenséges, reakciós elemekről.

Köztük van például Pék József, a Zala megyei Nemzeti Bizottság volt titkára, aki börtönéveit együtt töltötte „Mecseki” ügynökkel, Hortobágyi László tanár, Fülöp István, volt megyei könyvtárvezető, a Nemzeti Bizottság sajtófelelőse, aki megszervezte a Petőfi Pártot, és küldöttnek választották Győrbe; Turáni Dezső pedagógus, népművelési osztályvezető; Belinszky Barnabás, zalaszentgróti börtöntársa, aki a pécsi egyetemi ifjúság egyik hangadója volt októberben; Nagykolozsvári István református lelkész Szentgyörgyvölgy községből, akinek megfigyelésére szintén dossziét nyitottak; Eörsi István, Örsi Ferenc és Rákosy Gergely írók; Baloghy Zoltán, Tóth Antal és Takács Elemér újságírók; Lóránt Béla pék és ellenséges „galerije” a zalaszentgróti művelődési házban; Dr. Germán Gyula osztályidegen ügyvéd; Rosta Ferenc olajmérnök; Kelemen Ferenc volt főkönyvelő; Dr. Kollega-Tarsoly Sándor volt levéltáros; Tolnai-Tolvaj Károly, a „nemzeti szocialisták” rajongója és mások.

Az ügynök produkálni akar, eloszlatni felettesei korábbi bizalmatlanságát, feledtetni időnként megmutatkozó hanyagságát, a szavahihetőségét megkérdőjelező furcsa magyarázatait. Ritka kalandba keveredik 1961 májusában, amikor 13-án kellett volna Zalaegerszegen megjelennie a beütemezett találkozón kapcsolattartó tisztjével. Ám ő május 12. és 17. között öt napra eltűnt, sem a családja, sem az állambiztonsági szerv nem tudott róla. Az utóbbi így értékelte akcióját:

Kapcsolattartó tisztje, Tóth József - aki 1962 júniusában már r. százados - bízik a leginkább benne, kevésbé Gárdi Gyula r. őrnagy alosztályvezető, akárcsak Németh Nándor r. alezredes, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának vezetője. Kapcsolattartó tisztje - akit leveleiben így szólít meg az ügynök: „Kedves Jóska!” - azzal érvel, hogy „Az ügynök figyelő dossziés személyek ellenőrzésére, volt ellenforradalmár rabtársai jelenlegi tevékenységének felderítésére volt nagyrészt foglalkoztatva. Jelentései ellenőrzöttek és reálisak.”

Úgy tűnt, ezen a területen nélkülözhetetlennek bizonyult „Mecseki” személye, mert mindenki bizalmába tudott férkőzni, kezdeményező volt a kapcsolatok felvételében, ápolásában, megtartásában, önzetlenséget és segítőkészséget mutatott hihetően. És a megszólítottak beszéltek, árulkodó információkat szolgáltattak jó szándékkal a volt börtöntárs ügynöknek. Ebben a körben tűnik fel: Pesti Miklós zalalövői „ellenforradalmár”, Hant Emil börtöntárs, az Ikarus Kossuth díjas tervezője, Huszár István volt rendőr törzsőrmester, a szintén börtöntárs Abod László, Kriskó Ede zalaszentgróti cukrász, Kiss József a zalaudvarnoki jehovista szekta tagja, Gyimesi Lajos rendőri felügyelet alatt álló zalaszentgróti gyógypedagógus, Sebestyén Lajos volt zalaudvarnoki csendőr, Serfőző József zeneiskolai tanár, Dr. Jurányi Antal volt rendőr ezredes, Vattay Dénes a zalaszentgróti művelődési ház művészeti titkára, Kamuti László gimnáziumi tanár, és Adorján Gyula volt kisgazdapárti képviselő.

„Mecseki” persze nem tudja, hogy mást is beszerveztek ügynöknek megfigyelt volt börtöntársai közül, s egy-egy eseményről, találkozóról „keresztellenőrzést” szolgáló információk futnak be a politikai rendőrségre.

Első dossziéját 1962. június 21-én zárják le, ekkor azonban még nyoma sincs annak, hogy június 18-án kizárták volna a hálózatból bűncselekmény elkövetése miatt, mint ahogy ezt tevékenységének összefoglalójában állítja 1969. február 28-án a BM. Baranya megyei Rendőr-főkapitányság III/III. alosztálya. A helyes dátumot minden bizonnyal a 6-os állambiztonsági nyilvántartó kartonja tartalmazza: 1962. augusztus 17-én került irattárba anyaga (első alkalommal), ennek okaként azonban nem bűncselekményt tüntetnek fel, hanem alkalmatlanságot.

Mi történt „Mecsekivel”? Szorítkozzunk szó szerint a politikai rendőrség összefoglaló jelentésére:

A Baranya megyei politikai rendőrség 1965. február 15-én megnyitotta „Zalavári Béla” ügynök következő munkadossziéját, és Bodor Béla r. főhadnagy kapcsolat tartó tiszt irányításával új környezetben - Zala és Vas után Baranyában -, az ügynöki tevékenysége első szakaszát lezáró bűncselekményt felejtendő, fogdaügynökként elért sikereit folytatandó, új fedőnéven új életet kezdett Dezső János a III/III. szolgálatában.

De ugorjunk vissza egy állomást: hogyan teltek Dezső János sikkasztásért elítélt rab napjai a szombathelyi Megyei Börtönben, ahol „Zalai László” fedőnéven (váltás „Mecseki Zoltánról”) Bozsó László r. százados foglalkoztatta fogdaügynökként?

Érdekes módon a BM. Zala megyei Rendőr-főkapitánysága csak 1963. január 12-én szállítja az ügynököt Szombathelyre, a Vas megyei Börtönbe. Addig Zalaegerszegen a megyei vizsgálati osztály fogdájában foglalkoztatják „ügynöki bizalmas nyomozás” céljából, magyarul a rendőrség saját vizsgálatainál működik közre konspiráltan. Segíti a felderítést, a vizsgálati fogságban lévők „kombinációs” kihallgatását. Mindezt kifelé „pótnyomozás” címszó alatt bonyolítják, ez lehetőséget adott arra, hogy az ügynök a rendőrség épületében találkozhasson feleségével és édesanyjával, eredményes besúgó munkájáért pedig jutalmat kapott, amit takarékbetét-könyvbe helyeztek és a börtönből való szabadulása után kapott meg. 

A tényleges börtönbüntetés letöltése során, 1963. január 12-től Szombathelyen a Vas megyei Rfk. II/I-3 osztálya Bozsó László r. százados (áprilistól már őrnagy) aláírásával így határozta meg „Zalai László” fedőnevű ügynök feladatait: 

Nem említették konkrétan feladatai között, de a gyakorlatban kiderült, hogy különösen a tiltott határátlépést elkövetett személyek érdeklik a vizsgálókat, akár kifelé, akár befelé történt a határátlépés, s még nem derült ki az igazi cél, a megbízók vagy a társak személye.

„Zalai” szabad mozgásterületét kihasználva említésre méltó, eredményesnek ítélt jelentéseket adott - többek között - Hesz Lajos (kizárt hálózati személy), Sommer István, Szenes Károly, Papdi Mihály, Liptai László, Lebó István, László János, Tüll József, Anschbacher Tibor, Burján József, Horváth József, Zagyva Lajos, Badi Géza, Gaál Gyula, Botor Gyula, Burai János, Horváth Vilmos, Horváth Gyula, Fátyol Károly, Csirbusz János, Csima Károly, Dombi János, Gyurka László, Bodajki Lajos fogva tartottakról, akik ügyében megfelelő operatív intézkedések történtek a büntetések szigorításának következményeivel, más börtönökbe történt átszállításokkal, kedvezménymegvonásokkal stb.

Az összefoglaló jelentés szerint a fogdaügynök „értékesebbb munkát végzett” a következők esetében:

„Hesz Lajos elítélt társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűntettének felgöngyölítésében; Spack Imre, Goman Sándor és Papdi Mihály elítéltek szökési szándékának, tervének megakadályozásában; Lebó Istvánnak, a rákospalotai sírásó gyilkosának leleplezésében; Fátyol Károly elítélt társai rejtekhelyének felderítésében.”

Börtönből való szabadulása - 1964. május - és Baranya megyei újra foglalkoztatása - 1965. február - között már Baranyába költözve, de még fogdaügynöki fedőnevén („Zalai László”) dolgozik, jelentéseit a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályán Fóris százados fogadja, ő tartja a kapcsolatot a nagy igyekezettel dolgozó ügynökkel. Ennek az átmeneti időszaknak a legemlékezetesebb jelentései a kémkedési gyanúba keveredett Sz. Tibor körülményeinek feltárásáról szólnak, leleplezve egyúttal az ügynök börtönbeli zárkatársát, Erdősi Lajos (gúnyneve: „ Tollas”) fogdaügynököt, akit Sz. Tiborra állított a hatóság. (Lehet, hogy az utóbbiért, lehet, hogy a kémkedési ügy kényes részleteiért a Politikai Osztály illetékese ezt írta az 1964. augusztus 28-i ügynöki jelentés első oldalára: „Megsemmisíteni!” De utasítását nem hajtották végre, a jelentés fennmaradt.)

1965. január 13-án a Baranya megyei Rfk. Politikai Osztályának vezetője, Orbán István r. alezredes és alosztályvezetője: Nyírfalvi Károly r. alezredes jelenti a BM. III/2 osztályának (ez a neve az önálló állambiztonsági nyilvántartásnak, nem azonos a III/II-es kémelhárító csoportfőnökséggel!), hogy Dezső Jánossal „Zalavári Béla” fedőnév alatt felújították a kapcsolatot és hálózati személyként nyilvántartásba vették.

Az ügynök fokozatosan beépül a pécsi Jelenkor című irodalmi folyóirat szerkesztőségébe, fontos információkat ad Pál József íróról és Rákosy Gergelyről, akit nyolc évre ítéltek a forradalomban vállalt szerepéért. Az egyik konspiratív találkozón átadja kapcsolattartó tisztjének véleményezésre a „Varázscsizmában” című művét, tanácsot kér kiadására vonatkozóan is, mondván, ez anyagilag rendbe hozná. Tevékenységének másik meghatározó köre: a volt politikai foglyok, „ellenforradalmárok” megfigyelése, kapcsolataik felderítése. Ebből a körbe tartozik: Slapsi János, Weinhardt Béla, Vidolovics Nándor, Barczikai László, Sólyom János, Kajsza László, Dr. Varga Károly, Zirczy Jenő, Rivészi János. (Zircy külön nyilvántartásba sorolt, „volt horthysta alezredes”, különösen feldühíti Orbán osztályvezetőt rendszerellenes politikai vicceivel, a Szovjetunió-bírálatával, ezért 1965. június 2-án utasítja beosztottait, hogy „eljárunk ellene, legalább a száját befogjuk”, s foganatosítsanak sürgősen olyan intézkedéseket, melyekkel csökkenthetők az izgató kijelentések.)

Közben azért nem szűnik meg az ügynök kapcsolata korábbi Zala megyei gazdáival sem. 1966 januárjában jelenti Bodor Béla r. főhadnagy, hogy az ügynök a BM. Zala megyei Politikai Osztály és a Katonai Elhárítás írásbeli kérésére Zalaegerszegre „lett utaztatva” „Jogász” és „Tuskó” fedőnevű ügyekben. A „Jogász” fedőnevű ügyben dicsértet érdemlően járt el, mert eddig ismeretlen kapcsolatokat derített fel Pék József volt „ellenforradalmár” és politikai elítélt vonatkozásában, aki tanácsokkal látta el a célszemélyt: a zalaszentgróti Belinszky Barnabást, akinek kiterjedt Baranya megyei ismeretségi köre volt. Az ügynök feltárta a „Jogász” fedőnevű ügy Baranya megyei szálait, ezek nevesítve Bodor főhadnagy szerint: „Péter Károly, volt ellenforradalmár, pécsi, Gőbel Ferenc és Mozsgai József volt ellenforradalmár, politikai elítélt szigetvári és Bárdos Károly volt ellenforradalmár, politikai elítélt „F” dossziés, siklósnagyfalusi lakos, illetve a Budapesten élő Rab Kovács Tibor nyilas újságíró, ellenforradalmár, politikai elítélt, valamint öccse, Rab Kovács Árpád sásdi lakos.” „Zalavári” ügynök arra is felhívta a politikai rendőrség figyelmét, hogy ifj. Belinszky Barnabás „ismeri a konspiráció szabályait, melyre nyilván áruló ügynök apja és volt csendőr ezredes kapcsolata oktatta ki.”

Az ügynök Somogyhárságyon áll civil alkalmazásban, időnként bejár Pécsre és Szigetvárra. Szeretne bekerülni értelmiségi körbe, ehhez kéri az állambiztonság segítségét. Somogyhárságyon a helyi svábság összetartását kell meggyengíteni, ellenséges csoportosulásukat (Jager, Beck, Deichler családok, Kern József volksbundista és mások) felszámolni, továbbá Halász Ottó római katolikus plébános reakciós tevékenységét ellehetetleníteni. 1967-ben sváb esküvőkre is eljár (pl. Hoffmann Márton és Tóth Márton esküvőjére), hogy az azokat követő beszélgetéseken információkhoz jusson a volt volksbundisták és az SS-be belépettek (Kaiser József, Czimmermann János és mások) politizálásáról. A jelentéseket Pécsett a „Rózsalak” fedőnevű „T”-lakáson adja át kapcsolattartó tisztjének: Bodor Béla rendőr főhadnagynak.

1967 tavaszán végre sikerül bejutnia a szigetvári kultúrház értelmiségi klubjába, ahol Újkéry Csaba művészeti előadó véleményét így foglalja össze:

„Újkéry állítja, hogy a szigetvári értelmiségi klub mentes minden jobboldali vagy revizionista politikai megnyilvánulástól. Ha kezdetben voltak is ilyen jelek, a járási pártbizottság aktívájának (Tömpe) állandó jelenléte, az 'ávósspiclinek' tartott Kaszperné jelenléte ezt eleve meggátolja. Újkéry szerint az értelmiségi klub működése nem más, mint helyezkedni akaró tanárok, orvosok klikkje, akik ezt a fórumot is felhasználják káderlapjaik fehérítésére. Szerinte gerinctelen, elvtelen banda az egész gyülekezet. Feltűnő, hogy pl. a mezőgazdasági és ipari értelmiség távol tartja magát tőle.” 

A politikai rendőrség javasolja, hogy nyújtsanak segítséget pedagógusi végzettségű emberüknek a „Szigetvárra történő behelyeztetése érdekében”, mert „Somogyhárságyon a mozgási lehetősége erősen korlátozott.”

1967 novemberében az ügynök arról tájékoztatja feletteseit, hogy Újkéry Csaba révén felvételt nyer a szigetvári értelmiségi klubba, információs lehetőségei ezáltal célirányosan javultak. Sűrűbben jelent kritikus értelmiségiekről, így például: dr. Mednyánszky Sándor járási könyvtárvezetőről, aki szerint több tízezer áldozatuk van a „felszabadulás” óta a törvénysértéseknek, a magyar joggyakorlatnak. Közelébe férkőzik Csirke Ernő volt kisgazda vezetőnek, Sólyom János, Mihalik Zoltán és Boglári László volt politikai elítélteknek, operatív feladatot kap a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját esetlegesen megzavaró ellenséges megnyilvánulások megelőzésével kapcsolatban.

1968. február 28-án Újkéry megváltozott helyzetéről a következőket jelenti „Zalavári”: „Újkéry Csaba, ki eddig a szigetvári Műv. Ház művészeti előadójaként dolgozott, s a szigetvári értelmiségi (TIT) klub szervezője és aktív tagja volt, március 1-án átmegy a szigetvári bírósághoz telekkönyvvezetőnek. A klubból azonban nem válik ki, új munkahelyéről is vezetni kívánja.” Jelentésében ezt követően arról számolt be, amiért Újkéry is „ellenséges beállítottságú személy” lett feletteseinél:

„Újkéry arról beszélt, hogy lejárt a káder-világ, amikor az értelmiséget magyartalan és kulturálatlan népművelési program végrehajtására kényszerítették felülről jövő pártirányítással és kontárok kezére bízták a kultúra ügyét. Most, hogy nyilvánvalóvá vált az irányított kultúra csődje, s nyugati friss levegő érkezett, már lehet nívós és magyar dolgokat produkálni. Csirke Ernőt nevezte meg a klub eszmei vezetőjének, aki magas műveltséggel, széleskörű tapasztalataival és népszerűségével szinte eszményképe Csabának. Elmondta, hogy szabad, kritikailag fejlett szellemet kívánnak megteremteni…külföldi élménybeszámolók tartását tervezik, s ha mód nyílik rá, külföldi utazások szervezését…az a cél, hogy ily módon is közelebb hozni az értelmiséget a modern Nyugathoz, felüdíteni a húsz éves szellemi terror után. Csaba nem nagy kaliberű ember, de van szervezőképessége, az általa hangoztatott „magyarság” inkább divatos póz” - írja az ügynök.

Jelentéséről a Baranya megyei III/III osztály tájékoztatja a III/II-b alosztályát is (kémelhárítás), a politikai rendőrség vezetője pedig kézírással kritikusan figyelmeztet: „Javaslom eldönteni, hogy ki foglalkozzon a jelzéssel. Már három 'ü' (ügynök) van foglalkoztatva, de feladatuk nincs összehangolva.”

Ezt követően felélénkül a felderítő munka, mely nemcsak Újkéryt és Csirkét érinti, hanem Mihalik Zoltán, Várnai Zoltán és Weinhardt Béla ellenséges érzelmű pedagógust, Légrádi Sándor volt „ellenforradalmár”, disszidens, csempész gyanús tevékenységet folytató osztrák állampolgár zalaegerszegi kapcsolatát: Gregorics Sándort, továbbá Völgyi Géza, Boglári Sándor és Sólyom János külön nyilvántartásba sorolt politikai elítélteket, s visszatérően Halász Ottó plébánost, akiről folyamatosan tájékoztatják az egyházi elhárítást is.

„Zalavári” utolsó jelentései példás igyekezetet mutatnak, buzgó aktivitást, bizonyítási kényszert, mert bajban van. Még beszámol arról, hogy meglátogatta Zalaegerszegről Pék József „ellenforradalmár”; értékesnek nevezett jelentést ad Dr. Tóth László volt horthysta rendőrtiszt és baráti köre ellenséges beállítottságáról; a vásárosbérci Lutz László pedagógus információi nyomán az 1956-ban a bajai Pandúr szigeten elrejtett fegyverekről; felkeresi Vajgert György és Bakocs Sándor volt politikai elítélteket, s olyan információkat szerez tőlük, melyeket rendőri intézkedések követnek. („Zalavári” „jó munkája” nyomán a politikai rendőrség 4 személyt rendőrhatósági figyelmeztetésben részesített, két „F” dossziés személyt pedig rendőrhatósági felügyelet alá helyezett.) Aztán már kizárólag saját ügyével foglalkozik, amit rögzít a politikai rendőrség, kifejtve saját véleményét is a tervezett és követendő lépésekkel együtt az ügynök megmentéséért.

1968 augusztusában „Zalavári” egyik jelentésének végén „Megjegyzés” címszó alatt kapcsolattartó tisztje: Bodor Béla r. főhadnagy ezt írja:

A fentieket figyelembe véve javaslom az ügynököt a felmerülő terhelő adatokkal ügynöki munkájában megerősíteni.” 

1969. január 16-án az állambiztonsági szerv vezetője úgy dönt, hogy az ügynököt bizonytalan ideig pihentetik. (Munkát nem végez, de továbbra is a hálózat tagja.) Utolsó munka dossziéját 1969. február 28-án zárta le a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III.

A végkifejletet pedig idézzük a III/III. 1969. február 28-án kelt összefoglaló jelentéséből:

Nyirfalvi Károly r.alezr .alosztályvezető; Bodor Béla r. szds.”

Dezső János állambiztonsági hálózati személy találkozása véget ért a „munkás-paraszt hatalom” állambiztonsági szervével.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató